Tolnai Népújság, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-29 / 305. szám

4 KÉPÚJSÁG TAMASI ES KORNYÉKÉ 1992. december 29. Megtakarított kamat A pénz kevés - itt is, ott is Ha gyerekműsor, telt a ház Alakulóban van a Tolnatáji Szövetség, a megye népművelőinek szakmai és érdekvédelmi szervezete. A legutóbbi gyűlésen a leendő tagok a problémáikat, elvárásaikat fogalmazták meg. Az ott felmerült kérdések­ről, a tamási művelődési ház helyzetéről Berkesné Imre Erikával, a Gőgös Ignác Művelődési Központ nép­művelőjével beszélgettünk. A városházán hallottuk JL iigo­áimmtJ A Jl [ 11 | íJtiÉ a*#"- . ~ í£ Decemberben másodszor ülésezett Tamási képvi- selő-testülete. Szerencsére az utolsó pillanatban megjelent a Magyar Közlönyben a helyi adóról szóló törvény új szö­vege, így dönteni lehetett az 1993. évi helyi iparűzési adó módosításáról. A módosítás a szabályozás hozzáigazítása a való élethez, a tényleges jöve­delmi viszonyokhoz. Aligha kell szólni Tamási­ban arról, hogy milyen arányú a német ajkú lakosság a kör­nyéken. Ez a korábbi években a 2. számú általános iskolát arra ösztönözte, hogy a német nyelv oktatását intenzívebbé tegye. így is történt, magas óraszámban tanulnak németül a diákok. Ez viszont maga után vonta azt, hogy csökkent a készségtantárgyak ideje. A testnevelés, a rajz, az 'ének, a technika óraszáma minimális lett. Ezek a tantárgyak gyak­ran adtak más képet a hátrá­nyos helyzetű gyermekek ak­tivitásáról. Kedvezőbb szín­ben tüntették a gyereket, mert ezekben megtalálták helyüket. Pőtzné Mátyás Éva azok közé tartozik, akik tettek va­lamit, hogy hangsúlyosabbak legyenek azok a foglalkozá­sok, tanórák, ahol a gyerekek közvetlenebbek, felszabadul- tabbak lehetnek. Az ország más-más településeinek pe­dagógiai módszereit egyesítve a nyugati államok tapasztala­taival, Tamásiban is elindítot­tak egy munkaformát, amit művészeti nevelésnek nevez­nek. Napjainkban az iskolai kör­nyezet lakberendezési tárgyai elmaradnak sok helyen az otthoniakétól. Ez részben ör­vendetes csak. A gyerek az is­kolában nem érzi jól magát. A bútorok és iskolaépületek el­használtak ... Ne folytassuk. Kell valami olyan tartalom, ami ezen változtat. A művészeti nevelés beindí­tásához sok segítséget nyúj­tott, hogy Tamásiban van egy Waldorf óvoda, pontosabban ilyen jellegű csoport. Az innen kikerülő gyerekeket vállalták az I. B osztály pedagógusai. Az óvodai szokásokat meg­őrizve, minden napra előre meghatározott feladatokat terveztek, amire a gyerekek felkészülhetnek. A délutáni készségtárgyak esetében más-más napokon, de rend­A város pénzügyi életét ta­karékosági „taposómalom­nak" titulálta a testületi ülésen a polgármester. Némi vigasz, illetve öröm a hétköznapok között, hogy a kiegyensúlyo­zott pénzgazdálkodás lehe­tővé teszi közel kilencmillió 28-29 százalék kamatozású hi­tel idő előtti visszafizetését még decemberben. A képviselők örömmel mondtak egyhangú igent a fenti javaslatra. Ez a döntés a következő három évben közel négymillió forint kamatmeg­takarítást eredményez. A hite­lek összege 1992 végén már „csak" tizenhatmillió forint. A Várhegy után a másik ol­dal, a Szarkahegy szőlősgaz­dáinak a közlekedését is sike­rült könnyebbé tenni. Elké­szült a Koppányon átívelő gyaloghíd a megrozzant, kiö­regedett Bürü-híd helyett. szeresen más-más természetes anyaggal ismerkednek. Krea­tivitásuk határtalanságának nem szabnak gátat. Minden nap három-négy tevékenységi forma közül választhat a gye­rek, amivel dolgozni akar. Példának említhető: akvarellel festenek, máskor papírt hajto­gatnak, aztán hímeznek, agyagoznak. Változatos a kí­nálat. Mindez attól függ, hogy a pedagógus milyen beállított­ságú, érdeklődése, képzett­sége mely irányba mutat. Egy táncos indíttatás nyilván ke­vesebb képzőművészeti jelle­get céloz. Szóval Tamásiban elindult a művészeti nevelés kísérlete. Az első év tanme­nete elkészült. Mivel négy osztályra terveznek, van még feladat. Ha megfelelő szpon­zorokat találnak, akkor a má­sodik évtől művészeket hív­nak óraadónak. A kosárfonó, kerámikus mellett ott ülnek a pedagógusok is, akik a szer­zett ismereteket tovább gya­koroltatják. Ne részletezzük most mit, mikor, hogyan tesznek, vagy sem. Tény, hogy négy évig ugyanaz a két pedagógus ve­zeti az osztályt, ugyanabban a teremben. Fontos ez a kötődés miatt. Az utóbbi évek szaktan­termes oktatása olyan ván­dormadárrá tette a diákokat, hogy semmihez sem kapcso­lódtak érzelmekkel. Siváran, hidegen hagyta őket, mi tör­ténik az iskolapaddal, mert nem az övé volt. A következő órán más foglalta el... A Ta­mási 2. Számú Általános Is­kola I. B osztályának apró em­berei máskén élik ezt meg. Az iskolapadok, amelyek voltaképpen kis asztalok, két félkörben helyezkednek el a teremben. A belsőben azok ülnek, akik valami miatt na­gyobb védettségre szorulnak, akiknek az iskolakezdés nem úgy sikerült, ahogy azt a fel­nőttek elvárták. . Mögöttük A vasúttól alkalmi áron vá­sárolt kis vashíd évtizedekig ellátja feladatát. Építése a ter­vezettnél kevesebbe, három- százezer forintba került. December huszonharmadi- kán, karácsony előestéjén ün­nepi hangversenyt adott a ta­mási katolikus templomban a városi "Pro Cultura Humana" énekkar, a gimnázium kórusa, a zeneiskola kamarakórusa és vendégként a hőgyészi plébá­nia-templom vegyeskara. Nagyszerű élménnyel gazda­godhattak a jelenlévők, kö­szönet a szervezőknek. A testületi ülés végén a pol­gármester meleg szavakkal köszönte meg a képviselők egész évi munkáját s mind­nyájuknak - rajtuk keresztül - a város minden lakójának bé­kés és szeretetteljes kará­csonyt, valamint boldog és szerencsés új évet kívánt. azok ülnek, akik önállóbbak. Délutánonként ez az ülésrend változhat az igények szerint. Ez a szabadság nem jelent ká­oszt. Sok a hiányosság a be­rendezésben, de az eredmé­nyek ismeretében biztosan nő a támogatók száma. A szülők készséges segítői a kísérlet­nek, mert látják, hogy a gye­rekek örömmel mennek isko­lába. A légkör otthonosabbá tételéhez olyan apró dolgok is tartoznak, hogy feszültségol­dóként például teát kapnak a gyerekek, süteménnyel, vagy az évszaknak megfelelően gyümölcsöt fogyasztanak ... Ä heti mesék is ilyen célt szol- gálank, ami minden reggel kezdéskor van. Ha tehát va­laki elkésik, nem marad le és nem marasztalják el. A mesét másnap rajzolják, harmadnap eljátszák, negyedik nap ... Mindezt teszik a feszültség le­vezetése miatt. Nem számon­kéréssel kezdenek egy napot. Természetesen nagyon szo­katlan ez, nem csupán a peda­gógusok körében. Ezért sok a kritika, az ellenvélemény. A teljesítmények lesznek majd a meggyőző érvek. Minden­esetre a gyermekek jól érzik magukat, fegyelmezettebbek a szabadság ellenére, mert te­vékenykednek az általuk vá­lasztott területen. Próbálko­zással, kísérlettel találkozni most ebben az osztályban. Jó volna nyomon követni a vál­tozást, amely a remények sze­rint az iskola első négy évében nem egy agyonterhelt, megfá­radt gyermeket ad felsőbb osztályba. A tamásiak bíztatására mondva tekintsék meg az I. B osztályt foglalkozások közben is, hogy maguk tapasztalják az eredményességet, ami a lelki­ismerethez is szól és jókedvű adakozásra buzdít a művé­szeti nevelés, az egészséges lé­lek érdekében. Decsi Kiss János- A szövetség december 14-i gyűlésén elhangzott, hogy szük­ség lenne a szakmában dolgozók érdekeinek védelmére.- Valamilyen érdekvéde­lemre szükség van, mert a népművelő egy-egy települé­sen annyira egyedül van, hogy adott probléma esetén nem tudna „labdába rúgni". Szinte minden művelődési in­tézmény már évek óta elszige­telten dolgozik, információk, tapasztalatcserék terén telje­sen el vannak zárva egymás­tól, tehát nem ártana, ha va­lamilyen formában létrejönne egy megyei szervezet.- Amíg léteztek megyei műve­lődési központok, a népművelők nem mindig voltak osztatlanul jó véleménnyel róluk. Ma viszont épp ellentétes a helyzet.- ők sem szívesen látták el annak idején ezeket a felada­tokat, sem emberük, sem anyagi lehetőségük nem volt igazán a problémák orvoslá­sára, a Babits ezért is mondott le könnyedén ezekről a felada­tokról. Á megyei tanács műve­lődési osztálya azért volt jó, mert lehetett hová fordulni, elvileg tájékozottak voltak a megye összes problémáiban, tehát segítséget is könnyebben tudtak adni, és volt anyagi bá­zisuk. Ha valaki nem figyelt fel valamire, akkor is tudtak szólni, hogy erre és erre van lehetőség. Az más kérdés, hogy az ember többet tudott elérni, ha jobban figyelt, tájé­Programelőzetes Családi hétvége A Gőgös Ignác Művelő­dési Központban sok­színű, érdekes programok között válogathatnak a gyerekek és a felnőttek ja­nuárban. Cinege madár Kilencedikén rendezik meg a „Cinege madár" népdaléneklési verseny megyei elődöntőjét. Január 4-én és 18-án bib­liatörténeti előadásokra kerül sor. Húszadikán Stekli Zsu­zsanna tűzzománc alkotá­saiból nyílik kiállítás. Zenés est Lukács Sándor és Malek Andrea zenés estje lesz 23-án, szombaton, 26-án, kedden pedig Muzsikáló szerszámok címmel, gyermekeknek szóló elő­adást láthat a publikum. * A Diákcentrumban ja­nuár 9-én és 30-án rende­zendő „De Disco"-ban Horváth Zsolt lesz a disc-jockey. Családi hétvége Családi hétvége és tea­ház lesz január 16-án dél­után három órától, más­nap, szintén ebben az idő­pontban kerül sor a „Szi­várvány 6-os" vetélkedő ötödik fordulójára. Jótékonysági bál Huszonkettedikén este nyolc órától jótékonysági bált rendez a diákcentrum a Rászoruló Gyermekekért Alapítvány javára. kozódott.- A szövetség gyűlésén szóba került, hogy a művelődési intéz­mények-főleg kis településeken - , a helyi hatalom érdekszférájába kerültek. Ez valóban így van?- Nem tudom, ezt meny­nyire lehet általánosítani, gondolom, az önkormányza­tokon is múlik. Anyagilag mindenképen függő helyzet­ben vannak, hiszen a norma­tíva, amit a közművelődésre adnak, sehol sem elég, ezt mindenképpen meg kell tol­dania az önkormányzatnak. Azt azonban nem tapasztal­tam, hogy ez kifejezeten poli­tikai függést jelentene.- Vannak kapcsolatai a háznak a környező falvak művelődési há­zaival?- Ahol igazán dolgozik a népművelő, ott van. Minden­kit ismerünk személyesen, de sehol nem avatkozunk bele a népművelő munkájába. Ré­gebben, amikor a művelődési központ egyben módszertani központ is vol a járás terüle­tén, akkor inkább próbáltunk segíteni, bár beleszólni akkor sem tudtunk, és nem is akar­tunk. Ma, ha valaki bejön ta­nácsot kérni, természetesen segítünk, de ez már nem olyan jellegű, mint régen.- Mi jelenti a legnagyobb aka­dályt az önök munkájában?- Mindenképpen a pénz, nemcsak az, hogy az intéz­ménynek is kevés jut, hanem, hogy az emberek is szűkösen Év végén a rendőrség is ké­szít mérleget. Összegzik az el­végzett munkát, értékelik a bűncselékmények számában történt esetleges emelkedése­ket, vagy éppen - bár csak ebbe tartozna mindegyik! - a szám- és értékbeli csökkené­seket is. A Tamási Városi Rendőr- kapitányságon Csapó Ferenc kapitányhelyettes adott tájé­koztatást az 1992-es év bűnü­gyi mérlegéről. Beszélt az el­követett cselekmények jelle­géről, azok megoszlásáról. A most már csak néhány napig „érvényes" naptári év­ben elsősorban a vagyon el­leni bűncselekmények voltak meghatározóak, ezek száma az előző évhez képest lénye­gesen emelkedett. Ezek közül is a sorozatbetörések voltak jellemzőek, a kategórián belül- tartják számon a motorbicikli és kerékpárlopásokat, ame­lyek ugyancsak elszaposod- tak. A megye más területein oly jellemző tanyabetörések sze­rencsére Tamásiban és kör­nyékén - ez összesen 27 tele­pülést és 45-50 ezer embert je­lent - nem voltak jellemzőek. Ez viszont már nem mond­ható el az országosan elterjedt cigaretta- és gázpalack lopá­sokra. Elszaporodásuk oka, hogy ezek a „szajrék" köny- nyen értékesíthetőek. Persze, a statisztika kissé ellentmond az iktatókönyvnek, ugyanis a sorozatbetörések és lopások száma úgy növekedett, hogy az iktatókönyvi bejegyzések száma csökkent. Ennek oka az, hogy a sorozatjellegű bű­nelkövetéseket azonos szá­mon iktatják. Az életellenes cselekmé­nyek száma nem emelkedett. élnek, s ez lényegesen befo­lyásolja, hogy milyen rendez­vényre, tanfolyamra tudnak eljönni. Nem is igazán tudunk csodálkozni azon, ha egyre ki­sebb az érdeklődés bizonyos programok iránt.- Hogyan alakult át a ház kö­zönségének érdeklődése, és ezzel párhuzamosan a kínálat?- Mindenképpen olyan programokban gondolko­dunk, amelyek még érdekel­hetik az embereket, ami konk­rétan hasznot hoz, fel tudják használni. Persze, esetenként mások sokkal jobb feltételek­kel tudnak tanfolyamokat tar­tani, a munkaügyi központok tanfolyamai például végzett­séget is adnak, esetleg később munkát is tudnak biztosítani a résztvevőknek. Ilyesmire ne­künk nincs módunk. Nyilvá­nos teret adunk a lakossági kezdeményezéseknek, fel­használhatják vásárokra, kü­lönböző gyűlésekre a házat.- Mikor van telt házuk?- Amikor gyerekrendezvé­nyeket tartunk - nem sok van ilyen, mert ez a Diákcentrum profilja. Úgy tűnik, a gyerekek szórakozására, művelődésére inkább áldoznak az emberek. Ezen kívül kedvezményes vá­sárokra jönnek be nagyobb számban. Majdnem megtar­tottuk azt a közönséget is, amely négy-öt évvel ezelőtt színházi előadásokat, iro­dalmi esteket látogatott. Tóth Ferenc Az idén mindössze három gyilkosság történt a kapitány­ság felügyelete alatt lévő terü­leten. Ezeket sem haszon­vágyból követték el. Inkább a családi viták, ittaság vezetett a tragédiákhoz. Ezen bűncse­lekmények nyomozása a me­gyei rendőrfőkapitányságra tartozik, s hasonlóan száz szá­zalékos a felderítési arányuk, mint az egyéb súlyos bűncse­lekményeknek, például a rab­lásoknak. Az elkövetők között inkább a felnőttkornak száma megha­tározó. A fiatalkorúak jófor­mán csak telefonrongálások­ban vettek részt, vagy sorozat­lopásban vettek részt felnőtt orgazda irányításával. A 92-es cselekmények zöme a „spontán" bűnelkövetés ka­tegóriába tartozik, a szerve­zett bűnözés nem volt hangsú­lyos Tamásiban és környékén. Égyébként éppen Tamásiban bukott le az a csaló, aki járván az országot, s magát közegész-ségügyi ellenőrnek mondva sorra bírságolta a boltvezetőket, s alkalom adtán lopott is az üzletekből. A közlekedsési balesetek száma az első tizenegy hóna­pos statisztika alapján az előző évi 70-ről 64-re csök­kent, s ebbe a tendenciába illik a súlyos és könnyű sérülések­kel járó balesetek száma is. Sajnos a halálos kimenetelű közlekedési balesetek száma viszont 4-ről 9-re emelkedett. Mindent összevéve, ha csendesnek nem is mondható az idei „rendőrév", átlagosnak minősíthető esztendőt tud­hatnak néhány nap múlva maguk mögött a tamási rend­őrkapitányságon szolgáló rendőrök.-nagy­Sürgős szükség Képzeljünk el egy kellemes estét valamelyik me­leg hangulatú, esetleg meleg étellel és pompázatos hideg sörökkel is szolgálni tudó kiskocsmában. Tegyük fel, hogy Tamásiban alig ismerős átutazó betéved egy ilyen pompázatos helyre, ahol nem rest gyomra korgásainak gáládul hadat üzenve degeszre tömni hasát, s ha már a finom pörkölt, vagy bab gulyás, vagy akármi utolsó - bajsza vé­gén csillanó -, paprikától pirosló zsírcseppjét is gondosan letörölgeti, nem általija megszegni két nappal azelőtti antialkoholista fogadalmát, vagyis kísértésbe esvén néhány korsó sört is legurít. Na ezután már nem lehet más hátra, mint előre, vagyis kissé kapatosán nekilódulni zárás után a városnak, hátha jut még néhány sörre valahol máshol. Néhány perces kóborlás után szegény át­utazó - léha ember - szükségét érzi, hogy köny­nyítsen magán. A szükség pedig egyre sürgetőbbé válik. A (belső)feszültség nóttön nő, míg véletle­nül a gyógyszertár ablakában nehezen kibetűzi az életmentő feliratot: A gyógyszertár ügyeleti szol­gálatot tart. Csak sürgős szükség esetén vehető igénybe. Megmenekültem - iramlik a gondolat agyába, ám az alig kivehető felirat (az előző alatt) megingatja e hitében, ugyanis azon meg ezt ol­vashatja: Ha ügyeletén recept nélkül, vagy olyan recepttel csenget be, amelyen az orvos a sürgőssé­get nem tünteti fel, 80 forint ügyeleti díjat kell fi­zetni. Na, amikor felködlik a második mondat je­lentése is tudatában, egy világ omlik össze a sür­gős szükségével bajlódó, ám semmilyen recepttel nem rendelkező férfiúban. Természetesen ez csak egy mihaszna - amolyan nyelvművelői szerepben tetszelgő, mindent alja­sul félreérteni szerető - újságíró agyszüleménye volt. De a valósághoz annyi köze mégis van az írásnak, hogy a kis felirat létezik a tamási köz­pontjában működő gyógyszertár ablakában. Nagy Egy kísérlet margójára Minden nap mese Művészeti neveléssel az egészséges lélekért Több halott az utakon Inkább átlagos, mint csendes év A súlyos bűncselekményeket felderítik

Next

/
Oldalképek
Tartalom