Tolnai Népújság, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-02 / 152. szám

ft 4 «ÚJSÁG BONYHÁDÉS KÖRNYÉKE 1993. július 2., péntek Csak pontosan! A lapunk június 25-i számának 2. oldalán „He­ves vita Bonyhádon" címmel megjelent Bony­hádi képviselőtestületi ülésről adott tudósításban helyesbítésre szoruló ada­tok jelentek meg. A tudósítónk által meg­írt cikkre Bonyhád város jegyzője, Kovács Péter úr hívta fel a figyelmet. Az akkor közölt sorok a kö­vetkező helyreigazítással helytállóak: „A képviselői mandátum­ról először dr. Alföldi István mondott le, majd őt követte Sándor Alajos képviselő. Dr. Alföldi István a gazdasági bi­zottságnak nem volt tagja, így a bizottságba Sándor Ala­jos helyett választottak új ta­got a képviselők. Sándor Ala­jost Szekerczés Szilárd vál­totta fel a képviselő testület soraiban, aki SZDSZ listáról került a városatyák közé. A temető gondnoki állás körüli vitában felmerült kérdésekre Sebestyén Lajos, a hivatal műszaki osztályának vezetője adott választ." - helyesbí­tett Kovács Péter jegyző. A jegyző úr szükséges­nek tartotta megjegyezni azt is, hogy a temető gondnok kinevezése nem a képviselő testület fel­adata, őt a BONYCOM Kft. igazgatója nevezi ki. Tudósítónk sem állította ennek ellenkezőjét, min­denesetre most közzétet­tük a jegyző úr megállapí­tását. Levelében Kovács Péter azt írja, hogy noha a testü­let értékelte az önkor­mányzat nemzetközi kap­csolatait, a tudósítás ezt nem említette. Nos említette, mond­hatni, megemlítette, de annak részletezésére e rö­vid anyagban terjedelmi okok miatt nem volt mód. Lapunk egyébként fo­lyamatosan figyelemmel kíséri az önkormányzat nemzetközi kapcsolatait, és a jövőben sem lesz ez másként. (Hadd emlékez­tessünk itt a bonyhádi ol­dal rovatára, melyben rendszeresen olvashatnak tallózót a Wernauer Anze- igerből.) Mindenesetre köszön­jük a jegyző úr észrevéte­leit, ugyanis mi, amikor tudomásunkra jut, hogy tévedünk, igyekszünk hi­báinkat kijavítani. A tanítványai is nagypapák már A legfontosabb a lelki béke Interjú a gyémántdiplomás Fetzer Ferenccel l)ÍSZi>Kl£YKL FETZER FERENC okleveles nek. Hatvan évvel ezelőtt, 1933. június 20-án kapta meg taní­tói diplomáját Fetzer Ferenc, akinek az évforduló alkal­mából gyémántdiplomát ad­tak át nemrégiben Kakasdon, ahol majd négy évtizedig dolgozott. A Bonyhádon élő - immár húsz éve nyugdíjas - peda­gógust otthonában kerestük fel. — Nagyon jól esett a meg­emlékezés - kezdi Fetzer Fe­renc - , némi derültséget kel­tett, amikor azt mondtam: Kedves Tanítványaim: Nagymamák és Nagypapák! De hát ez már csak így van, bizony az első tanítványaim már hetven felé járnak. — Bonyhádon születtem - beszél aztán az ünnepelt a múltról -, és az itteni gimná­ziumba jártam. Ezután kerül­tem a Pécsi Püspöki Elemi Népiskolai Tanítóképző Inté­zetébe, ahol öt évig tanultam. Tulajdonképpen három dip­lomát kaptunk: egy magyar tanítói, egy német tanítói és egy kántori oklevelet. Érde­mes volt mindhárom vizsgát letenni, mert akkoriban még ennél is nagyobb volt a peda­gógusok körében a munka- nélküliség. — Hogy lehetett akkori­ban álláshoz jutni? — Ugyanúgy meghirdették az állásokat, mint ma, csak nagyobb volt a verseny. Én le­gelőször a Baranya megyei Szűrben dolgoztam. Hét pá­lyázó közül vettek fel. A jelöl­teknek többször is el kellett menniük, és vasárnaponként a templomban énekelve vizs­gáztak a falu lakói előtt. Aztán az iskolaszék titkos szavazás­sal hozta meg a döntést. A választás után, amikor a Szebényi vasútállomáson le­szálltam a vonatról, egy kocsis fogadott, aki bevitt a faluba. Mellé akartam ülni, de hátra­parancsolt: a falu egyetlen „vasaltnadrágosának" nem il­lik a kocsis mellett ülni. A fa­luban pedig nagy csinnadrat­tával: fúvószenekarral, leven­teszakasszal fogadtak. — Akkoriban egy kántor­tanító egy ilyen kis faluban sok mindent intézett. — Igen, főként, hogy német nyelvű település volt, kellett segítenem a hivatalos ügyek intézésében, kérvények meg­fogalmazásában. Mire meg­szokhattam volna a munkát, elvittek katonának, aztán mi­kor leszereltem, Kakasdon megüresedett egy állás, azt már tíz pályázó közül nyer­tem el hasonló módon, mint Szűrben. — Aztán itt is maradt 38 Szerettem Kakasdon tanítani A legnehezebb az egyenru­hás időszak volt éven át, egészen a nyugdíja­zásáig ... — Igen. Négyen dolgoz­tunk az iskolában, nekem nyolcvanhat tanítványom volt. Kakasdon ismerkedtem meg a feleségemmel, aki osz­tálytanító volt. Rajtunk nem fogott a „török átok" mert igen jó szomszédok lettünk, és mind a mai napig boldog há­zasságban élünk. — Amikor Ön kezdte a pá­lyát, a tanítók köztiszteletben álló személyiségek voltak. — Igen, de azért ennek meg is kellett felelni. Én, aki kántor is voltam, sokat kellett dolgoznom, korán reggel már a templomban voltam, aztán onnan az iskolába, de nagyon szerettem. Nem a pénz miatt, mert akkor sem voltunk tűlfi- zetve. Azt szoktam mondani, a „Bor, búza és a békesség" volt a miénk. A bort és a búzát járandóságként kaptuk, a bé­kességet magunknak kellett megszereznünk... — Mi volt a nehéz ez alatt a hosszú életpálya alatt? — A legnehezebb az a nyolc év volt, amíg egyenru­hát kellett hordanom. Egyszer a fogságban megkérdezték, ki tud zongorázni. Persze jelent­keztem, aztán mikor leültem egy zongora mellé és elkezd­tem játszani, rá kellett döb­bennem, hogy a kemény fizi­kai munkától eldurvultak az ujjaim, nem tudok játszani. Akkor bizony sírva fakadtam, talán ez volt a legnehezebb pillanat az életemben. Mire hazajöttem a háború­ból, én lettem az új ember a fa­luban. Merthogy közben meg­történt a lakosságcsere. A né­meteket kitelepítették, he­lyükre kerültek a székelyek. — Nehéz volt visszajönni? — A feleségem itthon volt a gyerekekkel, no meg a szé­kely férfiak is ugyanazt a ká­posztalevest ették, mint én. — A háború után szétvá­lasztották az egyházat és az iskolát... — Igen. A székelyek hoz­tak egy kiváló kántort, akivel nagyon jó viszonyban vol­tanító Pécsi Püspöki Elemi Népiskola Tanítóképző Intézet 1933. ^ .. jún w 20 n ap,ián ,V. HATVAN EVE utnm oklevele alapján közmegbecsülésre méltóan id­jesftettc hímátit, elismerést}} ezt a M; A diploma és az emlékérem tunk, sőt vagyunk a mai napig is. Akkor ültem az orgonához, amikor akartam. Sőt, a legva­dabb Rákosi időkben is szinte minden vasárnap ott lehet­tem, és a kismisén én voltam a kántor. Kakasdon senkinek nem jutott eszébe, hogy ezért engem feljelentsen, pedig mindenki tudta, hogy nekem, mint az iskola tanítójának ez tilos. — Ezért szeretett Kakas­don dolgozni? — Ezért is. De hosszú lenne a sora, amíg elmondanám, hogy még miért. Nem könnyű egy ilyen kis iskolában, hiszen nehéz volt odacsábítani a jó pedagógusokat. Ezért az isko­lánkból egy „kis tanítóképzőt" kellett csinálnunk. Mert év ele­jén mindig ott tartottunk, hogy hiányzott vagy három pedagógus. Akkor jöttek az érettségizettek, képesítés nél­kül, akik nagyon kedvesek voltak, de be kellett őket tani-. tani, közben pedig elvégezték a főiskolát. — Ön már húsz éve nyug­díjban van. Korát meghazud- tolóan friss. Mivel tölti a nap­jait? — Szerencsére mindent meg tudok csinálni a ház kö­rül. Még főzök is. Csak hát ahogy halad előre az idő, egyre inkább úgy érzem: a bir­tokom egyre nagyobb lesz. — Mitől lesz valaki ilyen energikus nyolcvanegy éves korában? — Azt gondolom, a legfon­tosabb a lelki béke, ha ez megvan, akkor az ember teste is egészséges. A lelki békét pedig - bármilyen mézes-má- zasan is hangzik - szeretettel lehet megszerezni. Hangyái János Fotó: Ötös Réka Vásár Országos állat -és kirakodó- vásár lesz július 4-én, vasár­nap Bonyhádon. Nem lógatják a lábukat Csúcsforgalom N agy mány okon Van tennivaló bőven a Nagymányoki Német Nemze­tiségi Népi Együttes házatáján - tudtuk meg Baloghné Wus- ching Ágotától, az együttes vezetőjétől. Hogy csak szemezgessünk az együttes idei programjából: mindössze két nemzetiségi együttes szerepelt az idei táncantológián: egy szerb és egy német, ez utóbbi a nagy­mányoki volt. A táncháztalál­kozón is ők szervezték a nem­zetiségi táncházat. A leg­utóbbi fellépések közül emlí­tést érdemel a június közepén megrendezett Páneurópai Nemzetközi Találkozó, vala­mint a Budapesti Búcsú, ahol a hazai németséget képvisel­ték. A jólsikerült produkció jutalma az volt, hogy a gálán is felléphettek. Mindemellett nem esik le az aranygyűrű a csoport tagjai­nak ujjáról, akkor sem, ha ta­karítani kell. A napokban tet­ték rendbe a Falumúzeumot, melynek kiállítási tárgyait is az együttes gyűjtötte össze há­rom éve. A felfrissített anyag várja a Duna Menti Folklór­fesztivál vendégeit. A fő at­trakció azonban a német la­kodalmas lesz - erről holnapi számunkban szólunk részlete­sen -, ám a fesztivál után sem áll meg az élet, újabb szereplé­sek várnak a táncos lábú má- nyokiakra. Még júliusban fellépnek Zombán az elszármazottak ta­lálkozóján, majd Pécsett a Sportcsarnokban egy három­napos harmonikafesztiválon, ahol nemcsak táncolnak és énekelnek, hanem szólózni is fog az együttes harmonikása Schadt Márton, akit azért is becsülnek a hagyományőrzők, mert az utánpótlásról is gon­doskodik. Szerepel még a nyári prog­ramban egy három napos ba- latonboglári borfesztivál. Még nem tudják, hol szerepelnek augusztus 20-án, egy biztos, hogy nem lógatják a lábukat, talán - több év után - most odahaza? Mindenesetre a nyár végeztével megünneplik tizenöt éves fennállásukat...-háj­játék és dohány Bújkáló betörők Szerdára virradóra ismeret­len tettesek felfeszíteték a len- gyeli ÁFÉSZ italboltjának ab­lakát és behatoltak az épü­letbe. A kocsmában feltörték a játékautomatákat és kivették az ott található készpénzt. Ezen kívül dohányárut vittek magukkal, összesen húszezer forint értékben. A bonyhádi F. J. nem szimpatizált a azonban játékau­tomatákkal. Szerdán az Inter- joker Kft. játékteremben ját­szott, és mert - véleménye szerint - az egyik automata nem adott a pontszámnak megfelelő szabad játékot, há­rom gépnek beverte az üve­gét, összesen mintegy tízezer forintos kárt okozva. Csütörtökre virradóra be­törtek a Delta Trade Kft. bonyhádi piactéri diszkont boltjába. Az elkövetőket - Cs. G., K. Cs., K. J. - a rendőrjárőr tetten érte, még mielőtt távoz­hattak volna a helyszínről. Volt, akit a raktárból, a dobo­zok mögül kellett előhúzni. A három férfit őrizetbe vették. Az „urak" visszatérő betörők, több ügyük bírói szakban van. Bízzunk a szerencsében A mozi idén nem lesz szabad(téri) Még ha kap is a bonyhádi művelődési központ abból a támogatásból, amelyet a Sze­rencsejáték Alaptól remél egy pályázat útján, akkor sem működhet az idén a szabad­téri mozi - tudtuk meg Martin János igazgatótól. A művelődési központ - a város többi intézményéhez hasonlóan - szűkített költség- vetéssel indult az évnek, így az önkormányzattól nem re­mélhet plusz támogatást. A mozigépek elhasználód­tak, az újak beszerzésére és a környék rendbetételére mint­egy egymillió forintra volna szükség. Úgy tűnik, az áldatlan álla­potokon - képeink - már csak a Szerencsejáték Alap) segít­het, s ha igen, legfeljebb jö­vőre. Fotó: Degré Gábor > l

Next

/
Oldalképek
Tartalom