Tolnai Népújság, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-23 / 19. szám

2 »ÚJSÁG A Volkswagen visszalépett Bienne - A Volskwagen német autógyár visszalé­pett attól a tervtől, amely­nek alapján a Swatch né­ven világhírűvé vált bohó- kás tömegórák svájci gyár­tójával szövetkezve állított volna elő környezetkímélő kisautókat. A bienne-i óra­cég, amelynek termékeiből több mint 100 millió talált eddig gazdára világszerte, közölte: kitart a „Swatch Car" elképzelése mellett más - egyelőre meg nem nevezett - partnerekkel. A pornográfia tilos Brüsszel - A Közös Piac brüsszeli bizottságának rendelete értelmében egyetlen tagállam sem kö­telezhető arra, hogy terüle­tén megengedje a más tag­országok tévéállomásai ál­tal sugárzott pornográf al­kotások vételét. A bizott­ság médiailletékese hang­súlyozta: ez az egyetlen olyan terület, amely kivé­telt képez a televízióadá­sok közösségen belüli sza­bad továbbításáról elfoga­dott alapelv alól. A bizott­sági direktíva kimondja: ha az egyik tagállam va­lamely tévéadója olyan jel­legű pornográf filmet su­gároz, amely egy másik tagországban jogszabályi tiltás alá esik, az érintett ál­lam felfüggesztheti a prog­ram továbbítását saját te­rületén. Mexikói privatizálás Mexikóváros - Az idén további 37 állami vállalatot adnak magánkézbe Mexi­kóban, s ezzel befejeződik a Salinas-kormány csak­nem ötéves privatizációs programja. A privatizációs csomag a többi között tar­talmazza a mexikói televí­zió két csatornájának érté­kesítését, egy színházi vál­lalat és a hivatalos napilap, a Nációnál eladását. Az idei második szakaszban pedig az állami biztosító- intézet, egy bányavállalat és egy tejipari kombinát kerül magánkézbe. A most közölt adatok szerint ed­dig összesen 362 céget pri­vatizáltak, s ebből mintegy 21 milliárd dollárnyi bevé­tele származott az állam­kasszának. A valutaalapi tagság is kettéoszlik Washington - Csehor­szág és Szlovákia örökli az egykori államszövetség tagságát a Nemzetközi Va­lutaalapban (IMF) - kö­zölte a pénzügyi szervezet. Már felosztották a kvótá­kat is: a Cseh Köztársaság­nak 810 millió, a Szlovák Köztársaságnak 354 millió dollárral kell hozzájárul­nia az alaphoz. Az IMF immár 173 tagállamot számlál. Veszélyes bűnöző őrizetben New York — Letartóztat­ták kedden New York egyik legveszélyesebb bű­nözőjét, egy hírhedt maffi­avezért a New Jersey ál­lambeli Budd Lake-ben. Az 57 éves Anthony „Gas- pipe" Cassot három éve körözik. Az alvilági vezért 67 rendbeli bűncselek­mény elkövetésével vádol­ják a hatóságok. VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR * . ...........------------ ---------------------­199 3. január 23. Az MDF VI. országos gyűlése Karpataija: szabad gazdasági övezet? Ha minden jól megy, akkor február ele­jén Kárpátalja szabad gazdasági övezetté válik. Ez tulajdonképpen az első lépésnek tekinthető ahhoz, hogy a megye különle­ges önkormányzati státust kapjon, amire a lakosság 78 százaléka voksolt az emlé­kezetes 1991 decemberi népszavazáson. A szabad gazdasági övezetről, illetve a különleges önkormányzati státusról ki­dolgozott törvénytervezet ugyanis - mindkettő Kievben vár jóváhagyásra - 60 százalékban szintén fedi egymást, vagyis elválaszthatatlannak tekinthető. Hogy mit várnak a kárpátaljaiak a sza­bad gazdasági övezettől? Mindenekelőtt azt, hogy kedvező feltételek jöjjenek létre az ukrajnai és a külföldi jogi és természe­tes személyek gazdasági tevékenységé­hez, aminek eredményeként gyors fejlő­désnek indulna a megye népgazdasága. Ehhez adottak a természeti kincsek, lé­teznek erőforrások, képzett szakemberek, de ott vannak a gyárak is, amelyek kü­lönböző okoknál fogva most nem üze­melnek teljes kapacitással, sőt időről időre le is állnak. A külföldi tőke segítsé­gével mindez eredményesen hasznosít­ható lehetne. Egyelőre azonban csak le­hetne, hiszen a külföldi beruházók ódz­kodnak a hosszú távú befektetéstől, mert nincsenek meg a garanciák vállalkozásuk sikeréhez, sok az olyan korlát, amelyet csak hosszas kilincselés után, és csakis Kievben lehet ledönteni vagy esetleg, ahogyan az gyakran megtörténik, meg­kerülni. A megye vezetői már egy éve szorgal­mazzák a szabad gazdasági övezet létre­hozását. Törekvésük azonban nem talált osztatlan megértésre sem itthon, sem az ukrán parlamentben, illetve kievi kor­mánykörökben. Egyesek ugyanis a sza­bad gazdasági övezetben, akárcsak a kü­lönleges önkormányzati státus kivívására irányuló törekvésben, elszakadási kísér­letet véltek és vélnek még ma is felfe­dezni, s Ukrajna egysége feletti aggodal­mukban ellenezték ezeket. Mások Viszont azzal indokolják ellenvetésüket, hogy miért illethetné meg a kárpátaljaikat a kü­lönleges helyzet Ukrajna más megyéjével szemben? Olyan szélsőséges, nacionalista színezetű vélemények is elhangzottak, hogy a különleges gazdasági övezetre és az önkormányzatra irányuló törekvés következtében olyan helyzet alakulhat ki, mint a Krim-félszigeten vagy ne adj Isten Karabahban. A helyi naiconalista erők félretájékoz­tatták a köztársaság vezetőit, s azok, saj­nos, sokáig nekik hittek, sőt a köztársa­sági sajtó is főként az ilyen publikációk­nak adott helyt. Nem csoda tehát, ha a megye vezetői­nek, a szinte állandó jelleggel Kievben tartózkodó szakemberek egy csoportjá­nak nemcsak gazdasági, hanem politikai vonatkozásban is meg kellett védeniük a kormány, a parlament, sőt Leonyid Krav- csuk elnök előtt is az Európa-Központ el­nevezésű szabad gazdasági övezetről szóló csomagtervet, amelyet a kárpátalja­iak dolgoztak ki még decemberben, a törvénytervezettel együtt a megyei ta­nács is jóváhagyta, majd a miniszteri ka­binet előterjesztette elfogadásra. Úgy tűnik, erőfeszítéseiket siker koro­názza, amit az is segít, hogy a múlt év ok­tóberében végre megszületett a különle­ges (szabad) gazdasági övezetek létreho­zásának és működésének általános elvé­ről szóló ukrán törvény. A minisztériu­mok és főhivatalok szintjén is sikerült már egyeztetni a dolgokat, Leonyid Kravcsuk, akárcsak a Legfelsőbb Tanács elnöke és az új miniszterelnök, akikkel e napokban találkoznak a megye vezetői, már korábban kifejezték támogatásukat. A kérdés tehát most már - amint azt Szerhij Usztics, a megyei közigazgatás elnökhelyettese, a szabad gazdasági öve­zet kialakításáról és működési elvéről szóló okmányokat előkészítő bizottság elnöke, az MTI tudósítójának elmondta - nem úgy vetődik fel, hogy lesz-e szabad gazdasági övezet, hanem a kialakításá­nak mikéntjében nem jött még létre egy­séges álláspont. Vagyis arról kell még meggyőzni a köztársaság vezetőit, hogy az egész Kárpátalját, nem pedig annak kezdetben csak egy részét nyilvánítsák szabad gazdasági övezetté. A végső szót Leonyid Kucsmán mi­niszterelnöknek kell kimondania, vagyis aláírnia a dekrétumot az Európa-Köz­pont gazdasági övezetről szóló törvény életbeléptetéséről. A döntésre sem kell már sokáig várni, mert a javaslat benyúj­tásától számított két hónap, amelyet a törvény ennek elbírálására előír, február 11-én lejár. Májusig: előleg az új nyugdíjasoknak A szolgálati „időszámítás" marad, a nyugdíj-kiszámítás változik? (Folytatás az 1. oldalról) Hozzávetőlegesen mintegy hetvenezren várják a parla­ment ezzel kapcsolatos dönté­sét. Annyi majdnem bizonyos, hogy a szolgálati idővel kapcso­latos előírások nem változnak, le­hetséges azonban, hogy a nyug­díjkiszámítás módja igen. A jelenleg érvényben lévő jogszabály szerint az utolsó négy év átlagkeresetét veszik figyelembe, de csak 12 000 fo­rintig a teljes összeget. Ha az öregségi nyugdíj alapját ké­pező havi átlagkereset 12 000 forintnál több, akkor a 12 001-14 000 forint között átlag- kereset-rész 80 százaléka; 14 001-16 000 között 70; 16 001-30 000 között 60; 30 001-40 000 között 50; 40 001-50 000 között 40; 50 001-60 000 között 30; 60 001-70.000 között 20; 70 001-80 000 között 10; míg az efölötti rész 5 százaléka szá­mít a nyugdíjba. Az új előterjesztés szerint ezentúl 14 000 forintig az átlag­kereset teljes összege számítana a nyugdíjba. A sávonkénti kiszámí­tás a 14 000 forint feletti átlagke­reset 70 százalékos figyelembevé­telével kezdődne, és folytatódna a mostani előírás szerint. A tervek szerint március el­sejétől lépne hatályba az új szabályozás, tehát akik azután adják be kérelmüket, már csak az új előírások szerint kaphat­ják ellátásukat. Ugyanakkor azoknak, akik 1993. január else­jével mentek nyugdíjba, a régi és az új előírások szerint is kiszá­molják ellátásukat, és azt állapít­ják meg, amelyik számukra ked­vezőbb. A mintegy 70 000 nyugdíjas ügyének elintézése roppant nagy és időigényes feladatot jelent. Külön késedelmet okoz természetesen az, hogy az ér­vényes parlamenti döntésre még várni kell. A tb illetékese­inek becslése szerint az or­szággyűlési határozat kihirde­tésétől számítva mintegy 2 hónap kell a nyugdíjak pontos megállapítására. A kiszámí­tott összegről minden jogosul­tat értesítenek: ezután - ha nem fellebeznek - további 3-4 hét szükséges a járandóság kiutalására. Mindezt figye­lembe véve a január 1-jével nyugdíjba vonultak leghama­rabb májusban kapják majd meg az őket ténylegesen meg­illető ellátást. A hosszúnak ígérkező vá­rakozási idő áthidalására a társadalombiztosítás központ­jában olyan döntés született, hogy minden friss nyugdíjasnak a még érvényben lévő szabályok szerint kiszámolják ellátásukat, és egy azzal csaknem megegyező összeget, előlegként küldik ki ne­kik. Előleget tehát külön senki­nek nem kell kérnie, azzal - a végleges összeg megállapítá­sáig - havonta csönget majd a postás. Szabó Margit Ferenczy-Europress Tanút keres a rend­őrség A Dombóvári Rendőr- kapitányság közlekedési alosztálya kéri annak a te­hergépkocsivezetőnek je­lentkezését, aki egy felte­hetően világos színű, ponyvás tehergépkocsival 1993. január 11-én hétfőn 10 óra 40 perc körüli idő­ben a 61. sz. főútvonalon közlekedett Kocsola irá­nyából és észlelte, hogy mögötte halad egy bordó (sötét) színű Lada autó. Mivel a Lada személygép­kocsi a 80/200-as km. szelvény közelében - a dalmandi elágazó után - letért az útról, felborult, és az abban helyet foglaló Bogdán Angelika dombó­vári lakos életét vesztette, ezért szükséges a teher­gépkocsi vezetőjének ta- núkénti meghallgatása. Péntek délután a Budapest Sportcsarnokban 643 küldött részvételével megkezdődött a Magyar Demokrata Fórum VI. országos gyűlése. A terembe érkező politikusok közül ket­tőt fogadott nagy taps: Antall József pártelnököt, miniszter- elnököt, aki a tanácskozás el­nökségében foglalt helyet és Csurka Istvánt, aki a küldöt­tek közé ült. A tanácskozás a Himnusz eléneklésével és Szabad György levezető elnök meg­nyitójával vette kezdetét, majd Antall József pártelnök, miniszterelnök köszöntötte a résztvevőket. Elöljáróban tör­ténelmi jelentőségűnek ne­vezte az országos gyűlést, em­lékeztetve arra, hogy a ta­nácskozás feladata az egyér­telmű állásfoglalás a legfonto­sabb politikai, gazdaságpoli­tikai kérdésekben. Alapvető értéknek, a felemelkedés zá­logának nevezte az ország stabilitását. Kijelentette: a tár­sadalmi átalakulás első szaka­sza lezárult, de az MDF-nek meg kell nyernie a választáso­kat, hogy a következő ciklus során végrehajthassa a teljes átalakulást és létrehozhassa a jóléti piacgazdaságot. Antall József emlékeztetett arra, hogy egyik párt sem tudott a maihoz hasonló történelmi fordulatot azonnal végrehaj­tani. Felszólította a küldötte­ket, hogy utasítsanak el min­den szélsőséges elképzelést, államszocialista mítoszt. Az országos gyűlés feladataként azt jelölte meg, hogy az ké­szítsen fel a választásokra. Mint rámutatott: az ország a vezetők iránti bizalmon ala­puló pártként szeretné látni az MDF-et, s a választáson csak az alapvető politikai kérdé­sekben egységes, alapelveit, programját tisztázott, erős párt győzhet, nem pedig vege­táló, szétbomló szervezet. Ezt követően Antall József részletesen szólt a párton be­lüli, egyre élesebb ellentétek­ről, amelyek az elmúlt hóna­pokban bontakoztak ki, de az országos gyűlés előtt kulmi­náltak. Szabad György ismertette azon külföldi személyiségek névsorát, akik üdvözlő távira­tot küldtek az eseményre. Köztük van Helmut Kohl né­met kancellár, Borisz Jelcin orosz elnök és John Major brit kormányfő. (A tanácskozás lapzártakor még tartott). A sztálingrádi csata német filmen Az évfordulós anyagok már közlésre vár­nak, a televíziós és a filmes szakma megkezdte a ráhangolást. A megemlékezések január vé­gén, február elején csapnak át fortisszimóba: ötven évvel ezelőtt ekkor kapitulált Sztáling­rádban Paulus tábornok, indult el a felmorzsolt német 6. hadsereg maradéka a nem sok jót ígérő fogolytáborokba. A dátum mellesleg egybeesik Hitler hatalomra jutásának 60. év­fordulójával. A ZDF televízió a moszkvai „Osztankino" tv-állomással közösen ötrészes dokumentum­filmben dolgozta fel a második világháború, a század, talán a történelem legöldöklőbb csatá­jának történetét: a németek Sztálingrádot be akarták venni, hogy megnyíljon előttük az út a Kaszpi tenger, a bakui olajkutak felé, az oro­szok a tapodtnyi hátrálást is kizáró sztálini pa- rancssal a zsigereikben élet-halál küzdelmet folytattak fennmaradásukért. Egymillió kato­nai és polgári áldozatot emlegetnek. Sztálingrád még mindig seb a kollektív né­met emlékezeten, félig-meddig tabunak szá­mít. Németország nyugati részében film se igen készült róla. Ezt a „hagyományt" törte meg egy Joseph Vilsmaier nevű filmrendező. „Sztálingrád" címmel 138 percben kísérelte meg bemutatni a csatát „alulnézetből". Le­mondott a történelmi körítésről, egy roham­zászlóalj kálváriájának, pusztulásának bemu­tatásán keresztül próbálta meg felidézni a ret­tenetét, ám a film bárhol játszódhatna. Sztálingrádot, a háborút a másik oldalon természetesen rengeteg regényben, filmben örökítették meg, gondoljunk Szimonov műve­ire, a Sztálingrádot feldolgozó „Nappalok és éjszakák„-ra; Viktor Nyekraszov „Fordul a ke­rék" című könyvére; Kalatozov, Tarkovszkij, Csuhraj örökbecsű filmjeire. Vilsmaier talán látta a „Ballada a katonáról„-t, megidézi a Csuhraj-füm nyitójelenetét: Aljosa, a katona menekül a német tank elől, de a harckocsit vé­gül is kilövi, s kap hat nap szabadságot. Vilsmaier filmjében a katona német, a tank orosz. A páncélosütközetnek mondott jelenetet Finnországban voltak kénytelenek felvenni, mert az eredetileg kiszemelt csehországi forga­tási helyszínen időközben elolvadt a hó. A sztálingrádi csatát Csehországban forgatták, zömmel egy kimustrált prágai gyárépület falai között. A „Sztálingrád" az egyik legköltségesebb német film: húszmillió márkába került, 12 ezer statisztát mozgattak, kilencezer egyenruhát varrattak. Lövedékutánzatok ezreit puffogtat- ták el. A film ennek ellenére szegényesnek, ama­tőrnek tűnik. A kamerát is kezelő Vilsmaier nem képes annyi szögből fényképezni a prágai gyárudvart, hogy ne maradjon meg a nézőben az érzés: ezt már láttuk pár perccel ezelőtt, minden ismétlődik, „csata" zajlik néhány négyzetméteren. A filmben oroszok is felbuk­kannak, s mivel Vilsmaier - talán a németek és az oroszok mai jó kapcsolatából áradó korszel­lemnek engedelmeskedve - ellenségkép nél­küli filmet akart csinálni, az ellenségek találko­zása sutaságba, melodrámába fullad. Vilsma­ier nem volt képes vagy nem akart orosz színé­szeket és statisztákat szerződtetni, a filmben csehek motyognak tört oroszsággal. (Felbuk­kan egy később kivégző osztag elé állított orosz kisfiú is, a motívum talán Tarkovszkij Ivánja előtti tisztelgés.) Vilsmaier filmje legin­kább a pályudvari könyvesboltokban árult há­borús képeskönyvekre emlékeztet. A kormány elfogadta a közoktatási törvény tervezetét Szóvivői tájékoztató (Folytatás az 1. oldalról) A helyettes államtitkár a to­vábbiakban elmondta: az isko­lai nevelés-oktatás szakmai, tartalmi követelményeinek meghatározására a tervezet a Nemzeti Alaptanterv, vala­mint országos vizsgakövetel­mények kibocsátását javasolja. Az egyes oktatási intézmé­nyek ezek figyelembevételé­vel dolgozzák ki a helyi tan­terveket, pedagógiai progra­mokat. A Nemzeti Alaptan­terv tartalmazza az oktatás céljait meghatározó alapelve­ket, a minden iskolatípusra kötelező követelményrend­szert, valamint a választható kerettanterveket. Jelentős változások várha­tók a szakképzés terén is. En­nek részleteit már Benedek András, a Munkaügyi Minisz­térium helyettes államtitkára ismertette a szóvivői tájékoz­tató résztvevőivel. A szakképzésről szóló tör­vényjavaslat értelmében a gyakorlati képzés a jövőben a gazdálkodó szervezetek fel­adata lesz, míg az elméleti ok­tatás továbbra is állami fel­adatkör marad. A javaslat bevezeti a tanu­lószerződés intézményét, mégpedig olyan esetekben, amikor a gyakorlati képzésre iskolai gyakorlóhely hiányá­ban gazdálkodó szervezet vál­lal kötelezettséget. Ez - mint a helyettes államtitkár rámuta­tott - lehetővé teszi a kisiparo­sok, vállalkozók bevonását a szakképzésbe, és egyúttal sta­bilizálja a szakmunkáskép­zést. A tanulószerződés alap­ján a gazdálkodó szervezetnél folyó gyakorlati képzés irányí­tására és ellenőrzésére az ille­tékes gazdasági kamarák kapnak felhatalmazást. A szakoktatás intézménytípusai nem változnak: a rövidebb idejű képzés továbbra is a szakiskolában, a hosszabb tar­tamú felkészítés a szakközép- iskolában történik, míg a fel­nőttképzést, átképzést az át­képzési központok látják el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom