Tolnai Népújság, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-23 / 144. szám
1993. június 23., szerda MEGYEI KÖRKÉP »ÚJSÁG 3 Hajóval Szentendrére A paksi művelődési központ által szervezett nyári szabadidős tábor programjain most 48 gyermek vesz részt. Ellátogatnak a tengelici oktatási központba, lovagolnak, kirándulnak, és elhajóznak Pesttől Szentendréig. Testületi ülés Tolnán Soron következő ülésüket június 28-án 15 órai kezdettel tartják a tolnai képviselők. Tárgyalnak többek között a városi sportegyesületek gazdálkodásáról, és a regionális hulladéklerakó megvalósítási lehetőségéről. Vizuális alkotótábor Pakson Július 5-től 23-ig „Vizuális kísérleti alkotótelep" elnevezéssel, rajz és képzőművészeti tábort tartanak Pakson. A jelentkezőket három korcsoportba „sorolják": a 6 és 12 év közöttieknél inkább a készség megszerzésére, a játékos oktatásra helyezik a hangsúlyt, a 12-18 évesek a már meglévő adottságaikat fejleszthetik tovább, míg a 18 év felettiek szabadon alkothatnak. A telep vezetője Halász Károly, vendégtanára pedig - többek között - Zala- váry József, az Iparművészeti Főiskola adjunktusa és König Rudolf, a Magyar Képzőművészeti Főiskola adjunktusa lesz. Cigánygyermekek a Sötétvölgyben A tolnai Hintus Cigány Néptáncegyüttes tagjai sötétvölgyi táborozáson vesznek részt, július 19-től 25-ig. Az úgynevezett életmód táborra 26-an jelentkeztek. A gyermekeket két felnőtt kíséri majd, a helyi cigány ifjúsági szövetség két tisztségviselője: Mácsik Lászlóné és Boros Ferencné. A Pa-dö-dő Bonyhádon Lemezbemutató koncertet tart a Pa-dö-dő a bonyhádi művelődési házban. A rendezvény július 23-án, 19 órakor kezdődik. Mözsiek Domboriban Harminc mözsi általános iskolás tölt egy hetet Domboriban, a gyermek- táborban, július 5-től 11-ig. Színes programjukban nemcsak strandolás szerepel, de hajókirándulás, filmvetítés, labdajátékok, és tréfás vetélkedők is várnak rájuk. Pi-víz kóstoló Japán találmány a Pi-víz, amit egy készülék úgy állít elő, hogy a közönséges csapvizet, többszörös szűrőrendszeren keresztülvezetve tisztítja meg a szennyeződésektől. Június 23-án (ma) a szekszárdiak is megismerhetik a Pi-vizet. Kóstolóval egybekötött bemutatót tart ugyanis 12-től 18 óráig a NEK-TÁR Kft., a Béri Balogh Ádám utca 22 alatti boltjában. Munkalassító demonstráció várható Szüneteltetik az ügyfélfogadást a földhivatalokban, ha nem lesz pénz Június 21-én a Földművelésügyi Minisztérium Földügyi és Térképészeti Főosztályának főosztályvezetője, Szőke Tari Sándor, A Földhivatali Dolgozók Országos Szakszervezetének elnöke, Kolyuth Lajosné és a Közalkalmazottak Országos Szakszervezetének ügyvezető elnöke, Fehér Lajos megpróbált egyezségre jutni a földhivatalokat érintő katasztrofális pénzhiány pótlásáról Szabó János földművelési miniszterrel. A hét elején történtekről Balázs Attiláné, a megyei földhivatal főelőadója, sz. b. titkár tájékoztatott bennünket. — Azért került sor erre a találkozóra, mert úgy éreztük: mindenki elismeri, tudja, hogy a helyzetünk kilátástalan, de senki nem tesz ellene semmit. Szabó miniszter úr nagyon pozitívan állt a problémáink mellé, elismerte, hogy a földhivataloknak szükségük lenne a kért 1,7 milliárd forintra, melyből a 70 százalékos béremelést is indokoltnak tartotta. Ennek ellenére ebből az összegből csak 740 millió forint lett, amiből 400 millió a kárpótlási munkáinkat fedezné, 340 millió pedig a részaránytulajdon kimérését. Bérre pedig egy fillér sem jut, pedig már minden érintett tudja, hogy óriási többletterhet jelent mindany- nyiunknak a kárpótlási törvény végrehajtása, hiszen a kárpótlási munkák érdemi részének 80 százalékát a földhivatalok végzik. Ennek ellenére ebben az évben központi bérintézkedésre nem került sor. Egy földmérőnek - akire a legtöbb munka hárul és már 15-18 éve itt dolgozik -, a bruttó átlagbére 17 ezer forint, amiből 12 ezret kap kézhez. Szégyelljük kimondani, de megélhetési gondokkal küszködünk. Szabadságunk is hiába van, kivenni a többletmunkák miatt nem lehet. — Mi történik akkor, ha a kormány nem reagál az önök kérésére? — Amennyiben ezen a héten nem születne eredmény, úgy június 29-től munkalassító demonstrációt tartunk mindaddig, amíg jogos kérésünket a kormány nem teljesíti. — Ez mit jelent pontosan? — Az ország valamennyi földhivatalában szünetel az ügyfélfogadás és mindennemű adatszolgáltatás. A földhivatalok felfüggesztik a kárpótlási hivatalok alapadatokkal való ellátását, ami az árverések végrehajtásának alapfeltétele. Mauthner Fotó: Gottvald Károly Ossza meg örömét! Olvasóink írják Fácánkertbe André Róbert- nek születés- és névnapja alkalmából sok örömet és jó egészséget kívánnak Szakály- ból: Szülei, testvére, sógornője és a gyerekek * Kedves édesanyánk, Jakab Zoltánná június 10-én ünnepelte névnapját. Ez alkalomból jó egészséget, hosszú, boldog életet kívánunk: Lánya, veje és unokája Kisdorogról * Szeretettel köszöntjük Fad- don Váczi Gábort, aki június 2-án ünnepelte 12. születésnapját. Köszöntjük testvérét, Zoltánt névnapja és június 29-én 20. születésnapja alkalmából, aki jelenleg sorkatonai szolgálatot teljesít. Mindkettőjüknek jó egészséget és nagyon sok boldogságot kíván: Apu, anyu, és a két nagymama * Őcsénybe szeretett férjemnek és kisebbik fiamnak László napra nagyon sok boldogságot kívánok három gyermekemmel. Irén (anya), Szabolcs, András és Andrea * Drága Eszter! Kilencedik szülinapod alkalmából sok-sok puszit küldünk, és még sok ilyen jó bizonyítvánnyal kezdődő, boldog va- kációs szülinapot kívánunk. (Szombaton vár a torta!) Anya, és Apa lregszemcséről Június 19-én, szombaton délelőtt 10 órai kezdettel tartották a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskolában a diplomaosztó ünnepséget, ahol a hallgatók közt testvérem, Mester Katalin is átvehette a megérdemelt diplomáját. Ezúton is gratulál neki húga: Pappné Mester Mónika * Horváth Jánosné június 25-én ünnepli születésnapját. Ezért szerető gyerekei és férje pár sorral szeretne sok boldogságot és sikert kívánni az elkövetkező évekre: Kérünk szív dobogjál, Kétszáz évig meg se állj. Hallani akarjuk Kemény dobbanásod, Kemény dobbanásod Kemény ritmusát. Nincs perc, hogy megállnál, Hogy bírod ezt tovább? Nekünk addig dobogjál, Míg kétszáz év el nem száll. Pityu, Teri, Tündi, Lali, Linda, Andi, Jani, menyed, Timi, férjed János Sióagárdról. Szívből gratulálok a nagy- dorogi futballcsapatnak körzeti bajnokság megnyeréséhez, és sok sikert kívánok a megyebajnoksághoz. Éberdt Jánosné Kerékpár a peronon Mától, október 1-ig - egyelőre csák kísérleti jelleggel - mód nyílik arra, hogy a Déli pályaudvar és a Balaton déli partja, valamint a Nyugati pályaudvar és Szob között közlekedő vonatokra kerékpárral felszállhassanak a kirándulók. Egy peronon 2, illetve 4 bicikli szállítható. Arról, hogy valamennyi peron igénybe ve- hető-e e célra, vagy csak a szerelvény első, vagy csak az utolsó kocsija, kerékpár-jelek tájékoztatják az utasokat. Csoportok kerékpárjai külön poggyászkocsival is szállíthatók. A MÁV egyébként tovább kívánja fejleszteni ezt a szolgáltatást. Ma még utazás előtt meg kell vásárolni a vonatjegyet és a kerékpárjegyet. (Utóbbi pl. 50 km-re 30,100-ra 72, 200-ra 144 forint.) S annak érdekében, hogy ez a túraforma meghonosodjon Magyarországon, kérik a bringá- sokat, hogy tartsák be az együttközlekedés szabályait, vagyis vigyázzanak a „gyalogos" utasokra. Veszprémi László, a szekszárdi állomásfőnök a helyi lehetőségekről az alábbi tájékoztatást adta: — Tőlünk közvetlenül nem közelíthető meg a Balaton, csak a fővároson keresztül. A délelőtti 9.23-as járaton van olyan lehetőség, hogy a kerékpáros és kerékpárja együtt utazhat a Déliig, s ott át kell szállni. A megyében a Pécs-Dombóvár-Fonyód vonalon is szállítható bicikli, a meghatározott szerelvény kijelölt kocsijában. Most folyik a központban a további lehetőségek kidolgozása.-WyFafaragók a Kapos mellett (Folytatás az 1. oldalról.) a szekszárdi 505. Számú Szakmunkásképző és Szakközépiskola tíz asztalos tanulója - a fafaragó szakkör tagjai -, valamint kaposvári, nagyatádi, nagydorogi, hőgyészi, gyönki és pécsi fafaragó is tevékenykedik. Az eddig megszokott díszítő faragáson kívül most ácsolt szerkezetű haranglábat készítenek a temetőbe, olyat, aminek formai és szerkezeti megoldása a Dél-Dunántúlra jellemző. Természetesen - erre utal az előző mondat első fele - nép- művészeti padok is kikerülnek az alkotók keze alól. A faragások, a faragók meglátogatása mellett lehetősége van a közönségnek a Szatyor Győző munkáiból készült kiállítás megtekintésére - az alkotásokról a pénteki táborzárón beszélgethetnek majd Decsi Kiss János újságíróval -, a táborozok pedig fakultatív programokon vehetek részt. A szakmai dolgok megvitatása mellett pinceszer, kocsikázás, Szakállyal való ismerkedés tölti ki az alvásig rendelkezésre álló időt.- él Gottvald Károly Szatyor Győző, a tábor művészeti vezetője Ótós Réka fotói Bonyhádon A bonyhádi kórház rendelőjének előterében ma fél 3-kor nyílik Ótós Réka fotókiállítása. Megnyitja: Wágnerné Pál Ágnes népművelő, közreműködik: Sili Károly gitáron. A Népújság fotóriporterének szociofotóit, táj- és zsánerképeit láthatják itt az érdeklődők. A Fehér-fekete árnyalatok című tárlat, a szekszárdi Art Kontakt-Holló napokon már bemutatott képek törzsanyaga. MEGJELENT a Harlequin Kiadó legújabb kiadványa NYÁRIDŐ címmel, mely a Júlia legszebb nyári történeteit tartalmazza.