Tolnai Népújság, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-30 / 176. szám
6 »ÚJSÁG SPORT 1993. július 30., péntek Kerékpár Tour de Hongrie Kaucsuklabda az ünnepi tortán Csornijnak tapsolt a szekszárdi közönség Tegnap Siófokon 10 ország 93 kerekese állt rajthoz és vágott neki a Kaposvár-Dombó- vár-Döbrököz-Hőgyész-Szek- szárd 161 kilométeres távnak. Az embertpróbáló hőségben a dombóvári frissítőállomásig együtt karikázott a mezőny. Az itt elfogyasztott üdítőital annyira feldobta a társaságot, hogy a hőgyészi hegyihajránál 18-an máris nagyobb sebességfokozatba kapcsoltak és búcsút intettek társaiknak. Többek között a szolnoki Steig Csaba és Unó Kiviali, a csepeli Kiss Péter és Csomij, a belga Neu weis, a thüringiai Poitschke és az ukrán Prisza- jenko is a szökevények között hajtott. Szekszárdig váltott vezetéssel taposta a pedált a kis különítmény, majd a Hunyadi utcai célegyenesben a csepeli Csomij, az ukrán Kri- vogub és a ferencvárosi Molnár Tamás robbantott. A szekszárdi közönség a csepeli Csomij győzelmének tapsolhatott, mögötte két biciklihosszal Krivogub, majd Molnár haladt át a célvonalon. A befutó hármast mintegy húsz méterre követő harmincfős üldözőbolyban zúdult a célba a szolnoki Steig Csaba és az ifjúsági válogatott színeiben kerekező szekszárdi Arató Gábor. A szekszárdi Kasza Sándor és a szintén ifjúsági válogatott Istlstekker János a középmezőnyben végzett. Wiedemann Péter a dombóvári emelkedőkön elkészült az erejével, s ettől kezdve már csak a táv becsületes végigpedálozá- sának kényszere hajtotta előre. Vanicsek István még az előző napi, II. szakaszon feladta a versenyt. Szekszárdon a Széchenyi utcában egy sajnálatos bukás is rontotta a magyar körverseny hangulatát. Az útfelbontás ezúttal is szedte áldozatait: a siófoki Laczi Zsolt egy gödörben elbukott és közel húsz bringást magával rántott. Laczi Zsoltot mentő vitte a kórházba, végül apró fejsérülésekkel és zúzódásokkal megúszta a kalandot. A Tour de Hongrie III. szakaszának eredménye (Si- ófok-Kaposvár-Dombó- vár-Szekszárd 161 km): 1. Mihail Csomij (Schwinn Csepel), 2. Jurij Krivogub (Lvov Progress), 3. Molnár Tamás (Stollwerck-FTC). A hegyihajrák eredménye: 1. Jevgenyij Priszajenko (Lvov Progress). A részhajrák eredménye: 1. Jurij Krivogub (Lvov). Mihail Csomij volt a legboldogabb a szekszárdi befutóban Úszás serdülő országos bajnokság Csak a lányok jeleskedtek A hétvége sportműsora Szombat Labdarúgás: Előkészületi mérkőzések: Báta-Decs 17.30, Bonyhádi SE-Bátaszék 17, Bonyhád öregfiúk-Bonyhád ifi. 15.15, Kaposvári Rákóczi- Szekszárdi PSE 16, Balaton- földvár-Paks 10.30, Tamási- Kisdorog 10 óra. Vasárnap Labdarúgás: Előkészületi mérkőzések: NagydorogFadd 16, Szekszárdi PSE- Nitra 16 ója. Jótékony célú mérkőzés: Nagydorog öreg- fiúk-Siófoki Bányász 18 óra. A BVSC Szőnyi úti uszodájában rendezett Magyar Köztársaság országos serdülő bajnokságán a Vízmű SE Szek- szárd képviseletében négy lány és két fiú versenyző állhatott rajthoz az előzőleg teljesített nevezési szintek alapján. A háromnapos viadalon a rendkívül népes mezőnyben a szekszárdiak tíz alkalommal verekedték be magukat a legjobbak közé az „A"-döntőbe, míg tizenháromszor a „B"-döntőben igazolhatták, hogy ott vannak a legjobbak nyomában. Csécsi Renáta öt, Radva Dóra négy, Szilágyi Edit és Madaras Péter két-két alkalommal volt a „B"-döntő résztvevője. Madaras Péter a 100 méteres mellúszásban mindösze hét századmásodperccel maradt el az ifjúsági aranyjelvényes szinttől. A Vízmű SE-nél ezúttal is a lányok remekeltek. Eredmények. Lányok: 200 m hát: 4. Sebők Dóra, 8. Radva Dóra. 50 hát: 5. Sebők Dóra, 7. Radva Dóra. 100 hát: 6. Sebők Dóra. 50 gyors: 6. Radva Dóra. 200 vegyes: 7. Radva Dóra. 4x200 gyorsváltó: 4. Vízmű SE Szekszárd (Sebők Dóra, Radva Dóra, Csécsi Renáta, Szilágyi Edit). 4x100 vegyesváltó: 5. Vízmű SE (Sebők, Radva, Csécsi, Szilágyi). 4x100 gyorsváltó: 6. Vízmű SE Szekszárd (Sebők, Radva, Csécsi, Szilágyi). Huszonnyolcán kaptak meghívót Csütörtökön kenus pótválogatót tartottak Dunavar- sányban, amely arra volt hivatott, hogy eldöntse, a versenyben lévő két kettős közül melyik indulhat a koppenhágai világbajnokság C-2 1000 méteres számában. Az újabb párharc a Horváth Csaba, Takács Tibor duó sikerével zárult, így ők szerezték meg a részvétel jogát. A vesztesnek, a bajnoki címet védő Boldizsár Gáspár, Novák Ferenc kettősnek sem kell nagyon búslakodnia, hiszen ők is bekerültek a vb-csapatba, várhatóan a C—4 1000-es egységben kapnak helyet. A válogatottak hétfőtől Dunavarsányban edzőtáboroznak, Vajda Vilmos szövetségi kapitány 28 versenyzőt hívott meg a közös felkészülésre. A névsor: Gyu- lay Zsolt, Rajna András, Ad- rovicz Attila, Ábrahám Attila, Fehérvári Vince, Horváth Gábor, Borhi Zsombor, Horváth Zsolt, Adám Attila, Csipes Ferenc, Angyal Ákos, Bártfay Krisztián, Czigány Kinga, Mednyánszky Szilvia, Kőbán Rita, Dónusz Éva, Mészáros Erika - kajakosok, Kolonics György, Horváth Csaba, Szabó Attila, Hoffmann Ervin, Takács Tibor, Pulai Imre, Boldizsár Gáspár, Novák Ferenc, Bohács Zsolt, Pétervári Pál, Gyulai István - kenusok. A felsoroltak közül Gyulay Zsolt, Ábrahám Attila, Csipes Ferenc, Szabó Attila, Bohács Zsolt, Pétervári Pál és Gyulai István világbajnoki címvédő. A legutóbbi vb aranyérmesei közül Fidel László és Pálizs Attila nem tudott helyet követelni magának a csapatban. A válogatott összetétele még valamelyest módosulhat, mert a szakbizottság csak kedden ülésezik, majd a végső szót az elnökség mondja ki. A Szekszárdi Szüreti Fesztivál keretében: Benzoil-rallye OB-futam Bedobás helyett partrúgás Augusztus 25-én, szerdán 19 órától rendezik meg a Népstadionban a labdarúgó Szuper Kupa-döntőt, amelyen a legutóbbi bajnok, a Kispest-Honvéd FC és a kupavédő Ferencváros méri ösz- sze tudását. Két órával korábban kezdődik az előmérkőzés a női Szuper Kupáért, ezen a bajnok Renova és a kupagyőztes Pécsi Fortuna méri össze az erejét. Az összecsapások érdekessége, hogy az oldalvonalon túlra került labdát nem bedobással, hanem partrúgással hozzák játékba. A Szekszárdi Szüreti Fesztivál csütörtök délelőtti sajtó- tájékoztatóján egyértelművé vált, hogy a szeptember 16-19. közötti rendezvénysorozat programja a korábbi évekhez viszonyítva tovább gazdagodik, mi több, abban ezúttal a sport is helyet kap. Amint azt Dránovics István fesztiváligazgató és Lakatos Lajos, a Magyar Autósport Szövetség tagja elmondotta, a fesztivál zárónapján - Tolna megyében első alkalommal - rendezik meg a Benzoü-raUey II. osztályú autóversenyt, amely az 1993. évi országos bajnokság negyedik futama lesz. Az autósport iránti érdeklődés a világon mindenütt egyre növekszik, így fokozott várakozás előzi meg a Benzoil Kft. által szponzorált, rendkívül látványosnak ígérkező, a megye számos települését érintő bajnoki futamot is. A viadalt mintegy 120 versenyzőpáros részvételével rendezik. A 300 km-es útvonalon (Szekszárd-Szálka-Mő- csény-Bonyhád-Aparhant- Mucsfa-Kisvejke-Lengyel- Kurd-Csibrák-Dúzs-Hőgyész Judit és Rita éremgyűjtéssel oldják fel az edzések monotóniáját Az éremhalmozó lányok és az edzőjük: Herczig Judit (balról), Kertai Rita és Balogh Hona Egy szép napon a Herczig család dombori üdülőjében virág és torta került az asztalra, s egy tolnai családnál természetesen a halászlé sem hiányozhat az ünnepi külsőségek közül. Az ifjúsági és serdülő Európa-bajnokságról hazatérő Herczig Judit két aranyérmének és Kertai Rita párosban szerzett bronzérmének köszönhetően hosszú idő után ismét ünnepelt a tolnai pingpongosok családja. Juditot régen láttuk ilyen felszabadultnak. Pedig ez a 17 éves gimnazista lány lényegében „dacból" lett Európa-baj- nok. Miután három éve a serdülő EB-n Fazekassal az oldalán ezüstérmet szerzett, a következő két esztendőben nem sikerült kijutnia a korosztályos világversenyekre. Mellőzésének jogosságát nem könnyű megítélni, de mindennél fontosabb, hogy Judit a kétéves távolmaradásért két aranyéremmel kárpótolta magát. Eredményeivel a legjobbkor örvendeztette meg a sportág híveit, ezt tükrözi az édesanya véleménye is: — Judit utolsóéves ifiként, szerepelt az EB-n, jövőre már a felnőttek között kell bizonyítania. Óriási dolognak tartom, hogy ismét felhívta magára a figyelmet, hisz az ezután következő korosztályváltás a sportolók többségénél visszaesést eredményez. — Csapatban az első mérkőzéseken Harsányi Katival mindketten szóhoz jutottunk - mondja az ünnepelt - aztán a rutintalanságunk miatt az elődöntőben és a döntőben már „pihentettek" bennünket. Persze senkinek sem tehetünk szemrehányást, hisz Molnárral és Fazekassal aranyérmes lett a csapat, de természetesen mi is nagyon szerettünk volna játszani. Végülis mindketten tagjai voltunk ugyan az aranyérmes gárdának, de egy újabb siker nagyon hiányzott. Döntőnek tartom, hogy Harsányi Katinak és nekem is a páros jelentette az utolsó lehetőséget a kiugró teljesítményre. Miután az elődöntőben óriási csatában győztünk a Kulagina testvérpár ellen - akik korábban a Molnár-Fazekas duót is megverték - már éreztük, hogy nyernünk kell. Túltettük magunkat azon, hogy tétmeccsen még nem győztünk Molnárék ellen, hisz edzéseken már sokszor megvertük őket. — Herczig Zoltánnak, a Tolnai SE elnökének is volt hozzáfűznivalója: — Aki Judithoz hasonló megszállottsággal űzi ezt a játékot, annak létfontosságú a visszajelzés, a siker. A sportággal együttjáró nagy monotóniát csak az ilyen eredmények teszik elviselhetővé. Bal- szerencsés versenyzés esetén még azt is elképzelhetőnek tartottam volna, hogy Judit hátat fordít a sportágnak. A huncut mosolyú Kertai Ritát az itthon sokszor megcsodált magabiztossága Ljubljanában időnként cserbenhagyta, de Mühl Ágnessel az oldalán így is „összeütött" egy bronzérmet. Rita így emlékszik vissza a nagy fellépésre: — A csapatmeccseken kissé szertelen, kapkodó volt a játékom. Tény, hogy a lengyelek ellen két játszmát is 14-9-es vezetésről vesztettem el. Sajnos, időnként még elbizonytaPerreira, a „hazardőr" minden megtakarított pénzével hajlandó lenne fogadni a világbajnoki döntőbe kerülésre. Brazília még hat mérkőzést játszik a dél-amerikai B- csoportban, ebből négy találkozón hazai pályán lépnek pályára. Carlos Alberto Perreira, a brazil labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya a Boh'via elleni vüágbajnoki selejtező mérkőzésen elszenvedett 2:0 arányú vereség ellenére is biztos a továbbjutásban. Perreira az újságírókkal közölte, hogy-Diósberény-Szakadát-Gyönk -Miszla-Belecska-Keszőhi- degkút-Varsád-Kistormás- Tevel-Závod-Harc-Szekszárd) hat helyszínen 11 gyorsasági szakaszt iktatnak be, melynek össztávja 74 km lesz. A Gemenc Szálló elől 7.45 órakor rajtol a mezőny, s a tervezett 6 óra 32 perces időtartam után várható a visszaérkezés. A II. osztályú OB-futam a sportág utánpótlását vonultatja fel. Az ünnepélyes eredményhirdetés vasárnap este 20 órakor a Borudvar mellett felállított dobogóra szólítja majd a legjobbakat, akik között 60 díj kerül kiosztásra. A versenyt megelőző napon a pilóták és a navigátoraik a Gemenc Szállóban dokumentációs „vizsgálaton", míg a kocsik a Volánnál műszaki vizsgán esnek át. A fesztivál másik sportos programját a szeptember 17- 19. között megrendezendő Kadarka Kupa teniszverseny képezi. Klein József, a sportági szövetség megyei vezetője elmondta, hogy 45 év alatti férfiak, illetve 45 év feletti se- niorok kategóriában biztosítanak versenyzési lehetőséget megyénk rajthoz álló teniszezői számára. Mintegy 80-100 indulóra számítanak a viadalon, melynek végén a két kategória legjobbjai között 50 ezer forintot osztanak ki. A háromnapos program keretében egy bemutatót is terveznek, ahol válogatott versenyzők adnak ízelitőt a sportág szépségeiből. (fekete) lanodtam. Nekem ez volt az első világversenyem, s hozzá kell szoknom, hogy ilyenkor minden más. Éppen ezért kicsit rosszul esett, hogy az igen erős serdülő mezőnyben a csapatban szerzett 9. helyezést az én „nyakamba varrták". Úgy érzem, hogy a csapatversenyeket követő lelki mélypont után sikerült összeszedni magam. Mühl Ágival sikerült összeszokni, az „egymásra találásunkban" szerepet játszott az is, hogy a statisztikásokkal szemben kissé magunkra maradtunk. Megérte az áldozatot, hogy már egy éve céltudatosan erre a versenyre készültünk. — Úgy gondolom, hogy meg kellene tartani értékeinket - veszi át a szót Balogh Ilona, a lányok edzőpartnere és mestere egy személyben. - Ormai László, a „Statisztika-birodalom" létrehozója az EB-n például szóvá tette, hogy vigyázzunk, mert lányainkat mesés ajánlatokkal csábítgatják más klubok. Judit és Rita kötődnek Tolnához, azt hiszem, egyelőre nem akarnak elmenni, de ki tudja. Szeretnénk őket megtartani, de az említett „kérők" anyagi lehetőségeivel mi nem versenyezhetünk, persze megpróbálunk többet adni. Nagyon bízom benne, hogy eredményeinkkel sikerül újabb szponzorokat szerezni, itt elsősorban a helyi vállalkozókra gondolok. Az értékmegőrzést célzó összefogás első példájaként megemlíthető, hogy a tolnai vállalkozókat tömörítő The- lena Klubban holnap ünnepélyes fogadáson jutalmazzák meg az ünnepeiteket.- km Nagydorogra látogat a Siófok Hónapokkal ezelőtt szomorú hír döbbentette meg a nagydorogiakat: Honfi Józsefet, a Nagydorogi Községi Sportegyesület egykori labdarúgóját harminchét évesen ragadta el a halál. Az autóbaleset következtében négy kisgyermek maradt apa nélkül. A helyi sportegyesület nemes kezdeményezésének köszönhetően a család megsegítése érdekében jótékonysági célú labdarúgó mérkőzést szerveznek: a Nagydorog öregfiúk csapata vasárnap 18 órakor a Siófoki Bányász NB I-es gárdáját fogadja. A találkozó előtt 16 órai kezdettel a megyebajnokságba felkerült Nagydo- 'rog csapata a Fadd ellen lép pályára.