Tolnai Népújság, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-16 / 62. szám
10 »ÚJSÁG EMBEREK - ORSZÁGOK 1993. március 16., kedd Bangkok, a kamasz Bangkokban a színekre figyeltem fel először: a februári üde zöldre, a tomboló pirosra, sárgára, kékre. Aztán arra, hogy a thai ember arcáról soha nem tűnik el a mosoly: udvariasak, kedvesek, segítőkészek. Nemcsak az idegennel, hanem egymással szemben is. A köszönés — a waiolás — itt két tenyér összeillesztését jelenti a mell és a homlok között, az arc előtt, s hozzá a fej- bólintást. Hamar meg lehet szokni. Meglepetés csak akkor ért, amikor a taxis a hat tömött sávon az utcai forgalomban — eleresztve a kormányt — ugyanezt tette egy buddhista templom előtt elhaladva. Először a hőséggel találkoztam Thaiföldön: február közepén a bangkoki repülőtér betonján vibrált a levegő. Mégsem a meleg, hanem a magas — 80 százalék körüli — páratartalom teszi próbára itt az idegent, főleg, ha az európai télből érkezik. Mire a szálloda légkondicionált szobájában letettem a csomagomat, nemcsak az ingemből, hanem a nyakkendőmből is facsarni lehetett a vizet. A repülőtér és a szálloda között jó ötven kilométer az út, s „korokon" vezet át: a kétszer háromsávos autópálya fölé már épül (oszlopokra állítva) a következő. Pálmával, virágzó fákkal szegélyezett az út, s a virágfüzér mögött csupa üveg és betonépületek, és omladozó falú viskók. A szabadok földjének fővárosa olyan, mint egy gyorsan növő kamasz: az öltözéke sehogy sem akar passzolni. Szédületes ütemű az építkezés és az autóforgalom. Egy statisztika szerint tíz thaiföldi gépkocsiból nyolc Bangkok utcáit koptatja, teremtve olyan zsúfoltságot, amit itthon elképzelni sem lehet. Az embernek olyan érzése van, hogy a thai fővárosnak mind a hatmillió lakosa állandóan utazik vagy a járdán várakozik. Itt nincs metró, igazi tömegközlekedés sem, mert hát a légkondicionált autóbuszok inkább különjáratok, a lég által „kondicionált" buszok pedig rettenetesen zsúfoltak. Az előbbi valóban korszerű járműveket jelent, az utóbbi azt, hogy „derékmagasságban" felhúzták az ablakokat, s a becsapódó szél enyhíti a hőséget, de magával hozza az autók bűzét és füstjét is. Itt, Bangkokban csak légszívó maszkkal a száján áll ki forgalmat irányítani a rendőr. A közgazdászok és város- tervezők erre mondják: a dinamikus fejlődés együtt jár bizonyos feszültségekkel, szűk keresztmetszetekkel. Pedig a bangkoki utcák valóban szélesek. És zsúfoltak. Ázsiai méretűek itt a lehetőségek. A gondok is. A szabadok földje — Thaiföld, a hajdani Sziám — egyre inkább délkelet-ázsiai központ: 57,5 millió lakosa, gyors ütemű fejlődése révén nagy a belső piaca, ugyanakkor mezőgazda- sági termékekből és nyersanyagokból jelentős az exportja is. Magyarország eddig elsősorban textilt, ruhát, cipőt, kaucsokot, elektronikai cikkeket vett itt műtrágyáért, vegyipari alapanyagokért, gyógyszerekért, fényforrásokért cserébe. Most rizst kínálnak és szórakoztató elektronikát. A fővárost rizsföldek ölelik: jó időjárás esetén évente két tonnát is be lehet itt takarítani. A folyó, a Chao Phraya nemcsak Távol-Kelet Velencéjévé tette Bangkokot, hanem fejlődésének feltételeit is meghatározta. Alig több mint 200 éve — 1767-ben — a burmaiak meg-megújuló támadása miatt Ayutthayából — alig 30 kilométerre a tengertől — költözött ide a főváros, mert Bangkok — az olajfák ligetének faluja — s a folyó védelmet nyújtott a támadásokkal szemben. Ma másfajta „támadások" érik a szabadok földjét. A kedvező gazdasági környezet egyre több világcéget vonz ide. S hogy milyen például az iparfejlesztés számára a kedvező gazdasági környezet? Bangkok mellett — tizenhat kilométerre a nemzetközi repülőtértől és alig ötven kilométerre a tengeri kikötőtől — ott, ahol az országot behálózó autópályák találkoznak, felépült egy igazi park, üdezöld udvarok, takaros üzemcsarnokok, környezetbarát technológia. A látogató, aki a rizsföldek felől érkezik, s a „tanyák" — szétszórt thai házak — látványával ismerkedik, úgy érzi, hogy az ezredforduló utáni világba érkezett. A Bangkokra sem jellemző rend és tisztaság csak az egyik újdonság. A park úgy épült, hogy ne csak gyártani, hanem kereskedni és lakni is lehessen itt: iskolába mehessen a gyerek, orvoshoz a beteg. A legnagyobb szenzáció mégis maga a park, ahol világszerte ismert cégek — a Sony, a Toshiba, a Seiko — vagy Délke- let-Ázsia ipari óriásai telepítettek üzemet, s bele a világ- színvonalat képviselő technológiát, a jövő század elején is érvényes műszaki kultúrát. Ez a titka annak, hogy ami innen kikerül, az „csúcs" az ágazatban. A thai ipar jövőt is meghatározó jelenének egyik forrása ez. Van ebben a városban másfajta ipar is: az ügyes kezű kézműveseké, akik szép iparművészeti tárgyakat készítenek, s a kisiparosoké, akik az apró műhelyt aszerint csukják és nyitják, hogy mit kíván a vevő: Bangkokban lehet egy nap alatt öltönyt csináltatni, nem is drágán, könyvet köttetni, levélpapírt készíttetni. A kézműipar él. Ahogy az ember letér a főútvonalról, eltűnnek a nagy reklámok, s a járdát esténként az apró műhelyekből, vendéglőkből, boltokból az utcára terülő fény világítja meg. A múlt, a szegénység és élni akarás együtt van itt jelen. Láttam az egyik klong (csatorna) partján düle- dező fabódét, s ezt a „lakást" egy deszkával körbekerített, fedett „udvar" szegélyezte. A tulajdonos egy szál nadrágban egykedvűen vacsorázott, az asszony pedig a „hálót" készítette elő éjszakára: ovális gyékénykosarakat rakott az asztalra, s abba a gyerekeket. Másutt a járdán telepedett meg a halsütő, rizsfőző. Éjjel kettőkor a kirakott asztalon jóízűen vacsoráztak a vendégek. Az olaj illata betöltötte az utcát: azt a sarkot is, ahol talicskában aludta igaz álmát a hajléktalanok egyike. Délkelet-Azsiában más tartalma van a fogalmaknak. Mást jelent itt a szegénység, mint Európában, s mást a gazdagság is. Mást a hőség és a hideg. Beszélik: két éve 16 fokra hűlt a hőmérséklet, és nyomban válságstábok alakításáról tárgyaltak, s arról, hogy mit kell tenni, ha tovább tart a hideg. Másként értelmezik a tekintélyt is. — Az abszolút tekintély Bhumibol Adulyadej (IX. Rama) király. A dinasztia 1782 óta uralkodik. A jelenlegi uralkodót 1950. május 5-én koronázták meg, s nemcsak a folytonosságnak, hanem az abszolút tekintélynek is megtestesítője. A király az államiság jelképe, az ország szuve- rénitásának őrzője. A Felség itt az udvarban megszólítás és tisztelgés is. A thai ember csak így nevezi és szólítja meg királyát, legyen akár miniszterelnök vagy utcai járókelő. A király fényképe révén ott js jelen van, ahol személyesen nem tud megjelenni, s thai ember a kép előtt fejhajtással, kézösz- szetétellel köszön. A király előtt pedig térden áll a miniszterelnök is. Oman Leekpai reálpolitikus: kormánya gazdasági offenzívával, európai hídfőállás létesítésével kívánja megtartani és növelni az ország tekintélyét. Szelíd, de határozott ember. Amikor bennünket, magyar újságírókat fogadott, a gazdaságról beszélt: egy európai hídfőállás fontosságáról, s arról, hogy Thaiföld számít a magyar mérnökök szakértelmére, szeretne magyar kórházi berendezéseket és gyógyszereket. A félórás találkozót követően kemény kézszorítással búcsúzott, s amíg viszontlátást mondott, a szemünkbe nézett. Chuan Leekpai miniszterItt, s így képezik a népművészeket A bangkoki városháza - vendégre várva elnöknek és kormányának jutott a feladat, hogy stabilizálja és új pályára állítsa az országot. Az alap, amelyről elindulhat, így fest: a nemzeti jövedelem növekedése tavalyelőtt 8,2 százalékos volt, tavaly pedig 7,1 százalékos. Irigylésre méltóan alacsony az infláció. Mértéke 1991-ben 5,7 százalék volt, tavaly pedig 4,3 százalék. Az ország egy év alatt 15,4 százalékkal (!) növelte exportját, s közben az import csak 4,4 százalékkal emelkedett. Az idei évre 8 százalék körüli gazdasági növekedési ütemet prognosztizálnak. Ez pedig azt jelenti, hogy Kína után a második legnagyobb lesz Ázsiában. Mindezt úgy érték el, hogy itt, a trópusokon is aszály sújtotta tavaly a mezőgazdaságot, emiatt csak egyszer arattak a rizsföldeken, csökkent a tápióka-export, és gondokkal küzd az idegenforgalom is: bevételei 5 százalékkal csökkentek. Szakemberek szerint ennek belpolitikai okai is vannak, s hozzájárult a szinte csőddel fenyegető közlekedés, a környezeti problémák s a félelem is az AIDS-veszélytől. Hiszen tudvalevő, hogy a vietnami háború óta Bangkokban a Patpong talán híresebb és látogatottabb a Surawong és a Silóm Road között, mint az egyre inkább csak idegen- forgalmi látványossággá süly- lyedő híres úszó piac. A vendég itt ennek ellenére az átlagosnál nagyobb figyelmet kap. A vendég ugyanis mindig fontos, akire azzal az utánozhatatlan, rejtélyes thai mosollyal tekintenek, s akinek a gondolatát is lesik. ...Éjfél volt már, amikor végeztünk. Vacsorázni kellene, de a szálloda étterme bezárt. A taxi viszont azonnal megérkezett. — Vacsorázni?... Rendben — mondta a taxis, és a piros Peugeot-ba öt utast tuszkolt be. Indulás előtt közölte: elvisz bennünket vacsorázni (ő tudja, hová), és vissza is hoz mindenkit. A tarifa: 100 baht. (Egy amerikai dollárért 25 bahtot számolt. Két helyen nem számoltak ugyanannyit.) Számla természetesen nincs. Az éjféli Bangkok csaknem ugyanolyan forgalmas, mint a déli: talán a tuk-tuk (ez a háromkerekű, tipikusan thai füstölő jármű) kevesebb csak, és több a kivénhedt, öreg autó. A jobb oldali közlekedés miatt még hajmeresztőbbek itt a sávváltások. A vendéglő tipikusan thai épület: teteje van csak, oldala nincs, s a csipkéken villanyfüzér. Amikor fékez az autó, bezárt már. Rövid párbeszéd, s újra kigyúlnak a fények: a tulaj a földszintre vezet bennünket. Ott kádak és akváriumok vannak, tele fürge halakkal és álmosan mászó rákokkal, pókszerű lényekkel. Mosolyog, és várja, hogy kiválasszam a vacsorát. Fél órával később rizskörettel és egy üveg bor kíséretében az asztalon párolog az étel, bennünket pedig üres sörösüvegbe állított füstölők próbálnak megvédeni a moszki- tóktól. A vacsora ízletes volt, a bor jólesett. Az is, hogy a tulaj vacsora közben a vállamat masszírozta, csak úgy... Aztán „desszertet" kínált: a lányt, aki már a kapuban volt, amikor érkeztünk... ...Távozásunkért a tulaj érezte magát sértve... A taxi — amíg vacsoráztunk — tele volt a környék fiataljaival: mint fészekből a madarak, úgy röppentek szét az ajtónyitásra. Ezt az országot — így érzi a látogató — csak fiatalok lakják: velük lehet találkozni a szállodában, az üzemekben, a szórakozóhelyen, s az áruházak pultjai mögött is: szívesek, előzékenyek, türelmesek... Amíg meg nem szólal a zárórát jelző csengő. Akkor előkerülnek a hatalmas térítők, s — nem egészen öt perc alatt — az egész áruház a terítő alá kerül. A lányok pedig sorban állnak — már egyenköpeny nélkül —, s mielőtt kilépnének a pult mögül, valamennyiüket megmotozza az osztályvezető. Percekkel később már kint csivitelnek az utcán, ahol ilyenkor — este kilenc után — kezdődik a „kirakodóvásár". Egy asztal, egy vállfasor — ez az „üzlet". Az áru eredete és minősége nem mindig tisztázható. Aztán egy halsütő, rizsfőző, s megint egy kirako- dós. A szagok is így keverednek... A hajnaloknak megint más a hangulata. Érkezését a borotvált fejű, sáfránysárga lepelruhát viselő buddhista szerzetesek adják hírül; fémedénnyel a kezükben ételadományokat gyűjtenek, száz-százötven méterre követve egymást az utcán. A zaj talán gyengébb ilyenkor, s csengőjük hangja élesebben hasítja a levegőt. A buddhizmus nemcsak az ország múltjára volt hatással, hanem jelenét s jövőjét is befolyásolja: államvallás, amelynek legfőbb patrónusa maga a király. A lakosság 94 százaléka buddhista. A rejtélyes, tiszta, szelíd mosoly talán éppen ide gyökerezik, s merít újabb erőt. A vallás életszemlélet is: segít elviselni a rosszat, s gátolja az elbizakodottságot, ha sok a jó. A sikerország sikerének titka is ez? Kercza Imre Egy thai ház, falun
