Tolnai Népújság, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-22 / 67. szám
1993. március 22., hétfő SZEKSZARDES KORNYÉKÉ WÚJSÁG 5 Rejtett értékeink Kérdésstaféta Első ártézi vizünk Gondolatok a közlekedési morálról Szekszárd hagyományosan keveset törődött azzal, hogy jó ivóvize legyen: elődeink jobbára a bort fogyasztották, ha szomjukat kívánták oltani. A település lakóinak egy része azonban - talán már a római uralom idejétől fogva - és a török hódoltság alatt, a Bödő- ből égetett agyagvezetéken keresztül élvezhette a forrásvizet. Ez a vezeték Mehrwerth Ignác tanúsága szerint 1794, a nagy tűzvész után pusztult el, nyomait pedig századunk hatvanas éveiben is megtalálták a Béla téren. Az ásott kutak vízhozama a növekvő város igényeit egyre kevésbé elégítette ki. A legendás vízszegénység akadályozta a tűzoltást, visszavetette az ipartelepítést és a fürdőéletet, beleértve a házi tisztálkodás lehetőségeit is. A megyeszékhely viszonylag korán, már a kiegyezés idején érdeklődést mutatott az ártézi kút iránt. Erre az is ösztönözhette, hogy az első üyen kutat 1865-ben Harkányban fúrta Zsigmondy Vilmos - az ismert fényes sikerrel. Budapesten a városligeti kutat 1869-ben kezdte ezután és csak 1878-ra, tehát közel tíz év múlva örülhetett az eredménynek. Nálunk nem járt sikerrel: fúrója eltörött, Szekszárd pedig nem szavazott bizalmat a további munkálatokhoz. Az államvasút próbálkozott később, de a századfordulón csak 196 méterig „merészkedtek" a föld gyomrába, a cső eltörött, a munkát abbahagyták. Pedig már csupán néhány méter kitartás kellett volna az évekkel későbbi teljes siker megelőzéséhez. A várossá vált Szekszárd T. Majzik Imrével egyezett meg, mert ő már előzőleg számos helyen igazolta, hogy szerencsés és eredményes egyszerre. Az 1908. március 3-án, a mai Luther, akkor Erzsébet tér területén megkezdett munka több izgalmas pillanatot is hozott: 41,5 méteren kövekbe ütköztek, március 23-án benntöJutalom, Helyenként méltatlan hangvételű vitába torkollott a bátai képviselő-testület legutóbbi ülése. Az ott született döntésről beszámoltunk: van költségvetése a településnek, de nem kapnak az oktatásügyben dolgozók - úgymond „mégegyszer" 13. havi bért. Ehelyütt inkább a döntés körülményeiről, annak hatásáról és részben utóéletéről lesz szó. Idén kilencszáz éves a falu. Az évforduló is szóba került az testület múlt keddi ülésén - különféle megvilágításban. Először egy javaslat formájában, miszerint az ünnep miatt meg kellene emelni a reprezentációs keretet... Erre végül is nem kerül sor, mert az ülés végén inkább a tánccsoport támogatásának növelését tartja célszerűnek a testület. Egyébiránt: korábban az iskola (AMK) költségvetésében szerepelt a tánccsoport támogatásáról szóló tétel, most azonban közvetlenül a hivataltól kerül oda. S akkor már azon 15 pont egyikénél tartunk, melyet a pénzügyi ellenőrző bizottság állított össze az iskola gazdaságisának „mankóként". A döntés előtt azonban - annak rendje-módja szerint - a költségvetési tervezetről ki-ki elmondhatja a véleményét. Van olyan pártvezető, aki szerint már korábban be kellett volna számoltatni az iskolát, nem lenne akkor most semmi gond. A polgármester, Vöő József a „tetőtől talpig" felfordulásra rött a fúró, de azt egy másikkal félrenyomták és 27-én „223 méter mélységből már fel- emelkedett a víz a kút nyilasz- szintje fölé s állandóan ujjnyi vastagon folyik" a Közérdek híradása szerint. Kereken 85 éve tehát már eredményes lett a fúrás, bár a napi 7632 liter hozam még nem elégítette ki a megrendelőket sem és a mestert sem: ők 10 000 forintban egyeztek meg és kb. 350 méter mélységben. Végül mindegyik csak részben teljesült, mert 215,35 méter mélységben percenként 1466 liter, tehát naponta 2 millió 111 040 liter vízhozamú kutat tudtak remekelni. Mindez április 5-én történt, amikor reggel „a fogva tartott víz tüneményszerűen tört fel, a munkások szinte megrettentek tőle" - a korabeli újság szerint. A rettenetből öröm lett, mert a 28,75 C fokos víz megcsodálására szinte alkalmi búcsújárásban sereglettek a helybeliek és a Sárköz piacozói. Bodnár István a Közérdek április 18-i számában már egy nyolcszoros költeményt is fabrikált Bor és víz címmel: „Hajdan a bora volt/Nagyhírú Szek- szárdnakj Most meg vizét mondják:/ Mesésnek, csodásnak!/ Új hírnevünk lesz hát,/ Mert ma a sor úgy áll:/ Vizet iszik az is,/ Aki bort prédikál!" Hivatalos vizsgálatok után azt is hamarosan megállapították: „a víz igen lágy, szikes, kitűnő tápvíz", későbbi elemzés szerint gyógyvíz. A verssel egyidőben már nagyszabású tervezgetések folytak a vízvezetékre és hasznosítására. A város napi vízszükséglete 1,616 millió liter, ebből fejenként 100 liter jut mosásra, utcaöntözésre és házi fürdőzésre, 180 ezer liter a gőzfürdőre, 10 000 liter a villamos telepre, ugyanennyi a vasútra, 7000 liter a selyemgyáré, 8000 liter a kórházé, 485 ezer liter marad esetleges ipari fölhasználásra. Érdemes ösz- szevetni a ma számaival... Dr. Töttős Gábor hivatkozott - azért nem történhetett meg a korábbi ellenőrzés, mert a községházára kellett figyelnL Felújítás, évforduló ... Kiderül, hogy az iskola nem is kapott meghívót a költség- vetés előző tárgyalására - persze tudták, hogy miről lesz szó, azért mégis másként fest, ha meghívják az embert. A polgármester megígéri: ezentúl kizárólag tértivevényes levélben küldi a meghívót az iskolába, merthogy csupán „sajtóhiba"!?) folytán nem kapott meghívást az AMK gazdaságosa. A PEB elnöke, Sümegi Albin elmondja, mi vezette a bizottságot február elején, hogy 15 pontban megfogalmazza követelményrendszerét az iskola költségvetésével kapcsolatban. (Igaz, az tulajdonképpen 14, hiszen az utolsó az étkezési díjak mértékét és a felmerülő költségeket rendeli átvizsgálni az intézménynél.) Van, aki arra kíváncsi, milyen szakmai érvek teszik szükségessé, hogy az iskola több pénzt kér, mint tavaly. Sok-e a húszmillió forint, amivel indultak januárban, illetve, milyen feladatokat kell elvenni az iskolától, ha csökkentik a támogatást? Ilyen és ehhez hasonló kérdések hangzanak el, majd Fü- löpné Szűcs Mária, a Pedagógusok Szakszervezete Tolna megyei Szövetségének elnöke felhívja a figyelmet arra, hogy a döntésnél vegyék figyelembe: itt nem a pedagógusokról, hanem a gyermekek oktatásáról van szó. A tavalyi Gacsályi József kérdése End- rődi Istvánhoz: A türelmetlenség, a balesetek, a közlekedési katasztó- fák korában mi a véleménye- mint szakembernek - a közlekedési morálról? A közlekedési morálról írni: első pillanatban roppant hálásnak, s egyszerűnek tűnő téma. Mégis, végül mélyen elgondolkodtatott, s el kell gondolkodtassa az érdeklődő olvasót. A következőkben a vélemény-nyilvánítás helyett néhány - nem is kifejezetten „szak"-emberi gondolatomat szeretném a kérdezővel; az olvasókkal megosztani. A közlekedésünkben tapasztalható helyzet gyökereiről szükséges beszélni annak ellenére - vagy éppen azért -, mert hajlamosak vagyunk egy- önmagunkban már minden bizonnyal gyakran megfogalmazott - rövid szóval napirendre térni a kérdés felett. S a következtetések: a téma „lerágott csont, miért foglalkozzam vele", „oldják meg az szakpedagógusnapra kapott jutalom pedig - mondja - nem tekinthető 13. havi fizetésnek, mert akkor a közalkalmazotti törvény még nem is volt érvényben. Ezzel messze nem ért egyet sem a polgármester, sem a PEB elnöke. Szerintük ők már megadták a pedagógusoknak, ami jár, sőt Sümegi Albin megjegyzi: ő arra számított, hogy a pedagógusok maguk mondanak le a kérdéses összegről. Szinte teljes létszámban ott vannak az iskola dolgozói, akik arról beszélnek, hogy inkább tanítani szeretnének, mint a pénzért veszekedni. Különösen azért, mert Bátán igencsak sokat kell tenniük azért a pedagógusoknak, hogy jónéhány diák be tudja fejezni az általános iskolát. Az asztal másik oldaláról pedig elhangzik, hogy tavaly is többet terveztek, mint amennyit felhasználtak, s az, hogy a 13. havi bér nem veszélyezteti a szakmai munkát. A közalkalmazotti törvény által 94-re előírt szinthez képest 72%-os a beállási szint - hangzik a pedagógusok soraiból. A polgármester - mint mondja - nem tudna a falubeliek szemébe nézni, ha az ÁMK dolgozói „mégegyszer" megkapnák a 13. havi fizetést. Fülöpné Szűcs Mária jelzi, hogy a közalkalmazotti törvény értelmében jár a kérdéses összeg, és közli, hogy a Pedagógusok Szakszervezete jogi útra tereli az ügyet. A tizenöt pontot - az „Önkormányzati költségvetéssel emberek" - mármint azt, hogy engem ne veszélyeztessenek mások. Valahol itt el is érjük a dolog lényegét. A közúti közlekedésben kialakult - és esetenként valójában katasztrofális jeleket is mutató - állapot főként és alapvetően egy tényezőn múlik. Ez a tényező pedig maga a közlekedő ember: mi magunk vagyunk. Több-kevesebb gyakorlatunkkal, ügyességünkkel, szabályismeretünkkel, fegyelmünkkel, önkontroliunkkal - végső soron közlekedési viselkedésmódunkkal. A közlekedés bonyolult rendszer. Gondosan kidolgozott szabályai mindenütt a (másik) közlekedő embernek és a fizikai törvényszerűségeknek a tekintetbe vételén alapulnak. A rendszer jó működése - azaz saját magunk, gyermekeink, családtagjaink épsége - a kölcsönös biztonságot szavatoló szabályok betartásán múlik. A kissé „paragrafus-ízű" szavak mellett engedjék meg, kapcsolatos javaslatok" 5 pontjával együtt - egyenként szavazza meg a testület. Szinte valamennyit egyhangú döntéssel fogadják el. Kivétel a könyv és folyóirat vásárlására fordítandó összeg. „5-5 arányú döntetlennél" a polgármester szavazata dönt, aki azt mondja, kapják meg az eredetileg tervezett 110 ezer forintot a PEB által javasolt 55 ezerrel szemben. A pontokban megfogalmazott módosításokkal 1,1 millióval csökkentették végül - az oktatásra jutó pénzösszegeket. A költségvetés végszavazása előtt el kell dönteni, mi legyen azzal a sokat vitatott 13. havival. A polgármester kérdésére, mi szerint Ki ért egyet azzal, hogy az intézmény dolgozói ne kapják meg „mégegyszer" a 23. havi bért - hatan szavaznak igennel, négyen tartózkodnak, köztük a PEB elnöke... A költségvetés végszavazása ezután tíz igennel „simán megy". Ä) Az önkormányzati ülés után Fülöpné Szűcs Máriától megtudtuk: a PSZ pert indít, mert a törvénnyel ellentétes az önkormányzat döntése. Péter Albertné, a bátai AMK igazgató-helyettese pedig megkeresésünkre elmondta, hogy a dolgozók támogatják a Pedagógusok Szakszervezetének kezdeményezését. Többen a pedagógusok közül pedig azt fontolgatják, hogy a pénzt - amelyet a per során remélnek megkapni - felajánlják a tornacsarnok építésére, illetve a helyi gyermekalapítvány javára . .. Hangyái János hogy személyes meggyőződésemet kifejtsem. Közlekedési morálunk (egyes kötöttségeket is levetve) valamilyen tükre a még teljesen nem gyógyult közgondolkodásunknak. A közlekedési morálban - miként a köznapi, emberi kapcsolatainkban - javulást azzal fogunk elérni, ha magunkévá tudjuk tenni az elvet: „ne tégy társadnak olyat, amit nem szeretnél, ha veled tennének". S ez sokszor igen nehéz feladat. Nem szeretnék e helyen elemzésbe bocsátkozni a durva erőnek, az ital, a szándékos, súlyos szabályszegések megnyilvánulásaival. Esetükben is, mint az élet más területein, nem mellőzhetők a kényszerítő eszközök. Néhány szó erejéig visszatérve a saját magunk és mások biztonságát szolgáló szabálytiszteletre, feltétlenül beszélni kell a nevelésről. Gyermekeink számára természetszerűleg a legjobb, vagy „jó" példa Szakma/állás Gyermekfelügyelő Varrónő Üzletkötő Ápolónő Belső ellenőr Gyors és gépíró Gépészmérnök Gyors és gépíró Kőműves Asztalos Alumínium hegesztő Szerszámkészítő Varrónő Yarrónő Üzletkötő Bádogos Elektronikai műszerész Gépi kötő Szerkezetlakatos Adminisztrátor Faipari szakmunkás Faipari szerszám élező Üzletkötő Kőműves Ács-állványozó Betonozó mi vagyunk: a szülők, a nevelők, de a tágabb környezet is. S ahhoz, hogy utódaink köny- nyen fogadják el a számukra a biztonságot, kölcsönösségi alapon a közlekedésben résztvevők egyenlő szabadságjogait eredményező magatartás- formákat, magunknak kell, már a bölcsőtől a jó példát mutatni. Ezzel óvhatjuk őket (is) a leghelyesebben. Befejezésül: tiszteljük az objektív törvényeket, és főként egymást jobban közútjainkon is, hiszen valamennyiünkre szüksége van családunknak, a hozzánk közelieknek, hazánknak. Posta Péter képviselő úr véleményét kérdezem a különböző csatornák révén el- uralkodottnak tűnő kedvetlenségről, helyenként apátiáról, ennek valóságalapjáról, jövőnkre várható hatásairól, s kiemelkedési lehetőségeinkről. Miként ítéli ezt meg hazai és külhoni tapasztalatai tükrében? Fő Hol? Telefon 1 nő Szekszárd 11-733 3 f/n Szekszárd 19-231 7 f/n Szekszárd 11-033 30 nő Szekszárd 12-211 2 f/n Szekszárd 12-211 1 f/n Szekszárd 12-211 1 ffi Szekszárd 15-811 1 nő Szekszárd 15-811 2 ffi Szekszárd 15-133 3 ffi Szekszárd 15-133 5 ffi Szekszárd 11-611 1 ffi Szekszárd 11-411 5 f/n Szekszárd 11-355 8 f/n Szekszárd 15-522 4 f/n Szekszárd 12-355 1 ffi Szekszárd 12-555 1 ffi Szekszárd 16-564 1 f/n Szekszárd 13-207 1 ffi Szekszárd 19-762 1 f/n Szekszárd 12-122 2 ffi Szekszárd 12-122 1 ffi Szekszárd 12-122 4 ffi Szekszárd 11-011 6 ffi Szekszárd 11-763 4 ffi Szekszárd 11-763 5 ffi Szekszárd 11-763 Csibefasírt Szemrehányással köszöntének a boltban, ahol bevásárlásaimat végzem. Hol voltam, miért késtem, olyan műsort láthattam volna, ami vetekszik a Fri- derikuszéval, noha püla- natnyilag ő az, aki legjobban ismeri hazai képtelenségeinket. Mindezt Aranka „lányom" fújja egyszusszra és füligérő szájjal, már amennyire a belőle untalan kibugyborékoló nevetés beszélni hagyja. — Látott már repülő fasír- tot? - kérdezi a szóözön végén és nagy szerencsém, hogy választ nem vár, ha azt tenné be kellene vallanom, hogy fasírtot és más elégett húsokat röptettem már, amikor ezek sütése közben telefonált rám egy erre specializálódott barátnőm. — Igazán, most nem bolondozok ... itt nemrég a csibefasírt repült. Tessék elképzelni, jövök a tízóraizásból, hogy visszaüljek a pénztárba, vevő alig. Megy előttem egy szép darab asz- szony, széles is, magas is, hosszú szoknyában, de olyan furcsán, mint aki bent ment ki. Nem is lépked, csak csúsztatja a lábait. Bal, jobb, bal, jobb. Még végig se gondolom, hogy talán valami komoly baja van, le is kellene ültetni, amikor huss és csatt... Egy csomag fagyasztott csibefasírt landolt előttünk, szoknya alól, egyenest a nő lába közül. Én paff vagyok, ó dühös és üres kosárral a kezében kikéri magának a rút gyanúsítást. Nem zavarja, hogy láttam, honnan kapott szárnyra, amit lopni akart. — Nincs tovább. Elszelelt, mert ami baja volt a lábának, attól megszabadult. Nem kellett tovább csoszorászni. Kacag a bolti személyzet azt ecsetelve, hogy a bolti lopásoknak milyen trükkjeit nem ismerik még, végtére van számos rejtegetésre, árukilopásra alkalmas helye az ember felső és alsó ruházatának. Úgymint: szoknya és kabát belsejébe varrt zsebek, nadrágszár, melltartó, stb, stb. Majd azzal bocsátanak utamra, ha így szaporodnak a bolti lopások a szegénység folyományaként, vagy motozókat kell állítani a pénztárosok mellé, vagy a kimeneti ajtóba egy átvilágítógépet. Helyben vagyunk. Most úgyis az átvilágítások ádáz követelésének évadát éljük. De annyira ám, hogy orcánkon mosolynak helye nincs: valamivel mégis le tudjuk pipálni a Frideri- kuszt.- lászló Járjon utána ... Légből kaptuk — Titkos látogatásra Bietigheim-Bissingenbe utazott a városháza küldöttsége. A hírt az ellenzékben lévő kormánypárti képviselők - sem - cáfolták (meg). — Tévedésből Szekszárdra akarta ledobni a Boszniába szánt segélycsomagokat egy amerikai harci repülőgép múlt csütörtökön, kora reggel. A felderítésre is alkalmas gép személyzete ugyanis - kiváló eszközeinek segítségével - át tudta világítani a város költségvetését szociálpolitikai szempontból - is. — Lesz Romexpo - nem Szekszárdon, hanem Budapesten. Egyes hírek szerint néhány - magát megnevezni nem kívánó - szekszárdi képviselő intézte el a székesfővárosban, hogy az itteni ötletet ott valósítsák meg. — A városházán cáfolták a hírt, miszerint a jövőben a pedagógusnapot úgy kívánnák megünnepelni, hogy az óvónőket megdádázzák, a tanítókat megleckéztetik, a tanárokat pedig a szégyenpadba ültetik. Azt is merő híresztelésnek nevezte egy - kilétét felfedni nem kívánó - illetékes, miszerint a nemzetközi nőnapon kozmetológiai tanácsadást tartanának a hölgyeknek, hogy felhívják figyelmüket az idő múlására. Hírek szerint a hivatal kommünikét készül kiadni arról, hogy a mezőgazdászokkal sem óhajt kukoricázni... Nem azért az egyhaviért... vagy járandóság? Munkalehetőségek Szekszárdon és környékén Az alábbiakban közöljük a Tolna megyei Munkaügyi Központ Szekszárdi Kirendeltségének állásajánlatát.