Tolnai Népújság, 1993. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-02 / 77. szám
4 iÉPÚJSÁG BONYHÁD ÉS KÖRNYÉKE 1993. április 2., péntek Mindenki egyetért mindenkivel Meg akarok maradni orvosnak Miért homályos, ami tiszta? Hetek óta nem nézhetik a bonyhádi - nevezzük így - belvárosi kábeltelevíziós rendszeren a helyi adást és a különféle stúdiók műhelyéből érkező műsorokat. A háború kezdetén vagy a végén vagyunk? Ezt még nem tudni. Mindenesetre két (éppen most nem) néző: Csábrák János és Knipl Károly megkereste szerkesztőségünket, hogy elmondják, ami a szívüket nyomja, mi pedig természetesen kifaggattuk a tv üzemeltetőjét, Péter Róbert vállalkozót. A rendszerről elöljáróban annyit, hogy a város központjában és a 6-os úttól keletre fekvő területen több, mint 500 lakást kapcsoltak már rá, s a korábbi 6 helyett immár 12 csatorna közül válogathatnának a „fogyasztók", ha nem tört volna ki a háború. (Ezen kívül két másik rendszer is működik a városban.) Ki mit nem fizet? Mint Knipl Károly elmondta, akkor „borult ki a liszt", amikor egy szép február végi napon Péter Róbert „levágta" a műsort, azaz, kikapcsolta a földi és égi csatornákat. A benyújtott számlát ugyanis nem óhajtották rendezni. Való igaz, kissé furcsa, hogy utólag kért két évi karbantartási díjat, mindenesetre ilyen címen még nem szedett pénzt, az pedig tény, hogy a rendszert működteti. Knipl Károly - és sok lakótársa - nem volt hajlandó fizetni, ellenben elővették a szerződést, amelyben a vállalkozó kötelezettségeit „húzták alá piros tintával". Szemére vetették, hogy a rácsatlakozási díjakból nem fizetett be egy bizonyos számlára 2000-2000 forintot fogyasztónként, holott erre korábban kötelezettséget vállalt. Azt is kifogásolták, hogy a rendszer műszaki átadása nem történt meg, „több kiló- nyi" engedély hiányzik a működtetéshez. Kié a kábel? Felmerül persze a kérdés, miért éppen most merülnek fel a kifogások, amikor a pénztárcát kellene elővenni. Csábrák János is elismerte: hiba volt, hogy az építéskor nem alakítottak meg valamiféle közösséget, például polgárjogi társaságot, amely „kezelésbe" vehette volna az ügyeket, a kábelt pedig tulajdonba. Az a bizonyos számla - „amelynek" a vállalkozó tartozik a kétezer forintokkal - egy magánszemély nevén van, akinek szintén tele van már az összes chanel-je a kábellel. Ó kezelte eddig ugyanis a rendszert - ingyen és bérmentve -, rakosgatta a kazettákat a videóba, hogy az „alvégen" is láthassák a városi tévét, a Szív tv-t, ATV Wee- kendet, a TV 4-et... A kikapcs(olódás) után elege lett az egészből, nem jár már be a „stúdióba" így a kazettás műsorokról most „se kép, se hang". Maradnak az égiek meg a földiek, merthogy némi egyezkedés után azokat visz- szakapcsolta a vállalkozó, s megegyeztek, megpróbálnak valahogy zöldágra vergődni. Itt a műsor! Hol a műsor? Péter Róbert vállalkozó elismerte, hogy a műszaki átadást bizony már régen meg kellett volna ejteni, és kizárólag az ő hibája, hogy ez nem történt meg. Azt nem kifogásolja, hogy egy magánszemély nevén lévő számlára kellett volna a kétezer forintokat fizetni - megtette volna, ha nem fekteti be a pénzét. Ő is előveszi a szerződést, és azzal érvel, hogy a beugróért ő 6 programot garantált. Azóta 12 csatornás lett a rendszer, s akár indulhatna is mondjuk egy mozicsatoma. Szerinte is a PJT lenne a megoldás, vele aztán elszámolhatna. El is akar. Tehát: mindenki egyetért mindenkivel, csak a néző nem érti, hol a feje (meg a helyi műsor). Fotó: Ótós Réka Hangyái János Aki győzelmet szenvedett Győzelmet szenvedtem - mondja dr. Bűcs Gábor a bonyhádi kórház régi új orvos-igazgatója, amikor nemrégiben történt kinevezése kapcsán megkerestük. — Hogy érti ezt? — Ebben az évben jó esetben is legfeljebb annyi pénzzel gazdálkodhatunk, mint tavaly ... Nem túl kecsegtető kilátás. Én azonban nem szeretnék közgazdász lenni, meg akarok maradni orvosnak. A jelöléskor néha úgy tűnt számomra, hogy inkább arra lenne szükség, hogy közgazdasági számításokat vezessek le... — Rövidesen új elszámolási rendre térnek át a kórházak. Talán indokolt mégis némi matematika ... — Valóban, erre fel kell készülni, azonban ha érkezik egy beteg, akkor nem szabad benne azt látni, hogy jön kétszáz pont... Ugyanakkor arra is tekintettel kell lenni, hogy ma egynapi ellátás a kórházban körülbelül annyiba kerül, mint egy éjszaka egy négy-ötcsillagos szállodában. Egy kórház - amely nem elfekvőként szeretne funkcionálni - nem engedheti meg magának, hogy „szállodaként" működjék. — Nem eredményezi ez majd azt, hogy a kórházak igyekszenek minél előbb megszabadulni a betegektől? — Nem, azt gondolom, hogy éppen az lesz a kórháznak is a jól felfogott érdeke, hogy ne a „szállásra" fordítsa az energiát, hanem a gyógyító munkát tegye hatékonyabbá. — A kórházaknak azonban mégiscsak meg kell élniük, és különösen ilyen kis kórházaknak, mint a bonyhádi kell megkapaszkodnia. — Jó kórházat kell kialakítanunk és akkor nem lesz olyan gondunk, hogy a bezárás veszélye fenyegetne bennünket. — Mitől jó egy kórház? — Erre nagyon hosszan is lehetne válaszolni, de talán a legfontosabb a miliő. Az, hogy az itt dolgozók pontosan tudják, mit várnak el tőlük a szakmai vezetők, milyen emberi magatartást kell tanúsítaniuk a gyógyítás közben. Fontos, hogy érezze a beteg, hogy jó kezekben van, hogy a nap minden pillanatában számítÉrezze a beteg, hogy jó kezekben van Rajtam nem múlik hat a kórház személyzetére. Hogy az injekciót ne úgy vágják bele az emberbe, ezt a kellemetlen műveletet is lehet úgy végezni, hogy a beteg nem retteg ... — Amit mond, azok közül egyik sem anyagi kérdés ... — így van, az a legfontosabb, hogy mindez nem kerül pénzbe. Ami pedig még lényeges, hogy legyen bennünk kreatív szellem. Hogy ne ücsörögjünk a babérjainkon. Nem igaz az, hogy egy ilyen kis kórházban csak átlagos „vidéki" szinten lehet dolgozni. A meddőségi vizsgálatainkat - amely sajnos a családok mintegy húsz százalékát érinti - klinikai szinten végezzük. Éppen most indítottunk egy akciót, amelytől a csontritkulásos betegségek megelőzését, időben való felismerését reméljük. Az aranyérgyógyítás korszerűsítésétől kezdve sok mindent sorolhatnék még, ami bizonyítja, hogy mi meg akarunk újulni. Sokan talán bizalmatlanok és fenntartásai vannak a terveinkkel kapcsolatban. Engem csak az vigasztal, hogy amikor évekkel ezelőtt elindítottuk az ifjúsági nőgyógyászatot, akkor azzal vádoltak bennünket, hogy a szexuális élet korai elkezdésére bíztatjuk a fiatalokat. Mára már talán többen vannak, akik meg vannak győződve, hogy éppen fordítva igaz. Az a fiatal lány, aki időben eljön hozzánk, sokkal kevesebb problémával „úszhatja meg" az élet szép, de nehéz pillanatait. — A vetélytársa is itt dolgozik a kórházban. Tudnak-e majd együtt dolgozni. — Bízom benne, hogy igen. Rajtam nem múlik. Fotó: Ótós -hangyáiNem szeretnék közgazdász lenni Interjú a kórház régi-új igazgatójával Hírek innen-onnan Széchenyi emlékünnepség Április 7-én, délután négy órakor emlékeznek meg Széchenyi István halálának 133. évfordulójáról Bonyhádon, a Széchenyi István Általános Iskolában. Ekkor kerül sor - az iskola előudvarán - a városnak felajánlott Széche- nyi-szobor felavatására, valamint a kialakítandó emlékpark első fáinak, a nagycenki parkból származó hársaknak az elültetésére. Koncert a mozgás- sérültekért A mozgássérültek bonyhádi egyesülete javára ajánlják fel a szervezők a húsvéti koncert bevételét. A hangverseny április 11-én, vasárnap 18 órakor kezdődik a bonyhádi evangélikus templomban. Közreműködik a Vörösmarty Mihály Általános Iskola kamarakórusa, Barabás Éva, a Royal fúvós quartett, Krómy Judit orgonán, Kovács Gábor gitáron, Szabó László tekerőlanton és Vendég Ödön trombitán. Tojásfestés, Solid-buli A kisiskolások április 10-én, 15 órától húsvéti tojásokat festhetnek a művelődési központban. A tojásfestés közben lehetőségük lesz Lutra matricák csere-beréjére is. A bonyhádi Solid együttes közreműködésével nosztalgia bulit tartanak április 10-én, 20 órától a művelődési központ előterében. Bezárul a kör Földkábelt fektetnek Bonyhádon a Kossuth Lajos utcában, hogy összekössék a gimnázium udvarában lévő transzformátort és a városszéli villanytelepet. Ezzel - júliusra - teljes lesz a városban a nagyfeszültségű körvezeték. Hogy a lopott tévé? Igazán nem panaszkodhatnak a bonyhádi polgármesteri hivatal munkatársai. Munkájuk kellő megvilágítást kap az éjszakai órákban is, hiszen van, aki látogatási időn túl is kíváncsi, mint serénykedtek aznap a köz pénzén a szorgos hivatalnokok. Mint beszámoltunk róla, március 9-re virradóra betörtek a hivatalba. A tettes - s ezért írunk ismét az dologról - azóta megkerült. Az esetnek szerencsére volt egy szemtanúja - kérte, hogy maradjon inkognitóban -, aki látta, amint a hős akrobata hátulról becserkészi az épületet, felmászik a lapostetőre, minek következtében „csak" be kell törnie egy ablakot, s már bent is van! Még ellenzéki körökben sem állíthatják, hogy dőzsölne a hivatal, hiszen alig néhány száz forint kávépénzt talált az éjszakai látogató, egy ITT Nokia tv-t, és még néhány apróbb tárgyat. K. L., aki a látogatással alaposan gyanúsítható, a tv-t a régi strand területén rejtette el, pechére K. Jenő megtalálta és elvitte onnan. Utóbbi eladta - mindössze 7000 forintért - művésznevén „Kukának", aki továbbadta K. Józsefnek (előbbi szerint 12 ezer utóbbi szerint 15 ezer forintért). A rendőrség K. Józsefnél foglalta le a készükléket, amelyet már vissza is szolgáltattak a hivatalnak. Az elkövetéssel gyanúsítható K. L.-t a helyszínen található nyomok alapján csípte fülön a rendőrség. -hájKész a terv A bonyhádi képviselő-testület legutóbbi ülésén elfogadta az Alsószéplak üdülőterület részletes rendezési tervének szabályozásairól szóló rendeletét. Ez tartalmazza, hogy a kialakítandó üdülőterület mely részén milyen épületek építhetők, illetve a kiszolgáló létesítmények tervezésekor milyen előírásokat kell alkalmazni. Az úgynevezett intézményterületen bevásárló- központ is lesz, az erdő- és zöldterület pedig a barátságos környezetet biztosítják majd. A részletes leírásokat tartalmazó dokumentum bárki által hozzáférhető. BOMYHÁD, >ALSŐ$kgRLÁkt ÜtiUlÖTERÜLET ALTALANOS REND- TÉRV MÓDOSÍTS ^UOQO