Tolnai Népújság, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-20 / 66. szám

4 »ÚJSÁG

TOLNA ES KORNYÉKÉ

1993. március 20., szombat

Autókáznak a „márciusi ifjak"

Nincs mese, bizonyosan maga a Tavasz toppantott be néhány napja magabiztosan az életünkbe. Semmi kopogtatás, csak óriási csoda-napsütések, varázslatos hóolvasztások, hunyo- rogtató, pajkos fényességek, meghosszabbított nappalok. Rövidujjúban rohamozza a nép a fagyisokat, az ég meg kéklik, hogy az ember már úgy érzi, mindjárt felröppen, megmártózni abban a magasságos óceánban. Hiába, érti a dolgát ez a kikelet-mester.

Ám a hosszú tél utáni hirtelen tempóváltás, a kiürült vitaminraktárak kongása, az egész napos felfokozottabb érzelmek estére már kicsit gyűrötté teszik az embert, különösen, ha már megette a kenyere java részét (és mégsem lakott jól). Jóleső fáradtsággal a tagjaiban bandukol hát otthona felé. A megnyugtató csend és a jótékony setétség ilyenkor már rátelepszik a városra, hogy „a vágyak is alhassa- nak egy éjszakát".

„De a kocsma bezzeg hangos" - méltatlankodhatna az irodalmi tájékozottságára kényes hivatásos elégedetlenkedő, ha nem gyártanának ma már szinte tökéletesen hangszigetelő nyílászárókat. így nem marad lehetőség arra, hogy egy jót bosszankodhasson a kákán is csomót vizslató. Na igen, ebbe a téveszmébe eshetne bármelyik polgár, ha az esti csendben fülei nem lennének különösen érzékenyek a zajokra. És tessék, kár volt emlegetni, valakik már repesztgetik is a dobhártyákat.

Ne feledjük, tavasz van. Az ifjúkori energiák robbanásig feszítik a fiatal testeket. (őket nem vágja földhöz a biokatalizátorok depójának üressége.) A fiatalság egyik része tehát futká- roz, szökdécsel, kiugrik a bőréből, a természet lágy ölére vagy üres lakásba csábítja kedvesét. Egy másik hányad fel-le flangál biciklijével, a szél belekap a hajába, és a bicaj száguld, mint a mesékben látott, gebéből lett, parázzsal hizlalt táltosparipa. Fülig ér a szájuk, és nekem is, ahogy nézem őket. Fussatok, tekerjetek, szeressetek, ez a dolgotok, fiatalok - sóhajtok nosztalgiával. Gondolom, bolondság ilyenkor tankönyvek fölött ábrándozni, ahelyett, hogy aktívan megélné az ember a vágyait, hiszen tanulni ebben a friss zöld-kék-vörös-aranyszínű nyüzsgés-áradatban képtelenség.

Igenám, de a fiatalság rendelkezik még további frakciókkal is. Például itt van az autósok csoportja. (Hát merje valaki tagadni az életszínvonal emelkedését. 12 évvel ezelőtt még a Sim- son-motorral történő suliba- járás is sikk volt, ma ugyanez autóval szinte természetes.)

Szóval, a kocsival rendelkező „kaszton" belül is van sokféle réteg. Ez az írás konkrétan egy viszonylag kislétszámú csoportot céloz meg. Nos, szerintem ők olyanok, akiket jóérzésű ember nem szemlélhet jóle- sően mosolyogva, ők azok, akikre néhány sorral fentebb már utaltam, nevezetesen: a fülhasogatók, a dobhártya- repesztgetők, a ken- gyel-üllő-kalapács-rezonál- tatók. Eme fiatalok jobb-rosszabb kocsijaikban töltik estéiket, dögös zenéket bömböltetnek az utastérben, az „ülések szinte fekvőhelyzetben állnak"

(hát ez elég furcsa kép nyelvtanilag), és a rágógumi (néhányuknál a Rába-Stei- ger is) majd kiesik a szájukból. Amolyan „tutitökfrankó csávók", afféle gengszterek sofőrje-típusok.

Jó rendben, mindenkinek szíve joga, hogy milyen stílustól fordul ellenkező irányba gyomrának perisztaltikája (ez a hányás). De az már igenis közügy, hogy e fiúkák mit művelnek az autóikkal, ön- és közveszélyesen Tolna szebb napokat látott, aszfaltburkolatú útjain. Ezen pubik testének valamennyi porcikája izmos .. ., így nem okozhat gondot számukra a gázpedál erőteljes, padlóig való lenyomása. Erre képesek ezek a gyermekek akár 1., akár 4. sebességben. De sajnos eme áldásos tevékenységüket nem álló helyben, kikapcsolt motorral, hanem éppenhogy járó motornál és haladó mozgás közben végzik. Meg is van ám az eredménye, hiszen köztudomású, hogy ezek a fránya robbanómotorok cudar hangokat bírnak hallatni, főleg, ha nyúzzák őket. De ez még semmi. Ezek a jópofa gyerekek nemcsak a gázpedál taposására képesek ám. Ugyan. A száguldás mellett-után a féket is le tudják nyomni ugyanolyan erővel, és izmos karjukkal, hirtelen kormánymozdulatokra is képesek. És van egy olyan fizikai törvényszerűség, hogy ha az aszfaltot erősen összedörzsöljük az autógumival, az megintcsak egyféle bitang hanghatást eredményez. Ezek a „márciusi ifjak" ilyen elmés mulatságokkal töltik idejüket. Este, Tolna „cityjé- ben", nap nap után.

A még oly szelíd emberben is felébredhet néhanap a vadállat. így történhet meg olyan dolog, hogy ezen ember-vadállatnak szörnyű ajánlatok, borzalmas fohászok fogalmazódnak meg ajkain, az autós fiúk címére: hogy olykor azt kívánja önmagából kivetkőzvén:

Bárcsak törné össze járművét (ha önnönmagát ne is) az ilyen gyerkőc, akkor egy ideig talán nem bőszí- tené a környék lakóit. Aztán persze szégyenpír önti el az ilyen kívánságok - rövid időre - bestiává változott megfogalmazójának orcáját, mert egyrészt van bőven utánpótlás, másrészt ez azért mégsem megoldás.

De akkor mi? Jancsiszö- gek leszórása titkon? Nem jó, totális a hatása, nem szelektál. Nyomozás az ifjak lakhelye után, majd néhány éjszakán padlógáz és fékcsi- korogtatás az ablakuk alatt? Strapás, drága és különben is, az ebadták ehhez vannak szokva, talán még élveznék is. Belerúgás a zajos fiúk autójába? Veszélyes, valószínűleg visszaadnák, és van aki szeretne esetleg még egy gyereket... Lelki ráhatás, türelem, jó példa, nevelés? Valószínűleg ez hiányzik. Talán a szülői szeretet kimerült az autóvásárlásban, esetleg a gyerek jól keresi?). Barátokra vágyik, szeretne kitűnni valamiben, nagyfiúnak látszani, megmutatni, a világnak. Netán a dühét, szomorúságát, kétségbeesését vezeti le így, vagy csak örül? Ne adj Isten így akarja bosszantani az áltaía lenézett, megvetett kispolgárokat, vagy egyszerűen: hülye? Ki tudja, mi az igazság?

No, de addig is, amíg feltaláljuk a csalogányhangú motorokat, kedves túl hangos, autós fiúk, kár így belerondítani Tavasz anyó mesterművébe, nemdebár? Sk

Egy arc - egy mesterség

Szeitert Lászlóné virágkereskedő

Az üzlet vezetője (jobbról) és segítője

Tolna városa több régi, jól működő virágbolttal büszkélkedhet. Választásunk azért esett az Árpád utcai Flamingó virág- és ajándéküzlet vezetőjének bemutatására, mert vele a virágot vásárolni kívánó tolnaiak nem régóta találkozhatnak.

— Mikor és milyen körülménynek között nyitotta az üzletet?

— Véletlenül lett ez virágbolt. Akik megvásárolták az épületet, szóltak, hogy bérbeadnák, s miután tudták, hogy imádom a virágokat, kész volt a terv. Karácsony előtt, arany- vasárnapon nyitottunk. Először kicsit félve, hogy milyen lesz a kereslet, a forgalom. Szerencsére elmondhatom - valószínű azért is, mert jó helyen, a központban van - már sok a törzsvásárlónk, a visszatérő vevőnk.

— A vágott, a cserepes virágok mellett ajándéktárgyak is sorakoznak az üzlet polcain.

— Ezek legtöbbje a virágokkal van kapcsolatban, hisz vázák, kaspók.

— A szemet gyönyörködtető sok-sok virág közül szinte kiabálnak a tavasz hírnökei, a tulipán és a nárcisz. Milyen virágokat vásárolnak a leggyakrabban a tolnaiak? Nemrégiben ez jól lemérhető volt, a nők napján ...

— Még mindig a szegfű vezet - valószínű, a tartóssága miatt -, ám egyre többen kérnek vegyes csokrot. Azoknak, akik ránk bízzák a csokor ösz- szeállítását, mindig igyekszünk valami különlegeset, a szokásostól eltérőt készíteni.

Szívesen használunk száraz virágot, egy-egy szál élővirág a csokorban nagyon dekoratív. Szép nőnapi forgalmunk volt, csak azt sajnáljuk, hogy az ajándékba adott sorsjegyek közül a nyertes gazdája nem jelentkezett.

— Többes számban beszél a munkáról, az üzletről.

— Miután az árusítást és a beszerzést egymagám nem tudom megoldani, ezért vettem fel egy segítőtársat, Pé- jóné Horváth Krisztinát, aki virágkötő.

— Önnek mi a szakmája?

— Fogtechnikus, de most gyesen vagyok a két gyerekemmel. Férjem Németországban dolgozik, az üzlet nyitása mindenképpen jól jött nekem. Mindig vonzott a virágokkal való foglalkozás. Szüleim kertes házban laknak, ott is mindig virágok között vagyok. Imádok piacra járni, Budapesten szerzem be az árut.

— Egy nagy cserépben feldíszített kerek lombú fa, a falakon háncsból, szárított virágból készített díszek, több csokor virág a polcokon, ezek mind azt engedik sejtetni - bármilyen nehéz is a megkülönböztetés -, hogy művirágok.

— Az életfát azt hiszem

csak nálunk lehet kapni. Nagyon szép dísze lehet egy otthonnak. A művirág, amitől évekkel ezelőtt sokan idegenkedtek, most nagy divat lett. Talán pont azért, mert már olyan anyagokból, olyan technikával készül, hogy szinte „tökéletes" élővirág benyomását kelti.

— Önnek mi adott erőt, indíttatást ahhoz, hogy pont virágüzletet nyisson?

— Szeretem a virágokat, szeretem az embereket, a mesterség fogásait igyekszem megtanulni, elsajátítani. Úgy gondolom, hogy ez is azok közé a szakmák közé tartozik, amihez elsősorban érzék kell.

— Vannak, akik előre megrendelik a virágot?

— A rendszeres vásárlóink többsége. Alkalmakra, családi ünnepekre, vagy csak éppen hétvégére. Csokrot, kosarat. Van egy fiatalember, aki minden héten vásárol nálunk egy szál rózsát. Sajnos, még menyasszonyi csokrot nem készítettünk, még nem volt ilyen megrendelésünk, de készen állunk rá, vannak elképzeléseink.

— Mi az, amivel az Önökhöz betérő vásárlónak, a friss virágokból készült csokrokon kívül szolgálnak?

— Talán a legjobban a nyitva tartásunkkal. Megpróbálunk igazodni a munkahelyükről hazafelé tartókhoz. Ezért délután 6-ig, sőt szombaton és vasárnap is nyitva tartunk, délig.

Sas Erzsébet Fotó: Ótós Réka

Katonadolog

Szolgálat, ötven éve és ma

T/M •'VT 1 • f

Koszi Volcsi!

A Tolnán tanuló gerjeni diákok köszönetét mondtak azért, hogy lapunk „közbenjárására" a Volán módosított a menetrendjén. Most már nem kell fél 6-kor kelniük, hogy elérjék a buszt, és nem kell egy órát a gimnáziumban dekkolniuk, várva a 8-as becsöngetésre.

Csatlakozva a diákokhoz, mi is csak ennyit mondhatunk, így, becézve: Koszi Volcsi!

A mözsi iskola elkészült

Örömmel adunk hírt olyasmiről, ami kész, és jó, és működik. Mert a beruházások nagyobb hányadáról manapság csak úgy szólhatunk, hogy „meg kéne csinálni", vagy „elkezdték, de elapadtak a források", vagy „ki tudja ki, és mikor fejezi be őket".

A mözsi iskola elkészült. A nyolctantermes új épületet már tavaly birtokba vették a gyerekek, s tegnap a járulékos létesítményeket is átadták: a régi és új szárnyat összekötő folyosót, a bővített tornatermet, stb. A hajdaninál szebb kerítést is kapott az intézmény.

A közel 50 milliós beruházás nem valósulhatott volna meg csupán helyi vagy csupán központi pénzeszközökből. (Az állami céltámogatás 13 millió volt.)

Minden kő a helyén. Már csak az udvar rendezése, parkosítása van hátra. Ezt a munkát az igazgató, Dudái Ferenc, a szülők bevonásával szeretné elvégezni a napokban.

Fotó: Ótós R.

Ködösnek indult ez a szombat. Tíz órára aztán megemberelte magát. Feszes vi- gyázzban az avatandó medinai kiskatonák.

Öt házzal odébb Kovács Sándor bácsi, a kiszolgált obsitos, ül a ház előtti kispadon, kezében a mindenkori segítője: a görbebot. Hallgatja a Himnuszt, majd a pattogós katonazenét, s emlékeiben megjelenik a múlt, a bő fél évszázad előtti katonáskodás.

— Emlékszik még mindenre, Sándor bácsi?

— Emlékszem bizony. Ötven éve történt, de aki olyan tüzes poklon ment át mint én, azt soha nem felejtheti. Még leszebb álmaiban sem! 1940. májusában voltunk sorozáson Tolnán. A tizenkét sorköteles medinai legény. Lovaskocsival mentünk, jöttünk, de visz- szafelé már felszallagozott kalappal, mert mindannyian beváltunk. Itthon megkerültük a falut, víg nótaszóval adtuk tudtára mindenkinek, hogy megfeleltünk a sorozáson. December másodikán kellett be- rukkoni. S ettől kezdve a jutási őrmester urak vettek kézbe mindannyiunkat. Irgalmatlanul veszett emberek voltak! Durvák, mint a pokróc. A háromhónapos kiképzés alatt azért mindenkibe beleverték a „katonatudományokat". Sokszor ezt szó szerint kellett venni. Kiképzés után azonnal fel a vonatra. Délvidékre vittek bennünket. Akkor voltak a visszacsatolások. Hat hónapig voltunk Zombor környékén. Megint vagonírozás, és irány a front. 1942. áprilisában rakodtunk ki Resicán. És innen - bár hihetetlenül hangzik - Koroto- jakig gyalogoltunk, mintegy ezerkétszáz kilométert! Itt volt a front. Mentünk és mentünk. Ha megáztunk, ugyanúgy meg is száradtunk. Menetelés közben ért bennünket az első támadás. A kurszki partizánok éjjel rohantak meg váratlanul. Nagyon sokan ott is vesztek. Abban a gyalogszázadban, amelyikben én is szolgáltam hét medinai volt velem együtt. Kozics Szávó, Pölöskei István, Magyar István, Fodor János, Lotz György, s még egy bajtárs, akinek a nevére nem emlékszem - mind ottvesztek. MinSándor bácsi 1940-ben vonult be

dennaposak lettek az ütközetek. Hol előre mentünk, hol hátra. Az oroszok nagyon tudtak az aknavetővel bánni, nagyon ki voltak képezve rá. A mi részünkről mindig tüzérségi tűz volt a válasz. Amikor rakétát lőttek fel, kezdődött a szuronyroham. A hajrá. Éjjel keveredtünk össze az ellenséggel. Végül is sikerült bevenni a várost, annak ellenére, hogy itt nagyon sok orosz katonát vontak össze. E döntő rohamnál - sajnos - már nem voltam ott. 1943. májusában aknaszilánk sebesítette meg a szememet. Vonattal hoztak haza Pestre. Kereken egy hónapig gyógyítottak, majd visszakerültem a csapattestemhez, Tolnára. Ott már csak amolyan „lógós" voltam, állandó betegállományban. Végül is negyvenhárom január közepén leszereltem - mint ötven százalékos hadirokkant. Itthon egy ideig kaptam a segélyt, de végülis megvonták, azzal az indokkal, hogy sok a földünk ... Ez az én hároméves katonaságom története. „Felejthetetlen" az aknazápor, a robbanások zaja, a sebesülés, a vér, a halálhörgés, a félelem csendje... Jó, hogy nyugod- tabb az életük a ma katonáinak.

Beszélgetésünk éppen addig tartott, amíg elhangzottak az újoncokat bíztató beszédek, a fogadalom, míg elvonult a díszmenet.

A ma fiataljai egy évet szolgálnak - békeidőben.

Komád László

A régi és az új szárnyat összekötő épület

A tornatermet is felújították, bővítették