Tolnai Népújság, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-15 / 38. szám
4 KÉPÚJSÁG SZEKSZÁRDÉS KÖRNYÉKE 1993. február 15. Az Alföldtől Tolna megyéig Történet egy összetartó családról A Tóth család az új üzlet előtt Ha úgy kezdenénk, mint a mesében, akkor valahogy így szólna a történet: volt egyszer egy kislány, az alföldi Tótkomlóson, aki mintegy ötven éve elhatározta, hogy tanítónő lesz. A valamikori kislány, Tóth Imréné, Anna, most a III. számú általános iskolában tanít, Szekszárdon. Nem volt zökkenőmentes az idáig vezető út. Édesanyja megtartotta, amit akkor megfogadott a lányával kapcsolatban, amikor Anna elvégezte az általános iskolát, Budapestre került tanítóképzőbe. A fővárosban ismerkedett meg férjével, aki szintén alföldi, orosházi származású. Alighogy Anna elvégezte a tanítóképzőt, összeházasodtak. Az út innen Nagyhutába vezetett, oda helyezték a fiatal tanítónőt. Onnan kerültek Perbálra, oda született Imre fiúk, aztán 1962-ben a nagy építkezésre, a későbbi Leninvárosba, mai nevén Tiszaújvárosba költöztek, s laktak egészen 1979-ig, amikor is a család, mely közben kibővült Anna lányukkal, Szekszárdra költözött. A férj a paksi atomerőmű beruházási osztályán dolgozott, Anna lányuk pedig, aki kitanulta az aranyműves szakmát, szintén a megyeszékhelyen fogott vállalkozásba. Megkapó és magával ragadó a család szívélyes és szeretetteljes légköre, tapasztalhatják ezt azok, akik a családi vállalkozásban üzemelő divatszalont és ékszerboltot felkeresik a befedett Séd-patak fölötti üzletükben. — Az egész családunkra jellemző, hogy nyitott minden újdonságra - mondja az édesanya. — Erre születni kell, s az otthoni légkör, a gyermekként szerzett tapasztalatok és benyomások is sokat nyomnak a latban. Az én szüleim komolyan vették a néphit, a népi bölcsesség adta tapasztalatokat, s talán ezért is van az, hogy ha megbetegszünk, nem rögtön a gyógyszert tömjük magunkba, hanem gyógyte- ákkal, borogatásokkal próbáljuk elejét venni a bajnak. Mikor a televízió, az újságok beszélni-írni kezdtek arról, hogy az ember mennyivel jobban ura saját életének, sorsának, mint hinnénk, ez nekünk nem okozott meglepetést. Mindannyian hittünk-hi- szünk az intuícióban, bízunk az „első benyomásban". Volt az életünkben néhány furcsa esemény, ami megerősített minket ebben. Azt tartom, hogy nem kár az időért, a fáradtságért, hogy saját magunktól kérdezzük meg a választ fontos kérdésekben, mert a megoldás ott van a fejünkben, csak észre kell venni. — Hiszünk a pozitív gondolatok erejében - folytatja lánya. — Elvégeztük az agykontroll tanfolyamot, s az ott szerzett tapasztalatok csak megerősítettek minket ebben a hitünkben. Az egész családra jellemző a kézimunkák, a kreatív dolgok iránti fogékonyság, talán azért választottam én is az aranyművességet, mert itt „kiélhetem" az ilyen irányú igényeimet. Örömmel látom, hogy örökölte ezt nyolc- éves Péter fiam is, aki nem ismer akadályt, ha egyszer valamit meg akar valósítani. Csak egy példa. Kutyát akart egyszer rajzolni, és sehogyan sem sikerült. Erre lerajzolta a házat, a kutyaólat, s a kutya nyomait a hóban. . . Mint mondják, mindig ösz- szetartó, egymásra támaszkodó család voltak, ahol mindenki elmondhatta, ami a szívét nyomja, s számíthatott rá, hogy ha gondja, problémája akad, a többiek mindent megtesznek az érdekében. Bár alföldiek maradnak, oda kötik őket a gyökerek, s a gyermekkor, most már Tolna megye a család hazája. Péter, az unoka, talán két-há- rom éves lehetett, amikor egyszer - mint oly sok kisgyermek - világgá indult. Édesanyja az utcán érte utói, s mikor feltette fiának a kérdést, hogy hát merre is van az a „világgá", a kisfiú azt felelte: egy olyan kertben, ahol nincsenek virágok. A Tóth család hisz abban, hogy ebbe a bizonyos kertbe sohasem jutnak el. Venter Marianna Hajdan 270 éve, 1723. február 20-án, a Szekszárdon tartott megyei részközgyűlésen - kemény büntetést kilátásba helyezve - határozatot hoztak arról, hogy a megyét benépesítő telepeseket nem szabad adómentességük előtt fizetésre kényszeríteni. 160 éve, 1833. február 18-án Perczel Sándor Csapó Dánielnek írott levelében „a szegény paraszton" való segítésre javasolja, hogy szabályozzák a robotot és dézsmát, különítsék el a legelőket és mentsék fel őket „a féktelen közterhektől". 140 éve, 1853. február 20-án Bartal György arról értesíti Bezerédj Istvánt, hogy azok, akik ellen nincsen panasz, útlevelet kérhetnek és kaphatnak a megyefőnöktől; Bezerédj, akit kémekkel figyeltettek, hamarosan meg is kapta a Bécsig és vissza szóló okmányt. 100 éve, 1893. február 19-én a Tolna vármegye adta hírül, hogy a szekszárdi kórházban bábaképző intézet létesítését tervezik. Ugyanekkor megnyílt az egész télen zárva volt gőzfürdő, „csak legalább any- nyin vegyék igénybe, hogy a tulajdonos ne legyen kénytelen ismét beszüntetni". 85 éve, 1908. február 19-én Szekszárdról, továbbá 17 községből és 24 uradalomból 200 fős küldöttség járt Kossuth Ferenc miniszternél, akit arra kértek, adjon a megyeszékhelynek gyorsvonatot. 80 éve, 1913. február 16-án Nagy Ferenc „országos hírű birkózó és dsiu-dsitsu mester- bírkozó" vezetésével a gimnázium tornatermében birkózó vizsgát tartottak a tanfolyam résztvevőinek. Krónikás AzAlisca Borrend rendkívüli kihagyásából Háry János hírei Az Alisca Borrend megalakulásának ötödik évfordulója alkalmából megjelent rendkívüli kiadás híreiből. Adakozás. Sikerrel zárult az a nagyszabású akció, amelyet az elhagyott választók támogatására rendeztek. Az országgyűlési képviselők által felajánlott üvegbetétekből befolyt többmillió forintot szónokoknak való hordók készítésére fordítják. Némi problémát okoz, hogy nem sikerült pénzzé tenni öt zsák ígéretet, valamint 25 dkg keresztényi türelmet: ezek már nem kellettek senkinek. Közlemény. A kormány- szóvivő bejelentette, hogy a miniszterelnök ideiglenesen az influenza-vírusok áldozata lett. Az ellenzéki pártok felhívják a lakosság figyelmét, hogy a fertőzés nem terjedhetett a velük való kézfogás által. A bacilusok képviselője bejelentette: nem érti ezt a felháborodást, amikor világos, hogy a szervezetben most ők kerültek többségbe, ezért még néhány hétig kihasználják lehetőségeiket. Új fagyosszent. A kormányfő javaslatára a köztársasági elnök kinevezte Szerváé, Pongrác, Bonifác és Orbán mellé Gergáczot. Az új fagyosszent névünnepe február 13-án, Füzika napján lesz. Egyesek megjegyzésére, hogy hiszen ilyenkor nem lesz nehéz fagyot csinálni, elmondjuk: tavaly még mi sem gondoltuk, hogy hús- vagy kenyér- és tejproblémánk lehet. Elhatárolódás. A minap megalakult legújabb kisgazdapárt - puszta véletlenségből - elhatárolódott önmagától. Elemi csapás. Az ellenzék igen kis valószínűségű, 100 évenként négyben előforduló elemi csapásnak nyilvánította az Antall-kormányt. Romtalálkozó. A Béla téri gödörben bensőséges hangulatban találkozott egymással Kalányos Romuald és Sárközi Jeromos. Miután megvitatták a nemzetközi helyzetet, meghívták magukat egy féldecire és közös közleményben tudatták: nem kell nékik a pogácsa, mert nem az édesanyjuk csinálta. Iszappakolás. A Séden létesített vállalkozói tanyák egyikében a jövőbe vetett bizalommal nyílt meg az iszappakolásra specializálódott szalon. Egyelőre még némi nehézségekkel küzdenek, de nyárra, úgy vélik, iszapgondjaik meg fognak oldódni. Üzenet. Ismeretlen olvasónk Királyné Izabella nevére a következő jókívánságot hagyta nálunk: Ébressze a Libressze! Bocsánatkérés. Dr. Jánosi György országgyűlési képviselő ezúton kér választóitól elnézést azért, mert vele és körülötte még semmilyen botrány nem történt. Lakat alatt a oetoro Nyolcvannégy esetben rendeltek el nyomozást a szekszárdi városi kapitányság illetékességi területén egy hét alatt. A szokásos heti átlaghoz képest száz százalékos emelkedést jelent. Sajnos, már hetek óta tartja magát a tendencia, hogy az átlagosnál jóval magasabb a bűnesetek száma. Negyven „balhét" már bevallottak Gyűjtögető életmódot folytatott az a két betörő, akik alaposan gyanúsíthatok a dom- bori sorozattal. A környéken legalább harminc hétvégi házat törtek fel az elmúlt időszakban. Csütörtökön az egyiknek a tulajdonosa vette a fáradságot, és betelefonált a szerkesztőségbe, hogy említsük meg a tolnai rendőrök bravúrját, amellyel elfogta a tetteseket. Mára egyikőjük már a szekszárdi fogdában csücsül, a másikat szabadon engedték. Eddig mintegy negyven eset& ről, ügyről számoltak el a nyomozóknak, amelyeket elkövettek. A bizonyítás sínen van, ugyanis a tulajdonképpen átlagos körülmények között élő - tehát korábban nem bűnöző életmódot folytató - tetteseknél rengeteg lopott holmit találtak. Ki tudja, miért gyűjtögették, talán attól féltek, ha árúba bocsátják azokat, könnyebben buknak le. Találtak például 1991-ből származó holmit is. Disznóvágás Olcsón jutott valaki friss húshoz Várdombon, ugyanis a disznóvágást, disznólopással oldotta meg. A jószágot természetesen nem élve, hanem már holtan szállította el a helyszínről, mint ahogyan ezt a vonszolás nyomai bizonyítják. Lopkodok Folytatódik az autófeltörések sorozata is. Itt is általában készpénzt, és értéktárgyakat keresnek a betörők éppúgy, mint a lakásokban. Ismét „betértek" a decsi kisvendéglőbe a szomjas éjszakai látogatók. Tapasztalataik alapján az üzemeltetők már nem tartanak értékeket a helyszínen, de az italt mégsem vihetik minden este haza. A szekszárdi városközpontban sem félnek az elkövetők. Betörtek például a Béla téri „kisházba" és a Vállalkozók Házában, s az Olimpia sportboltba is. -ihi Együtt töltött, csodálatos órák Farsangolt az „Őszi Napfény" Farsangi mulatságra kaptunk meghívást, a decsi faluházba. Vendéglátóink az „Őszi Napfény" nevet viselő nyugdíjasklub tagjai voltak. A vigalom, amibe csöppentünk, szemet gyönyörködtető, szívet melengető és bármily furcsán is hangzik, irigylésre méltó. Nyugdíjasok. Akik ledolgozták életük javát, felnevelték gyermekeiket, mégis úgy gondolják, az élet még tartogat szép, tartalmas órákat számukra. Nem ülnek tétlenül otthon, várva a csodát, rágódva a múlton, hanem hetenként egyszer, hétfőn este összejönnek és ki-ki hozza magával ötleteit, megvalósulásra váró terveit, megoldandó gondjait. Együtt vannak. Együtt dolgoznak, ha a helyzet úgy kívánja, és együtt vannak a jókedvben, a mulatságban is. Kapcsolatot alakítottak ki, más községek nyugdíjasklubjaival, a vendégségbe járás már szokássá vált. Az elmúlt hétfőn megtartott farsangi bálon a bátaszéki klubtársakat látták vendégül. Beszélgetőtársaim Ifjú Gyuláné, a decsi nyugdíjasklub vezetője, Farkas András, a bátaszéki klub vezetője és Bognár Cecil, a magáról egyre többet hallató decsi faluház igazgatója. Ahogy körülnéztem a barkákkal díszített, finom süteményekkel, szendvicsekkel megrakott asztalokon, a korukat meghazudtoló táncolókon, óhatatlanul felmerült bennem a kérdés: honnan az erő, honnan a lelkesedés? Az összetartozást, egymás ismeretét, segítését magában hordozó elhatározás, hogy ilyen „komoly" műsoros összeállítással szórakoztassák vendégeiket és önj magukat? Ifjú Gyuláné, a decsi klub vezetője: — Akik közénk járnak, egész életükben dolgos emberek voltak. Nehéz elfogadni az idő múlását, ezért itt a klubban megpróbáljuk megállítani az idő kerekét. Itt újra élünk, szórakozunk, megosztjuk egymással gondjainkat, örömeinket. Egy éve vagyok a klub vezetője, és nyugodtan elmondhatom, hogy ennek a klubnak van létjogosultsága, mert olyan emberekből áll, akik koruk, betegségük ellenére tenni akarnak. A női énekkarban régi sárközi népdalokat tanulunk és adunk elő alkalmakkor, kirándulásokat szervezünk, ám együtt voltunk a tökkapálásnál és betakarításnál is. Jó patrónusaink vannak. A faluház, amely befogadott, otthont adott nekünk, a polgármesteri hivatal, a termelőszövetkezet. Neveket nem említenék, hisz mindannyian tudjuk, kik ők, akik sokszor velünk vannak, meghallgatják problémáinkat, anyagilag, erkölcsileg támogatnak bennünket. Ok azok, akik humánus emberként gondolkodva, fontosnak tartják, hogy az idősek ne csak éljék napjaikat, hanem ezekbe a napokba kerüljön napfény, élmény, szép szó. Csodálatos órákat töltünkel együtt hétfőnként, s bár szinte mindenkinek van családja, amikor összejövünk, úgy érezzük, mi együtt itt egy nagy család vagyunk. Farkas András, bátaszéki klubvezető: — Örömmel jöttünk el Decsre, nagyon jól érezzük magunkat. Kicsit „irigy" is vagyok, mert ilyen szépen megrendezett farsangi mulatságot, úgy érzem, mi bátaszé- kiek nem tudnánk megszervezni. Nem a lelkesedés, hanem a feltételek hiányoznak, és az az erkölcsi és anyagi támogatás, amit itt Decsen kortársaink, szerencsére megkapnak. Bognár Cecil, a decsi faluház igazgatója: — Azt a társasági életet, ami ma általában a közösségekből hiányzik, ez a nyugdíjasklub megvalósította. A segítőkészség, a segíteniakarás vezényli őket, ami nagyon sok apró jelben mutatkozik meg. Most egy lakodalmi mulatsággal felérő farsangi bálon mutatkozik meg ez az összetartozás, ám ők azok, akik a falu minden kulturális megmozdulásán is részt vesznek. Nem tartom túlzónak, ha úgy fogalmazok: példaértékű, amit csinálnak. Példaértékű, más közösségeknek, és azoknak a fiataloknak, akik legnagyobb örömünkre itt vannak és együtt szórakoznak, sőt a műsorban is részt vállaltak. A műsor, amelyről az igazgató beszélt, palotással kezdődött. A fiatalok ezzel vezették be az idősek klubjának farsangi mulatságát. A csasztus- kák vidámak voltak, a divat- bemutatón - egyik ruha gyönyörűbb volt, mint a másik - minden „maneken" testresza- bott, illetve ruháraszabott dalra vonult fel. A színes kavalkád, a cigánytánc olyan hangulatot teremtett, a decsi Figler zenekar kíséretével, hogy csak úgy repültek a szoknyák, csattogtak a lábak. Nehéz volt elszakadni a vendégszerető kedves nyugdíjasoktól. Isten tartsa meg a jókedvüket, hitüket az összetartozásban. Közös céljaik, terveik megvalósításához kívánunk mindannyiuknak jó erőt, egészséget, sok-sok közösen eltöltött szép órákat. Sas Erzsébet
