Tolnai Népújság, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-09 / 7. szám

2 KÉPÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1993. január 9. Hová tűnt a béke osztaléka? A Moszkvában aláírt orosz-amerikai START-2. megállapodástól talán nyu­galmasabb hely lesz a földgolyó, de semmiképp sem gazdagabb. Az atom­fegyverek további igen nagyarányú csökkentését a hidegháború megszűnte tette lehetővé. De amikor két évvel ez­előtt „kitört a béke" , az emberiség óriási megtakarításokat, új pénzforrásokat is várt a hidegháború végétől. Hová lett a béke osztaléka? Az, amit a nemzetközi politikában közkeletűen a béke osztalékának nevez­nek, elvileg három forrásból származott volna. Az első: csökkennek az államok katonai kiadásai, tehát pénzek szabadul­nak fel hasznosabb célokra. A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) friss adatai megerősítik, hogy a hadikia­dások tényleg csökkentek: 1991-ben 1,26 százalékos volt a visszaesés Európában, és pusztán a kezdeti irányzatból 1995-re, 10 százalékos, 2000-re pedig talán 25 százalékos csökkenés volt valószínűsít­hető, 1990-hez képest. De már a SIPRI szakértői sem bíznak tulajdon számításaikban. A katonai taka­rékoskodást eleve lassította az Öböl-há­ború, és megfordíthatja az irányzatot a NATO átalakítása: a nagy létszámú had­seregekből kisebbeket, de alkalmasint drágábbakat szerveznek. A tavaly meg­hirdetett tervek szerint a NATO-hadse- regek 1,2 milliós személyi állománya kö­rülbelül 700 ezer főre csökken a gyorsre­agálás új stratégiája értelmében. Ám eh­hez a technikát igencsak korszerűsíteni kell. Mind több a békefenntartó és a rendőri feladatvállalás is: európai csapa­tokat 1992-ben Jugoszláviától Afrikáig, a Közel-Kelettől Ázsiáig sokfelé bevetettek ilyen célokra, és még nem tudni, mit hoz a jövő. A béke osztalékának másik forrása az lett volna, hogy a hadüpar leépül, illetve, legalábbis részben, polgári termelésre áll át. Ez azonban részint lassú, részint fáj­dalmas folyamat, s főként: nem biztos, hogy egyáltalán végbemegy. A SIPRI becslése szerint 1995-ig harmadával- felé-vel csökkenhet a hadnparban fog­lalkoztatottak száma Európában. Az EK brüsszeli Bizottsága szerint mintegy öt­ven olyan körzet és 3 millió dolgozó - az összmunkaerő 2,4 százaléka - van a Kö­zös Piac területén, amely és akik erősen függenek a katonai ipartól. Az emberek először is munkanélküli segélyre, másod­sorban átképzésre, az érintett területek pedig fejlesztésre szorulnak, s ez el­emészti a lehetséges megtakarítások nagyrészét. Az biztos, hogy az európai fegyverex­port az utóbbi években csökkent, mert beszűkültek a piacok. A SIPRI szerint az európai NATO-országok fegyverkivitele az 1989-es 9,5 milliárd dollárról 5 milli­árd dollárra csökkent. A legnagyobb visszaesés Nagy-Britanniában és Fran­ciaországban volt: egyenként 2,5-2,5 mil­liárd dollárról 1-1 milliárdra csökkent kivitelük. Ám eközben az amerikai kato­nai export változatlan maradt, évi 12 mil­liárd dolláros szinten. Ez arra utal, hogy a közvetlen jövő talán Európában sem a további érvágás lesz, hanem a zavar után megint ádáz küzdelem következik a piac visszahódításáért, kevesebb munkaerő­vel, de fejlettebb, bonyolultabb, drágább új termékekkel. A béke harmadik-féle osztaléka az le­hetett volna, hogy növekednek a nem­zetközi segélyek. Az ENSZ humánfejlesz­tési jelentése 1991-ben még arról szólt, hogy a katonai kiadások 2-4 százalékos világméretű csökkenése évi 2-300 milli­árd dollárt szabadíthat fel nemzetközi támogatásokra. A segélyszervezetek sze­rint azonban ebből eddig semmi sem va­lósult meg. A nemzetközi gazdasági recesszió kel­lős közepén a hadikiadások eddigi mi­nimális csökkenését a lehetséges donorok inkább tulajdon költségvetési hiányuk le­faragására, semmint nagylelkű többletki­adásokra fordítják. Még az olyan „jó­szívű" országok, mint Svédország vagy Finnország is visszafogták az utóbbi idő­ben külföldi segélyeiket. A jelek szerint nemcsak osztaléka nincs a békének, hanem béke sincs: ha a NATO-hadseregek feladatai úgy bővül­nek tovább, mint az elmúlt két évben, ak­kor a hidegháború utáni korszak talán még költségesebb lesz, mint az előző. Turistabusz elleni támadás Kairóban Szuperjumbó kifejlesztésének terve Seattle - A BOEING re­pülőgépgyár bejelentette, hogy előzetes tárgyalásba kezdett a Daimler Benz céggel egy hatszáz férőhe­lyes szuperjumbó kifej­lesztését célzó vegyes vál­lalat létrehozásáról - jelen­tette a Reuter Seattleból. A Wall Street Journal szerint a BOEING a Daimler Ben­zen kívül tárgyal a British Aerospace-szel is. Mind­két európai cég tagja az AIRBUS konzorciumnak, a BOEING legfőbb vetély- társának. Egyelőre még nem vüágos, vajon a 747- 400 típus újabb változatá­ról volna-e szó, vagy pe­dig egy teljesen új gépma­dárról. A Reuter vélemé­nye szerint a Daimler Benzzel folytatott tárgya­lás arra utal, hogy újtípusú repülőgép kifejlesztését tervezik. Az USA nem ad el vegyiüzemet Iránnak Washington - A Fehér Ház elutasította annak tervét, hogy amerikai cé­gek százmillió dollár ér­tékű vegyiüzemet adjanak el Iránnak - jelentette az AP-DJ amerikai gazdasági hírügynökség. Mariin Fitzwater szóvivő közölte, hogy már egy hónapja megszületett a döntés az üzlet megtagadásáról. Az­zal indokolta Bush elnök elhatározását, hogy az üzemben vegyifegyvere­ket is előállíthatnának A Washington Post szerint az amerikai kereskedelmi minisztérium támogatja az üzlet tervét, nevezetesen azt, hogy a BP-America olyan berendezéseket ad­jon el Iránnak, amelyekkel műszálat állíthatnak elő. A külügy- és a védelmi mi­nisztérium viszont szem­beszegült az üzlettel, mert a gyárban ciánhidrogént használnának föl. Olaj hiány, áramhiány Belgrád - Szerbiában az olajhiány nemcsak azzal fenyeget, hogy fűtés nél­kül marad a lakosság, ha­nem azzal is, hogy össze­omlik az elektromosáram- hálozat, mivel a fagyos- kodó emberek kénytelenek áttérni a villanyfűtésre - írja helyzetjelentésében a Tanjug. Jelenleg még nincs folyamatosan túlterhelve az áramellátás napi 110- 120 millió kilowattórát termelő rendszere, ám a nagyobb városok egyes kerületeiben már most is gyakoriak az áramszüne­tek a rendelkezésre álló kapacitásnál nagyobb ke­reslet miatt. Javult a ellátottság gabonából Róma - Az ENSZ Élel­mezési ée. Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) je­lentése szerint tavaly ja­vult a világ ellátottsága gabonából - jelentette Ró­mából az AP. A FAO bécs- lése szerint tavaly 1,93 mil­liárd tonna gabona termett a földkerekségen, közel három százalékkal több, mint egy évvel azelőtt. A megtermelt mennyiség elegendő a tervezett szük­séglet fedezésére, s bizo­nyos tartalékképzésre is. Robbanószerkezetet hajított két ismeretlen csütörtök este Kairóban két turistabuszra: a detonáció a járművek ablakait kitörte, de személyi sérülés nem történt. Felső-Egyiptom- ban az elmúlt hónapokban több turistaellenes merényle­tet hajtottak végre iszlám szél­sőségesek, de ez volt az első eset, hogy a fővárosban kísé­reltek meg hasonlót. Az Al-Ahram beszámolója szerint a két turistabusz piros lámpánál várakozott kora este a gizai piramisokat a kairói belvárossal összekötő sugár­úton, amikor a két tettes egy­szerre elhajította a robbanóké­szüléket. A rendszám alapján felismerhető módon turista­cégek tulajdonát képező bu­szok egyikén nyolc német utas ült, másikán egy idegenfor­galmi vállalkozás dolgozóit szállították. A kisebb kárt okozó robbanás után a táma­dók elszöktek. A laptudósítás szerint szemtanúk személyleí­rást adtak róluk a helyszínre sietett biztonsági tisztelőiek. A Dzsamaa Iszlamija nevű ille­gális fegyveres csoport a kö­zelmúltban távozásra biztatta az Egyiptomban tartózkodó külföldieket, majd egy röplap­ján elhárította magáról a fele­lősséget az „ellenőrzésen kí­vül eső fiatalok" akcióiért. Felavatták az első MOL-2000-es benzinkutat Világszínvonalon álló új hazai benzinkúthálózat első töltőállomását avatták fel pén­teken Pécs határában. A Ma­gyar Olaj- és Gázipari Rt. ke­reskedelmi és marketing igaz­gatósága - a megszűnt Áfor utóda - vezető piaci pozícióját megőrzendő MOL-2000 elne­vezéssel indította fejlesztési programját, amelynek kereté­ben az ezredfordulóig több mint háromszáz töltőállomást épít, illetve korszerűsít Ma­gyarországon. A pécsi után még az idén további tizenöt új MOL-kút épül országszerte, és harminc régit alakítanak át teljesen az új, környezetvédő normáknak megfelelően. A MOL-2000 benzinkutak több olyan fejlett technikai megol­dással rendelkeznek, amelye­ket még Nyugat-Európában is csak napjainkban kezdenek bevezetni. Ilyen például a pé­csi kútba már beépített aktív benzingőzelszívó rendszer, amely megakadályozza az üzemanyaggőz kipárolgását. A talajt kettős falú tartályok és előszigetelt, műanyaggal be­vont vezetékek védik a szennyeződéstől, az olajjal szennyezett csapadékvizet olajfogón keresztül vezetik a szikkasztóba. A töltőállomá­sokon a hazai gyártmányú Carrier kenőanyagok teljes vá­lasztékát és más cikkeket kí­náló üzletek működnek, s a városi benzinkutak mellé víz- visszaforgatóval rendelkező kocsimosót is telepítenek. A MOL-kutak természetesen önkiszolgáló és kiszolgáló rendszerben egyaránt üzemel­tethetők. Kérdőjelek Szóbeszéd Szó, szó, szó... berzenke­dik Hamlet az üres beszéd hallatán, de miről árulkodnak a mi mai szavaink? Ami másutt sejtés, Németor­szágban évről évre a szo­kott alapossággal elvég­zett tudományos vizsgálat eredménye. Wiesbaden- ben az e célra alakult tár­saság 6500 újságot és idő­szaki kiadványt figyel, hogy kiválassza „az év szavait". Az elmúlt esztendőben a verdrossen származékai vitték el a pálmát, minde­nekelőtt a Politikverdros­senheit. Magyarra fordítva a politika feletti/ miatti bosszankodást jelenti, kissé szabadabb értelme­zésben a politikatelítettsé­get, -mérgezést, -csömört, -fáradtságot. Csakhogy a következő, dobogós szavak - amelyek a szakemberek szerint az évet pozitív vagy negatív kicsengésüktől függetle­nül jellemzik - rácáfolnak arra, hogy ennyire belefá­radtak volna a politikába. Hiszen ezek is politikai ki­fejezések, az egyik oldalon az idegengyűlölettel (Fremdenhass), a másikon a fénygyűrűvel (Lichter­kette), azzal kapcsolato­san, hogy százezrek vo­nultak fel, kezükben gyer­tyával a német városok­ban, szót emelve a külföl­dieket ért támadások el­len. Vagyis nem általában a politika taszít, hanem annak bizonyos megnyil­vánulásai, s a politika­mérgezés után következik rögtön a „pártcsömör" (Parteienverdrossenheit). Vajon más országokban, például mifelénk vagy szom­szédságunkban, milyen volt a szójárás? Vagy a politikatelí­tettségnek ez a fajta kifejezési formája csak német földre ér­vényes? Ferenczy Europress Iraki válasz az ultimátumra Irak ENSZ-nagykövete a nyugati hatalmak ultimátu­mára adott csütörtök esti bag­dadi választ ismertetve a vi­lágszervezet székhelyén hangsúlyozta: Bagdad fenn­tartja azt a jogát, hogy saját be­látása szerint cselekedjen. Az iraki diplomata ugyanakkor nem utasította el egyértel­műen annak a nyugati követe­lésnek teljesítését, hogy az iraki légvédelmi rakétákat vonják ki az ország déli körze­teiből. Bagdad korábban egyér­telműen elutasította az ulti­mátumot, hangsúlyozva azt a jogát, hogy bárftova telepíthet légvédelmi fegyvereket az or- zág területén. Tárik Aziz miniszterelnök­helyettes nyilatkozatába visz- szautasította az „amerikai fe­nyegetést". Negyvennégy hazai repülőtér hasznosítása Kormányszóvivői tájékoztató (Folytatás az 1. oldalról.) A másik csoportba azok a térségek kerültek, amelyek a hosszú távú regionális fejlesztési tervekbe illeszthetően - közforgalmúvá fejlesz­tésre - igény szerint önkormányzati tulajdonba adhatók. Ezek a Békéscsabán, Budaörsön, Esz­tergomban, Kaposvárott, Kunmadarason, Miskolcon, Nyíregyházán, Péren, Siófok-Bala- tonkilitin, valamint Szombathelyen működő repterek. A harmadik kategóriába tartozó re­pülőtereken a kormány indokoltnak tartja a je­lenlegi tevékenység fenntartását, például a sportrepülést, munkarepülést. Kérésre azon­ban, közforgalmúvá fejlesztésre az e csoportba sorolt reptereket is, egyedi döntés alapján, ön- kormányzati tulajdonba lehet adni. A kormányzati döntés szerint a helyi re­pülő- és ejtőernyős klubok térítésmentesen használhatják majd azokat a reptereket, ame­lyek üzemeltetéséről, fenntartásáról és őrzésé­ről maguk gondoskodnak. A kormány jóváhagyta az Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalával decemberben kötött megállapodást, melyben vállalta, hogy nem tesz a Bányaipari Dolgozók Sztrájkbizott­ságával kötött megegyezésben rögzített bá­nyabezárási menetrendtől eltérő intézkedése­ket. Biztosítja ugyanakkor, hogy a Magyar Vil­lamos Művek Rt. átvegye a kormány és a sztrájkbizottság tárgyalásain megállapított szénmennyiséget. Garantálja az évi átlagos 6,9 százalékos béremelést, valamint a munkahelyi kollektív szerződésekben rögzített szociális és jóléti ellátások szinten tartását. Biztosítja vége­zetül azt is, hogy a megállapodásban foglaltak miatt sem a termelői, sem pedig a fogyasztói vülamos energia árát nem emeli. A kormány e témával összefüggésben úgy határozott, hogy 100 miiló forintot folyósít a Nógrádi Szénbá­nyák megszüntetéséből adódó végkielégítés részbeni fedezésére a 92-es költségvetés álta­lános tartalékából. Az Érdekegyeztető Tanácsban született má­sik megállapodással: a minimális bér február elsejétől történő 9000 forintra emelésével is fog­lalkozott ülésén a kabinet. Döntése értelmében a megállapodást kormányrendelet formájában ki kell hirdetni a Magyar Közlönyben. Á mi­nimál bér egyébként csak az év végétől válik egységessé: a munkaadók ugyanis úgy tudták elfogadni ezt az összeget, hogy az ipari szövet­kezetek esetében augusztus elsejétől, az agrár­ágazatokban pedig december elsejétől lesz kö­telező az alkalmazása. A kormány első olvasatban megtárgyalta a középtávú iparpolitikai koncepciót, amelyet később - némi átdolgozás után - ismét napi­rendre tűz. Hasonlóképpen első olvasatban foglalkozott a Gazdasági Kamaráról, valamint az Orvosi Kamaráról szóló törvénytervezetekkel. E té­mákra is - várhatóan két két múlva - visszatér majd a kabinet. Áz általános forgalmi adó szabályozásában bekövetkezett változások miatt, valamint az európai, illetőleg a közös piaci gyakorlathoz történő igazodás érdekében három rendeletet is alkotott a kabinet. Egyfelől a külföldi utasok esetében eltörli az egyedi termékekre vonat­kozó 25 ezer forintos összeghatárt és 25 ezer forint számla összérték felett ad jogot az adó­visszaigénylésre. A nyugat-európai gyakor­latnak megfelelően a jövőben - felhatalmazás alapján - a kereskedelmi egységek, bankok is foglalkozhatnak majd adóvisszaigényléssel. A külföldön nyilvántartásba vett adóalanyok számára adható áfa-visszatérítés szabályozá­sában egy másik rendelettel megszünteti azoknak a termékeknek a listáját, amelyekre az áfa visszaigényelhető. A harmadik rendelet alapján a diplomáciai és a konzuli testületek a jövőben hivatali célú beszerzéseiknél korlátozás nélkül visszaigé­nyelhetik az áfát. Személyes vásárlásaiknál a testületek tagjai a jelenlegi 20 ezer forint he­lyett évi 100 ezer forint forgalmi adót igényel­hetnek vissza. Élelmiszerek, italok, dohányá­ruk vásárlásakor azonban nem jár az áfa-térí­tés. Megadta viszont a visszaigénylés jogát a kormány a nemzetközi szervezeteknek arra az esetre, ha közvetlenül humanitárius célra sze­reznek be termékeket. A kormány módosította az egészségügyről szóló törvény végrehajtási rendeletét, tekintet­tel arra, hogy a szabad orvosválasztás beveze­tése óta eltelt időszakban számos probléma adódott a pontos útmutatások hiányából. A módosítás tisztázza, hogy az orvosválasztást követő körzetmódosítás, illetve rendelési idő változás a bejelentett személyek ellátását nem érinti. A jelentkező törzskartonját és biztosítási igazolványának „ orvosszelvényét" az illető beleegyezése nélkül más háziorvosnak átadni nem lehet. Az érintett hozzájárulását kell azonban vélelmezni akkor, ha a választott há­ziorvos feladatait annak körzetében átmeneti­leg vagy véglegesen más háziorvos látja el, s a páciens maga másként nem rendelkezik. Kanárik dalversenye Ki hitte volna, hogy kanárik dala fogja búcsúztatni Csehszlo­vákiát? A Havlíckúv Brodban lebonyolított, 57. kanári-dalver­seny volt ugyanis az utolsó szövetségi rendezvény - immár a csehszlovák föderáció hivatalos megszűnte után. Á vetélkedőt évek óta mindig januárban rendezték, és úgy döntöttek, hogy most - még egyszer, utoljára - közös bajnokságot tartanak. A szólista kategóriában 67 kanári indult, és elsöprő cseh- morva győzelem született. A zsűri a prágai Jirí Vrnata büszke­ségét találta a legszebb hangúnak. A második és a harmadik he­lyet egy opavai és egy brünni kanári szerezte meg. A kvartettek mezőnye kiegyensúlyozottabb volt: a 264 induló csapat közül holtversenyben a szlovákiai Orlovéból érkezett Rudolf Schulcz, illetve az opavai Josef Hadámek madarai diadalmaskodtak. A szmogos ostravai iparvidéken található Opava tehát meglepő módon jelentős kanári-képző fellegvárnak bizonyult. A har­madik helyezett kvartett is a környékről való: az ostravai Alfréd Veisek tartott nekik mesterkurzust...

Next

/
Oldalképek
Tartalom