Tolnai Népújság, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-11 / 134. szám
2 NÉPÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1993. június 11., péntek Lengyel-szlovák együttműködés Pozsony - Szlovákia és Lengyelország katonai téren szorosan együttműködik egymással - nyilatkozta a két ország védelmi minisztere Pozsonyban. A tárgyalások során a felek megállapodtak a hadi- technika és a kiképzés terén való együttműködés kiszélesítésében is. Tudj man hazament Kínából Zágráb - Franjo Tudj- man horvát elnök szerdán megszakította hivatalos kínai látogatását, amely az eredeti tervek szerint június 12-ikéig tartott volna. Az AFP szerint a horvát államfőt mindenek előtt a közép-boszniai Travnik városban a muzulmánok és horvátok között kitört súlyos harcok késztették arra, hogy mielőbb visszatérjen Zágrábba. A Reuter jelentésében megemlíti, hogy a horvát elnök az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását is kérte a boszniai horvátok ügyében. Tüntetésre készülnek Kijevben Kijev - Általános politikai sztrájkra készül a több milliós Ukrán Szakszervezeti Szövetség (USZSZ). Azután döntöttek erről, hogy nem sikerült egyezségre jutni a kormányzattal a béremelések mértékéről, az árak befagyasztásáról és az adócsökkenésről. Az akciót június 15-ére tervezik, gyakorlatilag addig adtak haladékot a kabinetnek, hogy megszülessen a kompromisszum. A nagyarányú áremelések és az ezektől jelentősen elmaradó ellentételezés nyomán most először sürgették, hogy mondjon le Kravcsuk elnök, a Kucsma-kormány és oszlassák fel a parlamentet. Titkos találkozó Kairó - Magas rangú izraeli illetékesek mintegy két hete titkos találkozókat tartanak vezető PFSZ-poli- tikusokkal, közöttük a szervezet Végrehajtó Bizottságának tagjaival, hogy megegyezzenek a palesztin autonómia előbb Gáza-övezetben történő érvényesítésében. A teljes titoktartás mellett tartott találkozóknak európai városok adnak otthont. Történészkonferencia Bécsben Bécs - Váratlan incidens szakította félbe Bécsben a koszovói problémakörről rendezett történész-politológus konferenciát, amelyre Albániából és néhány jugoszláv utódállamból érkeztek a résztvevők. A napirenden kívüli szünet oka az volt, hogy a koszovói albán szinkrontolmácsok a vita tetőfokán tüntetőén elhagyták fülkéiket. A Bécsben politológiát hallgató fiatal fordítók szokatlan lépését az váltotta ki, hogy sok szónok nézeteivel nem értettek egyet. Mint kijelentették: az értekezleten felszólaló valamennyi küldött politikai propagandát folytat, kölcsönösen szemrehányásokkal illetik egymást. Új igazgatók Szekszárdon (Folytatás az 1. oldalról) Az 1-es számú óvodába Pemyész Józsefné pályázott, a tantestület 78,2 %-a támogatásával, a képviselőtestület kinevezte. A 2-es óvodában két pályázó volt, Frei Lászlóné, (53,3%) és Rittmann Lászlóné (38%), akit a művelődési bizottság támogatott és kivezeték. A korábbi vezető címzetes igazgató lett. A 3. sz. óvoda élére dr. Nagy Ferencné került, 96,4 százalékos támogatottsággal. A 4. sz. óvoda két pályázója - Radváné Jegyemik Zsuzsanna (37,5%) és Keszthelyi Tiborné (50%) - közül Radvánét javasolták és nevezték ki. A Garay gimnáziumban két pályázó volt: dr. Rosner Gyu- láné (42,5) és Lemle Béláné (39,1%), az utóbbit nevezték ki. A Bezerédj István szakközépiskolába pályázók közül, Frank Károlyné (65,9%) és dr. Ferincz Jánosné (57,1 %), az utóbbit nevezték ki. Frankné címzetes igazgató lett. Az egészségügyi szakközépiskola és kollégium élére nem volt pályázó. A szociális központ igazgatója Rottenbacher Adám lett, három pályázó közül, különösebb indokolás nélkül. A Gyermekek Háza igazgatója száz százalékos munkatársi támogatottság mellett lett Matókné Misóczki Mária, Ju-' hős László színes, de nem támogatott pályázata ellenében. Az 5. sz. általános iskola igazgatója (62,1 %) maradt Kékesi János. A legtöbb vitát kiváltó döntés a Babits iskola ügyében alakult ki. Pap Istvánné (72,5%) és Lindauer Zoltán (30,6%) közül a művelődési bizottság javaslata ellenére az utóbbit nevezték ki. A tények magyarázatára, az ügyek hátterére visszatérünk. BIZTOS A1Ó TERMÉS HA ÖNTÖZI A FÖLDJÉT t BAUER i OTH5S ÖntőiI» támogatást vihít tolum. SAUM ÓNTŐZŐGf«« É$ SZEI&VÍNYnttf! RAIN «or A tOSÖÄM« és MAGÁNGAZDASÁGOK SZAMARA RAIN STAR A NAGYÜZEM« ES A VÁUAUCÖ2ÓK SZÁMÁRA fr*®« mmtemz cmózd «onzook hnom cstoosztíssai #* munka É$ CÍIGÍR KERESKEDŐIM! ÁGAZAT. SÁROtMA. MÍSZÁROS U t ÜCmNlíZŐ Iliin Őt» ÁGAZATOZÍTŐ tel u/x*-u7, fAx urmm. itta mn RÁttömtfON mmm ** A»öy. *ÖR2T MCSAIMlNTAUKtTA *06lflkS* *S8 » nmm, n/msx fax mmn. n. nm fANÁCMCÁSSN. VMS A JUMU!»A27AS A WMZrTKŐZi «£» #m VÁSÁRON m. RT. BÁBOLNA - A FÖLDDEL BARÁTSÁGBAN! Üdülés a Fekete-tenger poriján Jaltában, június 2ó - július 10-ig, 14 éjszaka. Elhelyezés. Hotel Jaltában 2 agyas, pótógyazható erkély», zuhanyzós/WC szobákban. Teljes ellátás Utözás autóbusszal és repúlévei. Részvételt díj: 34.730 Ft/tó. Non-Sfop London. 6 nap autóbusszal július 19- 23. Részvételi éü: 28 280 Ft/fő üdülés o Dél-török Riviérán Alanyában jurtkív tói-szeptember középig. Ellátás: 7 felporwiá 22.210 Ft/fö- től. Utazás: charter repülőjárattal, a repülőjegy ára; 19,460 Ft/fŐ joda-vissza). Ciprusi Vakáció - Pillantás a Szentföldre 9 nap: repülőgéppel, hajóval és autóbusszal július ! 9- 27 Részvételi díj: 86.060 ft/fő. hMa&sMi«|iUw tsámléxt« Miéi»., mim imáéból fö#?»* ***** «ír mwfccXA ♦ aí. i E wntusz j HUNGARIAN TRAVEL COMPANY \ Csoóri Sándor: legyünk mozaiknemzet Egy hektár erdő égett Páriban Tegnap délelőtt 11 órakor erdőtűzhöz riasztották a tűzoltókat. Dombóvárról kettő, Tamásiból pedig egy kocsi indult útnak Pári felé, hogy megfékezze a gyorsan terjedő lángokat. Az összehangolt tűzoltómunka eredményeként egy óra alatt sikerült eloltani a tüzet, amely a Gyulaji Állami Erdő- és Vadgazdaság tulajdonában lévő, hétéves fenyőerdőben keletkezett. Az előzetes vizsgálatok szerint a környékben dolgozók figyelmetlen avarégetése okozta a tüzet. Mi lesz velünk, a 15 milliós magyarsággal? - tette fel a kérdést tegnap délután Csoóri Sándor író, költő, a Magyarok Világszövetségének az elnöke Dombóváron, a művelődési házban. Egyetlen járható út létezik, mozaiknemzetté válni - mutatott rá válaszában, utalva arra, hogy az így kialakított összetartozással erősödhet a nemzeteszme. Csoóri Sándor, aki Czine Mihály és Samu Mihály egyetemi tanárok társaságában érkezett a városba, bevezetésként a nagy, s mindenki számára váratlan történelmi átalakulásokat vette sorra, különös tekintettel a határokon túli magyarok jövőbeni sorsára. Az előadó az ókori görögökkel vont párhuzamot, akik ugyancsak egymástól távol, elszakítva éltek, de sohasem feledték a közös történelmi gyökereket. Mozaiknemzetet alkottak, s erre lenne ma is szükség. Ehhez a folyamathoz ad segítséget a Duna Televízió, mely megteremtheti a nemzet egységét - vélekedett Csoóri Sándor. Az est az ELTE tanszékvezetőinek előadásaival folytatódott, akik ugyancsak a nemzeteszme témakörét érintették előadásukban. Dr. Sümegi Zoltán még visszaléphet... Polgármester-választás lesz ősszel Bogyiszlóit (Folytatás az 1. oldalról.) — Az a szilárd meggyőződésem, hogy egy 2500 lelkes községnek önálló, főfoglalkozású polgármesterre van szüksége. — Az 5: 4-es arány már nem módosulhat? — Gondolom, nem változnak a vélemények ilyen gyorsan ... — Mi történik tehát? — A polgármesterünk 15-én veszi fel a munkát Tolnán, még van néhány napja, visszaléphet, s akkor marad minden a régiben. Ha viszont elmegy, akkor összeférhetetlenség áll fenn, be kell nyújtania a lemondását. — Ha netán nem nyújtja be, akkor mit tesz a testület? Megfosztja a tisztségétől? Akadt már ilyenre példa az országban? — Nem agresszív emberek a bogyiszlói képviselők, nincs ellenségeskedés köztünk, csupán véleménykülönbség. — Szóval, ha dr. Sümegi Zoltán Tolnát választja, akkor Bo- gyiszló új polgármestert választ? — Igen. — Nem elképzelhető, hogy a testületből, a most „nem"-mel szavazók közül valaki indul ezen a megmérettetésen? — Tudomásom szerint egyikünk sem foglalkozik, még a gondolatával sem annak, hogy polgármester legyen. Beszélgetés dr. Sümegi Zoltánnal — Igaz, hogy mindössze egy szavazaton „úszott el" a bogyiszlói polgármesteri szék? — Igen, 5 : 4-es eredmény született szerda éjszaka, ha 6 „igen"-t kapok, az már elég lett volna a kétharmados többséghez. — Mi volt a támogatók véleménye? — Az, hogy ezt az egy évet ki lehet így is húzni, ne írjunk ki időközi választást, mert az pénzt, időt, többletmunkát igényel. — S mégis sor kerül rá a képviselő-testület döntése értelmében. — Nem úgy döntött a testület, hogy a Sümegi nem lehet polgármester, hanem úgy, hogy főállásban kell betölteni a posztot. A törvény a továbbiakról úgy rendelkezik, hogy ha összeférhetetlenségi helyzet áll fenn - esetemben június 15-től -, azt 30 napon belül meg kell szüntetni. Ezért valószínű, hogy június 30-cal lemondok (lemondatni nem lehet), s azt követően kezdődhetnek az időközi választás előkészületei. A szavazásra körülbelül szeptemberben kerülhet sor. — A testületből van valakinek esélye az „utódlásra”? — Esélye nincs, de induló lesz, az biztos. Wessely H t FIAT TRAKTOROK AZ 0N IGÉNYÉI SZERINT * TWKTCÜÖtí ÍJM30 KW M0?0*Tti*Sf!L&ár KÖZÖTTI kategóriásán * m fö NfejYKESís HAJTÁSÚ JÁtÓUBKESTEX * 0A*ÓL m KM/ÓRA »SSteTAlíGMÁNT * «ACSÖW ÍARAÖÖS tóEMANYAGFOÖY ÁSÍTÁS » STfttett NTOMTÁVÚ VÁBEBMOK MÁR H CM mmk& STtestesa * ornMÁi» * MAGASfötó támm ««lén TtAKTOftT VÁSÁROL, KÍRJIN TŐLÜNK IS AJÁNLATOT! * Ás**« westmtínm * KSNÍZŐ ESETÉS fWtlEf*: HKU, ÚTRA/, TTSMÉNNT8 VAIÓ ESETÉS * SIAKOTÖ ORSZÁGOS SífívtZHÁtÓlAl * MEGBÍZHATÓ, ÖTÖK AíKATtESZSlÁTÁS * OKfelíŐ TAROCK* 52&IS yÁLtóílÍKRAN O RT - A FÖLDDEL BARÁTSÁGBAN MAGYARORSZÁGON KZÁÍÓUGOS FORGALMAZÓ wt TTRMüíSEtjüyTfe! ti Ktmamm tíSNímmasác •ÄiON? 7?« KÁtOtMA MSZMOS ií I mt ftrtöstts nmő time m wmm. m. : » ma* UÚOMS Űffl*. J*í2 MAOTieNÁN». a s. m m.iM m/umi.rih» Vigyázz, a támadó harap! A madocsai sarki kocsmában elég gyakori a biliárdozó vendég. H. A madocsai lakos szintén ilyen szándékkal ment feleségestül az italboltba. A félhomályba lépve látta, amint egyik falubelije, B. Lajos igencsak elgyengülten az asztalra borulva alszik. Nem sokkal később, mikor az asztal mellett elhaladt a biliárdozni vágyó, B. Lajos réveteg tekintettel felnézett. „Na mi van?" - kérdezte az ébredezőtől. S mivel nem volt semmi, hát gyorsan lett valami: egy kis csetepaté. Az ártatlan kérdéstől B. Lajos ugyanis olyan fertelmes haragra gerjedt, hogy azon nyomban nekiesett a kérdezőnek. A kocsma többi vendége - köztük a hirtelen haragú testvére - is azon fáradozott, hogy segítségére legyen H. Á.-nak. Az egyébként kötekedő, agresszív természetű büntetlen előéletű ember úgy megharapta a sértett bal kezének középső ujját, hogy az azon nyomban elkezdett vérezni. De H. A. bírta a fájdalmat, nem fordult azonnal orvoshoz holmi részeg ember harapása miatt. Másnap azonban nem bírta tovább, de addigra már a többi ujja is begyulladt. Az orvos nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést állapított meg, s még nem biztos, hogy egyáltalán meg tudják menteni az orvosok az ujját. Az ügyben a rendőrségi vizsgálat folyik. Gergelics r r r Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ Főszerkesztő-helyettes: GYUR1CZA MIHÁLY Kiadja az ASM Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 316-211. Telex: 14-251. Telefax: 313-508. Készült a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. Levélcím: 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 315-726. Felelős vezető: SOÓS SÁNDORNÉ Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: havonta 319 Ft, negyedévre 957 Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.