Tolnai Népújság, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-15 / 163. szám

1993. július 15., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP »ÚJSÁG 3 Kezdődik a Rock Maraton Ma 14 órától visszavon­hatatlanul megkezdődik Szekszárd mellett, a Csörge-tónál, a III. Rock Maraton. A háromnapos fesztivált az a Márciusi If­jak kezdi, amelyik a tava­lyit zárta. A mai nap első­sorban az underground és rock jegyében zajlik, töb­bek között olyan fellépők­kel, mint a The Houdinis, a Kinopuskin, a Heppy Ebyhalál, a Pokolgép vagy éppen a Titanic. A feszten összesen 49 együttest láthat a közön­ség, ami szinte egyedül­álló, csakúgy, mint a ren­dezvény ingyenessége. A szervezők ezúttal közel 10 ezer embert várnak Szek- szárdra. Egy apró érdekes­ség: a majd két méter ma­gas színpad most a me­derben lesz, a tavalyival el­lentétes oldalon. A Rock Maratont dr. Le- idecker Jenő, Szekszárd város alpolgármestere nyitja meg. Silgesiek Alsónyéken Július 24-én, szombaton délután érkezik meg Alsó­nyékre az a silgesi népie­gyüttes, amelyik egy hetet tölt majd a faluban. A két együttes közötti kapcsolat már 3-4 évre tekinthet vissza, és a vendégek ezút­tal is családoknál lesznek elszállásolva. Fiatal együt­tesről van szó, összesen 34-en jelezték érkezésüket. Július 25-én, vasárnap 19 órakor lépnek fel az alsó­nyéki művelődési házban. Testületi ülés Bátaszéken Július 28-án 15 órától tartja soron következő tes­tületi ülését a bátaszéki önkormányzat képvi- selő-testülete. Sor kerül az első féléves költségvetési terv teljesítéséről szóló rendelet elfogadására, az oktatási-nevelési intézmé­nyek tájékoztatójára az elmúlt tanév második fél­évének munkájáról. A be­jelentéseken belül előter­jesztés formájában az alábbiak kerülnek szóba: az általános iskolában plusz két fő pedagógus felvétele a szeptember 1-től bevezetésre kerülő 18 órás munkahét miatt, a ba- latonszepezdi tábor tulaj­donjogának rendezése, va­lamint állást kell foglalni a baromfifeldolgozó ismé­telt beindításáról, melyet a palotabozsoki Mezőgaz­dasági és Szolgáltató Szö­vetkezet üzemeltetne. KÖSZ ’90- táborok Július 26-31 között tartja a KÖSZ '90 a diákönkor­mányzati táborát Faddon. Téma lesz a KÖSZ '90 diákönkormányzati programjának kidolgo­zása, a szolgáltató-hálózat beindítása, valamint a most elfogadott oktatási törvényre való felkészülés. Meghívott előadók: Pál Tamás és Deutsch Tamás. Augusztus 21-28 között kerül sor az országos KÖSZ '90 táborra Hajdú- böszörményben. Az első három napon a csoportok két-két tagjának intenzív képzés lesz, majd 23-tól hivatalos minden tag a tá­borba. Többek között az alábbiakról lesz szó: KÖSZ-diákönkormányza- tok programjának ismerte­tése, klubalakítás, prog­ramszervezés, a „környe­zetbarát" viselkedés. ■ A DÉDÁSZ Rt. terveiről A Házat-hazát Fogyasztói iroda nyílik Szekszárdon (Folytatás az 1. oldalról.) egyébként a megye kétharmad ré­szének a „gazdája". — A villamosenergia ipar­ág kétszintű részvénytársa­sági átalakítása után műszaki fejlesztések is történnek. Ezek a fejlesztések három szinten érintenek minket. Egyrészt fogyasztói irodákat létesítünk a nagyobb városokban, első­sorban ott, ahol a kirendeltsé­geink a városon kívül vannak, nehezen megközelíthetők. Emellett telemechanikai, ü- letve gépjárműfejlesztés is tör­ténik a szekszárdi üzemigaz­gatóságon. A telemechanikai fejlesztés mozgatórugója az, hogy a nyugati villamosenergia rend­szerekhez csak úgy kapcso­lódhat a magyar áramszolgál­tató rendszer, ha megfelelő biztonságú és garantált üzem- irányítása van a villamos­energia rendszernek. A fej­lesztés eredménye az lesz, hogy az üzemigazgatósági üzemirányító központból a különböző helyeken lévő ál­lomásainkban levő készüléke­inknek az adatait megismer­jük, s ezek folyamatosan ren­delkezésünkre állnak. így a központi üzemirányító hely­ről tudjuk működtetni azokat a készülékeket, kapcsolókat, melyek Bonyhádon, Pakson és a szekszárdi állomásban van­nak elhelyezve. Ez eddig tele­fonos módon, az emberek küldözgetésével történt. A telemechanikai fejlesztés feltétele Szekszárdon az volt, hogy megfelelő helyet tud­junk biztosítani a telemecha­nikának. A régi Bezerédj utcai igazgatóság átalakításával si­került ezt elérnünk, az építke­zés ebben az évben le is zárul. Ezzel együtt javulnak a mun­kakörülmények és idén itt meg is nyitjuk a fogyasztói irodát. Jövő év elején elkészü­lünk a telemechanikai - né­met, Siemens gyártmányú - fejlesztéssel. A paksi 120/20 kV-os állomáson kapacitásbő­vítés történik. — A telemechanikai fejlesz­tésből a fogyasztók mit érzékel­hetnek közvetlenül? — Ha például egy-egy ve­zeték meghibásodik, ami akár több települést is érinthet egy­szerre, akkor az üzemzavar elhárítás jóval gyorsabb lesz. — Sokakat érdekel a' számlá­zás kérdése. — A fogyasztói irodákhoz kapcsolódóan, a kirendeltsé­geken szeretnénk olyan bázist, olyan adatkezelő rendszert kialakítani, amely a fogyasz­tók minden adatát tartal­mazza. Ez a rendszerünk ugyan most is megvan, csak a megfelelő adatkapcsolat nem él még. Ennek a kialakítása már folyamatban van. Ezzel együtt gyorsabban, hatékonyabban tudunk majd a fogyasztók rendelkezésére állni. — Eszközök, hálózatok, háló­zati létesítmények egy idő után elöregednek. Tolna megyében mi a helyzet ebben a tekintetben? — Az eszközök tekinteté­ben a legjelentősebb elörege­dés az autóknál jelenik meg, ennek a fejlesztése egy átfogó programmal megindult. A há­lózati létesítmények elörege­dése nem jellemzőbb itt, mint bárhol Magyarországon. Olyan mértékű elöregedés nincs, hogy ezt a fogyasztók most megéreznék, de hosz- szabb távon nem tartható az, miszerint a hálózatainkra nem tudunk az amortizáció mérté­kében fordítani. KRZ alapítványról Mórágyról Mázán Pál írt szerkesztőségünkbe levelet, mely arról szól, hogy több alkalommal olvasott már lapunkban a Házat-hazát alapítványról, de szeretne többet is tudni róla. A Habitat for Humanity, magyarul Házat-hazát egy 15 éve, Amerikában alakult alapítvány neve. Azóta 37 országban és az USA 800 városában ismerik. Magyarországra körülbelül egy-másfél évvel ezelőtt „érkezett" Lőrincz Kálmán, amerikai állampolgárságú magyar segítségével. Az alapítvány keresz­tény indíttatású, ökumenikus szellemben működik. Több célja is van. A magyarországi házépítési program lényege, hogy ka­matmentes kölcsönökkel támogatják a rászoruló családokat. Az összegyűlt pénzből segítik az építkezéseket, olyan embereket, akik pályakezdők, sokgyerekesek, fiatal értelmiségiek vagy egyszerűen a saját erejük végéhez értek és nem tudnak maguk­tól tovább lépni. Az alapítvány központja Budapesten, a Tököly u. 10. szám alatt található. A kuratóriumának hét tagja van, és mindenki a maga területén igyekszik segíteni a munkát. Az alaptőke hat­millió forint, és elsősorban adományokra számíthat. Eddig is több vállalkozó, cég, magánember támogatta az alapítványt. Csínján bánjunk a jövevényszavakkal! Mondták már nekem sokszor, hogy túl lazán kezelem a nyelvet, köznevesítek, magyarítok, felelőtlenül csavarintok a szavakon. De amikor láttam az Élet és Irodalomban, hogy a bőrfejúeket nemes egyszerűséggel szkínhedeknek írják, megnyugodtam ... Es most megint ráfáztam a „hastokkal". Égyik cikkem címében szerepelt ez a szó, így, fonetikusan, s a megjelenést követően többen is telefo­náltak: hibáztam. Helyesen hackstock-nak írandó. ■ Hát elnézést! Úgy látszik, az elmagyarosodott jövevényszavak­kal csínján kell bánni, mert némelyik mégsem magyarosodon el, egyikben-másikban ott lapul néhány hal(l)hatatlan magán- és mássalhangzó. Wessely Gábor Kombájnbemutató Bicsérden A KSZE Agrárfejlesztő és Kereskedelmi Rt. és a John Deere Mannheim-i gyáregy­sége szervezi többek között azt a bemutatót, amelyre Bi­csérden kerül sor, és ahol az új „Z" szériás, 2056-os és 2058-as kombájnokat mutatják be. Jú­lius 20-án 10 órától kezdődik a Régészet és újságírás: rokon szakmák. Az archeológusok a múltat kutatják, a zsurnalisz­ták olykor a régészek tábora után nyomoznak. Szerencsére akadnak még szelíd motoro­sok, akik megmutatják az utat a „III. kísérleti régészeti talál­kozó és tábor" felé, és Ülő Bika színe elé vezetnek, aki egy újkőkorszaki gödörház bejárata előtt üldögél.. program, amelyen az első két órában elméleti ismertetők lesznek, olyan témákkal, mint az új kombájnszéria műszaki értékelése, az ez évi gabona­teszt eredményei és hasonlók. Délután a bicsérdi szövetkezet búzatáblájában gyakorlati gépbemutatót nézhetnek meg Eddig eléggé zavarosnak tűnt nekem is a történések ilyesfajta laza láncolata. De az­tán dr. Szabó Géza régész, a regölyi tábor vezetője min­dent megmagyarázott. Ülő Bikát valójában Cziráki Viktornak hívják. Gyermek­korától kezdve érdeklődött az ősemberek életmódja iránt. A „szelíd motorosok" helyi fia­talok, akik remek motorokkal az érdeklődők, ezt követően pedig tombolasorsolás zárja a programot. A KSZE Rt. mostanában kezdte meg az új „Z" szériás kombájnok átadását a meg­rendelői részére. A Z 2058-as kombájn magyar tesztered­ménye a következőket mu­és hosszú hajjal rendelkeznek, és akikkel együtt Viktor a nyolcvanas években létreho­zott egy neolit korabeli „ősembertelepet" maguk ké­szítette, rekonstruált kuny­hókkal, ahogy némi hippi ro­mantikával megfogalmazta: „az őrült világ utolsó szabad szigetét", megmutatván, hogy másképp is lehet élni. Itt kap­csolódik a történethez a kísér­leti régészet, amit pedig dr. Szabó Géza, a Wosinsky mú­zeum munkatársa „művel". Ennek a tudománynak a lé­nyege ugyanis adott korbeli életmód, eszközkészítés és használat felderítése experi­mentális módszerekkel. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a „gombhoz keresik a kabá­tot", azaz, mondjuk egy fém­darabkából próbálnak rájönni arra, hogyan működött valaha egy bronzkohó. Szabó Géza elmondta, hogy a tábor létrejötte a helyi fiata­lok és az archeológusok sze­rencsés találkozásának kö­szönhető. Résztvevői jóérte­lemben vett bogaras profik és műkedvelők, akiket külön­böző témák foglalkoztatnak, tatja: kukoricában mért 22,2 kg/sec gépterhelés mellett csak 0,5 százalékos szemvesz­teséget produkál. Ez a har­mada a megengedett érték­nek. Igaz, vallják be a gyártók és az értékesítők, nem a legol­csóbb a John Deere, de szerin­tük a legjobb. az agyagformázástól a bron­zsisakok titkain át a tokos balta használhatóságáig. Napközben egy, a tábor köze­lében levő halomsír ásatási munkáit végzik, a táborban a „szórakozás": a kísérletezés, a szakmai visszaellenőrzés fo­lyik. A falu mára befogadta a ré­gészeket és lakhelyüket is, bár a korábbi években előfordult, hogy például áthajtották a marhacsordát a táboron. Ma­napság, hogy jobban megis­merték mi is zajlik itt, naponta kedveskednek a falubeliek egy-egy kosár gyümölccsel, vagy épp pulykával... A tábor abszolút nyitott, (sehol egy kerítés), de nyitot­tak a táborlakók is, minden érdeklődőt szívesen látnak, jú­lius 18-ig, a tábor és találkozó befejezéséig. Az ember fi­gyelve az itt folyó életet, munkát, légkört, inkább egy nagyszerű happeningnek érzi ezt az eseményt, valahogy nem érződik rajta az ásás iz­zadtsága. Úgy tűnik, a részt­vevők is szívesen vállalják ezt a minősítést. sk fotó:degré Nyugdíjasok kirándulása Tamásiba A Tolnai Nyugdíjasok Érdekszövetsége július 26-án, hétfőn kirándulást szervez a tamási termál­fürdőbe. A részvételi díj szemé­lyenként százhúsz forint. Jelentkezni a tamási ki­rándulásra július 20-án, kedden lehet a tolnai mű­velődési házban. Minden­kit szeretettel várnak. Értesítik továbbá az ér­dekszövetség tagjait, hogy augusztus hónapban nem tartják meg a szokásos keddi fogadónapot. Ossza meg örömét Olvasóink írják Kanász Ednina Tenge- lic-Szőlőhegyen július 15-én ünnepli 11. születésnapját. Ez alkalomból köszöntjük őt, gondtalan gyermekkort és jó egészséget la'vánunk neki: Szülei és testvérei a Édesanyám július 28-án ün­nepli 77. születésnapját, neki is nagyon sok boldogságot és még hosszú boldog életet kí­vánunk: lánya és családja Kanász Ferencné KI Szeretettel köszöntöm fér­jemet és kislányomat Tímeát születésnapjuk alkalmából. Ezúton kívánunk nekik jó egészséget és hosszú életet: Anyu és öcsi Börzsönyből Újra filmklub Mától ismét beindul a bátaszéki művelődési ház szervezésében a filmklub. Este 19 órától Szabó István Oscar-díjas filmjét, a Me- fisztót tekinthetik meg az érdeklődők. A gombhoz keresik a kabátot Kísérleti régészek Regölyben Viktor és „vára'

Next

/
Oldalképek
Tartalom