Tolnai Népújság, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-06 / 4. szám
4 »ÚJSÁG DOMBÓVÁR ÉS KÖRNYÉKE 1993. január 6. Esély az életkezdésre Házvezetőnők, házi- beteggondozók képzése Évek óta gond az általános iskolát végzett, de továbbtanulni nem szándékozó, illetve középfokú oktatási intézményekbe felvételt nem nyert 14-15 éves korú gyerekek sorsa. A helyzetet felismerve Dombóváron, a József Attila Általános Iskolában már az elmúlt oktatási évben indítottak egy úgynevezett 9. osztályt, ilyen gyerekekkel. Az oktatás elsődleges célja a továbbtanulásra, felvételire való előkészítés volt. Mint az iskola igazgatója, Weich József elmondta, sikeres volt az első kísérlet, a 14 idejárt tanuló közül 9-en jelentkeztek és felvételt is nyertek szakmunkás- képző iskolákba, ami nem kis eredmény, hiszen ellenkező esetben ezek a gyerekek elkallódtak volna, így viszont esélyt kaptak a megfelelő életkezdésre. * Az első év sikerein felbuzdulva idén szeptemberben a városi képviselőtestület döntése nyomán újabb két, speciális szakiskolai osztályt indítottak az újdombóvári iskolában a továbbtanulásban részt nem vevő 30 gyereknek. Az általános iskolát végzett fiúk egy éves pályaorientációs programban vesznek részt. A kialakult tematika szerint hetente háromszor olyan elméleti oktatáson vesznek részt mely a jövendő felvételi vizsgára készíti fel őket. Heti két alkalommal pedig gyakorlati képzésen van a kilenc fiatal. Ez utóbbi idő alatt a városban dolgozó kisiparosoknál ismerkednek meg a fiúk az esztergályos, marós, autószerelő, hentes, épület- és búrotaszta- los szakmával. Az igazgató pozitívumként értékelte, hogy máris van olyan kisiparos, aki jelezte, hogy az ipari iskolába történő felvétel esetén vállalja a nála lévő tanuló/k/ gyakorlati oktatását. * A fiúkkal ellentétben a lányok két éves képzést kapnak. Ez idő alatt a 9-10. osztályban • általános háztartási ismereteket tanulnak a takarítástól kezdve a házi betegápolásig. Az oktatásban résztvevő 21 lány két csoportba osztva vesz részt a foglalkozásokon. Az iskolának kapcsolata van a városi kórház gyermekosztályával, a bölcsődével, jövőre pedig a helyi szociális otthonnal és az öregek napközijével kívánják gyakorlati oktatás céljából a kapcsolatot felvenni. Az első év végén azok a lányok akik akarnak, természetesen jelentkezhetnek továbbtanulásra, akik pedig úgy döntenek, hogy maradnak, azok a második év végén vizsgát tesznek. Az iskola a vöröskereszttel közösen rendezi meg a képzés befejeztével a tudásfelmérést és ennek alapján adja ki a házvezetőnői, házi-beteggondozásra jogosító oklevelet, melynek birtokában szociális gondozói munkakörben helyezkedhetnek el a végzett diákok. % A dombóvári speciális szakiskola jó példa arra, hogy nem kell és nem is szabad lemondani egyetlen kallódó gyerekről sem. Ezek a fiatalok, akik idejárnak, szakképesítés nélkül már életük kezdeti szakaszában a társadalom perifériájára szorulnának, munkát alig vagy egyáltalán nem találnának. így viszont kaptak még egy lehetőséget a jobb életkezdésre, amivel remélhetőleg élnek is. F. Kováts Éva Fotó: Tilinger Sándor A lányok főzni, tálalni is tanulnak Hírharsona Ami volt és ami lesz Lakás eladások Még az idén sor kerül Dombóváron is az önkormányzati tulajdonban lévő lakások értékesítésére. Első lépésként a lakások érték- becslésére kerül sor, ezt követi majd - előreláthatóan a második negyedévben - az eladás. A lakbérhátralékkal rendelkező bérlőknek a lakás nem eladható. Önkormányzati kft. Önkormányzati kft. alakul Dombóváron Gunaras-fürdő üzemeltetésére. A témát már tárgyalta a helyi képviselő- testület, de mivel az ügyvezető személyére nem volt érdemi javaslat, ezért a témát elnapolták. Ugyancsak kft.-vé kívánják átalakítani a városi Kommunális Szolgáltató Vállalatot is Dombóváron, és egyben pályázatot hirdetnek az ügyvezető-igazgatói poszt betöltésére. Kórházi karácsony Házi ünnepséget rendeztek a dombóvári városi kórház gyermekosztályán karácsonykor, a szeretet ünnepét az egészségügyi intézmény falai között töltő kis betegeknek. A Szivek Éva tanárnő által, nem először szervezett bensőséges hangulatú ünnepségen a gimnáziumban működő Móra Ferenc Könyvbarát Szakkör tagjai adtak műsort. A diákok mesék, versek előadásával lepték meg a hálás kis nézőket, majd édességet, gyümölcsöt és különböző, saját készítésű ajándék tárgyakat osztottak ki. Művelődés A gyerekeknek a Pécsi Bóbita Égyüttes tart előadást a dombóvári művelődési házban január 12-13-án, 10 és 14 órakor. Ugyancsak 12-én, ugyanitt a Művészet és világkép sorozatban Pap Gábor „Az igazat mondd, ne csak a valódit" címmel a magyar népművészet jelrendszeréről tart előadást. A dombóvári kertbarátok 12-én 17 órakor tartják következő összejövetelüket a házban. Dr. Sipos Lajos, egyetemi tanár a gyümölcs és szőlőtermesztésről tart előadást. Kommentár nélkül Ótós Réka felvétele Krimikrónika Viszonylag csendesen, „kriminális szempontból" eseménytelenül telt el Dombóváron és környékén a karácsony és újév közötti időszak, tudtuk meg Gyimesi György rendőr századostól az optimizmusra okot adó jó hírt. Mint a tájékoztatóból kiderült, egy-két kisebb bűncselekmény történt csak az említett időszakban, de annak tetteseit is szinte rögtön elfogták a rend dombóvári őrei. Az ünnepek alatt a legnagyobb gondot a városban az egyébként tiltott pe- tárdázás jelentette. Ezzel kapcsolatban a rendőrök jó- néhány árust feljelentettek, az illetők 5 ezer forint pénz- büntetéssel sújthatok. ✓ Két óvodába is betörtek Dombóváron. December 23-án a Margaréta óvodába hatoltak be ismeretlen tettesek, január 4-re virradóra pedig a Bezerédy utcai úgynevezett „piros óvodába". Az ügy érdekessége, hogy egyik esetben sem vittek el semmit az ismeretlenek. A rendőrség kéri a lakosságot, hogy aki a jelzett időpontban bármi gyanúsat észlelt, az jelezze a városi rendőr- kapitányságon. ✓ December 18-án behatoltak M. Jánosné dombóvári lakásába, onnan élelmet, ruhaneműt és egy Sony márkájú színes televíziót vittek el. Az elkövetőket a rendőrség elfogta. ✓ Ismeretlen elkövetők december 24-re virradóra behatoltak a dombóvári Gyöngyvirág körúton lévő ABC-be és onnan 15 ezer forint értékben cigarettát és italt tulajdonítottak el. ✓ Benzint loptak a Távközlési Vállalat Dombóvár, Teleki utcai irodaháza előtt álló Barkas tankjából december 30-ra virradóra. A tetteseket elfogták. Sikerek, kudarcok Körkérdés a polgármesterekhez Akik később válaszoltak a mit tart az 1992-es év legnagyobb sikerének, illetve kudarcának körkérdésre, azokat a válaszokat most közüljük, hozzátéve rögtön azt is, hogy a kör még most sem teljes. . . FKÉ Az elmúlt évi utolsó dombóvári oldalunkon körkérdést intéztünk a város vonzáskörzetéhez tartozó polgármesterekhez. Volt, aki rögtön válaszolt, ezt akkor, december 30-i számunkban közöltük. Kaposszekcsó Működő község Marton István Sikernek azt kell tekintenünk, hogy zökkenőmentesen tudtuk üzemeltetni az önkormányzat intézményeit, az öregek napközijét, az óvodát és az iskolát. Siker, hogy előkészítettük a Vásárosdombóval közös szennyvíz-tisztítótelep, illetve vezeték tervét. Most izgalommal várjuk a parlament döntését, hogy szerepel-e ez a téma a céltámogatások között avagy nem. Ha igen, akkor ötven százalék költséget megpályázunk, sőt, a közös beruházásokhoz jár még további tíz százalék is és akkor kezdődhet a kivitelezés. Nem sikerült 1992-ben, pedig nagyon szerettük volna megnyitni az orvosi rendelő udvarán a fiók-gyógyszertárat. Ez rajtunk kívülálló okokból, bürokratikus akadályok miatt nem valósult meg. Váróiig Ingyenes oktatás Tancsik József Községünkben befejeződött az utak szilárd burkolattal való ellátása, ezzel a problémával egyszer s mindenkorra végeztünk, s ezt nagy sikernek tekintem. Kudarcunk nem volt, nem is lehetett, mert olyasmibe nem fogunk bele, ami eleve kudarcra ítélt. Éppen azért, mert látunk benne perspektívát, nem adjuk fel a Parasztok Háza felújítási tervét sem. A terv elkészítését Makovecz Imre szóban már vállalta, de aztán a részletek megbeszélése végett nem tudtunk vele kapcsolatot teremteni. Úgy hallottuk, most beteg, előtte meg Sevilla nagyon lefoglalta az idejét. Azt tervezzük, persze hosszabb távon, hogy az épület emeletén a falusi turizmus számára lehetne szobákat, lakosztályokat kialakítani. Biztos vagyok benne, hogy ezt közintézményben kell elkezdeni, hogy lehessen majd hozzá kapcsolódni később másoknak. A ravatalozóban nem voltak emberhez méltó körülmények, a felújítás megkezdődött, már csak a külső-belső vakolás van hátra. Közmunkások igénybevételével többé-kevésbé rendbehoztuk a temetőt, mert aki nem törődik a múlttal, az nem érdemli a jövőt sem. Nálunk már megvalósult az ingyenes oktatás, a gyerekek utazási, étkezési és tanszerköltségeit az önkormányzat fedezi. Voltak a dolognak támogatói és ellenzői is, de nekem az a véleményem: nem szabad, hogy a gyerekek meg- érezzék annak a következményeit amit a felnőttek elrontottak. Karácsonyra minden 18 év alatti fiatal 2 ezer forintot kapott, s ugyanennyit tudtunk adni a nyugdíjasainknak is. Kocsola Színvonaltartás Bárdosi Sándor Szerintem az a legnagyobb dolog, hogy az elmúlt évben sikerült megőrizni a már elért színvonalat a községben. Ennél nagyobb célt az idén sem tűzhetünk ki magunk elé. Tavaly sikerült és remélem az idén is sikerül működtetni az óvodát, orvosi rendelőt és a művelődési házat. A legnagyobb kudarc, - ami sok települést érint a környékünkön -, hogy nem sikerült a Attala telefonhálózat bővítése. Úgy látszik, hogy a mi bőrünkre vetélkedett a MATÁV és a DUNATEL, mert ígéret volt, de telefon az nincs. Éppen ezért a legutóbbi polgármesteri értekezleten úgy döntöttünk, hogy a MA- TÁV-val tárgyalunk tovább, reméljük több sikerrel. A régiekkel együtt mintegy 50-55 vonalra lenne szükség a falunkban. Sikeres választás Bognár Zoltán Az 1992-es év több sikerélményt is hozott számomra. A sikeres időközi választások eredményeként jól működő képviselőtestület létesült a községben, szakképzett hivatali apparátussal élén az új jegyzővel, dr. Budavári Lajossal. Ugyancsak sikernek könyvelem el a Szentivánpusztai vízmű létrehozását a hidrog- lóbusszal, mely várhatólag egy elhaló településrész újjáéledéséhez vezet. A Kapos folyóra új hidat hozott az 1992-es év, ami a községet a folyón túli területtel összeköti, s a 61-es utat mentesíti a szőlőhegyi gyalogos és kerékpáros forgalomtól, jelentősen csökkentve a balesetveszélyt. Jelentős siker, hogyha viszpnylagosan is, de békében sikerült a helyi termelőszövetkezet átalakulása, a kiválások békésen lezajlottak. A kárpótlás eddigi szakasza Attala községben sikerrel végződött. Ugyanakkor a falu és intézményeinek működtetése és fenntartása is sikeres volt. Sajnos ennek ellenpéldájaként lehetne említeni, hogy a községünkben gyarapodott a munkanélküliek és a szociális rászorultak száma. Dahnand T elei onvonalak Bondomé Nagy Ibolya Nagy sikernek könyvelem el, hogy teljes biztonsággal tudtunk gazdálkodni, s az idén is kis tartalékkal indíthattuk az évet. Arra törekszünk, hogy ez a jövőben is így lehessen. Örülünk neki, hogy minden rászorulónak tudtunk valamennyi segélyt adni. Ez az összeg a rászorulók számának növekedése miatt már kétmillió forint. Nagy és látványos fejlesztésbe nem foghattunk, de a mi körülményeink között nagy sikernek számít, hogy elindítottuk a telefonfejlesztést. Mint felmérésünkből kiderült, az igénylők száma kétszázharminc. Négy és félmillió forintjába kerül az önkormányzatnak, hogy húszezer forinttal támogatja igénylőnkét a hálózatfejlesztést, ezért a családoknak csak tizenötezer forintot kell befizetniük. Mindezek ellenére telefonra sajnos az idén még nem számíthatunk, csak a következő évre, 1994-re ígérik a beruházók. Kudarcnak tekintem, hogy minden erőfeszítésünk ellenére sem sikerült megkezdenünk a tornaterem építését, pedig a képviselőtestület nagyon szorgalmazott.