Tolnai Népújság, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-01 / 50. szám
1993. március 1. ÚTON, ÚTFÉLEN »ÚJSÁG 9 Nem a legjobb a legnépszerűbb A XXI. század kisautója? Német vélemény: BMW az év autója A népszerű Auto Bild című német újság hagyományosan minden esztendőben megkérdezi olvasóit, hogy szerintük melyik kocsi érdemli ki „az év legjobb autója" címet. A sokezer voksoló szavazatainak összeszámlálása az idén néhány meglepő tapasztalattal szolgált. Például azzal, hogy a németországi vásárlási statisztikák szerint vitathatatlanul legnépszerűbb Golf III a minőségi megmérettetést szolgáló szavazáson „labdába sem rúgott", azaz nem került az első 10 helyezett közé. További érdekesség, hogy egy korábbi - a szakújságírók részvételével lebonyolított közvéleménykutatáson az „Év autója" címre méltónak talált Nissan Micra sem tudott dobogóra kerülni. A szaklap olvasóinak értékelése szerint a jók között is legjobb a BMW 3-as sorozatú sport coupéja lett. Második helyre tették az Audi 80 Avant combit, harmadikra pedig a Volkswagen Vento-t. A BMW coupé egyébként győzelmével kivívta a jogot arra, hogy megcélozza az „Európa első számú autója" címet, amelyet hat másik nyugat-európai országban lezajló szavazás alapján ítélnek oda. Márkus János Ferenczy Europress Bőrönd-autó Csúszunk, ütközünk Bokánkban az ABS Itt az Opel-család Benjáminja, a Corsa A minap leesett az első idei hó - és összetört többtucat autó. „Csak csúsztam, hiába nyomtam a féket, tekertem a volánt..." - Ilyen, s ehhez hasonló történetek hangzanak el mostanában a biztosítók kárfelvételi helyei előtt kígyózó sorokban. Mintha elfelejtettük volna, hogy ha nedves úton fékezünk, a blokkoló kerék csúszik, az autó kormányozhatat- lanná válik. Mintha nem tudnánk, hogy síkos, jeges úton tartózkodni kell minden hirtelen mozdulattól. És itt nem csak a hirtelen kormánymozdulatokra gondolunk, hanem a hirtelen gázadásra, gázelvételre, kuplungfelengedésre is. Télen, persze, hogy csúszik. Ám jogosítványunk nem csak rekkenő nyárra, száraz betonúira szól! Télen is muszáj autózni. Sóhajtozunk, könnyebb lenne, ha volna az autónkban ABS, azaz blokkolásgátló. Valóban, jó dolog az ABS. Bárkinek lehet, méghozzá felár nélkül. Mi több, van is: a jobb bokájában! Azzal kell ugyanis hol lenyomni, hol felengedni a fékpedált. Ugyanezt csinálja az ABS elektronikája is. Csúszni pedig a hajtott négy kerék is csúszik. A hólánc is csúszik. Mert ha nincs tapadás, akkor nem tapad egyik kerék sem. Hogy mi a megoldás? Lassan, megfontolt mozdulatokkal vezessünk. így viszont akár a jégen is lehet autózni. S még valami: a téli balesetek okai között nem csupán a váratlan megcsúszás szerepel. Baleseti ok lehet az is, ha indulás előtt, lustaságból, nem ka- pargatjuk le a jeget a szélvédőről, s akár a harckocsizok, parányi lyukon át kukucskálva kormányozzuk az autót - neki az előttünk haladónak. Vagy nem seperjük le a havat az autó tetejéről, s az éppen a legbonyolultabb, legnagyobb figyelmet igénylő közlekedési szituáció pillanatában szán- kázik alá a szélvédőnkön. BSZP Ferenczy Europress Az új Corsával a funkció és a forma összhangja jelent meg, olyan technológiai tartalommal, amely eddig csak nagyobb járművekben volt föllelhető - állítja Louis R. Hugh, a General Motors Europe elnöke, s hozzáteszi: rendkívül biztonságos kialakítása, kényelme és tágas belső tere garantálja, hogy 'az új Corsa-nemzedék a XXI. század kisautója lesz. 1 Az Opel-család legifjabb tagjának elődeként jó tíz évvel ezelőtt a Corsák már megjelentek a piacon, s összesen mintegy 3 millió gazdára is talált. Az idén január végén megszületett utód négykerekű bátyjának minden kvalitását megőrizte és továbbfejlesztette. A piackutatók előrejelzése szerint évtizedünk közepén várhatóan évi 4 és félmillió (!) fogy majd belőle ... A Corsa-bébi várható nagy karrierje mellett szól, hogy ez az első olyan kisautó, amelynél felhasználták egy - szinte minden baleset-típusra kiterjedő - biztonsági vizsgálatsorozat eredményeit, az oldalirányú ütközésektől a legkülönfélébb erőhatásokig. így azután a Corsa-változatokban figyelemmel voltak az első-hátsó ütközőzónákra, s ennek megfelelően alakították ki a biztonsági övék feszítőrendszerét, látták el az övék csatlakozási pontjait állítható magasságszabályozóval. Hétféle (3, illetve 5 ajtós) változata jónéhány újdonsággal szolgál: blokkolásgátlóval kiegészített fékrendszerrel, négyfokozatú automata sebességváltóval, freonmentes légkondicionálóval, légzsákkal. A „csúcs-típus" a sportos GSI 16V, amelynek 1600-as motorja 109 lóerős. A legszerényebb erőforrás a Corsa Swing-é: 1200 köbcentis lö- ket-térfogatú motorja 45 lóerős. S ami nem mellékes: a Corsák igencsak kisétkű üzemanyag-fogyasztók. Különféle variánsaik - a 100 kilométerenkénti átlag 5,9 literrel - a maguk kategóriájában a leggazdaságosabb típusok közé kerülhetnek. Hamarosan minden Corsa-típust meg lehet rendelni nálunk is, a General Motors magyarországi kereskedőinél. Próbáltuk megtudakolni az árakat is, de Dános András, a GM Hungary PR igazgatója csak annyit tudott mondani: igen kedvező lesz az ár, hiszen az új Corsának az itteni piacon olyan versenytársakkal kell megküzdenie, mint a Suzuki vagy a Volkswagen Póló. Bence Szabó Péter Ferenczy Europress A legkisebb óriás 164 kilométert tud ... Mazdáék újdonságai a magyar piacon A japán autóipar fejlettsége mindenki számára ismert. De most olyan újdonsággal szolgálnak, ami még a számunkra is meglepő. A kézibőrönd autót a Mazda gyár dobta piacra. A go-kart kinézetű és rendszerű autó mérete összecsukva 82x61x25. Kinyitva: 1 méter 68x 1,02. Magassága pedig 40 cm. Ára: 1500 dollár. Egy perc alatt lehet működőképessé kicsomagolni. (FEB-fotó) Magyarországon a Jaguár A nagy teljesítményű luxusautók világában is a különlegességek közé tartozó márka, a Jaguar hivatalos márkaképviseletet és szalont •nyit március végén Budapesten. A Jaguár és Daimler típusok kizárólagos importőreként működő, 100 százalékos magyar tulajdonban lévő Jaguar Hungary Kft.-t a Cél Motors alapította. A Jaguár Hungary képviselője szerint a márka megjelenésével a magyar luxusautópiacon megszűnik a német hegemónia. A magyarországi Jaguár-tulajdonos is élvezheti a teljeskörű garanciális szolgáltatás minden előnyét, hiszen a szalon megnyitásával egyidőben kezdi meg működését a Jaguár márkászerviz is. A New York-i vezetők kétharmada nem kapcsolja be az övét A New York-i gépkocsivezetők közül csak minden harmadik kapcsolja be vezetés közben a biztonsági övét. A vezető melleti ülésen utazóknak szintén csupán az egy- harmada használja azt. Ez derül ki a New York-i Autóklub News Day című lapjában közzétett felmérés eredményéből. New York állam törvényei szerint minden gépkocsivezetőnek és a járműben utazó minden személynek kötelező a biztonsági öv használata. Ennek ellenére a New York városában 1992-ben történt 200 halálos kimenetelű gépjármű-baleset 72 százalékánál éppen ennek a rendszabálynak a figyelmen kívül hagyása idézett eíő katasztrófát. Az autósok körében végzett felmérések azt mutatják, hogy a városon kívül és a külvárosi negyedekben lakók a biztonsági előírások betartása tekintetében jóval fegyelmezettebbek belvárosi társaiknál. A szakértők ezt azzal magyarázzák, hogy a városlakó gépjárművezetők ébersége lankad a rövid távolságok és a kis sebesség miatt. A balesetek megelőzése érdekében a város rendőrsége nem magasabb pénzbüntetéseket léptetett életbe, hanem nagyobb hangsúlyt fektet a propagandára, így például gyakrabban népszerűsíti a biztonsági öv használatát a rádióban. A következő felmérésig mindenesetre talány marad, mennyire hatékony az ilyen reklám. Használtautó-bőség Ausztriában A Mazda gyár termékei tavaly debütáltak a magyar autópiacon. Bemutatkozásuk sikeresnek mondható: 491 személykocsit és 160 kiskategóriájú haszonjárművet értékesítettek. A „bázis-év" eredményeit természetesen az idén feltétlenül túl akarják szárnyalni, s e törekvés jegyében tavasszal - a már ismert típusok mellett - két újabb különlegességgel igyekeznek bővíteni itteni vevőkörüket. Májusban kezdik forgalmazni a Mazda 121 S/V kocsit, amelyre érdekes forma- tervezése és sajátos konstrukciója okán a „legkisebb óriás" becenevet ragasztották a találékony autószakértők. A „nagy kisautó" 4 hengeres, 16 szelepes, 1324 köbcentis és 70 lóerős motorja a legújabb technikát képviseli. Sokféle speciális technikai megoldás szolgálja utasai kényelmét. A kormány állítható magasságú, a külső tükrök belülről mozgathatók. A zárak központi vezérlésűek, a csomagtartóra, amely belülről nyitható, külön biztonsági zárat szereltek. Elektromos antenna és négy hangszóró szolgálja a hi-fi rádiózást. A kocsi paraméterei: végsebessége 164 km/óra, 100 km-es sebességre 11,4 másodperc alatt gyorsul fel. Fogyasztása 90 km/óránál 5, 120-nál 6,9, városban pedig 7,1 liter. A tavasz másik hazai Mazda-újdonsága a XEDOS 6, amely Európába tavaly tört be 114 lóerővel. A 16 szelepes, 1,6 literes kocsi magas komfort- fokozatú. A kormány és az első ülés állítható magasságú. Elektromos ablakemelő, gombnyomásra állítható és fűthető külső tükrök, elektromosan működtethető üveg tolótető - megannyi kényelmi tartozék. Az utazási biztonságot az oldalmerevítéseken kívül a beépített légzsák is szolgálja. Végsebessége kereken 200 km/óra, a 100 kilométeres tempót pedig 10,3 másodperc alatt éri el. Fogyasztása 90 kilométernél 5,4,120-nál 7,1, városban 9,2 liter. Még egy érdekesség: rozs- dásodás ellen a 121-esre 6, a XEDOS-ra 8 (!) évi garanciát ad a gyár - ami a hazai út- és garázsviszonyok ismeretében bátor vállalás. Koós Tamás Ferenczy Europress Milliárdos értékek hevernek eladatlanul és eladhatatlanul Ausztria használtautó-kereskedőinél. A kereskedők árengedményekkel sem igen tudnak szabadulni a kocsiktól, ráadásul az új autók értékesítésének kedvéért kénytelenek a cserére beadott régieket értéken felüli áron visszavenni, leszámítani az új árból, sokszor az eladás reménye nélkül. Tetézi gondjaikat, hogy egyre többen választják az előnyös lízingelést, ami a kereskedőnek nem is jelent azonnali pénzbevételt, hiszen ilyenkor előlegként fogadja el a - nála vásárolt - korábbi járművet, a többi pénz pedig meglehetősen elaprózva, részletekben folyik be. Két évvel ezelőtt nem volt ennél jobb üzlet - panaszolják a kereskedők. Időközben azonban lefutott a keleti országok érdeklődése, és a német kollégák sem kopogtatnak már Áusztriában egy kis segítségért, az új tartományok lakosainak igényei is megszűntek. Valójában nem biztos, hogy a keleti kereslet csappant meg: gyakori látvány az Ausztrián áthaladó autószállító konvoj. Megéri a keletieknek, hogy kicsit mesz- szebbre menjenek, Belgiumba, Svájcba: ott olcsóbban kapják meg ugyanazt. Mindennek következtében az osztrákok is igyekeznek lefelé menni az árral. Minimum öt, maximum 12 százalékkal kínálják most olcsóbban a portékát. A különbség típusonként jelentkezik: a legnagyobb az engedmény a legértékesebb kocsiknál. Használt (1989-es) Audi-t ma 10, BMW-t 8 százalékkal olcsóbban kapni, mint tavaly szeptemberben. Akik egy-két trükköt kitanulnak, jól járnak. Érdemes megjegyezni, hogy a márka- kereskedő drágábban adja saját autóját, mint a másét. Egy Volkswagen Golf például olcsóbb a Mazda-kereskedőnél, mint a VW-lerakaton. A gömbölyű kis 121-es már a hölgyek kedvence lett