Tolnai Népújság, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-13 / 37. szám
1993. február 13. HÉT VÉGI MAGAZIN KÉPÚJSÁG 9 Kis háztartástan Takarékoskodjunk az idővel és a pénzzel „Aki háztartásának pénzét nem tudja jól beosztani, az másban sem tud helyesen dönteni." (Jókai Mór) (Az írás első részét múlt szombati számunkban közöltük.) A növekvő élelmiszerárak rákényszerítenek arra, hogy tartsuk be a velük való takarékosság minden formáját. Csökkentjük a bevásárlások során jelentkező esetleges felesleges kiadásokat, ha ritkában járunk vásárolni. Ezt megtehetjük akkor, ha vásárlásainkat előre tervezzük. A hónap elején, a megírt listával a kezünkben menjünk el bevásárolni, és szerezzük be minden hosszabb ideig tárolható élelmiszert, amire a hónapban szükségünk lehet. Ilyenkor megéri a messzebbre eső diszkontáruházakba ellátogatni, és a nagyobb kiszerelésű élelmiszereket itt olcsóbban tudjuk beszerezni. Egy-egy gazdaság fejlettségét a szakemberek többféle módon mérhetik, abban azonban mindegyik egyetért, hogy a lakosság a személyes jövedelméből mennyit fordít élelmiszerek vásárlására. Ügyes gazdálkodással, tervezéssel és előrelátással az élelmezési költségeket is csökkenthetjük. Vásároljunk egyszerre nagyobb mennyiségű húst, például sertéslapockát - a zsírosabb részeket vágjuk le, majd ledarálhatjuk és eltehet- jük vagdalt, vagy töltelék készítésére. A színhúst szeleteljük fel, és olyan nagyságú csomagokat készítsünk belőle, amelyeket egy-egy alkalommal fel tudunk használni. A kicsit zsírosabb részeket aprítsuk pörköltnek, vagy gulyásnak. Ezzel az adagolással időt is tudunk megtakarítani, hiszen a főzés előtt már nem kell előkészíteni az így eltett húsokat - nem is beszélve arról, hogy a húsvágó deszka mosogatása, rendbetétele is jelentős időt vesz igénybe, és mosogatószert. Tejet és kenyeret tárolhatunk hűtőben és fagyasztóban. Felengedve, a kenyeret átsütve, vagy mikrosütőben melegítve bármikor frissen állnak rendelkezésünkre. Ha több kenyeret vásároltunk, mint amennyit fel tudunk használni, soha ne dobjuk ki! Amikor a kenyér már szikkadt, nem szívesen fogyasztjuk - készítsünk belőle bundáske- nyér vacsorát, vagy daraboljuk kockákra, és ha egy tepsire való összegyűlik, meleg sütőben pirítsuk meg. Tároljuk lenből készült zsákokban, vagy nagyobb befőttesüveg- ben. Ha kertes házban lakunk, van hobbikertünk, minden szerves eredetű konyhai hulladékot hasznosíthatunk a talaj erejének pótlására, hiszen ezeket komposztálhatjuk. Konyhai hulladékkal egészíthetjük ki a sertés-, vagy ba- romfitákarmányokat. Ne dobjuk ki a tojáshéjat, megdarálva ez is takarmányba keverhető. A kávézaccal dúsíthatjuk, porhanyósíthatjuk, és szaporíthatjuk a virágföldet. Ne dobjuk el a kiolvasott újságpapírt sem. Gyűjtsük és kössük őket össze - gyermekünk, vagy időről-időre érkező iskolások elvihetik a MEH-be. Nem sok pénzt jelent, de segít megtanítani arra, hogy feleslegesen semmit ne pazaroljunk. Az üres, boltban vissza nem váltható üvegeket mossuk ki alaposan, és tegyük a kamra polcára, befőzési szezonban minden darab jól jöhet. A kiskertben okos tervezéssel a család zöldség- és gyümölcsigényének jó része megtermelhető. Érdemes beszerezni olyan kertészeti kézikönyvet, amiből megtudhatjuk mit érdemes vetni, müyen utánvetési lehetőségek vannak. A kiskertben dolgozás hasznos, nemcsak azért, mert önellátást biztosít, de roppant egészséges is. A megtermelt zöldséget, gyümölcsöt tartósíthatjuk, ezzel folyamatos felhasználásukat tesszük lehetővé. Zöldség- és főzelékféléket fagyaszthatunk, pincében, veremben tárolhatjuk, vagy sózva, sós lében tartósíthatjuk. Az ép, szép, félig érett gyümölcsökből készítsünk befőttet, téli édességnek elhasználhatjuk, süteményekbe is kerülhetnek. A hullott, de még nem romlott gyümölcsökből, vagy az érettekből lekvárt, dzsemet, ízt készíthetünk, vagy szörpöket. Ezek a szörpök egészségesebbek - hiszen kevesebb cukrot ■ tartalmaznak, mint a boltban kaphatók; ráadásul tudjuk, hogy miből készültek. Jóval olcsóbbak is, mint azok, amelyeket vásárolhatunk. Meg kell azt is jegyezni, hogy a jó háziasszony, a gazdaasszony ékessége és büszkesége a teli üvegekkel megrakott kamra! Ha sikerül hozzájutni nagyobb mennyiségű tojáshoz, szánjunk rá egy hétvégét és készítsünk száraz- tésztát. Vágjunk fel egy jó adagot cérnametéltnek, ez finom lesz bármilyen levesbe, hagyjunk néhány levelet lebbencsnek, készíthetünk egy adag csipetkét is. Készítsünk kockatésztát és laposmetéltet is - tároljuk őket száraz, hűvös helyen vászonzacskókban. Mindig van mihez nyúlni, ha egy gyors vacsorát akarunk „összeütni". Ha a sütéshez csak a tojás sárgájára van szükségünk, a fehérjét fagyasszuk le, felhasználhatjuk, ha például madártejet készítünk. Készíthetünk házüag tejfölt, joghurtot, kefirt is, ezek is csökkentik kiadásainkat. A megkeményedett sajtot áztassuk kevés tejbe és húsdarálón daráljuk, meg, húsok panírozására, vagy tészta szórására még felhasználhatjuk. Levesben főtt húsokból, pörkölt-, vagy sült maradékából készíthetünk pástétomot, elegendő lehet így a feldúsított és megújított maradék egy-egy vacsorára. Sütemények tésztájának és krémjének készítéséhez használjunk sütőmargarint. Olcsóbb, mint bármilyen más margarin, íze teljesen semleges. Finom krémalapanyag. Ha omlóstésztát gyúrunk, készítsünk egy adaggal többet, mint amennyit egyszerre meg akarunk sütni, a hűtőben, fagyasztóban tárolhatjuk. Ha nincs időnk tésztát gyúrni, csak elővesszük, felengedés után megformázzuk, kiszaggatjuk és süthetjük. Tehetünk el hasonlóképpen kelt tésztát is. Mindig legyen a hűtőnkben élesztő is. Hosz- szabb időre fagyasztva tárolhatjuk, fagyasztás után ugyanúgy használhatjuk, mint a frisset. Sok édesanyának probléma, mit csomagoljon gyermekének uzsonnára. Nem olcsó megoldás, ha a gyerek nap-nap után pénzt kap uzsonnavásárlásra, hiszen a hamburger, hot-dog, szendvicsek igen drágák. Készíthetők otthon krémek, pástétomok, körözött, zsemlére, vagy kenyérre kenve kész is az ennivaló. Azt is tudni kell, hogy az uzsonnavásárlásra adott pénz, gyakran kólára, rágóra és egyéb, nem igen hasznos dologra lesz elköltve. Készíthetünk csomagolásra, reggeli pótlására linzertésztából aprósüteményt, különböző formákra kiszúrva, tetejét cukros dióval megszórva, vagy két-két karikát lekvárral összeragasztva. Házilag süssünk édes és sós süteményt, akkor is, ha vendéget várunk. Tolnainé Szabó Beáta Nem fut ki, nem savanyodik meg... Hogyan bánjunk a tejjel? Régebben inkább csak bosz- szúságot okozott, ha összement, kifutott, megsavanyo- dott a frissen vett tej - manapság az efféle baleset a pénztárcát is érzékenyen érintik. Ha azonban megfogadunk néhány „tejútmutatást", kevesebb megy veszendőbe az élet-erő-egészség italából. A tej és minden azzal készülő étel roppant érzékeny a szagokra: magába szívja és megőrzi az idegen ízeket és aromákat. Ezért feltétlenül különítsük el edénykészletünkből néhány lábost, amelyet csak tejforralásra és tejberizs, tejbedara, madártej, stb. készítésére használunk. Alapszabály, hogy forralás előtt az edényt alaposan ki kell öblíteni hideg vízzel - így nem kozmái oda, nem ragad a tej sűrűje a lábos aljához. Forralás után hagyjuk szabadon az edényt, s csak akkor fedjük le, ha már teljesen kihűlt. A forralásnak vannak fortélyai, amelyekkel megelőzhetjük a kellemetlenségeket. Ha például előzetesen kevés vajjal körbekenjük az edény peremét, akkor sem fog kifutni a tej, ha véletlenül ott felejtjük a tűzhelyen vagy a gázon. Sokan nem szeretik a forraláskor képződő hártyát és fogyasztás előtt leszedik, kiöntik a zsírtartalomtól függően vékonyabb vagy vastagabb fölét. Ha azonban a még nyers tejbe egy kevés cukrot teszünk és forralás közben állandóan kevergetjük, forrás után pedig -a lábost hideg vízbe téve - tovább kavargatjuk, nem lesz föle a forralt tejnek. Gyakran a frissen vásárolt tejről otthon derül ki, hogy bizony már savanykás. Ne öntsük ki, hanem tegyük bele egy késhegynyi szódabikarbónát és azonnal forraljuk föl; nagyon valószínű, hogy nem fog össszemenni. A savanyú tej egyébként tésztába, kalácsba teljes értékű alapanyag. ízletes és egészséges az aludtej is, amihez gyorsan hozzájuthatunk, az amúgy már nem egészen friss tejhez egy kiskanál tejfölt rakunk.-bóta- (FEB) Elkerülheti az efféle balesetet - kis vaj a lábas peremére és nem fut ki a tej ■> Kedvenc ételeim Gyümölcsleves és rostélyos *..f... a irr,' ||||||| y, ggg Volher Mária ajánlja Szekszárdról Gyümölcsleves A gyors gyümölcslevesek télen készülhetnek befőttből, konzervből vagy mélyhűtött gyümölcsből. Nyolc deci vizet felforralunk, a főző vízbe keverjük az 1 deci tejfölből és 1 evőkanál lisztből készült habarást, és amikor jól forr, beletesszük a befőttet vagy a mélyhűtött gyümölcsöt. A mélyhűtött gyümölcsöt előbb szobahőmérsékleten fölengedjük és a forró lében csak 1-2 percig főzzük, hogy szét ne főjön. A befőttet főzni sem kell, csak átforrósítani. ízlés szerint cukrozzuk és fűszerezzük. Szerb rostélyos Hozzávalók: 4 szelet csont nélküli rostélyos, 3 evőkanál zsír, 2 fej hagyma, 50 deka burgonya, 20 deka rizs, 15 deka gomba, 25 deka zöldpaprika, 25 deka paradicsom, 1 evőkanál pirospaprika, só. Forró zsírban megfony- nyasztjuk az apróra vágott hagymát, beletesszük a kivert rostélyosokat, megsózzuk, meghintjük pirospaprikával és egy kevés vízzel fedő alatt puhára pároljuk. Még mielőtt a hús egészen megpuhulna, rátesszük a megtisztított és félbevágott burgonyát, a ki- csumázott és karikára vágott paprikát, a hámozott paradicsomot, a megmosott rizst és a megtisztított, megmosott, kockára vágott gombát. Az egészet együtt puhára pároljuk (a rizs kétszeresének meg1 felelő vizet öntünk rá) és végül zsírjára sütjük. A húst kiszedjük, tálra helyezzük és a többit tejmerő kanállal gömbölyű halmokban a hús köré rakjuk. Krémes sütemény Hozzávalók: 1 kiló liszt, 2 tojás, 15 deka margarin, 10 deka porcukor, 4 deka szalakáli, tej, só. A töltelékhez: 8 deci tej, három evőkanál liszt vagy pudingpor, 5-6 deka kakaó és cukor ízlés szerint, 15 deka vaj. A margarint elmorzsoljuk a liszttel, egy csipet sóval, a porcukorral, szalakálival és annyi tejjel, hogy könnyen gyúrható, puha tésztát kapjunk. A hozzávalókat egy nagyobb tálba tesszük, és ott dolgozzuk össze. A tészta eleinte nagyon ragad, kidolgozás után azonban elválik a kéztől, a táltól. Gyúródeszkára tesz- szük, és hat egyenlő részre osztjuk, Vékonyan kinyújtjuk és sütőlapon, vagy gáztepsi hátlapján forró sütőben sütjük. Sütés előtt a lapokat villával szurkáljuk meg, nehogy hólyagosak legyenek. Közben elkészítjük a főtt csokoládékrémet: a vaj kivételével a hozzávalókat hidegen összekeverjük, 10-15 percig állni hagyjuk, majd állandóan keverve sűrűre főzzük. Ha kihűlt, a vajjal habosra keverjük. Ezzel a krémmel 3-3 lapot töltünk meg a tetejét porcukorral hintjük. Ezt a süteményt fogyasztás előtti napon kell elkészíteni, mert frissen a lapok törékenyek, nem lehet őket jól szeletelni. „Tiltólista'' helyett... A mesterszakács tanácsai rosszmájúaknak, epéseknek A különféle betegségekben szenvedők körében jobbára csak az ismert, hogy milyen ételféleségektől kell tartózkodniuk. A mesterszakács ezúttal ellenkező előjellel ad tanácsot - elsősorban az epe- és májbetegeknek, továbbá az e betegségekre hajlamosaknak: mik azok az élelmicikkek, amelyek nemhogy nem tiltottak, hanem kifejezetten ajánlottak számukra. Nos, a téli hónapokban sem szükség- szerű, hogy kosztjuk egyhangú és kellemes ízekbén szegényes legyen. Mert esetükben a savanyú káposzta, a broccoli, a kelbimbó, a sárgarépa, az aszalt szilva, a mazsola, a mogyoró, a lencse, az árpagyöngy és a sárgaborsó fogyasztása minden szempontból jótékony hatású. Vannak szép számmal fűszerek is, amelyeket a felsorolt nyersanyagok elkészítésekor nyugodtan fölhasználhatnak. Ilyen például a borsikafű, a kakukkfű, a sáfrány, a fahéj és a szerecsendió. A gyógyuláshoz, az egészség megőrzéséhez az is fontos, hogy megszokott étkezési szokásainkon alapvetően és minden átmenet nélkül ne változtassunk, az egészségügyi szakemberek javasolta korrekciókat fokozatosan érvényesítsük. Ha például kedvenc ételeink közé tartozik a magyaros töltöttkáposzta - nem kell végleg törölnünk a menüből. Készíthetünk ugyanis töltöttkáposztát kímélő módon, a tapasztalatok szerint egy idő múlva az is azonos élvezeti értékűvé válik a korSbban megszokottal. A példánál maradva: ne tegyünk bele füstölt szalonnát, sertészsír helyett használjunk sajtolt kukoricaolajat és csökkentsük minimálisra a pirospaprika és a bors mennyiségét. Ugyanakkor a káposztalevélbe tegyünk sovány darált húst, a rizst pedig barnarizs vagy árpagyöngy hozzákeverésével pótoljuk. A babérlevél mellett ízesebbé tehetjük kímélő töltöttkáposztánkat egy csipetnyi kakukkfűvel. A tejföl szintén helyettesíthető kevés joghurttal vagy kefirrel. A régi receptektől, a kedvenc ételektől tehát nem kell hirtelen és egycsapásra búcsút venni. Mert a „nemszeretem" fogások fogyasztása, a kínkeservvel tartott diéta ugyanúgy lelassíthatja a gyógyulást, mint a tilalmi listák semmibe vétele. Liszcsinszky Béla mesterszakács Varrjon magának talpas nadrágot Az idei divat egyik slágere a talpas nadrág. Sokféle változatát hordják a hölgyek: a szolid párhuzamos, a golf és lovagló stílusú, a lobogó-bőségű egyaránt népszerű. Anyaguk híhbt /:(0 ÍD='l0cm is többféle lehet: kártolt szövet, bőr, bársony, kordbársony, kötött és dzsörzé anyag egyaránt. Utóbbi, a tigrismintás gyapjúdzsörzé valóban a divatszezon „nagy száma". Ahogy a rajzon (1.) látható, a testhez-lábhoz tapadó, sokat sejtető forma azzal érhető el, hogy a nadrág lefelé szűkül. A talppánt lehúzza a bőséget, feszessé teszi a sziluettet - minél szűkeb, annál szexisebb. Aki némileg jártas a varrásban, annak nem okoz gondot a kivitelezés. Duplaszéles anyagból egyszer kell a hossza (talpig mérve), s kell egy 18 cm-es zipzár. Ha a talppántot gumiszalagból készítjük, szükséges egy 40 cm hosszú, 3 cm széles gumicsík is. Elkészítés (165 cm-es test- magasságot, 94 cm-es csípőbőséget véve): A szabásmintát (2. rajz) 10x10 cm-es négyzetháló segítségével csomagolópapírra felnagyítjuk. Jelek: E.K.=eleje közepes, H.K.=háta közepe. Szabásnál a hosszanti varrásokra 2 cm-t, a többire 1 cm-t hagyjunk rá. A szálirányra vigyázzunk! Először összegépeljük a nadrág szárait, a szűkítő varrásokat, majd a középvarrást. Beállít- *juk a zipzárt az oldalvarrásba, az előre elkészített derékpántot pedig rágépeljük a derékvonalra. Ha a talppántot egybeszabjuk a nadrággal, akkor azt a rászabott pánttal dolgozzuk el. (Szélességét szaggatott vonal jelzi a szabásmintán). Mielőtt összevarrjuk a nadrágot, férceljük össze és próbáljuk fel. Aki szereti a testhez tapadó formát, a nadrágot a vonalak mentén jobban szűkítse le. Meglevő régi dzsörzé-nadrágot is „áram- vonalasíthatunk", ha jól leszűkítjük és gumiszalagot varrunk rá talppántnak. Bevágott zseb készítését azonban csak profi varrónőknek ajánljuk. Z. L. (FEB)