Tolnai Népújság, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-22 / 143. szám

4 »ÚJSÁG

TAMÁSI ÉS KÖRNYÉKE

1993. június 22., kedd

A legutóbbi képviselő-testületi ülésen is felmerült, hogy az illegális szemétlerakó helyek megszüntetésének egyik eszköze lehetne, ha kötelezővé tennék a belterületi szeKommunális adó?

métszállítást, annak díja helyett pedig kommunális adót vetne ki a testület, amely alól csak szigorú szabályok alapján - szociális okokból - lehetne felmentést kapni. Megtudtuk, az illetékes bizottságok foglalkoznak majd a témával.

Másodszor is módosították ebben az évben az önkormányzat költségvetését, aminek oka, hogy több mint tizenkétmillió forint többletbevétel „sorsáról" kellett dönteni. Ebből több mint tízmilliót fejlesztésekre költenek, amelyek közül kiemelendő a 2. Számú Óvoda befejezése, a Bocskai köz burkolása, a Rákóczi és a Szent István utca kereszteződésének a vízrendezéséhez telekrész vásárlása és egy közúti híd anyagának a megvásárlása.

Az új óvoda elkészültével módosultak a körzethatárok, aminek az az oka, hogy az 1.

Számú Óvodában csak száz gyermek elhelyezésére marad lehetőség, így a többieket át kellett irányítani a 2. Számú Óvodába. Sokan puszta kényelemből ragaszkodtak a régi helyükhöz, de a korlátozott hely miatt csak azok kérését méltányolták, akik megfelelő indokkal rendelkeztek.

Végezetül álljon itt egy jó hír a víz szerelmeseinek. Megjegyezzük, megítélésünk szerint a többi eddig leírt sem volt kellemetlen. A hónap közepétől hosszabbított nyitva tartással üzemel a tamási termálfürdő, sőt kedvezményes úszásra is lehetőség van. Azok a nyugdíjasok, akiknek az egészségügyi panaszaira javallott a gyógyvíz és nem tudják vállalni az anyagi terheket - ismert, nincs mindenkinek képviselői tiszteletdíjjal felérő nyugdíja -, azok orvosi igazolás ellenében kedvezményesen vehetik igénybe a fürdőt.

Együtt a gyerekekért

Először magától alakult úgy a tamási Béri Balogh Ádám Gimnáziumban és Kollégiumban, hogy a nyolcosztályos gimnáziumba járó gyerekek, tanáraik és mi, szülők együtt voltunk, de aztán rájöttünk ennek a hasznára. Arra, ha már odajárnak a gyerekeink, akkor még többet kapjanak, így szerveztük meg először a tánciskolát, ahol klasszikus táncokat, illemtant tanultak, öltönyt vettek, nyakkendőt kötöttek, viselkedtek, de nemcsak ők, hanem általuk a koszorúcskára meghívott egy-egy nagygimnazista is. Tudjuk azt, hogy hozzá kell szokniuk a vizsgátíioz. Megbeszéltük a tanárnővel, aki megoldotta úgy, mint ahogy majd a nyelvvizsgájuk lesz: két nap írásbeli, egy nap ' szóbeli volt. Mivel fontos a természettel való barátság is, az, hogy viselkedjen, ne szemeteljen, lássa a szakember szemével, ezért juniális szerveztünk nekik a gyulaji fóvadászháznál, ahova kerékpárral jöttek és megismerkedtek a vaddal, az erdővel, a vadászattal, kipróbálták az íjat, hazafelé megtekintették egyik szülőtársunk méhészetét, s nagy-nagy örömükre meg is kóstolták a lépes mézet. Június eljén egy hétre - szülőkkel együtt - Zánkára mentek, ahol intenzív németnyelvi és testnevelés tábor volt számukra.

Kérdezhetik, hogy látom a tamási nyolcosztályos gimnáziumot a szülő szemével. Nagyon jónak ítélem meg. Fokozatos a terhelés, semmit nem tanulnak kétszer, intenzív a nyelvoktatás, amit a képességeknek megfelelően kisebb csoportokban végeznek, ugyanígy vannak a testneveléssel is, ahol ugyancsak személyre szabottak a feladatok. Imádják a testnevelésórákat. Csak egy példát mondok. Amióta kinyitott az uszoda, minden héten egy nap lent vannak. Már mindegyik gyerek tud úszni. Most nincs kifogás reggelente, hogy itt fáj, meg ott

S

í, szeretnek iskolába menni.

riási húzóerőt jelent, hogy sok jó tanuló van együtt. Nincs cikizés, hogy miért tanul, miért stré- berkedik valaki, igyekeznek tartani a szintet. Hatalmas motivációt jelent ez az osztályközösség, iszonyatos energiákat tudnak felszabadítani. A nagyok nagyon ajnározzák őket - bizonyára rájuk is hatással vannak -, a télen együtt voltak sítáborban.

Ezt az oktatási formát javasolni tudom más szülőknek is, hiszen normál általános iskolában nem tudnak gyerekek maradni, mert nem jut rá idő, itt viszont felszabadultak, sokoldalúak. A színjátszás, a betlehemezés, a bábozás, a város összes vetélkedőjén való részvétel, mind belefért az idejükbe, mellette pedig minden nap tudnak valamivel foglalkozni. Es ez nagyon-nagyon jó a gyerekeknek.

Elmondta: Kovácsné Schulteisz Margit

Rendőrnő Tamásiban

Csikós Teréz

Két telefonbeszélgetés után megérlelődött, jó lenne szóra bírni Csikós Teréz rendőr zászlóst, a Tamási Redőrkapi- tányság tiszthelyettesét, mert nem tartozhat az átlag, ha úgy tetszik, a mindennapi emberek közé. Aztán meg Tamásit és környékét járva nem mindegy, hogy ő faggat ki bennünket, vagy mi tesszük ezt vele.

— Vannak már rendőrnők, de kevesen - kezdi mosolyogva, miközben hellyel kínál. - Pakson hatan teljesítenek szolgálatot, Tamásiban pedig egyedül vagyok.

— Lehet, hogy kicsit sablonos a kérdés, de fel kell tenni. Hogyan lesz egy fiatal hölgyből rendőr?

— Érdekes dolog. Pécsett jártam ének-zenei gimnáziumba - tíz évig énekeltem - és eredetileg óvónőnek készültem. Mivel nem vettek fel a főiskolára, 1986. szeptember 17-én jelentkeztem rendőrnek - akkor tanultam vezetni - és 1987. január 1-jétől a tamási kapitányságon dolgozom.

— Egyenruhásként! mondta legutóbbi telefonbeszélgetésünknél, és úgy éreztem, volt abban valami.

— Igen. Ez látványosabb, mint a polgári ruha. Nekem nem jelentett problémát és nincs olyan gondom, mint a nőknek általában, hogy mit vegyek fel.

— Volt-e családi indíttatás a pályaválasztásában?

— Senki nem volt rendőr, az öcsém is csak az idén szerelt fel.

— És a férje?

— Tamásiban, a Béke Szövetkezetnél dolgozik.

— Kérdezhetem azt, hogy hol ismerkedtek meg? Bizonyára nem igazoltatás közben.

— Nem. Az útlevélkérelmét adta be, mert annak idején elterjedt a híre, hogy ezer forintra felmegy az illeték ára. Két fényképet adott be, s az egyik véletlenül nálam maradt, aztán amikor a kolléganőm kérte a pótképet . . .

— Értem. Kegyed is tamási?

— Nem, Dúzsról kerültem ide. Itt csináltattam az útlevelemet és eszembe se jutott, hogy Dombóvárra jelentkezzek, pedig az közelebb van. Kérem, ne keressen a dolgok mögött logikát, mert nincs, de ettől szép az életem.

— Kérdezhetem, hogy mi a feladata?

— Három évig az igazgatás rendészeten dolgoztam, most baleseti vizsgáló vagyok.

— Hát ez sem egy kimondottan női munka.

— Nem, de az is szörnyű a mai világban, ha tizenöt tyúkot ellopnak . . .

— Egyedüli egyenruhás rendőrnő Tamásiban. Mondja, úgy van-e, ahogy ilyenkor általában lenni szokás, elkényeztetik-e a férfi munkatársai?

— Két éve tartozik, egy jégkrémmel egyik kollégám, aldnek egész nap gépeltem . . Egyébként amikor több lány volt, széthúzott a csapat, féltékenyek voltak ránk, most viszont elfogadtak. Férfi munkát kell végeznem, de sose volt különbség a kettő között.

— Hat év szolgálat után mit mutat a mérleg nyelve?

— Az utcán kezdtem, nem szégyellem, ha ki kell menni. Jól éreztem magam eddig. Itt mindig lesz munka és nem tudnám elképzelni, hogy máshol dolgozzak. A fizetésről nem szeretek beszélni. Lehet ugyan panaszkodni, mint mindenütt, de innen magától nem nagyon megy el az ember másik munkahelyre.

— Mi a szép ebben a hivatásban?

— Összességében minden. Nagyon változatos. Imádom. És ha mégegyszer kezdeném, természetes, hogy rendőr lennék.

Ugye, kedves Olvasónk, a látszólagos ellentmondások ellenére van azért e sorsban, ebben az életútban logika?

De miért ne lenne?

Ékes László Fotó: Gottvald Károly

Az utolsó felvonás

Köves „öröm"

Bár szívesen tennék, ám mégsem erőlteti a nevetés Tolna megyében azokat az autósokat, akik mostanában Szakály és Tamási között közlekednek. Nem, nem az útépítés miatti néhány percnyi megállítás bosszantja a 65. számú főközlekedési úton haladókat, sokkal inkább az autósoknak szerzett, nyaranta visszatérő „öröm" ráncolja össze a homlokokat, kerekíti szitok kibocsátására alkalmassá a szájakat. Mondhatják, érthetetlen ez az értetlenség, mikor ország-világ tudomására hozták az illetékesek, hogy ez is az útalapba befizetett pénzünkből épül, javul, nekünk, érettünk, a közülünk valók által készül. Nem is akárhogyan! Gyorsan.

Megy a géplánc, folyatják a bitument, beleeresztik a követ, s aztán „Józsi" egy könnyű hengerrel úgy tesz, mintha belenyomná a ragadós fekete masszába. Emberek kísérik a „láncot" és lapáttal összeszedik mindazt a zúzalékkövet, ami a padkára került, s kézi

erővel elvégzik a hiánypótlást. Aztán jönnek az autósok, a balga népség. Mert fogalma sincs egyiknek sem arról, hogy ezen az útszakaszon neki fontos népnemzeti feladata, hazafiúi kötelessége van. Ha akarja, ha nem, részt kell vennie az útépítésben, mert ez a magyar út csak úgy készül el, ha nemcsak fizetik, hanem hosszú ideig tapossák is az autók, szélvédőt, lámpaüveget, karosszériát, lábbelit, ruházatot, biztosítókat nem kímélve. S ez a volánnál ülő balga népség nem érti azt sem - ez is a régi nomenklatúra súlyos bűne -, hogy azért nem megy ez még európai módon, mert még nem vagyunk ott. Csak Közép-Európában vagy ha úgy tetszik, Kelet-Közép- Európában javítjuk, készítjük azt az utat, amelyen oda akarunk jutni, ahol ezt nálunk sokkal jobban csinálják.

Lényeg: az út készül - lehet, folytonosságot nézve nem mindenütt javul -, a „lánc" halad, a kő ragad és pattog. De ezért az autós ne pattogjon.

— Van telepátia - fogad bennünket dr. Dési Ivánná simontomyai polgármester -, hiszen az előbb gondoltam arra, hogy mit mondanék el, ha ma jönnének.

— Hát akkor rajta! - bíztatjuk, s hallgatjuk.

— Az utolsó felvonáshoz érkeztünk a tornacsarnok építésénél. A közönségforgalmi része készül most, ami víz-, illetve villanyszerelést takar, pontosabban a korábban megépített öltözőknél az elektromos hálózat rehabilitációját jelenti. Két jelentősebb munka van még hátra, az egyik a parkettázás - az anyag már itt van, de azt mondják két hónapig kell állnia - és a teleszkópos rendszerű, négyszáz férőhelyes lelátó megépítése. Az idén hitelt vettünk fel a befejezéshez és az októberi átadásnál azt mondhatjuk, hogy a berendezés nélkül negyvenmillióba került.

— Igen, a berendezés. Hogy is lesz az?

— Versenyeztetjük a jelentkezőket és már van ajánlatunk a legolcsóbbtól a legdrágábbig, a hagyományostól a modemig. Az elvünk az, legyen folyamatosan bővíthető.

— Gondolom, a tornacsarnok befejezésének tudata jó hatással lesz az amúgy sem rossz községi sportéletre.

— Igen, ez így van. A középiskolások már tervezik a kosárlabda szakosztályt, de a községi sport is szárnyakat kapott azóta, mióta Csepregi György a bizottság elnöke. Szeretnénk minél több embert megmozgatni.

— Úgy hiszem, más megírásra váró téma is van.

— Három éve áll a központban a félig kész parókia - már el akarták adni, de csak komolytalan érdeklődők jelentkeztek - , amit most befejeztet a püspökség. Már itt is

vannak a munkások, szeptemberre kész lesz.

— Láttuk, gondozott a falu.

— Igen, Énesei Józsefné nagy szeretettel őrködik a község kivirágoztatásán, bár igaz, hogy értelmetlen rongálásokat is tapasztalunk - sajnos. Aztán ha már a község szépítésénél, komfortosításánál tartunk, elmondom, szilárd burkolatú út készül az Illyés Gyula, a Beszédes Ferenc és a Székelyi utcában. Ez utóbbinál a szőlőtulajdonosok hétezerrel járulnak hozzá - folyamatosan fizetik be -, az önkormányzat pénze is benne lesz, és kaptunk céltámogatást hozzá. Ezenkívül a község központjának - buszváró, piactér felújítása - terveztetése folyamatban van, ugyanis ez kell ahhoz, hogy '94-re mi is tudjunk tervezni. Úgy nagyjából ezekre gondoltam, amikor eszembe jutottak ma reggel.

— Köszönjük.

Ez a régi tűzoltókocsi a polgármesteri hivatal parkját díszíti

Emlékműre

gyűjtenek

Nemrégiben arról írtunk, hogy Értényben is megemlékeznek a második világégésben odamaradtakról, s a Hősök kertjében emlékművet állítanak a hősöknek és az áldozatoknak. A község vezetői kérik a lakosságot, s az elszármazottakat - jónéhányu- kat levélben kereste meg a polgármester -, hogy anyagi erejükhöz mérten járuljanak hozzá a költségekhez. Az ön- kormányzat betétkönyvet nyitott a pénzadományoknak, s azt elkülönítve kezeli, a befizetésekről - lehet a községházán személyesen vagy rózsaszín postautalványon: Értény, Béke tér 325. - természetesen nyugtát is adnak.

Nemcsak a hajdani értényi- ekre, hanem a jelenlegiekre is gondolnak. A múlt héten megkezdték az óvoda felújítását, úgy is mondhatnánk, teljes belső átalakítását, korszerűsítését. A kivitelező augusztus 20-ra ígéri a 2,5 millióba kerülő munka befejezését - addig a kultúrházban működik a gyermekintézmény -, s ha elkészülnek, akkor hosz- szabb távon megoldódnak az elhelyezési gondok. Lesz tehát korszerű óvodabelső, a külsőre viszont - bár nagyon ráférne - az idén nem jut pénz.

Apró, nagyon apró lépésekre azonban telik. Kész van végre a régóta várt járda To- bányban, a kultúrház vakolatát már leverték, s úgy tervezik, a második világháborús emlékmű avatásának idejére új külsőt kap, elbontják a kihasználatlan buszgarázst - rendezik a teret -, s a téglából az orvoslakáshoz kerítést építtetnek.

4