Tolnai Népújság, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-14 / 162. szám

4 KÉPÚJSÁG DOMBÓVÁR ÉS KÖRNYÉKE 1993. július 14., szerda Hőgyészi hétköznapok A kis kápolnákból még hiányoznak a stációképek A termálvízről Mint néhányszor már ír­tunk róla, a csicsói területen termálvízre bukkantak. Ennek hasznosításáról a hőgyészi önkormányzat tárgyalásokat folytat Johann Jung németor­szági vállalkozóval, aki már fölvázolta az elképzeléseit. A konkrét lépéseket azonban a földtulajdon rendezése után lehet megtenni. Közös ülés Augusztus 25-én közös tes­tületi ülés lesz Hőgyészen, a polgármesteri hivatalban, amelyen a körjegyzőség - Hő- gyész, Kalaznó, Mucsi - szá­mol be az elmúlt három évben végzett munkáról. Ezen ülés napirendjén sze­repel a szeptember 26-i ren­dezvény komplex programjá­nak az egyeztetése, illetve megbeszélése is. Díszkútavatás Nagyszabású rendezvény helyszíne lesz Hőgyész szep­tember 26-án. Ekkor avatják fel a díszku­tat, a Szentkeresztutat a temp­lom körül, és ezen a napon ad­ják át a felújított óvodát, és ezen a napon érkeznek haza a községből elszármazottak is. A községháza előtt felállí­tandó díszkút közepére egy hermelint tartó hölgy szobrát tervezik, hiszen a hermelin fellelhető a községi címeren, de a királyi palást is ezen állat prémjéből készült. A kút pe­remén nyolc, Hőgyészre jel­lemző foglalkozás - például a szövés, a szüret elevenedik majd meg. A templom körül a Szentkeresztút kis kápolnái­ból még hiányoznak a stáció­képek, de az ünnepségre azok is elkészülnek. Mind a tizen­két stációképet, mind pedig a kutat Garányi József és Gará- nyiné Steindl Katalin készítik. Kistérségi foglalkoztatás Az Alisca-Patent dolgozta ki a Hőgyész és térsége gaz­daságfejlesztő programot. A kistérségi foglalkoztatásra ki­dolgozott üzletfejlesztő mo­dell huszonhat kistelepülést érint, és központjának Hő- gyészt tervezik. A program tartalmazza a munkahelyte­remtés lehetőségeit, pontosan kidolgozva, az adott település sajátosságait figyelembe véve. Csatornahálózat fejlesztés Három utcában, a Dózsa, a Rákóczi és az Ifjúság utcában befejeződött a csatornahálózat építése, míg a Kossuth utcá­ban még dolgoznak a Pécsi Közúti Igazgatóság szakem­berei. A 150 hőgyészi lakást érintő beruházás építése még május elején kezdődött, és a kivite­lező augusztus végére ígérte a munkálatok befejezését. Az önkormányzat a teljes 15 mil­lió forintos költséghez a költ­ségvetéséből 3 millió 400 ezer forintot fizet és erre a célra cél- támogatást is kaptak, mégpe­dig 6 millió 600 ezer forintot. A Jakossági hozzájárulás laká­sonként 35 ezer forint. A be­ruházás befejeztével Hőgyé­szen 62 százalékos a csatorna­hálózat kiépítettsége. Testületi ülés Dombóváron n •• • j //« Szünidő? Munka? Eveken keresztül megszo­kott volt a diákok körében, hogy a nyári szünidőben munkát vállalnak. A munka- vállalás az utóbbi két évben már nem is olyan egyszerű. Milyen lehetőség van erre Dombóváron? Erre próbáltam választ keresni. A munkaügyi hivatalban kapott információ szerint a város üzemei nem igényeltek diákokat szünidei munkára. Egyedüliként a Dalmandi Mezőgazdasági Kombinát kínál munkalehető­séget - kukoricacímerezést - közel 120 fő részére. A fiatalok egy hónapot dolgoznak és így még van idejük és pénzük, hogy a nyár hátralévő részé­ben pihenjenek, nyaraljanak. Ezenkívül még egy-két vállal­kozó alkalmaz diákokat, ők is főleg a vendéglátás területén. Zsuzsanna és Adél a szeren­csésebbek közé tartozik, ők a Gábor cukrászdában dolgoz­nak és szereznek ismereteket a süteménykészítés titkaiból, de a kulturált kiszolgálásra is kapnak útmutatást. A cuk­rászda is azon munkahelyek közé tartozik, ahol nemcsak a takarítás a szünidős diákok feladata, hanem hasznos, a későbbiekben is használható ismereteket sajátíthatnak el. Sajnos, ők vannak keveseb­ben. til-sa Gyakorolják a szeletelést Dombóvár önkormányza­tának képviselő-testülete jú­lius 15-én, csütörtökön tartja soros ülését a városháza kis­termében. Napirenden szere­pel többek között az 1992. évi önkormányzati költségvetés végrehajtásáról szóló rende­lettervezet. Várhatóan módo­sítják az idei költségvetést és döntenek az 1992. évi pénz- maradványokról is. A Pécsi Köztársasági Megbízott Terü­leti Hivatalának törvényességi észrevételére tett intézkedés­ről Frellemé dr. Kovács Anna Az elmúlt héten rendezték a hittanosok egyhetes nyári tá­borát a dombóváriak balaton- fenyvesi táborában. Látogatá­sunkkor ádáz asztalitenisz csata folyt a tábor udvarán felállított asztaloknál. Mivel előző napon hideg, szeles, esős idő érkezett, így nem le­hetett fürödni, ezért került sor a sportversenyre. A délelőtti kiscsoportos foglalkozáson már túl voltak a gyerekek. Ott a hitoktatók vezetésével bib­liai, vallási és erkölcsi ismere­tekről beszélgettek. A szakmai munkát négy teológus hall­gató is segítette. A foglalko­zást követően - főleg a lányok - az esti istentiszteletre készí­tettek szabadtéri oltárt, ame­lyet mezei virágokkal díszítet­jegyző számol be. A vásárok­ról, piacokról szóló rendeletet is módosítják, és szóba kerül a városi televíziónál tartott fel­ügyeleti jellegű pénzügyi cél-ellenőrzés is. Megtárgyalja a testület a Tolna Megyei Temetkezési Vállalat szekszárdi központi ingatlanának és ingó vagyo­nának eladását, szerepelnek még személyi kérdések, a szo­ciális otthon igazgatói állás meghirdetése, a polgármester és az alpolgármester illetmé­nyének megállapítása is. tek. Az ebéd utáni rövid pihe­nőt a sportvetélkedő - mely mindennapi program - kö­vette. A jól összeállított, játé­kos feladatokkal fűszerezett feladatok igencsak megmoz­gatták a gyerekeket. A spor­tolni nem vágyók videózással töltötték az időt. Az előző nap eseményeit nézték meg, ugyanis a tábor orvosa videón örökíti meg az; eseményeket. Nagy ováció követi, amikor saját magukat felismerik kép-ernyőn. A tábor veze­tése nem engedte unatkozni a gyerekeket, szinte állandóan valamiféle elfoglaltságot kí­nált, hogy kellemesen teljen a rövid egy hét. Képeinken íze­lítőt adunk az ott látottakról. til-sa Hittantábor a Balatonnál Az olvasó írja A jágónaki óvodáról Sebők Attilánétól, Jágó- nakról kaptunk egy kedves levelet, aki, mint írta: "... mert a „Dombóvár és kör­nyéke" oldalon, a Népújság­ban mindig olvasom, hogy bármilyen információval le­het Önökhöz fordulni." Ez így igaz, azzal, hogy az újság más oldalain is helye van az olvasótól kapott híradások­nak. íme a levél: „Nos, itt ragadom meg az alkalmat, hogy beszámoljak egy szép eseményről. Na­gyobbik gyermekem 4 éves, és a jágónaki óvodába jár. Lassan egy hónapja már, hogy az óvodai évzáró volt, itt nálunk Jágónakon. Azt hiszem, ha egy kívülálló végignézte a gyerekek műsorát, nagyon sok szép, aranyos jelenet ma­rad meg az emlékezetében. Walter Eva óvónénink nagyon lelkiismeretes, kitartó, fárad­ságos munkával, odaadó igyekezettel tanította a csöpp­nyi kis emberpalántákat. A gyerekek büszkén és vidáman szerepeltek az aranyosabbnál aranyosabb meséket megjele­nítő kis darabokban. Tangóharmonika kísérte őket, a fantasztikusan jól be­tanított néptánc műsoruk alatt. Mi szülők nagyon meg va­gyunk elégedve, amikor egy-egy ünnep alkalmával lát­juk, hogy gyerekeink nem hi­ába vannak jó kezekre bízva. Én azt hiszem, hogy a kör­nyéken több óvodás szülő megirigyelné azt, amit mi, já­gónaki szülők megkapunk ezen a kis településen lévő óvodánktól. Ezúton is szeretnénk meg­köszönni az óvónéninek, Wal­ter Évának, és a dadának, Ba­logh Ferencnének, Erzsikének, hogy a kemény munkájuk eredményét tükrözően gyö­nyörködhetünk a gyermeke­inkben." Krimikrónika Egy tanulságos történet Mire a három fiatalem­ber kijózanodott, már késő volt. Ésetük szolgáljon ta­nulságul mindenkinek, aki nem tudja, mennyit sza­bad inni. A keddre virradó éj­szaka a járőrkocsi szoká­sos útján Gunaras felé köz­lekedett. Az útvonalban persze nincsen semmi vé­letlen, a rendőrök tudják, hogy nyári éjszakákon gyakran kell az üdülőtelep felé járni. Láttak is három vidám fiatalembert, majd megpillantották a kidőlt útjelző táblákat. A fiúk előállítása nem okozott különösebb gondot, már- csak azért sem, mert nem­igen tudták, „hány óra van". Ahogy jött a józano- dás, úgy ébredtek egyre inkább rá, hogy mekkora marhaságot csináltak. Há­rom egyetemista fiatalról van szó, akik a sikeres vizsgát ünnepelték, az al­kohol tette, hogy kivetkőz­tek önmagukból. Most már hiába az őszinte be­ismerés és a szánom-bá- nom, ami megtörtént, az megtörtént, s hiába sajnál­ják őket a rendőrök is. Akármi lesz is a vád elle­nük, a közlekedés bizton­ságának a veszélyeztetése vagy garázdaság, min­denképpen hosszú és a bí­róságon végződő eljárás­sal kell szembenézniük, akkor is, ha eredetileg csak egy jó heccnek tűnt, hogy elvisznek emlékbe egy Dombóvár táblát. Aki a virágot szereti A város központjában lévő virágok a nagy szárazság elle­nére is a legszebb színekben pompáznak, mivel a magas vízdíj ellenére sem hagyják szenvedni a virágokat. Igen, ahogy a nóta mondja, aki a vi­rágot szereti.. . til-sa

Next

/
Oldalképek
Tartalom