Tolnai Népújság, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-24 / 171. szám
14 KÉPÚJSÁG Hét végi magazin 1993. július 24., szombat ^ Pecabottal A fogási naplóról '94-ben TELEVÍZIÓMŰSOR Úgy határozott a MOHOSZ Országos Intéző Bizottsága, hogy a horgász kezelésű vizeken a szervezett és az éves jegyet váltó nem szervezett horgászoknak kötelező marad a fogási napló vezetése 1994-ben is. A hírek szerint a horgászok fogási naplójának összesítését továbbra is az egyesületek készítik el, a megyei összesítést a megyei szövetségek végzik, míg az országos statisztika elkészítése pedig a szövetségi iroda feladata lesz. Az egyesületen kívüli - az úgynevezett szervezetlen horgászok - fogási naplójának összesítési módszereit később dolgozzák ki. Iformációnk szerint az Országos Intéző Bizottság indokoltnak tartja azt is, hogy a jövő évtől kezdődően egyértelműen megkülönböztetheSok gyermek idegességének a hibás gén az oka. Erre a következtetésre jutottak az amerikai National Institute of He- alt tudósai. Azok a gyerekek, akiknél zavar támadt az öröklési anyaggal, figyelem összpontosítási problémákkal küzdenek és hiperaktívak. Eddig e viselkedési zavarok okát a környezeti feltételekben keresték. „Most tudjuk, hogy nem a szülői ház, a túlzsúfolt osztály, vagy a gyermek érdektelensége az ok. Neuropszichiátriai problémával van dolgunk" - mondja Peter Hauser biológus. A kutató szerint a hiperak- tív és dekoncentrált gyermetővé váljon a szervezett, szövetséghez tartozó horgászok köre, a nem szervezett, illetve olyan horgászegyesülethez tartozó horgászok táborától, akik nem tartoznak az országos szövetség kötelékébe. Erre egy betétlap szolgál majd, amelyet minden horgász a horgászigazolványához tud csatolni 1994-től kezdve. Augusztus 21-én rendezik meg a tihanyi Belső-tavon az Országos Silstar Kupa kilencedik vetélkedőjét. Partról 120-an, csónakból 48-an pe- cázhatnak majd. A két kategóriát külön értékelik majd, és hasonlóan tesznek az élversenyzőkkel, a nőkkel és a fiatalokkal is. Ezenkívül díjazzák az abszolút győztest és a legnagyobb halat fogó versenyzőt is. kék gyakran nem reagálnak a pajzsmirigy-hormonra, amely ennek következetében nem képes a testben oly afontos vezérlő funkcióját gyakorolni. Oka: a sejtfalon az e hormon érzékelésére hivatott receptorok hiánya génhiba miatt. „Csak ha tudjuk, hogy mi az, ami genetikailag és biológiailag nem működik, akkor tudjuk a hatásos gyógymódot megkeresni" - mondja Hauser. Most a tudósok New Yorkban egy vizsgálati programot akarnak indítani az újszülötteknél, hogy idejében kiszűrjék és kezeljék a génhibás gyerekeket. Ferenczy-Europress Dr. AIDS szájon át fertőzött Miami retteg. Pontosabban azok, akik Dávid Acer fogorvos betegei voltak. Arrafelé mindenki tudja, hogy a doktor az AIDS áldozata lett, s egyre inkább úgy tűnik, hogy szándékosan fertőzte meg betegeit. A feltételezéseket két dolog valószínűsíti. Egyrészt a volt páciensek közül már hatnál - a legidősebb 66, a legfiatalabb 18 éves - megállapították a betegséget, másrészt az orvos néhány évvel ezelőtti kijelentése is erősíti a gyanút. „Csak akkor tesznek majd igazán valamit az AIDS ellen, ha a nagymamák és a gyerekek is veszélyeztetettek lesznek. Addig nem történik semmi. Tenni kellene valamit, hogy a közvélemény nyomása érősöd- jön". Néhány évvel ezelőtt maga Acer állt azzal elő, hogy véletlenül megfertőzte néhány betegét. Akkor orvosi körökben ezt nem hitték el, mondván, hogy ennek csekély az esélye, még ha műszereit nem is sterilizálta. Az egyik áldozat, az időközben elhunyt Kimberly Bergalis apja viszont követeli, hogy a jövőben tegyék kötelezővé áz orvosoknak az AIDS-szűrést. Ha pedig, mondja George Bergalis, mégis igaz, amit Aceről állítanak, akkor nem csak az AIDS-vizsgálat fontos, hanem az orvosok beszá- míthatóságának ellenőrzése is. FEB Szombat MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 6.25: Falutévé. 6.45: Híradó. 7.00: Napkelte. 8.15: Jó reggelt adj, Istenem! 8.25: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer ... Amerika. 8.55: Cim- bória. 9.05: A csatorna partján (angol filmsorozat gyerekeknek). 9.30: Útravaló. 10.00: ÁSZ. 11.00: Szezám utca. 12.00: Déli harangszó. 12.02: Képújság. 12.05: Tévémagiszter. 13.35: Panoráma (ism.). 14.35: Blues Fesztivál. 15.05: No, megállj csak! 15.15: Novo Moda - Divatmagazin. 15.45: Családi mozidélután a Dis- neyvel! - A vüág legerősebb embere. 17.24: Zenés üdvözlőlap Triesztből. 17.40: Hőmérő. 18.40: Szerencsekerék. 19.12: Jó éjszakát kíván a Disney! 19.30: Híradó. 20.00: Telesport. 20.05: Rendezte: Hamza D. Ákos. 21.11: Zenélő filmkockák - Végre péntek van! (amerikai film). 22.45: Európai Filmtár - Holdfény a csatorna felett (francia-olasz film). 0.45: Híradó. TV2 8.00: Műsorismertetés. 8.05: Gazdaképző. 8.35: Frici, a vállalkozó szellem. 9.00: Cigánymagazin. 9.25: Horvát nyelvű nemzetiségi magazin. 9.50: Német nyelvű nemzetiségi magazin. 10.15: Sámánének Szibériában (dokumentumfilm). 10.45: Román nyelvű nemzetiségi magazin. 11.10: Szerb nyelvű nemzetiségi magazin. 11.35: Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin. 12.00: Sorstársak. 12.15: Família Kft. (ism.). 12.45: Nagylátószög. 13.30: Alfonso Bonzó. 13.55: Anna (IV/3.). 15.40: Műsorajánlat. 15.45: A Kecskeméti Animációs Filmstúdió műsoraiból. 16.05: Gazdit keresünk. 16.20: Calyp-show - Külföldi sztárok klipjei. 16.45: Szolgálatukra - Vásárlóvédeli szolgáltató műsor. 17.05: Autó-motor sport. 17.30: Hupikék törpikék. 18.01: Knight Rider - Áz elrabolt kamion. 18.53: Műsorajánlat. 19.00: W. A. Mozart: A-dúr hegedűverseny K. 219. 19.35: Lélegzetvisszafojtva (magyar film). 20.35: „Az eltűnt idő nymában". 21.35: Telesport. 22.00: Esti egyenleg. 22.20: Időjárás, 22.25: Tipplista. 22.40: Egy éj Velencében (német zenés film). DUNA TELEVÍZIÓ » 16.00: Hírek. 16.05: Évforduló. 16.10: Kánon - Vallás és kultúra. 16.40: Nils Holgers- son csodálatos utazása a vad- ludakkal. 17.05: Kapcsok - Erdő vidék. 17.45: Mohács és vidéke (ismeretterjesztő fűm). 18.20: Mesesarok. 18.45: Hírek. 19.00: Belmondo - A profi. 20.50: Csacsa és Dodó showja. 21.00: A polip. 22.00: Dunásport. 22.15: Évforduló. 22.20: Hírösszefoglaló. Vasárnap MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 6.40: Napi műsorajánlat. 6.45: Falutévé magazin. 7.30: Hagyd aludni a mamát és a papát! 7.55: „így szól az Úr!" 8.05: Hol-mi? - Ifjúsági szolgáltató magazin. 8.30: Vasárnapi turmix. 11.00: Piramis - Amerikai ismeretterjesztő film, rajzbetétekkel. 12.00: Déli harangszó. 12.02: Az allergia (dokumentumfilm). 12.55: Nótázik a mozi. 13.25: Összefoglaló a magyar rallyc- ross bajnokság futamáról 13.40: Képújság. 13.50: Forma-1 - Német Nagydíj. 16.00: Kép-Szín-Tér - XLV. Velencei Biennálé. 16.20: Örömhír. 16.45: Walt Disney bemutatja. 18.30: Szerencsekerék. 19.00: A Hét. 20.00: Híradó. 20.20: Telesport. 20.30: Ingmar Bergman képei - Őszi szonáta (NSZK film). 22.05: Vízöntő. 22.50: XX. századi portrék - Külföldi televíziók műsorából - Jorge Amado és az ő Csodabazárja (angol film). TV2 7.00-8.00: Napra-forgó. 8.00: Műsorismertetés. 8.05: Juli-suli. 8.35: Értesítő. 9.05: Tűzhányóra! (ifjúsági ismeret- terjesztő útifilm). 9.30: Gyapotvár. 9.55: Elektor kalandor. 10.00: Alfréd, a kacsa. 10.25: Lumen 2000. 10.55: Gazdaképző. 11.25: SOrSok. 12.05: Anna (IV/4.). 14.00: A múlt tanúi. 14.15: ... és még egymillió lépés - A Mecsek derekán. 15.00: Az aztékok kincse. 16.35: Összefoglaló a nemzetközi kettes fogathajtó versenyről, Szántódpusztáról. 17.00: K+P. 17.25: Műsorajánlat. 17.35: Delta. 18.00: Körzeti tévéstúdiók. 18.30: „Költő, felelj!" - Orbán Ottó. 18.35: Műsorajánlat. 18.40: Hagyományőrzők. 18.47: Vízipók csodapók. 19.00: Família Kft. 19.35: Játék határok nélkül - Hajdúszoboszló. 20.00: Játék határok nélkül - Portugália- Hajdúszoboszló. 21.20: Geo- polis. 22.05: Telesport. DUNA TELEVÍZIÓ 16.00: Hírek. 16.05: Évforduló. 16.10: „Isten mértéken felül adott nekem.." — Beszélgetés Forgon Pál kárpátaljai református püspökkel. 16.40: Erdélyi Orgonák (1.). 17.10: Magyar évszázadok - A kiegyezés. 17.35: Isősek III. nemzetközi fesztiválja. 18.10: Fekete Villám kalandjai. 18.35: Mesesarok. 18.45: Hírek. 19.00: Apám néhány boldog éve (magyar film). 20.50: Budapest hangversenytermeiből. 21.20: Látogatóban Cziffra György zongoraművésznél. 22.00: Évforduló. 22.05: Hírösszefoglaló. Ideges a gyermek Bezzeg... ! Megfejtésként beküldendő a vicc poénja a Tolnai Népújság szerkesztőségének címére: 7101 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Pf.: 71. Beküldési határidő: július 30. A borítékra, levelezőlapra kérjük írják rá: Rejtvény! A június 26-i rejtvény helyes megfejtése a következő: Ez az egyetlen lehetőség, hogy nyugodtan igyuk meg a kávénkat. A helyes megfejtést beküldők közül könyvet nyertek: ifj Varga Csaba 7181 Tevel, Dorogi köz 312., Szlotta Istvánná 7057 Medina, Rákóczi u. 15., Gyüker Andrásné 7300 Komló, Alkotmány u. 24., Nagy Ángéla 7252 Attala, Ady u. 5., Várhegyi Lászlóné 7228 Döbrököz, Homokhegy u. 5. CSAHOLÓ Rottweilerek az Alvilág Gyöngyéből A Népújságban megjelent hirdetés tett kíváncsivá bennünket, s azért mentünk Gyönkre Nagy Istvánékhoz, hogy megtudjuk, mi az oka annak, hogy CAC-os rotti szukájukat el akarják adni. — Négyéves - hangzott a válasz -, fiatalítani akarok és ez egy más vérvonal. Vettem egy natal kant, aminek vérvonala egyezik a szuka apjáéval. Egyébként most adtam el három felnőtt szukát és úgy vagyok vele, hogy általában akkor adok el, ha kutya van alatta. A további beszélgetésből azt tudjuk meg, három éve foglalkoznak rottival - előtte doberman, valamint németjuhász volt a kennelben - és rendszeresen viszik őket kiállításokra. Legközelebb Kaposvárra két fiatal szukával mennek, és azért indítják fiatal osztályban, hogy szokják a környezetet, no meg hallják a saját szuka kölykéről a bírói véleményt. Nagyék egyébként minden este futtatják a kutyákat, hogy izmosak legyenek, küllemük megfeleljen a követelményeknek, s ha jó idő van, akkor Miszlára viszik őket fürdetni. Táplálkozásuk változatos. Belsőséget, Luka- rit, Litinát, rizsát, marhatőgyet kapnak - a kiskutyák rizsát és belsőséget -, egy héten egyszer tésztát is főznek a rottiknak, de étolaj, csont, só, búzacsíra, reszelt sárgarépa is kerül a tálba. Az elle- tés központi fűtéses helyiségben történik - direkt erre a célra alakították ki -, a fedeztetés pedig Pesten, Baján, most Maglódon zajlik, illetve megvannak a rottisoknak a bevált helyeik. Az eladó szuka német vérvonalú, kölykei oltva, tetoválva, féreghajtózva vannak, de Nagyék akárkinek nem adják el. Csak annak, akinél biztosítva van a megfelelő hely és a gondosság. A MEOE Szekszárdi Szervezetének bonyhádi helyi csoportja minden hónap utolsó keddjén kutyás klubnapot tart. Áz összejöveteleket a bonyhádi művelődési házban 18 órai kezdettel tartják. -élFotó:Gottvald Károly i i