Tolnai Népújság, 1993. május (4. évfolyam, 101-123. szám)

1993-05-18 / 114. szám

MALTAIAK - KONGRESSZUS UTÁN (3. oldal) 1993. MÁJUS 18. KEDD ÁRA: 13,80 FORINT IV. ÉVFOLYAM, 114. SZÁM ^■ A kaszanyalet nem kapkodták, a cipőt, a művirá­got, a pólókat, a játékokat, a női és a férfi felsőru­házatot is csak nézegették. Képriportunk a regölyi vásárról a 4. oldalon látható. Megkezdődött az érettségi A magyar írásbelin dolgozik a paksi Vak Bottyán gimnázium IV/A osztálya Gyújtogató a masszázs­szalonban Húsz ember meghalt és nyolc megsérült egy tajpeji masszázsszalonban, ami­kor egy 52 éves férfi ben­zint locsolt szét, majd fel­gyújtotta az intézményt. A rendőrség később azonosí­tani tudta a gyújtogatót, aki tette elkövetése után a tűzbe vetette magát. A többi áldozat - nyolc férfi és tizenegy nő - füstmér­gezés következtében veszí­tette életét. A rendőrség feltételezése szerint bosszú áll az ügy hátterében, a gyújtogatónak vitája volt a szalon tulajdonosával, egy szerencsejátékon nyert összeg miatt. Kőszerszámok Japánban A japán szigeteken is él­tek ősemberek 500 ezer évvel ezelőtt - tanúsítják azok a kőszerszámok, amelyeket Mijaga kor­mányzóságban találtak a régészek. Ot évvel ezelőtt ástak ki 44 ősi kőszerszá­mot, köztük jáspiskőből készülteket. * A tudósok 1920 óta tud­ják, hogy Kína területén 200-500 ezer évvel ezelőtt is éltek már emberek, ek­kor találták meg ugyanis, a „pekingi előember" ma­radványait. Azóta gyaní­tották a japánok, hogy a szigetország mai területén is élhetett ősember, hiszen félmillió évvel ezelőtt a ja­pán szigeteket még nem választotta el a tenger a kontinenstől. A tanteremben szülte gyermekét Egy amerikai matema­tika tanárnő az osztályte­remben, majdnem óra közben adott életet első gyermekének. Az ötödikes diákokat szinte már a szü­lés kezdetekor küldték csak ki a teremből a hely­színre érkező orvosok. A 34 éves Judith Burke fájá­sai előző este kezdődtek, de nem tulajdonított nekik nagy figyelmet, mivel még nem volt itt a szülés ideje. Reggel a megrémült gyerekeket kérte meg arra, hogy értesítsék az iskola személyzetét és hívják a mentőket. A kórházba szállításhoz azonban már nem volt idő. A Csomolungma áldozata A Mount Everest (Cso­molungma) sikeres meg­mászása után, leereszke­dés közben lezuhant és szörnyethalt Tenzing Nor- gaynak, a csúcs nepáli meghódítójának, Edmund Hillary társának, 41 esz­tendős indiai unokaöccse. Lobszang Csering Bhutia nagybátyja nyomain in­dult el a 8848 méter magas csúcs megmászására a meghódítás évfordulóján. Tenzing Norgay serpa éppen negyven évvel ez­előtt elsőként jutott fel a vi­lág legmagasabb hegyére. A Kossuth rádióból, vala­mint az televízió egyes csator­nájának műsorából tudták meg tegnap reggel a gimnázi­umok és szakközépiskolák nappali tagozatos hallgatói a magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi vizsgájának tételeit. Az első tételt válasz­tók megyénk szülöttjének, Babits Mihálynak költészetét elemezhették a költői én és a külvilág viszonyának változá­sain keresztül. A második té­tel Csokonai Vitéz Mihály a Tihanyi echóhoz című versé­nek értelmezése volt, míg a harmadik egy szabadon vá­Egészségünk érdekében Várhatóan néhány hónapon belül végleges formát ölt, és kormányprogrammá válik „A magyar népegészségügy prio­ritásai az ezredfordulóig" című munkaanyag, amelyet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) készített el a Népjó­léti Minisztérium felkérésére. Erről tegnap tájékoztatták a sajtó képviselőit Budapesten. Jávor András, a Népjóléti Minisztérium államtitkára elmondta: az ÁNTSZ által ké­szített tervezet a hatékony egészségmegőrzést, a szüle­téskor várható élettartam és a betegségmentes életévek nö­velését tűzte célul. Szemben az 1988-as egészségvédelmi programmal, nem csupán az egyén felelősségét hangsú­lyozza, de elismeri a társa­dalmi, a szociális, valamint az embert körülvevő környezet szerepét, annak minőségét is. Ezért a program megvalósítá­sához nélkülözhetetlen a tár­cák szoros együttműködése, közös a felelősségük is - mu­tatott rá az államtitkár. Színházi előadás A Szekszárdi Deutsche Bühne német színház a meg­hirdetett időponttal ellentét­ben, május 20-án, este 18 óra­kor tartja meg a Frauentanz című előadását. lasztott XIX. századi magyar regény elemzése. A tétel ki­dolgozására négy óra állt ren­delkezésére. A magyar írásbe­livel egy igen fontos, s bizony fárasztó időszak kezdődik a végzősök életében. A tét sem kicsi: az érettségi bizonyít­vány megszerzése, s mint pél­dául a magyar írásbeli eseté­ben is, a továbbtanulás múlhat az érettségin, hiszen a dolgo­zat első példányát a középis­kola küldi el abba a felsőokta­tási intézménybe, ahová a ta­nuló felvételizik magyar nyelv és irodalomból. vnt Fotó: rz A Japán Oktatásügyi, Tu­dományos és Kulturális Mi­nisztérium szervezésében tegnap egy 22 tanárból álló küldöttség kezdte meg há­romnapos programját Szek- szárdon. A csoport azért láto­gatott Magyarországra, hogy országunk oktatási rendszerét tanulmányozzák, s az itt szer­zett ismereteket majd otthon kamatoztassák. Délelőtt Kocsis Imre Antal polgármester fogadta hivata­lában a vendégeket, majd dél­után a 2. Számú Általános is­kolában a napközi otthonos, szakköri és egyéb tevékeny­ségek vizsgálatával indult a gyakorlati program. Amikor mi betoppantunk az egyik tanterembe, éppen az iskola háztartási fakultációján részt­vevő diákok által sütött ame­rikai palacsintát kóstolgatták a távolról jött tanárok. Szemlá­Für Lajos Rómába utazik Für Lajos honvédelmi mi­niszter holnap Rómába uta­zik, hogy részt vegyen a Nyu­gat-európai Unió védelmi mi­nisztereinek soros ülésén, il­letve konzultatív fórumán. A magyar delegáció tagja lesz a tárca új, külügyekért felelős helyettes államtitkára, Pecze Zoltán. Az olasz fővárosban a vi­segrádi csoport tagállamainak védelmi miniszterei külön megbeszélést is folytatnak. Idegenforgalmi fórum A honfoglalási évforduló­hoz és a világkiállításhoz kö­tődő rendezvények világmé­retű népszerűsítésére rendkí­vüli propaganda-kampányt szervez 1995-ben az Országos Idegenforgalmi Hivatal - mondta Téglássy Tamás ál­lamtitkár, az OUT elnöke teg­nap Budapesten, a turizmus fejlesztésével foglalkozó fó­rumon. Az Országos Idegenfor­galmi Hivatal azt is szeretné, ha már az 1994-es költségve­tésben súlyuknak megfelelően szerepelnének az idegenforga­lom igényei, hiszen a terület meghálálja a gondoskodást: a turizmusból származó valu­tabevételek rövid idő alatt megduplázhatóak lennének - mondta az államtitkár. tomást elégedetten. Kihasz­nálva az alkalmat, egy rövid időre elraboltuk Nitta Yoshi- hiro iskolaigazgatót, a csoport vezetőjét. — Milyenek az első be­nyomások? — Természetesen még na­gyon keveset láttunk, de azt már észrevettük, hogy nagyon érdek­lődőek a gyerekek, és ezek szerint a tanárok jó hatással vannak a di­ákokra. — A japánok híresek a szi­gorúságokról. —- Korábban a csoportos elv érvényesült, akkor a fegyelem na­gyobb volt. Most már inkább az egyénekkel való foglalkozás került előtérbe, és nem lehet azt mon­dani, hogy merevek vagy szigo­rúak lennének. — Japán iskolások és ma­gyar iskolások között lát-e már valamiféle különbséget? (Folytatás a 2. oldalon) Japán tanárok Szekszárdon Nemzetiségi nap Tamásiban Hagyományteremtő szán­dékkal rendezték meg tegnap a tamási 2. Számú Általános Iskolában a komplex progra­mot, remek hangulatot bizto­sító, tanulmányi munkát el­mélyítő tanulónapot, a német nemzetiségi napot. Bábműsor, táncház, szel­lemi vetélkedő, kerékpártúra, színházi előadás, népi ételek és kézimunkák készítése, me­sevetélkedő, sportversenyek és a nemzetiségi tánccsoport szórakoztatta az iskola diák­jait, nevelőit.-él- Fotó: gottvald Nem tudták, hogy Haász alpolgármester Elnöki látogatás a APEH-nél A' sok munkahiba miatt vonta vissza a három vezető megbízását - erősítette meg Minarik György, az APEH elnöke egy tegnapi sajtótájé­koztatón Szekszárdon, és nagyjából ugyanazokat a té­nyeket sorolta el, amelyeket pénteki budapesti sajtótájé- koztatóján.(Arról szombati számunkban írtunk.) Nyilvánvalóvá tette ugyan­akkor, hogy Haász Lászlóék- nak azért kellett felállniuk, mert kitört az „adatkiadási botrány", pontosabban, mert ezt tudva, a vezetőség nem in­tézkedett. Kérdésünkre, miszerint éppen azon a napon tartottak volna fegyelmi tárgyalást Ha­ász László kezdeményezésére, amikor a vizsgálatot végzők - úgymond - megszállták a me­gyei igazgatóságot, Minarik György elmondta, hogy az igazgató már március végén értesült arról, hogy kivitték az adatokat, és nem távolította el a meggyanúsított személyt. A pénteki tájékoztató óta annyit „módosult a helyzet", hogy a 11 személy közül - akik ellen fegyelmi indult - hat fő esetében csak apróbb hiányosságokat találtak, ezért az eljárást ellenük megszün­tették. (Folytatás a 2. oldalon.) Faluházat avattak Kömlődön Virág Lászlónak, a MA- KONA Gmk tagjának terveit 1987. júniusában fogadták el a dunakömlődi faluház építé­sére. Az akkori szervezők, Kiss Mihály és Forster József kezdte meg a ház kivitelezé­sét, később a Dunacenter Kft. és a paksi polgármesteri hiva­tal építési osztálya vette át ezt a feladatot. Tegnap délután fél hatkor Bor Imre polgármester ünnepélyesen felavatta Duna- kömlőd új művelődési és kö­zösségi centrumát, a faluhá­zat, melyre méltán lehetnek büszkék a község lakói. A fa­luház igazgatója Homok László, posztját pályázat útján nyerte el. (Folytatás a 3. oldalon.) A tágas, szép belső tér

Next

/
Oldalképek
Tartalom