Tolnai Népújság, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-02 / 284. szám

r r Minilabor Tengelicen A Nap kél 7.12 órakor nyugszik 15.55 órakor A Hold kél 11.55 órakor nyugszik----órakor Ü GYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: F. KOVÁTS ÉVA Telefonszámunk: 16-211,15-468 Telex: 14-251, ez a vonal napközben él. Kevesebb köd A várható időjárás az ország terüle­tére ma estig: változóan felhős lesz az ég több órás napsütéssel, legfeljebb nyugaton és északon lehet kisebb eső, havas eső. A déli, délnyugati szél megélénkül, a köd többnyire felosz­lik. A legmagasabb hőmérséklet általában 6, 11 fok között ala­kul, a ködös tájakon 0 fok közelében. DECEMBER SZERDA Névnap: Melinda, Vivien Névnapok története Melinda= a kígyó, Vivien= a vidám. A mai kedves Melinda nevünkről Katona József Bánk bán tra­gédiájának női fősze­replője, bánk felesége jut eszünkbe. De ta­lán kevésbé ismert az, hogy eredetileg Katona Adelaidnak nevezte ót, majd ke­zébe került Bánk bán történetének fordif tása, Csery Péter 1821-ben készült műve, amelyben a Melinda név szere­pelt és ezután változ­tatta meg erre hős­nője nevét. Valószí­nűleg a név alapja a germán „Ermelinda" amelyet Mátray Já­nos névmagyarázó „Írmin istennek szentelt kígyó" ér­telműnek vél. Második nevünk, az alig ismert Vi­vien 1991-ben került először e nap élére. Jelentése annyi, mint „életkedvvel teli". Mindkét névhez aranyló virág illik: válasszunk számukra sárga levélszélű Pe- perornia obtusifoliát vagy keressünk vi­rágüzletben „arany- virág"-ot, lehetőleg egy két-szál sárga aranysárga krizan- ténnal. Széleskörű Nagy gondja oldódott meg a tengelicieknek és a hozzá tartozó kistelepülések lakói­nak. A két körzet két házior­vosának is nagy segítséget je­lentett az a minilabor, amit az önkormányzat vásárolt ez év tavaszán. Egy laborvizsgá­latra a betegnek eddig Szek- szárdra kellett utazni, idén májustól az ilyen jellegű vizs­gálatokat már helyben, az rendelőben végzik. A közel 700 ezer forintba került készülékkel tizenhat­féle vérvizsgálatot lehet elvé­gezni. A viszonylag drága ké­szülék szűrővizsgálatok fel- használására nem alkalmas ugyan, de a helyes diagnózi­sokhoz a korrekt vizsgálatok­kal az eltelt fél év alatt jelesre vizsgázott. A betegtől vénás vért vesz­nek, amit steril körülmények között kezelve, a megfelelő tesztcsíkok segítségével né­betegellátás hány perc alatt vizsgálnak meg. A tájékozódó jellegű vizsgálatokon többek között a koleszterint, a hasnyálmirigy- és veseproblémákat tesztelik. Ám, ha olyan jellegű vizsgá­latra van szükség, ami még a teszteredménynél is bővebb tájékoztatást ad a betegségről, a megyeszékhelyre utalják be a beteget. A minilaborhoz je­lenleg még hiányzik a vér­centrifuga, amit a későbbiek­ben szeretnének beszerezni. A beteg, reumás emberek gondját enyhíti, hogy az or­vosi rendelő elkülönített váró­jában ultrahangos készülék segítségével reumatikus keze­léseket végeznek. Az orvos a felállított diagnózis alapján indikálja, a kezelést pedig az asszisztensnő végzi el a bete­gen. A bőrbetegségek gyógyí­tására kvarcolást is alkalmaz­hat az orvos.- p-teri ­Dr. Szegedi Aranka bemutatja a készüléket Előzés, megcsúszás, árok, temető Monor külterületén, a 4--es számú főúton hétfőn késő este Á. Attila 26 éves budapesti la­kos egy tehergépkocsival el­ütötte az úttesten szabálytala­nul átgyalogoló I. József 52 éves helyi lakost, aki a hely­színen életét vesztette. Dalmand külterületén hét­főn, a déli órákban D. János 38 éves döbröközi lakos sze­mélygépkocsija előzés közben megcsúszott, belerohant az út menti árokba, egy fának ütkö­zött és felborult. A gépkocsi vezetője súlyosan megsérült és 15 éves fia, ifjú D. János pe­dig a kórházban belehalt sérü­léseibe. Nagyvázsony külterületén egy útkanyarban hétfőn kora reggel U. George Aurelian 25 éves román állampolgár sze­mélygépkocsija az úttestről kisodródva egy fának ütkö­zött. Utasai közül Z. Stefan Marian >4 éves román állam­polgár a helyszínen meghalt, egy másik utas pedig könnyű sérülést szenvedett. Ä rendőr­ség a jármű vezetőjének útle­velét elvette. Gyújtogatás Dunakeszin a Házgyár úti VÁÉV-BRAMAC telepen egy ismeretlen személy felgyúj­totta a 2500 négyzetméteres konyhaépület raktárában tá­rolt élelmiszerkészletet. A tűzoltóknak öt különböző he­lyen- keltett tűzgócot kellett megfékeznie. A Fejér megyei Sárosdon a Dózsa György utca 6. szám alatti családi ház szobájában - feltehetően dohányzás miatt - kigyulladt az ágynemű és füstmérgezés következtében a lakás tulajdonosa, az 59 éves Simon-Gáti István életét vesz­tette. OLVASTAM Hajhossztól függetlenül Nézegetem a lapokban a vasárnapi tatabányai Tu­rul-avatás felvételeit. Hatalmas rendőri előkészületek biztosították, hogy most senki ne zavarhassa meg Göncz Árpádot. Atrocitás nem is történt, mert igazoltattak, megmotoztak és előállítottak minden gyanús „elemet", dehát ez sem az igazi... Mert bizony fennakadtak olyanok is a rostán, akiket nem lett volna szabad meggá­tolni abban, hogy a helyszínre vonuljanak. Nincs két egyforma skinhead. Az egyik virággal jön, a másik bokszerrel és furkósbottal. Az egyiket valóban nemes érzelmek fűtik, a másikat csak a nyájösztön ve­zérli. Nem a külsővel van itt az alapvető probléma - hisz a legtöbben kopaszon érkezünk ebbe a világba, s úgy is távozunk -, hanem a koponyán belüli idegsejtek között van egyeseknél - hajhossztól függetlenül - vala­milyen téves kapcsolás. - Wy ­trj 13 regiszteres orgonával gazdagodott a győri Richter János Zeneművészeti Szakkö­zépiskola. A 3 millió forint ér­tékű orgonát a pannonhalmi Takács Orgonakészítő Cég ké­szítette. Az oktatási célra ké­szített hangszer lehetőséget ad különféle kamarakoncertek megtartására is. Csütörtök 1992. december 3. Csütörtök reggel ismét kukorékol a Kakas 5.40-kor a TV-l-en. A műsorból: Népi csí­ziók, időjárás, úthelyzet, lapszemle, faluhírek, ag­rárújdonságok, vállal­kozó gazdáknak, iparo­soknak, kereskedőknek, orvosoknak, pedagógu­soknak - a vidéki Ma­gyarország polgárainak. A tervezett témák: Kert-Ész: a füvészkert- ben; A paraszti jövendő­ről az Agrárszövetség fő­titkára; Ismét Rózsa- szentmártonban: Aki már nem vállalkozik; Kakasposta-láda; A Ka­kashálózat híreiből; Fe­renc- és Olívia-köszöntő. iiiBiiBBiiBirn Moziműsor Szekszárd, Panoráma, nagyterem: Halálos fegyver 3. (15.30, 17.30, 20 óra). Kiste­rem: A hercegnő és a kobold (15.15 óra). Gladiátor (17.15 óra). Arachnophobia (19.30 óra). Paks, Művelődési Köz­pont: Férfias játékok (19 óra). Traffipax A megyei rendőr-főka­pitányság illetékesének tá­jékoztatása szerint az alábbi időpontban és hely­színen lesz traffipax-mé- rés: December 2-én 14-22 óráig az 56-os főút, Vár­domb, Bátaszék _ belterü­lete. RÁDIÓ - TELEVÍZIÓ KOSSUTH RÁDIÓ Középhullámon: 4.30: Reggeli krónika. 8.20: Törvénykönyv. 8.30: Hangszemle. 9.05: Nap­közben. 11.05: Válogatott per­ceink. 11.35: Bibó I.: Zsidókér­dés Magyarországon 1944 után. 12.00: Déli krónika. 12.30: Vendég a háznál. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Ki nyer ma? 13.15: Falurádió. 13.30: A református egyház félórája. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 15.05: A Hatá­rok nélkül naplója. 16.00: Dél­utáni krónika. 16.15: Minden­napi gazdaság. 16.30: Zenefó­rum. 17.05: Magyarországról jövök. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvi­lág. 19.25: Jó éjszakát, gyere­kek! 19.41: Gondolatok a Fa­ustról ... 20.05: Emlékezetes dallamok. 20.30: Határok nél­kül. 21.05: Kossuth klub. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Fórum. 23.05: Nagy mesterek- világhírű előadóművészek. UJKH-adón: 6.55: Körzeti in­formációs magazinok. 11.00: Derűre is derű. 11.25: Muzsi­káló természet. 11.30: Fórum. 14.00: Kettős kötőáés. 14.30: Látatlanul. 15.05: Társalgó. 16.00: Az Amerika Hangja. 18.30: V materinskom jaziku. 19.00: In limba matema. 19.30: In der Muttersprache. 20.00: Na maternjem jeziku. 23.00: A BBC magyar műsora. 23.45: Comment vivent... PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Napindító. 8.05: Sport­reggel. 8.20: Rivaldafényben. 8.50: Apró-cseprő. 9.00: Hírek. 9.05: Zene-szó. 10.55: Gordi- usz plusz. 11.00: Hírek. 11.05: Napóra. 12.00: Válogatás ma- gyarnóta-lemezekről. 12.45: Vízállásjelentés. 13.00: Hírek. 13.05: Derűre is derű. 13.30: Kedvencek a múltból. 14.00: Tea hármasban. 15.00: Hírek. 15.05: Rockszerda. 16.00: Hi­ánypótló. 17.00: Hírek. 17.05: Napóra. 17.50: Rádiót nyerhet. 18.00: Rockhullám. 18.30: Drogambulancia. 19.00: Hírek. 19.05: Kölyökrádió. 19.35: Népdalkörök és citerazeneka- rok felvételeiből. 20.00: Juta­lomjáték. 20.40: Visszaszámlá­lás. 21.00: Hírek. 21.05: Batu- cada. 22.00: Zenés sikerek ma­gyar színpadon. 22.30: A Co- DoNa együttes játszik. 23.00: Hírek. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Napforduló. 0.10: Jazz-show. 4.03: Magyar nó­ták, csárdások. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.00: Hírek. 10.05: A harciszekerek. 10.20: Opera- slágerek. -10.50: Zenekari muzsika. 11.40: Magyar szer­zők népzenei feldolgozásai­ból. 12.00: Hírek. 12.05: A Cimbora Tábor záróhangver­senye. 12.57: Hock Bertalan orgonahangversenye. 14.00: Hírek. 14.05: Effi Briest. 15.03: Lalo: Ys királya. 15.16: XV. Debreceni Nemzetközi Bartók Béla Kórusverseny. 16.00: Hí­rek. 16.05: Menekülők. 16.32: Philip Jones rézfúvós együtte­sének felvételeiből. 17.00: Metronóm. 17.50: Újraol­vasva. 18.00: Hírek. 18.05: A magyar zene évszázadai. 19.35: Zenekari muzsika. 20.00: Hírek. 20.05: Halhatat­lan magyar vers. 21.15: Gio- conda. 22.00: Hírek. 22.05: Hallotta már? Ismerje meg! Érdemes! 23.00: Rádiószínház- Az oroszlán torka. 23.36: Larry Coryell gitározik. 24.00: Hírek. 0.05:. Századunk zené­jéből. 1.25: Éji kamarazene. JUVENTUS RÁDIÓ BALATON (AM 810 KHz) 8.00: Reggeli zenés informá­ciós magazin. 8.15: A nap mű­vésze. 9.20: Főzzünk muzsi­kát. 10.20: Éjszakai lokál. 11.20: Dunántúli panoráma - zenés magazin. 12.20: Csi­szár-rock. 13.20: Délelőtti mér­leg. 13.50: Lemezböngészde. 14.20: A nap vendége - stúdi­óbeszélgetés. 15.20: Csevegő szaxofon. 17.20: Rádiós Tükör- zenés magazin. 18.20: Black is black. 19.20: Napszemle - információs műsor, minden óra 15 perc: hírek, meteoroló­gia, utinform, minden óra: színes információk, tallózó. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-9.00: Hajnaltól reggelig- zenés hírmagazin. 5.55-6.55: Csak a 343,64 m-es KH-on. 6.55-9.00: 71,01 és a 71,81 MHZ URH sávon is. 9.00: Mű­sorzárás. 13.00: Hórvát és szerb nyelvű nemzetiségi mű­sor. 14.00: Német nemzetiségi műsor. 15.00-18.00: A „Pan­nónia Rádió" szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00: Regionális német nyelvű nemzetiségi műsor. 19.30: A MR német nemzetiségi mű­sora Pécsről. 20.00: A MR hor- vát nemzetiségi műsora Pécs­ről. 20.30: A MR szerb nemze­tiségi műsora Pécsről. Sugár­zási sáv: 13.00-19.30 a 343,64 m KH-on, 19.30-21.00 a 343,64 m KH-on, valamint a Kossuth URH sávokon is. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 5.40: Falutévé. 6.00: A Reg­gel. 8.30: Közjáték. 8.35: Nap­közi. Benne: 9.00: Nyeregben vagyunk. 10.00: Miami Vice (ism.). 11.00: Játék. 11.15: Baba-ház. 12.00: Hírek. 12.05: Képújság. 15.55: Képújság. 16.00: Magyarország-Spa­nyolország női kézilabda VB-mérkőzés. 17.05: Délutáni egyenleg. 17.15: Megveszem ezt a nőt. 17.40: Mini klip-mix. 17.50: Pénzvilág. 18.00: Most- A sokoldalú fiatalok műsora. 18.30: KultúrFelelős. 18.45: Álljunk meg egy szóra! 18.55: Napközi. 19.15: Cimbora. 19.35: Esti mese. 20.00: Hír­adó. 20.30: Telesport. 20.40: Miami Vice - Senki sem él örökké. 21.30: Közjáték. 21.40: Szeszélyes évszakok. 22.40: Krónika. 23.45: Híradó. 23.50: BBC-híradó. TV2 16.00: Műsorismertetés. 16.05: Hírek. 16.15: A chatea- uvalloni polgárok. 17.10: Tor­pedó. 17.25: Anyák ... - An­namária története. 17.45: Re­gionális híradó. 18.00: Híradó. 18.12: Időjárás. Műsorvezető: Sugár Ágnes 18.20: Gyerekeknek. 18.44: Zöldpont. 19.05: Kisfilmek a nagyvilágból. 20.40: Nekem legyen mondva - Lugosi Vik­tória talkshow-ja. 21.35: Euró­pai Filmhét Budapesten. 22.00: Esti egyenleg. 22.20: Időjárás. 22.25: Napzárta előtt. 22.50: Árnykereskedő. RTLPLUS 6.00: Halló, Európa - jó reg­gelt, Németország! 8.50: Owen Marshall - Zongorata­nár. 9.45: Gazdag és szép. 10.10: Dr. Marcus Welby - Porcelánbabák. TI.00: Viva. 11.30: Családi párbaj. 12.00: Magazin. 12.30: Az élet játé­kai. 13.20: Kalifornia klán. 14.15: A Springfield-sztori. 15.00: Quincy - A halál oka ismeretlen. 16.00: Beszélgetés. 17.00: Rizikó. 17.30: Forró nye­remény. 18.00: Fiatalok maga­zinja. 18.45: Híradó. 19.15: Robbanékony. 19.45: Jó idők, rossz idők. 20.15: Karlsruhe- Frankfurt - labdarúgó kupa- mérkőzés. 22.15: Tévétükör. 23.15: Gottschalk-show. 24.00: Sunset Beat. 1.00: Borzasztó kedves család. 1.30: Quincy (ism.). 2.30: Dr. Marcus Welby (ism.). 3.30: Beszélgetés (ism.). 4.30: Robbanékony (ism.). 5.10: Fiatalok magazinja. ÍPUJSAG Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Telefax: 15-508. Készült a szerkesztőség elekt­ronikus rendszerén. Nyomás: Szekszárdi Nyomda Kft. Postacím: 7101 Szekszárd, Széchenyi u. 46. Telefon: 11-422. Felelős vezető: VADÁSZ JÓZSEF ügyvezető igazgató. Terjeszti: & Magyar Posta. Előfizet­hető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: havonta 319 Ft, negyedévre 957 Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom