Tolnai Népújság, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-24 / 303. szám
1992. december 24. KARÁCSONYI MAGAZIN KÉPÚJSÁG 7 Látogatóban dr. Dávid Ibolya családjánál Jó ünnepeket, apa és anya! Férj és feleség azonos hullámhosszon Országgyűlési képviselőnek lenni ugyancsak sok elfoglaltságot jelent, még akkor is, ha a fővárosban lakik a honatya, de még inkább így van, ha az illető vidékről jár az Országházba és ráadásul családanya két kisgyerekkel. Dr. Dávid Ibolya ügyvéd az MDF színeiben, egyéni képviselőként került a Parlamentbe Tamási és környéke választó- polgárai voksai alapján. Férje, Barbalics Miklós közjegyző, Berta lánya tíz éves, Miklós fia nyolc. A mama képviselővé történt választása gyökeres változásokat hozott a család életében. — A megválasztásomat követő két nap szörnyű volt, öröm helyett kétségbeestem, két éjjel nem aludtam, csak sóhajtoztam. Teljesen kialakulatlan volt minden, senki nem tudta még mi lesz a parlamenti munka menetrendje. Volt aki azt mondta, negyedévenként egy hónapig Pesten kell lennünk. Addig a család irányítása az én kezemben volt, most ezt át kellett adnom a férjemnek. 1990. május másodikán ült össze először a demokratikusan, szabadon választott parlament, július másodikén kezdődött a nyári szünet. — Az az első két hónap nehéz volt, de őszre, mikor újra összeült a Parlament és kezdődött Ibolyának a munka, belerázódtunk az új rendbe, - állítja a férj, akire óhatatlanul több feladat hárult a korábbinál, bár amennyire lehetett leegyszerűsítették a háztartási teendőket. — Átrendeztük a lakást, a szőnyegek nagy részét kiraktuk, így kevesebbet kell porszívózni, a konyhából a gyerekekre nézve veszélyes gépeket elpakoltuk - mondja a feleség. Nemcsak a lakás változott meg Barbalicséknál, hanem a kisfiú és a kislány ruhatára is, pólót, joggingot kaptak, csupa olyan holmit, amit csak be kell dobni a mosógépbe és nem kell vasalni. A képviselő mama az első időben nem vállalt bizottsági tagságot, így csak két napot kellett a családtól távol töltenie. — Nálunk két részre oszlik a hét, amikor itthon van édesanya és amikor három napig hárman vagyunk, - mondja a negyedik osztályos Berta, majd hozzáfűzi, hogy a hétfő a legjobb, mert akkor apa mellett aludhatnak a franciaágyban. Egyébként is más ilyenkor, mert ha a mama nincs otthon, akkor nem komoly zenét, hanem Cseh Tamást és a Woods- tockot hallgatnak, meg számí- tógépeznek. Na és nem kell nézni a híradót, a politikai műsorokat és esti mese gyanánt a papa Kőműves Kelemen balladáját olvassa fel. — A „Pollack művekben" - utal a sarki pékre az apuka - sütik a legjobb lekváros batyut, minden hétköznap onnan hozzuk a reggelire valót, 20 forint/stück, - halljuk a napi árakat. Ahogy lassan belerázódott a család az új menetrendbe, - amiben segítséget jelentett egy kedves szomszéd néni, - dr. Dávid Ibolya az ügyrendi bizottság tagja, majd Kónya Imre után a bizottság elnöke lett. A jelenlegi beosztás szerint vasárnap este vagy hétfő hajnalban megy autóbusszal a budapesti albérletbe és attól függően, hogy van-e plenáris ülés vagy sem, szerdán vagy csütörtökön este ér haza. Ráadásul minden páros hét péntekjén képviselői fogadóórát tart Tamásiban a polgármesteri hivatalban reggel 9-től délután kettőig. Aztán még ott vannak a különböző hétvégi párt- és egyéb rendezvények, ahová meghívják és elvárják a képviselőasszonyt. — Nemcsak a férjemmel, a gyerekekkel is megbeszéltem a dolgot, mondtam, több lesz az elfoglaltságom, szedjék össze magukat. Megértették és hogy nem volt gond, az nagyrészt Miklós érdeme. Ő ugyanis, ha el kell mennem, nem azt mondja, hogy na, anya megint elmegy, hanem azt, srácok, de jó lesz anyának! — Egyetemista korunk óta együtt vagyunk, értjük egymást, de azért az a legszebb, amikor hétvégén vagy az ünnepekkor együtt vagyunk, - hárítja el a dicséretet a papa. Éppen ezért az egész család nagyon várja a karácsonyt. — Az a legszebb ünnepünk. Az előkészítés legalább akkora örömet jelent, mint a gyertyagyújtás, — mondja Dávid Ibolya. Berti helyesel, majd sorolja, hogy náluk kinek mi a dolga szenteste. — Mi apával és Mikivel feldíszítjük a karácsonyfát, közben veszekszünk, hogy ki eszik meg több szaloncukrot, édesapa szokott ebben a bűnös lenni. Közben édesanya főz, halászlét, merthogy bajai, ráncpontyot hidegsalátával, meg mindenféle édességeket, mert édesapa és az öcsém azt szeretik. — A kedvencem a tökgyalus gesztenyepüré, - bólogat a családfő utalva arra, hogy az általa elfogyasztott hatalmas gesztenyemassza mennyiséget csak a fentebb említett háztartási eszközön lehet elkészíteni. — Három napig karácso- nyozunk, játszunk a kutyáinkkal meg kirándulunk, - ábrándozik Berti. Hogy a a második osztályba járó Miklós sem gondolkodhat másképp, arról a már most elkészített és ablakba rakott rajz árulkodik: JÓ ÜNEPEKET APA ÉS ANYA! - szól a némi helyesírási hibával, de őszinte szívvel írt üzenet. F. Kováts Éva Fotó: Ótós Réka Adám bácsi A györkönyi Pámer Ádám bácsi barátságos, meleg házban fogadott bennünket. Keze ügyében, mint mindig, a Tolnai Népújság. — Egyszerű gazdálkodók voltunk — mondja Ádám bácsi.— Itt születtem, 1923-ban, és éltük a gazdálkodó falusi ember életét. Aztán jött a háború. Édesapámmal együtt vonultam be 1944-ben, én azonban hamar megszöktem, itthon bujkáltam. Aztán 1947-ben kitelepítettek minket. Nem akartunk elmenni Magyarországról, tanyákon bujkáltunk, cselédnek álltunk. Két év múlva visszajöttünk Györkönybe, gazdálkodni kezdtünk. Egy zsúptetős, ócska házba laktunk, ezt, amiben most lakunk, s ami a szülőházam, úgy vásároltam vissza 1965-ben. A téeszszer- vezéskor beléptünk mi is, ott dolgoztam attól kezdve. A Németországban élő rokonok jóvoltából minden évben kaptak német kalendáriumot. Édesanyja, akitől a jó memóriáját örökölte, volt, hogy betéve tudta az egészet. S az 1776-ban kiadott, gótbe- tűs német imádságos könyvet az egész család gyakran forgatta, Ádám bácsi is minden nehézség nélkül elboldogul vele. Amikor fölvetjük, hogy üyen jó észbeli adottságokkal, mint az övé, sokra vihette volna, Ádám bácsi elmosolyodik:— Nem voltam soha nagyravágyó. Nyaralni sem voltam életemben, nem is kívánkoztam. Nekem itt, a faluban megvolt, megvan mindenem, többre nem törekedtem. Érdekel a világ, az újságot minden nap elolvasom, megtárgyaljuk a fiammal, vagy a falubeli társakkal. Elégedett vagyok. Egy fiam és egy lányom van, négy szép unokám. Sose vágytam többre. Venter Marianna Pénteken a mama megy Miklósért az iskolába A bajok forrása a múltban keresendő Majd ha a lakosság kötődik az önkormányzatához... Dr. Csefkó Ferenc a települések anyagi helyzetéről Az átmenet időszaka zajos és zavaros. Naponta születnek olyan rendelkezések, történnek olyan, emberi sorsokat, tömegek sorsát befolyásoló események, melyekhez foghatók azelőtt - a csendes diktatúra időszakában -, jó, ha évente egyszeregyszer adódtak. A változásokat gyakran még a szakmabeliek is képtelenek nyomonkövetni, ezért számukra különféle konzultációkat, „tréningeket" tartanak. Ilyen rendezvény volt az az önkormányzati szakemberek részére tartott továbbképzés is, melyre a közelmúltban került sor Szek- szárdon, a régi* megyeházán. Az előadók a pécsi önkormányzati akadémia oktatói voltak, a hallgatók pedig a Tolna megyei polgármesterek, jegyzők, irodavezetők. Az akadémia képzési tanácsának elnöke, dr. Csefkó Ferenc szólt elsőként a megjelentek előtt, mégpedig az önkormányzati törvény módosításának kérdéseiről. Lapunknak az alábbi interjút adta: — Az akadémia mennyire lát rá az országban lévő önkormányzatok anyagi helyzetének különbözőségére? — Nemcsak az akadémia, de a különböző tudományos műhelyek, kutatásaik alapján, rendkívül sok gyakorlati tapasztalatot szereztek az önkormányzatokról, Borsodtól-Baranyáig. Úgy vélem, hogy kitűnt ezen vizsgálatokból az, hogy óriási különbségek vannak Magyar- országon térségek és térségek, települések és települések között. Vannak olyan önkormányzatok, például az Alföldön, vagy a szegény, aprófalvas régiókban, ahol alig elegendő a rendelkezésre álló pénz arra, hogy a működés gondjait megoldják. Elöregedett a népesség, nines» lehetőség vállalkozásra, stb. Ugyanakkor vannak olyan községek is, amelyeket a jelenlegi elosztási rendszer kedvezőbb helyzetbe hozott. — Mennyiben tehetnek erről az ott élő emberek, és mennyiben a földrajzi-gazdasági környezet? — Tény, hogy a földrajzi-gazdasági környezet is közrejátszik, de véleményem szerint a bajok forrása a múltban keresendő, a településsorvasztó politika „előnyei" köszönnek máig vissza. S ami szomorú: a piac kiépítése is hátrányosan érinti az amúgy is nehéz helyzetben lévő településeket, mert a tőke olyan helyre áramlik, ahol hozadék várható. Oda nem csalogatható be a pénz, ahol nincs vásárlóerő, nincs infrastruktúra. — Nem növeli-e tovább a települések tehetóssége közötti különbséget az, hogy a személyi jövedelemadóból ezentúl csak 30 százalék marad az önkormányzatoknál? — Nem tartom magam e kérdés szakértőjének, de annyit szabadjon mondanom, hogy bizonyos településkört biztosan hátrányosan érint ez a rendelkezés. Továbbá: rengeteg olyan község van, ahol a polgárok már alig fizetnek személyi jövedelemadót, egyszerűen azért, mert nincs annyi jövedelmük. Ott viszont, ahol léteznek jól működő vállalkozások (az más kérdés, hogy adóznak, vagy nem adóznak, vagy hogyan adóznak), biztos, hogy tetemesebb bevételt jelentett az önkormányzatnak a korábbi 50 százalék, mint a mostani 30. Ugyanakkor a kérdés kulcsát én abban látom, hogy az egész elosztási rendszert kellene megváltoztatni. Olyan rendszert kéne kiépíteni, melyben a helyi polgárok érdekeltté válnának abban, hogy az ön- kormányzatot támogassák. „Én adom a pénzt, de persze elvárom, hogy cserébe az én érdekeimet képviseljék." A lakosság kötődne az önkormányzatához. Ehhez viszont az szükséges, hogy a központi adóterhek lényegesen csökkenjenek. — Az akadémia mit tesz, mit tehet mindezért? — Kutatunk, elemzünk, megpróbálunk prognózisokat felállítani, s az eredményeket publikáljuk. Wessely
