Tolnai Népújság, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-01 / 50. szám

4 MEPUJSAG SZEKSZARDES KORNYÉKÉ 1993. március Emlékmű a Don-kanyarban Sas Erzsébet húsz éve anyakönyvvezető Szekszárdon faragták az urivi oszlopokat Avatás május utolsó vasárnapján Négy évvel ezelőtt egy fo­lyamat kezdődött Tolna me­gyében. Több évtizedes hall­gatás után, szép sorban, majdnem száz településen emléket állítottak azoknak, akik a második világégés so­rán vesztették életüket. A tiszteletadás irányítója egy honvédtiszt volt, Erdős László ezredes, aki akkor a Tolna megyei Hadkiegészítő Parancsnokság vezetője volt. Tavaly, miután a németek­kel megszületett a megegye­zés az ott elesett magyar kato­nák sírjainak gondozásáról, sikerült új és jó kapcsolatokat kialakítani a Jelcin elnök ve­zette orosz kormánnyal és le­hetőség nyílt arra is, hogy ott rója le a nemzet tiszteletét a hősök és áldozatok emléke előtt, ahol a világháború vér­zivatarában legtöbben vesz­tették életüket. Több mint két és félezer kilométere innen, a Don-kanyarban áll majd az emlékmű. Ez lesz az első olyan, amit a magyar állam az ország határain kívül állít. Tavaly, a megállapodás után megalakult a Doni Em­lékbizottság, melynek elnöke dr. Rázsó Gyula, a Hadtörté­neti Intézet és Múzeum fői­gazgatója lett, titkára pedig Maróthy László Ferenc, a Föl­dművelésügyi Minisztérium sajtószóvivője. A kormány felhatalmazta a honvédelmi tárcát az emlékmű avatásának előkészítésével. Itt a megtisz­telő feladatot Erdős ezredes kapta, aki időközben Tolnából a minisztériumba került, fő­osztályvezetői beosztásba. A hét végén az emlékmű ál­lításának előkészítői Szek- szárdra látogattak. Ugyanis a háború poklában elhunyt 120 ezer magyar katona tisztele­tére állítandó kapu, és kop­jafa-sor itt készült el, mégpe­dig egy népművész katona, Törő György honvéd alezre­des műhelyében. A tölgyfából készült négy­méteres kaput, s a tizenkét kopjafát az ország minden vi­dékét jelképező, faragott népi motívumok ékesítik. Hirdetik valamennyi táj, de még a ha­tárainkon túli magyarlakta vidékek emlékező tiszteletét. A szekszárdi beszélgetésen szóba kerültek az előkészüle­tek részletei. Kiderült, bár Sztálin örök időkre el akarta törölni a magyar katonák em­lékét, az ott élő ukránok, oro­szok tisztelettel vigyázták és emlékezetük mélyén megőriz­ték a hajdani magyar katona­sírokat. S nemcsak azért, mert a Genfi Konvenció ezt írja elő, de tették azt emberségből. Voltak olyan gondolatok is, vajon, a hajdani ellenségkép nem éled-e fel, s akár tisztelet­lenségből, akár egyszerű prak­tikumból, nem rongálják-e meg, nem használják e fel akár tüzelésre, építkezésre a fából készült emlékoszlopokat. Nos, a tapasztalatok meg­győzték az emlékmű állításá­nak előkészítőit, ez képtelen gondolat. Szóba került az ün­nepség időpontja is. Elvileg január 12-én, a Doni kataszt­rófa félszázados évfordulóján lett volna időszerű. De te­kintve, hogy az ottani der­mesztő hideg, a közlekedési nehézségek szinte lehetet­lenné tették volna, hogy az ünnepségre elmehessenek azok, százan, ezren vagy még többen, akik ezt meg akarják tenni, úgy döntöttek, a tavasz végén, minden valószínűség szerint május utolsó vasárnap­ján kerül sor a Don-kanyar­ban, az urivi magaslaton a nemzet emlékművének felállí­tására. A katonákra hajdan jel­lemző volt a lovagias szellem. A második világháború ezt helyenként, időnként ugyan megcáfolta. De a század vé­gére remélhetőleg újra válto­zik a világ, s a hősiesség, a lo­vagiasság teret kap. Katonák és a katonák gye­rekei állítanak emléket a Doni katasztrófa színhelyén az ott hősi halált halt százhúszezer magyarnak. Mert lehetővé tette ezt az idők változása. S az emlékműre vigyáznak majd, akiknek esetleg éppen apja, vagy testvére, magyar földön vesztette életét. Mert mind hősök voltak, még akkor is, ha hibás, rossz parancsot teljesítettek. A katonák sírjait, s ez a doni emlékmű sugallata is, ne háborgassa senki.-szepesi­Sárpilis krónikájához Falugyűlés - másként Elsötétült a terem, elhalkult a közönség és a kive­tített képen megjelent a sárpilisi „hírmondó" repedt kisdobja. Azt tette közhírré, hogy este filmvetítéssel egybekötött közmeghallgatás lesz a művelődési ház­ban, majd az országgyűlési képviselő fogadóórájá­nak helyét és időpontját tudatta, végül az Afész közgyűlésről értesítette a lakosságot. Ezt a mozis je­lenetet harsány derű fogadta, hiszen a kisbírót va­lamennyien ismerik a faluban. A polgármester köszöntötte - ezután immár élő­ben - a megjelenteket, majd a SÁR-VÖL Bt. Stúdió munkatársai egy tizenhét perces filmsétával mutat­ták be a falut - amilyennek egy átutazó láthatja. Ezt követően a jegyzőnó adott tájékoztatót az önkor­mányzat tevékenységéről. Ugyancsak közérdekű kérdések válaszait fogalmazták meg a bátaszéki Bú­zakalász szövetkezet és a szekszárdi mezőgazdasági kombinát illetékes képviselői arról, hogy a két gaz­daságot miként érintette a privatizáció. A zsúfolásig megtelt terem természetesen a falu­ban, az utcán megszólaltatott embereket látta leg­szívesebben a nagyméretű, színes mozgóképen. Kö­zülük elsőként egy autóbuszvezető szólalt meg, aki éles bírálatot mondott az önkormányzat munkájá­ról, a rosszul megépített új iskoláról, a mindent el­öntő szemétről. Egy idős sárpilisi gazda azt pana­szolta, hogy kizárták őket a községháza „házasság- közvetítő" (házasságkötő) terméből, pedig valami­kor azt ók építették és most nem tehetik be a lábukat. A falugazda arról a feladatról beszélt, ami a saját munkaköri leírásában szerepelhet. A helybeli lelkész a többirányú elfoglaltságáról, társadalmi bizottsá­gokban betöltött funkcióról, a békességre igyekvő akarásáról és a repedt harangról szólt. Az iskola igazgatója nyilatkozott az épülő létesítményről, amelyről a jelenlevő felsős diákok is elmondták vé­leményüket. Ebédelő óvodások, farsangoló iskolások, versenyautót körülálló fiatalok jelentek meg a fil­men. Mindezt vitaindítónak szánta az önkormányzat, a stúdiót, a mezőgazdasági kombinát támogatásával megbízta a filmfelvételek elkészítésével és vetítésé­vel. Célt is értek, ugyanis a hat óra tíz perckor meg­kezdett falugyűlés este tizenegy órakor még izzó hangulatban tartott. A filmeken látottak tetszést arattak, de . ...és ezzel indult a sok-sok miértek sora. Közülük csak néhány: miért vágták ki a falu dí­szeit jelentő fákat? „Miért nem foglalkoznak" a gyerekekkel az iskolában? Miért nem adtak pontos tájékoztatást, hogy mi lett a decsi pártház sorsa, amit a sárpilisiek kaptak a szétváláskor? Miért kap­nak egyesek szociális segélyt? Miért van szükség ilyen filmvetítésre, ez nem falugyűlés? Miért nem ír a polgármester, vagy a jegyzónő a helyi újságba, a Sárrázóba? Miért nem lehet tudni, hogy mennyi pénze van az önkormányzatnak? Miért nem bíznak meg egy bizottságot, pénzügyes szakembereket, akik ellenőriznék az önkormányzatot? ... A jegyzőnó és polgármester, valamint a képvise­lőtestület tagjai válaszaiból érződött, hogy az indu­latos, nélw személyeskedőnek, tűnő kérdésekre csak kellő önmérséklettel lehet reagálni. Akadt két-há- rom olyan hang is, amely a számonkérés helyett be­ismerte, hogy ók bizony nem álltak ott, amikor ép­pen tenni lehetett volna a faluért. Az egész estéről film és hangfelvétel készült. Do­kumentum lesz ez az utókornak, ami láttatja, hogy egy kisközségben 1993. februárjában, a megszokot­tól eltérően is lehet falugyűlést tartani.-decsi­Egyszobás lakásban él, elefántjaivá Lapunkban is gyakran ta­lálkozhat az olvasó Sas Erzsé­bet nevével. De most nem mint a Népújság külső tudósí­tóját szeretném bemutatni - hisz azt csak „mellékesen" csinálja -, hanem fő foglalko­zásáról kérdezem. Sas Erzsé­bet húsz éve anyakönyvve­zető. 1973 március 1-jén ne­vezték ki, az akkori városi ta­nácsnál e posztra. — IVÍegható és megdöb­bentő is, hogy elszaladt ez az idő - mondja. — A közel­múltban megkeresett egy kis­lány, hogy szeretné, ha én es­ketném. Aztán kiderült, hogy azért ragaszkodik hozzám, mert már az édesanyja is előt­tem mondott igent. — És még hányán? — Nem szeretnék számo­kat sorolni, maradjunk annyi­ban, hogy több ezer szek­szárdi párt adtam össze. Saj­nos, aztán sokan ugyanoda jönnek vissza bejegyeztetni a válást is. — Milyen feladatai varrnak egy anyakönyvvezetónek? — Amit a közönség lát, az az anyakönyvvezető munká­jának leglátványosabb, leg­csodálatosabb, de legkisebb része. Lényegesen több idő fordítódik irodai munkára, ügyfélfogadásra, a születéssel, házassággal, halállal, névvál­toztatással, honosítással, ma­gyar állampolgárok külföldi ügyeivel való foglalatosságra. Szaporodott a munka, mert megnyíltak a határok, és jö- vünk-megyünk a világban. De a régi személyi megszűnése se tett jót a mi szakterületünk­nek. Az új igazolványokban egyáltalán nincs anyakönyvi rész. Hirdetjük az ügyfélcent- rikusságot, ugyanakkor bü­rokratikusabbá, bonyolul­tabbá vált az ügyintézés, mert az embereknek több doku­mentum bemutatásával kell igazolniuk azokat az adatai­. kát, amelyek azelőtt egyhe- lyen megtalálhatók voltak. — Melyik volt az elmúlt húsz év legemlékezetesebb esküvője? — Kiemelni egyet nehéz. De talán az a nyolcvan év kö­rüli pár jut eszembe, amelyik az öregek otthonából jött. Sze­relmesek voltak. Rajtuk érez­tem meg igazán, hogy ez a do­log nem korhoz kötött. — Es milyen az anyakönyv- vezető házassága? — Suszternek: cipője. Két­szer váltam el, ugyanattól a férfitől. De természetesen nem adtam fel a reményt (ezért van lelkierőm másokat is vigasz­talni), hogy találok valakit, aki az élet ugyanazon dolgait tartja fontosnak, mint én: a to­leranciát, a megbecsülést, a szeretetet. A válás kemény do­log. Amikor egy asszonynak, az egyik napról a másikra el­kezdenek nyájasan köszön- getni azok, akik azelőtt rá se bagóztak, mások meg, a. ko­rábbi köszönök, elfordulnak az utcán .. . — Fontos a köszönés, a nép­szerűség ebben a munkakörben? — Amikor '73-ban, az ezer lakosú Alsónánáról Szek- szárdra kerültem, nyomasz­tott, sírni tudtam volna, hogy nem köszönhetek az utcán mindenkinek, úgy mint a fa­lumban. Most, húsz év eltelté­vel ott tartok, hogy ha bár­hová megyek, fél órával előbb el kell indulnom, mert nem- csakhogy köszönnek, de meg­állítanak beszélgetni az embe­rek. És ez nekem fontos. Szí vesen beszélgetek, teljes oda figyeléssel, mint ahogy min dent teljes erőbedobással esi nálok, legyen az vacsorafőzés vagy bármi. — Az esketést is ... — Egy pár összeadása ko moly fizikai, szellemi és leik megterhelést jelent. Ha én be lépek a terembe, akkor meg szűnik körülöttem a világ, ak kor nekem nem fáj a fogam, e hasam, akkor a rendezvényre összpontosítok., Volt olyan hogy pénteken kimondták é válásomat, és szombaton tÍ2 esküvőt tartottam, mindegyi­ken egyformán mosolyogva. — Most magányosan él az anyakönyvvezetó? — Egyszobás lakásban, de koránt sem magányosan. Van egy lányom, egy fiam, s mindkettőjüknél egy-egy szép unokám ... Ja, és van néhány elefántom is. — A szobánál kisebbek? — Igen, a gyűjteményem több mint száz egyedet szám­lál. Van közöttük plüss, üveg, agyag, porcelán, stb. A legna­gyobb a parancsnok. Szeretem az elefántot, mert óriási állat, mégsem agresszív, hanem jámbor, kedves. És ha érzi, hogy itt a vég, elvonul meg­halni. Nemes lélekre vall... Wessely Fotó: Ótós R. Negyvenöt tánc fele Innen-onnan egyre szapo­rodnak azok a tudósítások, hí­rek, amelyek a társastánc ta­nulásáról szólnak. A tanulni, pontosabban a táncolni vá­gyók többsége az általános is­kolák diákjaiból tevődik ösz- sze. Ez az korosztály, akinek az életében éppen az a szakasz következett be, amikor a nembéli különbségek feltű­nővé lesznek, ami kellő maga­tartás-változásokat is ered­ményeznek. Mi illik és mi nem külön­böző társaságokban? Hogyan kell viselkedni bizonyos he­lyeken, ha egy elfogadott er­kölcsi értékrendnek akarnak megfelelni? Ilyen és hasonló kérdésekre adtak választ az egykori tánciskolák. Mai utó- diak szintén vállalnak hasonló szerepet. Legfontosabb termé­szetesen a mozgáskultúra fej­lesztése. Ez eredményesnek mondható Szálkán is, ahol ta­valy októbertől tanulnak tár­sastáncot a diákok. Gál László irányításával legutóbb egy bemutatót szerveztek a helyi művelődési házban. Az egy évre tervezett negyvenöt tánc felét már megismerték és en­nek egy töredékét el is táncol­ták szülők, nagyszülők, bará­tok, ismerősök előtt. Farsang volt még akkor, báli szezon, de a gyerekek be­tegsége miatt a jelmezes mu­latság elmaradt. Ám ez nem volt akadálya, hogy jó hangu­lat kerekedjen. Erről Fang Jó­zsef, Fehérné Vincsákovics Mária és Földvári Zoltán ze­nekara - immár második éve - díjmentesen gondoskodott. Szendvicsek, üdítő italok fo­gyasztása kísérte a fox, foxt- rott, rumba, a csacsacsa, a szamba, a rock-and-roll be­mutatót. - dékájé ­Utcanév kerestetik Szálkán az önkormányzat módosította a gyakran bírált községrendezési tervet. Ennek a házhelyek parcellázásánál van jelentősége: a módosítás nyomán három házhellyel többet mérhetnek ki. Azért je­lentős ez, mert ismeretes, hogy megnőtt az érdeklődés a község iránt. E módosítással majdnem azonos időben hangzott el a képviselő-testü­let felhívása a lakossághoz, hogy az új településrész, ami a templom mellett a temető irá­nyába vezető kövesút oldalán fekszik, milyen nevet kapjon. A falu lakói által eddig is használt Temető, vagy Temp­lom utcák elnevezés mellett elhangzott már az Akácos, a Szarvas, vagy - a falu többi utcájához csatlakozva a 48-as szabadságharc jeles személyi­ségeinek nevét követve - a Kossuth, Petőfi Táncsics után legyen például Bem utca. A testület ezúttal is a lakosság véleményét kéri. A helybeliek tudják, hogy az egykori Áfész boltban ta­lálható - még a választások óta - egy információs láda, ami sok-sok ötletet hordozna magában, de ezidáig üresen áll. Nos, a testület ismételten kéri a lakosságot, hogy akár ebbe a ládába vagy személye­sen a községházán tegyenek javaslatot: milyen nevet visel­jen az új településrész utcája?-dkj­i Kriminális Védelmi rendszer Még nem túlságosan sok he­lyen működik az a védelmi rendszer, amelyről - a szek­szárdi városi kapitány tájé­koztatta a képviselőtestületet. Ennek ellenére csökkent az ismeretlen tettesek ellen indí­tott eljárások száma. A városi rendőrkapitányság szándék- nyilatkozatot írt alá a HIR- COMP Kft.-vel, egy városi őrző- és védelmi rendszerrel való együttműködésről. Már elég sokan foglalkoz­nak őrzéssel, lakások, gépko­csik védelmével. Hogy milyen eredménnyel, azt gyakran ta­pasztalhatják, amikor a riasz­tók látszólag ok nélkül meg­szólalnak. Ok persze van, de igen gyakran nem veszély- helyzet, vagy betörés az, ami riasztót megszólaltatja. A rendőrségre is gyakran fut be „vakriasztás". Ázért válasz­tották a már említett rend­szert, mert műszakilag meg­bízható. A kft. a lakossági szolgálta­tást célozta meg, a körülmé­nyektől függően megfizethető áron tudnak a rendszerhez csatlakoztatni lakásokat, csa­ládi házakat. Egy járőrkocsi van a városban, a rendszer gazdája további gépkocsit tud biztosítani járőrözéshez, il- letve ezek száma nőhet. A többi járműben is lesz rendőr, aki haladéktalanul tud intéz­kedni. Ezen a módon már az első időkben megduplázódhat a járőrkocsik száma.-ihi-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom