Tolnai Népújság, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-06 / 31. szám
1993. február 6. HÉT VÉGI MAGAZIN KÉPÚJSÁG 7 pi = 3,14; di = 3,24 A kör négyszögesítője: Dicső József Találkozó az 505-ösben hétfőn öt után Nem tilos, csak drága Szegények vagyunk, tehát pazarlunk? Nem várt nehézségekbe ütközik a következő tanévtől a második szakma megszerzése, ugyanis az új költségvetési törvény nem támogatja a képzést. A szakmunkásképző intézetek a második szakmát tanulók létszámára nem kapják meg a tanuló után járó úgynevezett fejkvótát. Igazság szerint így volt ez már az előző tanévben is, de a fenntartóknak módjuk - egyszerűbben: pénzük - volt eltekinteni ettől, tehát finanszírozták a képzést. Erre az idén már nincs lehetőség. Felmerül tehát a kérdés, hogy ki fizesse a „révészt", vagyis az általában éppen elméletigényes szakképzést? Mikor és kinek lesz olcsóbb az adott megoldás? Szakközépiskolások hátrányban A helyzet elsősorban a szakközépiskolában idén érettségizőket érinti, ők azok, akik „ingyen" nem iratkozhatnak be a szakmunkásképzőbe. Tolna megye munkaerőhelyzetét ismerve érettségi után elhelyezkedésük igencsak kétséges. Illusztrációképpen elég végiggondolni néhány területet. Az egészségügyben ugyan szakember- hiány van, de az "ágy mellett", nem pedig azokon a területeken, amelyekre a szak- középiskola képesít, ez esetben is indokolt lehet tehát az érettségi utáni további szakosodás. Az is biztos, hogy jobban képzett az itt érettségizett kozmetikus, fodrász mint akinek „csak" érettségije van. Köztudott a megye iparának leépülése, ez nehezíti a műszaki szakközépiskolában érettségizettek elhelyezkedését, ugyanakkor viszont lehet, hogy autószerelőre két év múlva szükség lesz. Az a szülő, aki ma taníttatja a gyerekét nem csupán időt nyer, hanem fel is készül a jövőre. A világon mindenütt, ahol sikerült megvalósítani a gazdasági „ugrást,,, az oktatásra költötték a legtöbbet. Van még egy másik szempont is, ami miatt érdemesnek látszott eddig a szülőnek gyerekét beiratni a szakmunkás- képzőbe, és ez a családi pótlék. Ha a fiatal középfokú tanintézetben folytatja tanulmányait - ellentétben a felsőfokúval, - tizennyolc helyett húsz éves korig jár a családi pótlék. Egy ötlet a megoldásra Babay Zoltán, az 505-ös szakmunkásképző igazgatója hívta fel a figyelmünket a problémára. Már több szülő is érdeklődött nála, s arra is akadt példa, hogy kijelentették, hajlandók és tudják is fizetni a költségeket. És, aki szintén hajlahdó, de nem tudja?- Mekkora összegről van szól- Kiszámítottuk, s kiderült, hogy egy tanévre ez az összeg negyvenkétezer egyszáz forint. őszintén szólva jelenleg még azt sem tudjuk, hogy egyáltalán van-e arra lehetőség, hogy a szülő fizethessen az intézménynek. Ha ezt közvetlenül nem lehet megtenni, akkor is ki lehet még találni a megoldást szeptemberig.- Például alapítványi formát.- Az nyilvánvalónak látszik, hogy a mi képzésünk olcsóbb, mint a pályakezdő munkanélkülieknek szervezett különféle tanfolyamok. Ha mindehhez még hozzászámítom a fiataloknak fizetett segély összegét, azt kell mondanom, igen szegények vagyunk, ha ennyire pazar- lünk.- Kitaláltak valamilyen megoldást?- Megpróbáljuk. Látható, hogy a kisebb településeken hiány van szolgáltatásokból. Ezért gondoltam arra, hogy az önkormányzat vállalhatná át a képzés költségének egy részét, természetesen megfelelő tanulmányi szerződést kötve a fiatalokkal, és azokban a szakmákban, amelyekben hiány van a településen. Ezért, azt gondolom még időben levelet írtam a városkörnyék polgármestereinek. Abban nem is reménykedem, hogy a teljes összeget fizetni tudják, ezért 12 ezer egyszáz forintot gazdálkodnánk ki magunk, 15-15 ezret pedig fizetne a szülő és az önkormányzat.- Ebben az egy iskolában hány diákról van szó?- Hogy pontosan mennyiről, azt még nem tudjuk, eddig évente általában 50-60 szakközépiskolában érettségizett tanulónk volt. A részletek megbeszélése céljából gondolom össze kellene jönnünk a szülőkkel, ezért hirdettük meg, hogy február nyolcadikén, hétfőn öt órától várjuk az értintett szülőket az iskolában. Ez után már bővebbet lehet mondani arról, miként lehet mindenki megelégedésére megoldani ezt a helyzetet. Ihárosi Ibolya Ha valóban igaz az, amit Dicső József mond - hogy megfejtette a kör négyszögesítésének titkát -, akkor nevét Püthagorasszal, Gauss-szal, Bolyaival együtt emlegetik majd, és lakóhelyét, Döbrö- közt is a matematika fellegvárai között fogják számon tartani. De egyelőre még csak az állítás létezik, az elismerés késik. Mezítlábas zsellérgyerek Zihálva küzdi le a lépcsőt az öreg úr. 64 éves. Nem dohányzik sokat? De. De amikor egyszer abbahagyta, százkilósra hízott. Nehéz sora volt? Mindent átélt, ami valaha egy mezítlábas vályogvető zsellérgyereknek kijárt. Később villanyszerelő lett. Talán nem is rossz. Míg le nem rokkant, tíz éve. Gyomorfekély, szívnagyobbodás, majdnem lebénult a bal fele. Egy darabig beszélni se nagyon tudott. S amikor az ember a lehetetlenség határára kerül, hogy teljen az idő, gondolkodni kezd. Gondolkodni, mert mást képtelen csinálni. Gondolkodik gyermekkori álmain. Ludolf gerinces ember volt 3,24. Ez tíz év munkája. Meg még ami később e számhoz kapcsolódott. Abból indult ki Dicső József, hogy egy végtelennel nem lehet valamit bezárni. Márpedig a kör zárt idom, a „pi" viszont - a 3,14 -, végtelen szám. Ki határozta meg? Ludolf. Maga Ludolf is érezte azonban, hogy nem teljesen helytálló az okoskodása, és gerinces ember lévén nem is kerületnek, hanem „perifériának" nevezte a d • pi-t. És ez izgatta Dicső Józsefet, így fogalmazódott meg a rég benne motoszkáló óhaj: Találni kell egy véges számot, amivel pontosan meghatározható a kör kerülete. Egy számot, melynek segítségével előállítható, megszerkeszthető a körrel azonos nagyságú négyzet, azaz elvégezhető a kör négyszögesítése. A problémát először számtanban oldotta meg. (Szándékosan nem használja a matematika szót.) Arra jött rá, hogy a kerület a területen kívül helyezkedik el. Akkor van valamennyi távolság - egy gyűrű - a kör területe és kerülete között? Nehéz ezt megmagyarázni... A lényeg, hogy a 3,24-gyel, amit saját nevéről „di"-nek keresztelt, be tudja zárni a kört. És mégis van királyi út! Az Akadémia húzódozik. Vagy nem válaszol a döbrö- közi „amatőr" leveleire, vagy hosszasabb tudományos okfejtést, szabályos dolgozatot kér, nemcsak azt a pár képletet, amit beküldött nekik. Dicső József azt gondolta, hogy a tudomány köztiszteletnek örvendő emberei elismerik, hogy másnak is lehet igaza, mégha nem is olyan iskolázott. De kétévi ostrom, kétévi hiába-próbálkozás után, már teljesen elkeseredett. Volt aki azt írta neki, hogy Lindemann német matematikus, már 1881-ben kijelentette „Nincs királyi út" - című könyvében, hogy a probléma megoldhatatlan. És mégis van királyi út!- vallja Dicső József, és újrafogalmazott levelei fejlécére is odagépeli. A fény tényleges sebessége Tisztelt Akadémia! A kör négyszögesítésének képlete számításaim szerint a következő: (d • j)2, ahol j = 0,9. A gömb palástjának a képlete: r^ • di • di, ahol di = 3,24. A köbtartalma: r^ ■ di • 2di. S így tovább sorakoznak az elmélet állításai, egészen a záró mondatig: Minden jog fenntartva. De Dicső József gondolatai nem álltak meg ezen a ponton. A relativitás elmélettel kezdett foglalkozni. Úgy találta, hogy a fény tényleges sebessége nem 300 000 km/sec, hanem csupán 292 184 km és 366,4 m, másodpercenként. Ezt a végeredményt kapta ugyanis, amikor saját értékével, a 3,24-gyel számolta a hullámhosszat. Honnan szedi ezeket? Nem tudja, nem tudja. Visz- szakérdez: voltam-e már úgy, hogy abszolút biztos vagyok valamiben, de fogalmam sincs, miből jöttem rá? Épeszű vagyok? Zihálva küzdi le a lépcsőt az öreg úr. Nemcsak a test terhét cipeli. Mit tegyen? Abbahagyja? Az lehetetlen. Állandóan e problémákon rágódik. Nem véletlenül újúl ki a gyomorfekélye. Megoldott valamit, és nincs visszajelzés, nincs kedvező fogadtatás. Kavicsot dobott a kútba, és nem csobban. Már pszichológusnál is járt. Tessék mondani, épeszű vagyok én? - kérdezte a doktornőt. Az megnyugtatta. De ez kevés. Ő közölni szeretné az elméletét. Világgá- kürtölni. És nincs rá mód. Wessely Gábor Fotó: Ótós Réka A nagymama megérezte a földrengést A hatvanas évek nagy agadiri földrengése előtt a város elmegyógyintézetében lázadás tört ki. Megrohanták a rácsokat, ágyak „faltörő kosaival" rohamozták a zárt ajtókat, s az őröknek alig sikerült az ápolók és orvosok közreműködésével megfékezni őket. Megteltek a gumicellák, kimerült a nyugtató injekciók és kényszerzubbonyok készlete, végül már ágyaikhoz vezették a nagyerejű Niagara sugárfecskendőt. S akkor hirtelen elapadt a víz, kialudtak a fények, és lábaik alatt megnyílt a föld. A város eltűnt a homok- és kőomladék közt. Tíz évvel később, a bukaresti operaházban a meszokott negyedórás késéssel sem kezdődött meg az Aida előadása. A vendégkarmester kijelen- tete, hogy nem érzi a ritmust. Minduntalan azt hangoztatta, hogy elektormossággal ‘ telt meg a levegő és ütőerén érzi az aritmiát. Nem sokkal később, mintha egy szőnyegbombázás kezdődött volna, morajlás futott végig a városon és a házak kártyavárként dőltek össze. A következő figyelemre méltó epizód 1980-ban történt. A taskenti mentőszolgálatnak december 9-ike és 10-ike között úgy megugrott az esetszáma, hogy a helyőrség betegszállító kocsijait is kölcsön kellett kérnie. Csaknem mindenütt ér- és idegrendszeri megbetegedésben szenvedők lettek rosszl. Az orvosok már-már valami nukleáris szennyeződésre gyanakodtak, de a műszerek nem mutattak ki semmi aggasztót. Egyedül a szeizmográf, de amikor mutatója kilendült, már késő volt. 8-as fokozatra ugrott a Richter-skálán. A belváros tragédiája néhány perc alatt bekövetkezett. Az említett eseteken talán csak az orvos-szeizmológu- sok, - a gyógyászat új szaktudományának művelői -nem csodálkoznak. Ők tudják, hogy nem földöntúli erők sugallták a megérzéseket, habár a szindrómagyűjteményben ott szerepel az a plovdivi nagymama is, akiről - P. Be- zsikov tudósított még 1928. április 14-én. „Szinte elűzte családját a városból, ne maradjanak otthon - rimánko- dott nekik - menjenek minél messzebbre, holnap ránkszakad az ég ..." A család furcsállotta ugyan, de nem akarta megbántani az idős asszonyt, így hát vonatra szálltak és felutaztak Szófiába. Mire odaértek, épp utcára'került az esti lap, címoldalán plakátbetűkkel: „7-es erősségű földrengés Plovdivban". Sok esetet és tünetcsoportot gyűjtött össze az amerikai orvosi irodalom is a testi és lelki túlérzékenységek hirtelen jelentkezésétől a földrengéseket megelőző időkből. A laboratóriumi vizsgálatok ilyenkor nem csak idegrendszerbeli felfokozott tevékenységet mutatnak ki, de az agyműködés eletkromos „felpörgését" is. Bio- és pszichofizikusok mérései szerint a kritikus állapot leginkább a geomágneses térben következik be, ahol a 10 hertz nagyságrendű tartomány csaknem megegyezik az agykéreg feszültségváltozásainak rezgésszámával. A kísérleti személyeken ilyenkor hideg borzongás fut végig és úgy érzik, hogy hatalmas súly nehezedik rájuk. Állapotuk csak akkor javul, amikor bekövetkezett a katasztrófa ... L.B. (FEB)
