Tolnai Népújság, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-03 / 285. szám

2 MÉPÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1992. december 3. Segély az örményeknek New York: Az ENSZ rendkívüli segélyprogra­mot indít be Örményor­szág és Azerbajdzsán megsegítésére: a Menekül­tügyi Főbiztosság két kü­lön missziót küldött teg­nap a két országba, hogy megszervezzék a csaknem háromnegyed millió me­nekültnek szánt, több mint hatmillió dolláros segély eljuttatását. II. János Pál Assisiben Vatikánváros: II. János Pál pápa január 9-ikén együtt imádkozik a világ­vallások képviselőivel As­sisiben az európai békéért, a boszniai háború befeje­zéséért. Ezt az egyházfő je­lentette be az európai püs­pökkari konferenciák el­nökeinek vatikáni értekez­lete befejezésekor. Assisi­ben, a Szent Ferenc bazi­lika előtt 1986-ban gyűltek össze először keresztény, zsidó, muzulmán és bud- hista vallási vezetők közös imádkozásra, II. János Pál kezdeményezésére - akkor a fenyegető nukleáris ka- tasztróra elhárításáért. A katolikus egyház az Euró­pát fenyegető fajgyűlölet, antiszemitizmus, naciona­lista erőszak ellen kíván fellépni az ökumenikus akcióval. Helmut Kohl jóslata Bonn: Helmut Kohl né­met kancellár szerint Len­gyelország, Magyaror­szág, Csehország és Szlo­vákia csak a következő év­században válik majd az Európai Közösség teljes jogú tagjává, még ha az időpont „a századforduló után hamarosan" követke­zik is el. Kohl beszédében elismerte, hogy a maast- richti szerződést az idén már nem tudják életbe lép­tetni, mivel az Európai Közösség tizenkét országa közül kettő - Dánia és Nagy-Britannia - csak jö­vőre dönt. Clinton busszal érkezik Washington: Bili Clin­ton, az Egyesült Államok új elnöke várhatóan bérelt busszal érkezik majd Ar- kansasból Washingtonba, januári beiktatására. Clin­ton választási kampányá­nak egyik legsikeresebb öt­lete volt, hogy buszon járta az országot, így naponta a választók tízezreivel tu­dott találkozni, s eljutott kis településekre is, ame­lyek repülőn nem megkö­zelíthetők. Li Peng Hanoiban Peking: A hanoi látoga­táson tartózkodó kínai kormányfő, Li Peng teg­nap Le Dúc Anh vietnami elnököt biztosította arról, hogy Peking csak békés eszközöket fog alkalmazni Kína és a Vietnam területi vitáinak rendezésére. Hangoztatta, hogy a két ország nézeteltéréseit tü­relmes, baráti konzultá­ciók útján kell rendezni, de elvetette azt a vietnami el­képzelést, hogy vigyék nemzetközi döntőbíróság elé a vitatott Spratly-szige- tek hovatartozásának ügyét. Egyébiránt úgy vé­lekedett, hogy minden vita ellenére Kínát és Vietna­mot több dolog fűzi össze, mint amennyi elválasztja. Csökken az ipar termelése Regionális oktatási központ Pécsett (Folytatás az 1. oldalról.) Az I-HI. negyedévben az ipari termelés - nem számítva az élelmiszeripart - folyó áron 922 milliárd forintot ért el, amely összehasonlító áron 22,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A visszaesés azonban nem egy­formán érintette az egyes ága­zatokat, hiszen a vizsgált idő­szak második felében például a vaskohászat, közlekedési eszköz, fémtömegcikk-, fi­nomkerámia-, üveg-, kőolaj- feldolgozó-, műanyagfeldol­gozó- és háztartási vegyipar, valamint a papíripar már nö­vekedést mutathat ki. Csök­kent viszont a III. negyedév­ben az előállított termékek mennyisége a műszer-, gyógyszer-, selyem-, bőr- és szőrmeiparban, valamint a gázgyártásban. A vizsgált időszak adatai alapján kissé módosult az ipar szerkezete is. A vegyipar, amely termelési érték alapján 34,5 százalékos arányt képvi­sel tovább erősödött, és nőtt a villamosenergia-ipar (11,7 százalék), valamint a könnyű­ipar (15,2 százalék) részará­nya is. Az ipari értékesítés az I-III. negyedévben a termelésnél kisebb mértékben, 19,1 száza­lékkal csökkent, belföldre 23,2 százalékkal, külföldre 5,5 szá­zalékkal értékesítettek keve­sebbet, mint tavaly. A piacok szűkülése legjobban a gép­ipart és a vegyipart érintette, exportjuk 16,6, illetve 10,3 százalékkal volt kevesebb, mint tavaly. A többi ágazat növelni tudta exportértékesí­tését. A belföldi értékesítés a ko­hászatban 50 százalékkal, a gépiparban 35 százalékkal, a könnyűiparban 28 százalékkal csökkent. A bányászat és épí­tőanyagipar belföldi értékesí­tése 25 százalékkal esett visz- sza, a vegyiparé pedig 15 szá­zalékkal lett kevesebb. Az ipari gazdálkodók a vizsgált időszakban 740 ezer főt foglalkoztattak, 17,6 száza­lékkal kevesebbet, mint az előző évben. Legjobban a gép­ipar és az építőanyagipar lét­száma csökkent, 23, illetve 22 százalékkal. (Folytatás az 1. oldalról.) Dobos Krisztina szólt arról, hogy az intézmények megala­kítása során kikérték az Eu­rópa Tanács és több nyu­gat-európai ország kulturális minisztériumának vélemé­nyét is. Szóba került a tájékoz­tatón az is, hogy a regionális oktatási központok felállítását a parlament által még el nem fogadott közoktatási törvény­ben határozták el. A helyettes államtitkár ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: a központok létrehozására az 1991/20. sz. hatásköri törvény lehetőséget ad. Kérdésekre válaszolva el­hangzott: a nyolc oktatási központ igazgatóját körülbe­lül 200 pályázó közül válasz­tották ki. E központok idén a központi költségvetésből idő­arányosan 100 millió forintot kapnak, jövőre pedig mintegy 220 millió jut nekik az állam­kasszából. Elmondták még, hogy az ország nyolc helyén: Közép-Dunántúlon, Veszp­rém központtal, Eszak-Du- nántúlon Győr központtal, Dél-Magyarországon Szeged centrummal, Dél-Dunántúlon Pécs székhellyel, Észak-Ma- gyarországon Miskolc - Ke- let-Magyarországon pedig Debrecen központtal jön létre a ROK. Budapesten kap helyet a középmagyarországi, to­vábbi budapesti regionális ok­tatási központ. A sajtótájékoztatón megje­lentek és aktívnak bizonyul­tak az egyes oktatási közpon­tok kinevezett igazgatói is. Közülük többen hangsúlyoz­ták, eddigi tapasztalataik so­rán azt látták, hogy az oktatási intézményekben dolgozó pe­dagógusok nagy várakozással tekintenek e központokra, és csak egy szűk rétegnek van­nak fenntartásai e szerveze­tekkel szemben. Ők is meg­erősítették: tevékenységüket nem a politikai hovatartozás, hanem a szakmai szempontok figyelembevétele irányítja majd, és hatékonyan kívánnak tevékenykedni többek között a munkanélküli fiatalok át­képzésének segítésében, a pe­dagógus munkanélküliség megszüntetésében is. A vállalkozók és az Expo Tolna megyébe is jut belőle Egymillió ajándék­fogkefe - gyerekeknek Baranya, Zala és Tolna me­gyébe is jut abból az egymillió ajándék fogkeféből, amit a Magyar Máltai Szeretetszolgá­lat oszt szét a gyerekek között a fogászati hónap alkalmából, remélve, hogy minél többen használni is fogják azokat. Elégedettek lehetünk a gyerekek szájápolási szokásaival? - kér­deztük dr. Szőke Judit szakfe­lügyelő főorvost. — Az előző évekhez képest némi javulás tapasztalható, de mi magyarok még mindig ke­vesebb fogkrémet használunk, mint más európai országok lakói. — Talán mert nagyon drágák a fogkrémek? — Részben ez is igaz. De az is, hogy a drágább fogkrémek jobbak, fluoridot is tartalmaz­nak. Egyébként az olcsóbb, magyar fogkrémekből sem fogy elegendő. — Hány éves kortól célszerű az apróságokat megtanítani fogat mosni? — A játékos fogmosást már a tejrágófogak kibújását köve­tően meg lehet kezdeni. Való­jában a szülőknek kellene jó példát mutatniuk, és minden étkezés után, de este, lefekvés előtt feltétlenül fogat mos­niuk. Ha ezt látja a gyerek, természetesen alakul ki benne a tiszta száj iránti igény. — Étkezési szokásokkal javít- ható-e a fogak állapota? — Feltétlenül. A főbűnös a sokat emlegetett édesség. Jó volna legalább azt elérni, hogy a kicsik csak a főétkezés után egyenek cukorkát, édességet, és felejtsék el a nassolást. Nem tudom mit szólnának a gyere­keink, ha például több svájci iskolához hasonlóan nálunk sem lehetne az iskolai büfék­ben édességet venni. Bizo­nyára nagyon meglepődné­nek, pedig a svájci gyerekek fogai kevésbé romlanak, ami­óta nem tudnak cukrot, csoko­ládét venni a szünetekben. El kellene érni, hogy csak a cu­kormentes rágógumit árul­hassák a boltokban. A rágó­gumi valóban erősíti a rágó­izmokat, de semmiképpen sem pótolja a fogmosást.-szó­Ferenczy-Europress A Vállalkozók’ Országos Szövetsége sajnálattal fogadta az MSZP azon bejelentését, hogy a továbbiakban rém tá- ^jgitják a"? i 996-os Világkiál- ^^^negrerdi’/cset - derül ki M^ervezet közleményéből. A VOSZ meggyőződése to­vábbra is az, hpgy az ország­nak, a gazdaságnak szüksége A nyári hónapok csődbeje­lentési hulláma lecsengett, s havonta már „csupán" száz csődbejelentés érkezik a Fővá­rosi Bíróságra, amely az or­szág ügyeinek mintegy felét kezeli. Ezzel szemben viszont több, mint ezer felszámolási kérelmet nyújtanak be a hite­lezők minden hónapban. Mindez azt jelzi, hogy még évekig lesz dolguk a csődbí­róknak, akikből sajnos, még mindig nincs elég. Mindezt dr. Piskolti Sándor, a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiu­mának nyugalmazott vezetője közölte könyve, a Csődjogi praktikum folytatásának be­mutatásakor. Az elmúlt hónapokban 3000 csődeljárás halmozódott fel a fővárosi bíróságon, amelynek feltehetően a fele felszámolás­van a Világkiállításra. így kö­vetendő magatartásnak azon kritikák megfogalmazását tartja, melyek alapján jobban, sikeresebben készíthető elő az Expo. Ä rendezvény sikere érde­kében ugyanis segítségre és nem elhatárolódásra van szükség. sál fog végződni. A bírók ala­csony létszáma miatt azonban az ügyek időben elhúzódnak, s ez további gazdasági veszte­ségeket okoz a hitelezőknek. A határidők be nem tartása miatt néhányan már kártérí­tési eljárást is kezdeményez­tek az Igazságügyi Miniszté­rium ellen. — Akik a lehető legkeve­sebb veszteséggel szeretnének kikerülni a csődeljárásból - legyenek hitelezők vagy adó­sok - próbáljanak meg egyez­séget kötni - tanácsolja Pis­kolti Sándor. A PM és az APEH adatai szerint a csődel­járások fele már ma is egye­zséggel végződik. Persze, ez sem garancia a megoldásra, csupán a legrosszabb elkerü­lésének egyik lehetősége. do mi Ferenczy Europress Felszámolás helyett megegyezés Orosz önkéntesek toborzása Jugoszláviába Az orosz nacionalista és ha­zafias körök rendkívül szoros kapcsolatot tartanak fenn a szerb kormányzattal és belg­rádi látogatásaik során a leg­magasabb szinten fogadják őket - derül ki a Moszkovsz- kije Novosztyi című hetilap legfrissebb számából. Az újság értesülése szerint igen szervezetten folyik az orosz önkéntesek toborzása és Jugoszláviába küldése: jelen­leg már két orosz osztag har­col Bosznia-Hercegovinában. Rajtuk kívül orosz katonai szakértők is segítik a szerb hadvezetést. Az orosz hetilap egy teljes oldalt szentelt a délszláv vál­ságnak, pontosabban orosz vonatkozásainak saját hely­színi értesüléseit és az ügyben érintetteket megszólaltatva. Jurij Beljajev, a szentpéter­vári tanács képviselője egy hónapot töltött Jugoszláviá­ban megfigyelőként, hogy körbejárva az orosz önkénte­sek táborait életkörülménye­ikről és szükségleteikről tájé­kozódjon. Beljajev nem árulta ugyan el a délszláv válságban részt vevő oroszok számát, annyit azonban megjegyzett, hogy a nemrégiben közölt kétezres létszám túlzott, s nem csupán oroszokról, hanem fehéroro­szokról és ukránokról is szó van. Emellett a lap szerint szinte minden szerb alakulatnál szolgál egy-két orosz, akik ha­zájukként a Szovjetuniót jelö­lik meg. A teljes ellátás mellett havi 20 ezer dinárt (kb. 27 dol­lárt) kapnak. Noha a toborzási mecha­nizmust Beljajev nem fedte fel, szavaiból mindenesetre kide­rült, hogy alapvetően Moszk­vában és a Néva-parti város­ban igen gördülékenyen zajlik az önkéntesek beszervezése és küldetésük intézése. A Mosz­kovszkije Novosztyi szerint ebben a fő szerepet az orosz-szerb baráti társaság játssza. Az önkéntesek turis­taútlevelet és repülőjegyet kapnak, majd irány Belgrad. Ä lap idézte bizonyos Fila­tov tábornok kijelentését, aki tízezres orosz alakulatot ígért a szerbeknek „tábornokokkal és ezredesekkel". Eközben pedig állítólag az orosz hadse­reg vezérkarának támogatá­sára hivatkozott. Beljajev azt is kifejtette a lapnak, hogy né­zete szerint Jugoszláviában a III. világháború kezdődik. Emellett Európa-szerte zajlik a szlávok elnyomása, így rövi­desen Oroszországnak is hadba kell lépnie. Éppen ezért az önkéntesek küldése tulaj­donképpen kettős célt szolgál: egyrészt így segítik a „szerb testvért" másrészt ily módon, valódi háborús körülmények között készítik fel a jövendő orosz tiszteket. Nincs megegyezés a szénárakról Megegyezés nélkül zárult a megbeszélés a BDSZSZ sztrájkbizottsága és a kor­mány delegációja között. A ta­lálkozó a második fordulója volt a november 16-17-ei ér­dekegyeztetésnek, amelynek tétje az 1993. évi energetikai szénátvitel mennyisége. A tegnapi megbeszélésen a ter­melői árak mértéke, illetve az úgynevezett szénfillér-dotáció volt napirenden. A kormány tárgyalócsoportja elviekben egyetértett a BDSZSZ széhfil- lér-javaslatával, de nem volt felhatalmazása arra, hogy an­nak mértékéről, forrásáról tárgyaljon. A szakszervezet javaslata abból áll, hogy a MVM JRt. néhány fillérrel emelje meg a villamosenergia árát, hogy ezzel kompenzálja a veszteségeket, amelyek a hazai szén előnybe részesítése miatt keletkezik a széntüze­lésű hőerőműveknél. Kérdőjelek Jelképek üzenetei Miért lépett be Iliescu ro­mán elnök a Magyar-Román Baráti Társaságba? .Saját szavai szerint azért, mert rendkívül fontosnak tartja a társaság munkáját, ki­váltképp pedig, mivel a maga részéről az egyszerű emberek - a román és ma­gyar polgárok - közötti barátság építését tekinti tevékenysége fő céljának. Politikai céljaival összhang­ban tette meg ezt a szokatlan lépést? Semmi ok feltéte­lezni az ellenkezőjét, hisz Románia államfője politi­kus. Nem ezen a gesztu­son múlik a két ország kapcsolatainak jövője, de Iliescu lépése olyan jelkép, ami ellen önmagában aligha lehet kifogása sen­kinek, aki a magyar-ro­mán viták rendbetételét kívánja. A kolozsvári Mátyás ki­rály szoborral kapcsolatos botrány ellenére? Román felirat elhelyezése egy olyan város szobrán, amely szimbóluma a ma- gyarok-románok hagyo- mános közösségének, akár érthető is lehetne. Olyan szöveg azonban, amely méltatlan ahhoz a nagy ki­rályhoz, aki az akkori Ma­gyarország minden népé­nek kiváló uralkodójaként vívott ki elismerést Eu­rópa-szerte, s ezért felhá­borítja a lakosság magyar részét, akkor is vitatható ügyet szolgál, ha a ciniku­san „magyarfaló" polgár- mester arra szólít, hogy legyen ez a felirat biztatás és egyben felhívás a békés egymás mellett élésre. Ha jelképnek szánják is, ki érez­heti békeüzenetnek azt, ami most Kolozsvárott zajlik? Dunának, Oltnak egy-e ma is a hangja? Fontos, hogy higgyünk benne, bár veszélybe kerültek Ady, Arany és Bartók utcái is, éppen a Szamos-parti vá­rosban. Zavartkeltő lárma teszi nehezebben hallha­tóvá ezt a sorsközösséget jelképező hangot. De a fo­lyók szerepe a Kár­pát-medencében mindig az, hogy összekössenek, s erről szól a muzsikájuk is. Kocsis Tamás Ferenczy-Europress Lelőtte feleségét és anyósát Kiskorú gyermeke jelenlé­tében megölte feleségét és anyósát, súlyosan megsebesí­tette apósát tegnap Cs. I. kö­veskáli lakos. A gyilkosság után vadászpuskájával vég­zett magával. A negyvenéves férfi reggel kereste fel a szülei házában tartózkodó feleségét, akitől különváltan élt. Vitába keveredtek, amelynek Cs. I. a vadászfegyverrel vetett véget. A tragikus sorsú házaspárnak két kiskorú gyermeke van, mindketten otthon tartózkod­tak, egyikük a gyilkosság szemtanúja volt. I Megbánja, I ha otthon marad, 50 Ft minden darab! Nyugati felnőtt- és gyermek ruhavásár lesz PAKSON a Művelődési Központban december 3-án, csütörtökön, 9-17 óráig. I BESSY BT. I (22544)I

Next

/
Oldalképek
Tartalom