Tolnai Népújság, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-15 / 137. szám
4 KÉPÚJSÁG A városházán hallottuk Korábban már írtunk arról hetente jelentkező állandó rovatunkban, hogy részben az érdekeltek kezdeményezésére, részben pedig a gyakorlati tapasztalatok alapján a képviselő-testület felkérésére a pénzügyi ellenőrző bizottság felülvizsgálta a helyi adórendelet egyes szabályait. A törvényben biztosított lehetőTAMÁSI ÉS KÖRNYÉKE 1993. június 15., kedd Módosuló adó Üldözöttekből nyerők séggel élve javasolják azt, hogy év közben módosuljon a helyi iparűzési adómérték és ezáltal a korábbi nyolc ezrelékes adókulcs helyett csak öt ezreléket kelljen fizetni. Azt hallottuk, ez a közúti és egyéb szárazföldi szállítás, a járóbetegek orvosi ellátása, valamint más humán egészségügyi, illetve állategészségügyi tevékenység nettó árbevételére vonatkozna. Ugyanis a felsoroltak gyakorlói a tevékenység jellegéből adódóan méltánytalan helyzetbe kerültek például a kereskedelemben vagy vendéglátásban dolgozó vállalkozókkal, azonos adómérték esetén. Az illetékesektől kapott tájékoztató szerint a hirtelen jött kánikula a mezőgazdasággal ellentétben jó hatással van a város idegenforgalmára. Ezt az előző évek azonos időszakához viszonyított több vendég bizonyítja. Úgy tűnik, szerencsés döntés volt a kemping bővítése, mert a régi terület már gyakorlatilag telt házzal üzemel. Az idegenforgalommal öszszefüggő a következő hírünk is. Az idegenforgalmi adóbevétel terhére az önkormányzat kiépítteti Miklósváron a Muskátli vendéglő melletti úgynevezett Muskátli sétányt, ahol eddig egy-egy eső után nem lehetett száraz lábbal közlekedni. A sétány burkolásához a vendéglő tulajdonosa, Sebestyén Károly is hozzájárul. A legutóbbi Tamási és környéke oldalunkon közöltekkel egyezően június 3-án az országos akció részeként a tamási piacon is megtartották több hatóság bevonásával az ellenőrzést. Az akcióban résztvevők rendezett állapotokat találtak - ezt jegyzőkönyv tanúsítja -, mindössze öt esetben került sor helyszíni bírság kiszabására és négy esetben jegyzőkönyv felvételére, szabálysértés miatt. Az illetékesektől kapott legfrissebb információ alapján úgy tudjuk, hogy elsősorban az illegális kereskedelem visszaszorítását célzó akciónak a közeljövőben folytatása lesz - Tamásiban is. Egy év óta többször is foglalkoztunk a Simontornyai Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalattal, pontosabban azzal, hogy a volt vezetői hogyan próbálták meg „padlóra tenni", hogy aztán potom árért megszerezzék az Ingrid szalont. Szóltunk arról is, hogy Kővári Imre és Bencze János a közösség felkérésére mit próbált tenni a munkahelyek megmentése érdekében, s aztán tavaly május 21-én közöltük a volt igazgató, Csécsi István cinikus, pökhendi stílusban írt, kioktató levelét, amelyből most egy aktuális részt felidézünk. „ . . .azt a két dolgozót sajnáltatja, üldözött hősökként bemutatva (-1. i. az újságíró - A szerző megjegyzése -,) akikről magából a cikkből is kiderül, hogy intrikáik alapján maximálisan rászolgáltak arra az eljárásra, amely jelenleg ellenük folyik. Ennek az eljárásnak a megalapozottságát, törvényességét végső soron a munkaügyi bíróság fogja felülvizsgálni - ha az ügy, mint ez erősen valószínűsíthető, eléjük kerül -, ezért a cikkben az erről az eljárásról szóló dilettáns megjegyzésekre nem kívánok reagálni." Nos, a bosszúért lihegő volt igazgató, most is úgy járt, mint amikor csúsztatással vádolt bennünket, hiszen akkor sem a nyilatkozók és az újságírók hazudtak és most sem ők - ha tetszik, mi - bizonyultak dilettánsnak. Ugyanis több tárgyalás, egy év eltelte után a Szekszárdi Munkaügyi Bíróság meghozta az ítéletet az ügyben. A bíróság megállapította , hogy Csécsi István volt igazgató jogsértő módon járt el akkor, amikor a Kővári Imre és Bencze János ellen elrendelt fegyelmi eljárást megelőzően erről a tényről elmulasztotta tájékoztatni a vállalati tanács tagjait, illetőleg a felsőbb szakszervezeti szervet. „A fegyelmi jogkör gyakorlójának ezen mulasztása, valamint a perbeli bizonyítékok alapján a bíróság megállapította, hogy a rendkívüli felmondásként elbírált fegyelmi elbocsátások alkalmazása a felperesekkel szemben jogellenesen történt." A bíróság a felperesek kérésének helyt adott, Kővári Imrét munkakörébe - kérésére - nem helyezte vissza, Bencze Jánost visszahelyezte és kötelezte az alperest mindkettőjük elmaradt munkabérének a kifizetésére, valamint az ítélet napjától a jogerőre emelkedésig az átlagkereset megfizetésére (Bencze János esetében ez a munkába állás napjáig terjedő időre vonatkozik), és a perköltséget, az illetéket, valamint az ügyvédi díjat is az alperes fizeti. (Bizonyára gondolja a kedves Olvasó, hogy ezt a nem kis összeget nem a szabálytalanul eljáró volt vezető egyenlíti ki.) A megyei bíróság az első fokon hozott ítéletet helyben hagyta. így lettek, kérem, a volt igazgató által tömény cinizmussal „üldözött hősként" aposztrofált megbüntetettek- ből - erkölcsileg ! - nyerők és így lett a magát bölcs jogtudornak beállító, nem elég korán félre tett vezetőből dilettáns „fiskális." Lelke rajta. Ékes László Családi nap belügyeseknek Gyönyörű napsütésben remekül szórakoztak a tamási lovaspályán azok a belügyes családok, akik június 5-én ünnepelték meg az amúgy áprilisi Rendőrség napját. A szervezők nem titkolt célja az volt, hogy egy vidám, boldog összejövetelt szervezzenek kollégáiknak és családjaiknak, ami úgy gondolom, sikerült is. A rendezvényen több mint 150 ember, gyermek és felnőtt, együtt játszva és együtt sportolva vett részt. Szerencsére az időjárás is kegyeibe fogadta a kikapcsolódni vágyókat, így a tervezett programok közül nem maradt el semmi. A napot a „csendes őrültek" sportja vezette be, horgászverseny a Széchenyi-tónál. A csaknem 20 induló három kategóriában - gyermek, ifjúsági és felnőtt - mérte össze ügyességét és tudását a rendelkezésre álló két órányi idő alatt. Szép eredmények születtek, de ezek inkább a mennyiségre, mint a minőségre vonatkoztak. A túlzásoktól mentes szabályos lebonyolítást több tapasztalt és kipróbált „pecás" felügyelte. Azonban nemcsak a tónál akadtak izgalmak, hanem a lovaspályán időközben elkezdődött sport- és egyéb vetélkedőkön is. A gyermekek, ha nem is vérre, de lekvárra menő, lekvároskenyér-evő versennyel indították a napot. Ezt követte később a csokievő viadal, amikoris a liszttel megtöltött tányérban kellett a gyerekeknek megtalálni és megenni a csokit. Megnyugtató, hogy a verseny követően minden szülő megtalálta a maga csemetéjét és a bírákat is sikerült azonosítani. A gyermekek utolsó feladata labdával célba dobás volt, amire a legtöbb nevezés érkezett. A felnőttek is megtalálták a maguk szórakozását. A férfiaknak erőnléti próbaként fek- vőtámasznyomó versenyt és 5 kg-os „söröskrigli" emeíő versenyt szerveztek. Utóbbit óriási tetszés fogadta és azok, akiket megigézett ez a versenyszám, az emelést tovább folytatták fél kg-os változatban a lovaspályán működő büfében. De a nők is bizonyítottak! Először erejüket fitogtatták a szkanderversenyen, meghazudtolva ezzel a gyengeségükről elterjedt hiedelmet. Következett az igazi versenyszám, a belügyes családoknál otthon is igen népszerű és sokat gyakorolt sodrófadobás. Igaz, ez nem „célra" ment, mint otthon, hanem távolságra, ám a hölgyek igazán kitettek magukért. A férfiak és nők közös versenyszámának a labdarúgás és a „lyukbalóga- tás" számított. A labdarúgásnál mind a nők, mind a férfiak bizonyították, hogy a jelenlegi magyar focit figyelembe véve helyük lenne a válogatottban. Az izgalmak játéka következett ezután, amikor egy írótol- lat kellett egy üres sörösüvegbe derékra kötött madzagon belógatni. Itt küzdöttek igazán a férfiak a női tekintetek kereszttüzében! Szünetet csak az ebédidő jelentett, ahol a jelenlevők ízletes kakaspörköltet fogyaszthattak nokedlival, de az igazi ínyencek paprikáskrumplit is ehettek. Nemsokára a gyerekek legnagyobb örömére befutott Simon Gábor cukrász triciklis „fagyis bácsija" is. Az estébe nyúló, jól szervezett rendezvény remekül sikerült és azt hiszem, mindenki egy kellemes élménnyel lett gazdagabb. Nem véletlenül lehetett hallani sok helyről: jövőre, ugyanígy, ugyanitt! B. Z. — CS. T. Csak egy kis emlék Nem a régi sláger ötlött fel bennem, hanem a gyerekkori nyarak egyike-másika. Az, amikor Értényben a kesztói réten összejött a gyereksereg, aztán Lencse Jóska, Szalai Ernő vezetésével gyeptéglákkal elrekesztettük a Jégveremi árkot. Jó átkelőnek bizonyult az a Csicsavölgybe, Jégverembe igyekvő szőlősgazdáknak, s remek vízfogó, „strand" lett a falu gyerekeinek. Volt nagy lubickolás, nagyteknővel csónakázás, úszástanulás, kutyafürdetés, halfogás, a libákcsipkedte réten fejelő bajnokság, focizás, napozás, sok-sok olyan vidámság, amit csak a szülők biztosította gondtalan gyerekkor adhat. Igaz, volt este otthon a tisztálkodás is, mert azért eléggé iszaposán ment haza a Sző sereg. Mindez csak azért jutott eszembe június közepén, mert most újra nyár van, vakáció, a patak is csobog és azt hallom egyre több helyről, hogy a mai fiataloknak nincsen igazán igazi gyerekkoruk . . . Gyárfás Mátyás mond, s miközben kezünkkel és szemünkkel megsimogatjuk a míves ivócsanakot, a kézzel faragott gyümölcstartót, a készülő könyvespolc gyönyörű mintáit, látjuk a fényképalbum őrizte „töredékeket", a szobrokat, a székeket, a tányérokat, az ostomyeleket, s a többi, különböző rendű-rangú helyekre került remeket, egyszerre irigykedünk és sajnálkozunk. Az előbbi érthető emberi gyarlóságból fakad, az utóbbi viszont azért van, mert annak ellenére, hogy Gyárfás Mátyástól nem idegen a szaru, remekül fest, a tréfán kívül mindenféle fából faragott már és a néphagyományokra építve készíti munkáit, helyben kevés a hatalommal rendelkező értő. Gáncsoskodó annál több van. Csak egy példa: Vas Gerebennek szeretett volna emléket állítani, de nem kell. Kell viszont az esztétikum az egyik helyi vállalkozónak, aki a presszóját faragott berendezéssel látja el. Sok fába faragandó mondanivaló van Gyárfás Mátyásban, de lehetőség híján nagyrésze benn is marad - úgy tűnik, még egy ideig. Szűkebb és tágabb világ, nem érzik, nem érzitek, hogy ez nagy kár? Ékes László Fotó: Gottvald Károly „Mindenben fogva a kezünk" Ha igaz az, hogy fegyverek közt hallgatnak a múzsák, akkor az is igaz, hogy napjaink harácsoló időszaka is csendre inti, vagy legalábbis visszafogottabbá teszi őket. Nem, nem pihen ilyenkor az alkotó - esetünkben Gyárfás Mátyás für- gedi fafaragó sem -, csak keserű szájízzel veszi tudomásul a tényeket, aztán megpróbálja eltávolítani az eléje kerülő ki- sebb-nagyobb falakat. Nehezen indul a szó, hisz teher alatt van, így a kérdés rövidre sikeredik: Mit farag? — Szabadúszó vagyok . . . Az ozorai fafaragó táborba készülök, ami most 27-én kezdődik . . . Időm van, életművet akarok létrehozni. Ez egy-másfél éves munka lesz. Közel harminc éves gyakorlattal és olyan technikával rendelkezem, amivel az éveken keresztül felhalmozott ismereteimet szobrokban és különböző iparművészeti tárgyakban megjeleníthetem. Ügy voltam, ha elkészültem egy-egy alkotással, akkor azonnal vevőre talált, most - mivel a Népművészeti Tanács megszűnt - jó lenne összehozni a régi kapcsolatokat, hogy legyen kiállítási lehetőség. — Mit mondanak ma a motívumok? — Erről nagyon nehéz nyilatkozni. — Miért? — Mindenben megvan fogva a kezünk, falakba ütközünk. Itt is volt a polgármesterrel közös elképzelésünk egy olyan fafaragó táborra, mint amilyen Ozorán lesz ismét - a Gyulaji Állami Erdő- és Vadgazdaság biztosította volna a lábonszáradt tölgyfát, tűzifa minőségben -, de mint sokmindent, ezt is ellenséges dolognak fogják fel. Nem akarok én próféta lenni a saját hazámban, csak ami bennem van, azt szeretném a község javára fordítani. Elgondolkoztató, amit i i á
