Tolnai Népújság, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-02 / 284. szám

1992. december 2. VÁLLALKOZÁS - PIAC KÉPÚJSÁG 5 A TOLNA MEGYEI Kereskedelmi és _____Ipar-_____ K AMARA HÍREI Romániába exportálók figyelmébe A román kormány a fo­gyasztók védelme érdeké­ben előírta, hogy minden Romániába szállított keres­kedelmi termékre vonat­kozó információt román nyelven kell megadni, bár­mely országból származna is az. Ennek biztosítása a román importőr feladata, de célszerű, ha exportőreink ismerik és figyelembe veszik ezt a rendelkezést. Grazi vásár A Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma 1993-ban is támogatásban részesít több külföldi vásá­ron való részvételt. Többek között az 1993. május 1-9. között megrendezésre ke­rülő Grazi Tavaszi Vásáron is előnyös feltételekkel ve­hetnek részt a magyar vál­lalkozások. A magyar részvételnek már hagyományai vannak, kedvezőek a lehetőségek a magyar termékek — elsősor­ban a fogyasztási cikkek - bemutatására és helyszíni árusítására. Hamarosan lejár a jelent­kezési határidő néhány más, szintén az NGKM által tá­mogatott, ezért viszonylag kedvező áron igénybe ve­hető egyéb kiállításra is, többek között a januári ber­lini élelmiszer- és a brnoi márciusi általános profilú vásárra. További informá­ciók irodánkban. Áruszállítási lehetőség Bosznia-Hercegovina kormányának tájékoztatása szerint több áru rendszeres boszniai szállítására van le­hetőség: búza, kukorica, bab, rizs, tejpor, húskonzer­vek, mosóporok, textilipari termékek, stb. Az áruszállí­tások finanszírozását a bos- nyák kormány biztosítja. Üzleti ajánlatok Használt autókkal és au­tóalkatrészekkel foglalkozó osztrák cég autók, törött au­tók és autóalkatrészek ex­portjára keres kelet-európai partnereket. Jelentős osztrák cég, amely a felületkezelés terü­letére specializálódott (pl.: marás, ónozás, sósav rege­neráció stb.) keres kizáróla­gos képviselőt Magyaror­szágon. Osztrák cég képviselőt keres „POLYOLEFIN" ma­gyarországi terjesztéséhez. Albániából eladó bitu­men, cement, márvány és díszkövek, különféle művé­szeti termékek. Romániából eladó sima és bordázott betonacél, ce­ment, katedrái (díszített) üveg, fémbetétes üveg, fűré­száru, fürdőszoba-felszere­lés, padlóburkoló lapok, bi­tumen. Jogszabályfigyelő // A munkáltató kártérítési felelőssége: A munkáltató a munkavál­lalónak munkaviszonyával összefüggésben okozott kárért vétkességre tekintet nélkül tel­jes mértékben felel. Mentesül a munkáltató a fe­lelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt működési körén kívül eső elháríthatatlan ok vagy kizárólag a károsult el­háríthatatlan magatartása okozta. Az egyéni vállalkozó, aki legfeljebb 10 főt foglalkoztat, az okozott kárért csak vétkes­ség esetén felel. A munkáltatót felelősség terheli a munkavállaló mun­kahelyre bevitt tárgyaiban, dolgaiban bekövetkezett ká­rokért. A munkáltató előír­hatja a munkahelyre bevitt dolgok megőrzőben való elhe­lyezését. A munkavégzéshez nem szükséges dolgok bevite­lét megtilthatja. E rendelkezé­sek megszegése esetén a ká­rért a munkáltató csak szán­dékos károkozás esetén felel. A munkáltató köteles megtérí­teni a dolgozó elmaradt jöve­delmét, költségeit és társa­dalmi életbe való beilleszke­dés költségeit. A dombóvári Imola Patika Előtérben a patikaprivatizáció és a magángyógyszertárak Országszerte folyik a vita a gyógyszertárak privatizáció­járól. Dombóváron, az Arany János tér 28. szám alatt ez év júliusától szolgálja a betegeket Kovács Jánosné, Irénke ma­gánpatikája. — Mi adta az ötletet, hogy magánpatikát nyisson? V — A gyógyszertárak priva­tizációja elkerülhetetlen. Épp ezért a férjemmel, aki szintén gyógyszerész, úgy gondoltuk, hogy egy családias légkörű patikát hozunk létre. A másik ok, hogy jó ismerősünk is nyi­tott és üzemeltet magán­gyógyszertárat. — Milyen volt az indulás, milyen akadályokat kellett leküz­deni? — A helyiséghez jutás nem jelentett nagy gondot, mivel az önkormányzat 1991. áprili­sában hirdette meg ezt a he­lyet. Megpályáztuk és meg­nyertük, de az anyagiak még hiányoztak. START hitelt sze­rettünk volna igénybe venni, ám ez igen sokáig tartott, csak 1992. januárjában kaptuk meg a pénzt, így hiába voltak meg az engedélyek, csak idén tud­tuk elkezdeni az épület átala­kítását. Ez idő alatt szereztük be a bútorokat, eszközöket, az emblémás csiszolt üvegeket például Debrecenből hozat­tuk. De ki kellett fürkészni még azt is, hogy a címkéket hol írassam. Ebben segítettek azok a kollégák, akik már jára­tosak ezen a téren. —• Az építészeti munkák elké­szültével szakmai vonatkozású gondjai, problémái voltak-e? — A férjemmel 1962-ben végeztük az egyetemet - évfo­lyamtársak voltunk -, Bony- hádon kezdtünk, és fél év után kerültünk Dombóvárra. Tehát 30 év szakmai tapasztalattal és szakvizsgával rendelkezem, így a személyi feltételek adot­tak voltak. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet a fel­ügyeleti szervünk, ők engedé­lyezik a magángyógyszertár működését. — Milyen a gyógyszerellátás, főleg a nehezen beszerezhető gyógyszerek tekintetében? — Nálunk gyorsabban jut­hat gyógyszerhez a beteg. Mi rövidebb úton tudjuk besze­rezni a gyógyszereket, mint az állami gyószertár.-— Mi az eddigi tapasztalata, az emberek kezdik megismerni a patikát? — Úgy érzem és látom, hogy szívesen jönnek ide. Mondják is - elsősorban a környéken lakók -, jó hogy van ez a patika, így nem kell bemenniük a központba. Itt a közelben volt a régi gyógy­szertár is és most örülnek, hogy újból van patika a kör­nyéken. A hangulat családias, lehet beszélgetni, egy-két jó szót szólni a betegekhez, ami a nagy gyógyszertárban nem­igen lehetséges a sorban állók miatt.-— Árban van-e különbség az állami- és magánpatika között? — Államilag szabályozott áraink vannak érvényben, te­hát ugyanazt az árat fizetik itt is a betegek, mint az állami gyógyszertárban. A térítési dí­jak is azonosak, nincs különb­ség. — Hány fővel dolgoznak? — Eddig egyedül voltam, mivel túl pesszimistán indul­tam a vállalkozással, nem tud­tam, mekkora lesz a forgalom. Most kötöttem szerződést két asszisztenssel és egy takarító­nővel. Tulajdonképpen csa­ládi vállalkozásnak terveztük a patikát, mert a gyerekeink is erre a pályára készülnek, az indulásnál a fő motiváció az volt, hogy az ő jövőjüket is biztosítsuk. A fiam elsőéves gyógyszerészhallgató az egye­temen, a kislányom még gim­nazista, de úgy néz ki, ő is ér­deklődik a pálya iránt. — A berendezés igen hangu­latos, a fából készült bútorok ne­mesen egyszerűek. Hol készül­tek? — Itt helvben, a PLATÁN Az emberek már ismerik Kisszövetkezet készítette mindezt. Elmondhatom, hogy nagyon segítőkészek voltak és mindent megtettek, hogy si­kerüljön a vállalkozásunk. — Az Imola elnevezés ötlete hogyan született? — Egyszerűen. Először is, a kislányom neve Imola. A má­sik pedig, hogy ez egy nagyon kedves növény neve is. Itt a kiszolgáló térben látható egy kolozsvári festő barátunk képe, amin gyönyörű imolát örökített meg. Ezt a képet a megnyitásra készítette, és ajándékozta nekünk. — Kívánom, hogy a nehéz in­dulás után most már a munka öröme következzék. — Nagyon köszönöm és remélem, hogy megszeretik az emberek és lesz jövője a pati­kánknak. Tilinger Sándor Régies, családias hangulatot áraszt a berendezés — Nemcsak a gyógyszerekhez, az üzlethez is érteni kell Hír Holnap, azaz december 3-án, csütörtökön délután 6 órakor a KISOSZ szekszárdi székházában tájékoztatót tar­tanak az új adójogszabályok­ról, a nyugtaadásról, a társa­dalombiztosítási változások­ról és az 1993-as év egyéb ak­tuális kérdéseiről. Jó, ha tudja A jogszabályok szerint, amennyiben a társadalombiz­tosítási tartozás kiegyenlítése nem, vagy aránytalanul hosz- szú idő múlva következne be, a követelést a társadalombiz­tosítási igazgatóság ingó- és ingatlanvégrehajtással hajtja be. Tehát a társadalombiztosí­tási igazgatóság is kapott vég­rehajtási jogot. Ahol a jogsza­bály bíróságot vagy adóható­ságot említ, ott a tb igazgató­ságot (kirendeltséget), ahol a bíróság vagy az adóhatóság vezetőjét, ott a tb igazgatóság (kirendeltség) vezetőjét, ahol bírósági végrehajtót, ott a tb igazgatóság (kirendeltség) al­kalmazottját kell érteni. Világbanki hitel Rövedesen igényelhető lesz az a hitel, amelyet 100 millió dollár értékben a magyar ter­mékpiac fejlesztéséhez nyújt hazánknak a Világbank. Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium a KISOSZ köz­reműködésével és pénzügyi támogatásával megjelentetett egy tájékoztatót, amely hama­rosan kapható lesz a KISOSZ valamennyi megyei szerveze­ténél. A kiadvány a hitelcso­mag igénybevételének lehető­ségeiről ad részletes informá­ciókat. A tájékoztatás szerint a kedvezményezettek a fo­gyasztási cikkek előállításá­hoz szükséges alapanyagok termelői, a termék- és élelmi­szer-feldolgozó, valamint for­galmazó gazdálkodó szerve­zetek, illetve vállalkozások, a fuvarozók, a kereskedelmi ta­nácsadók és a kereskedelmi forgalmazást elősegítő cégek lesznek. Az egy pályázó számára nyújtható hitel vagy hitelek összege nem haladhatja meg a 10 millió dollárnak megfelelő értéket. A hitel futamideje 10 év, maximum 3 év türelmi idővel. A hitel kamata a minden­kori jegybanki alapkamat, eh­hez hozzáadódik a kereske­delmi bankok kamatrése, amelynek mértéke bankon­ként változik. Nyugvóponton a helyi iparűzési adó? A helyi adókból származó önkormányzati bevételek két­harmada a vállalkozók által fizetett adókból származik, amely éves szinten 4,5 milli­árd forint. A KISOSZ és a ke­reskedők joggal panaszolták, hogy az adó kivetésnél a nettó árbevételeket veszik számí­tásba. A törvényalkotók ezt a panaszt tudomásul vették. Szándékuk szerint az adózás­nál figyelembe kell majd venni az eladott áruk beszer­zési értékét. A kivethető iparűzési adó maximumát a nettó árbevétel eddigi három ezrelékéről - az új adóalap-számítás mellett - nyolc ezrelékre javasolja emelni a törvénytervezet. E határon belül az önkormány­zatoknak szabad mozgásterük van, figyelembe véve - mint azt a helyi adókról szóló tör­vény 6. paragrafusa köteles­ségként elő is írja - az önkor­mányzat gazdálkodását, a he­lyi sajátosságokat és az adóa­lanyok teherviselő képességét. Csúszik az új privatizációs stratégia megtárgyalása A tervek szerint a kormány ezen a héten tár­gyalta volna az új privatizációs stratégiát, azonban a kabinet zsúfolt programja miatt erre most nem kerülhet sor. Az új privatizációs stratégia néhány fontos eleméről Csuhaj V. Imre, Szabó Tamás privati­zációs miniszter kabinetfőnöke tartott tájékoz­tatót a privatizációs lízing kapcsán. Az új koncepció, mint hangsúlyozta, vala­mennyi fontos területen jelentős változást eredményez majd. A cél a tulajdonosváltás fel- gyorsítása és ennek érdekében a kínálat és a kereslet átstrukturálása. Az új stratégia lényege, hogy bővíti a belföl­dön élők tulajdonszerzésének esélyeit. Ez azonban nem zárja ki a külföldi befektetőket, az idegen tőkebevonás továbbra is rendkívül fontos. Nincs szó tehát arról, hogy a külföldi befektetők nem kívánatosak a magyar privati­zációban, arról viszont igen, hogy a belföldi tu­lajdonszerzés esélyeit a kormányzat a tudatos kínálati politikával erősíteni akarja. A realitásokból kiindulva látható, hogy a magyar befektetők csak lényegesen kisebb ér­tékű vagyontárgyak megszerzésében érdekel­tek, mint a jelenlegi kínálat. Ezért az új straté­gia egyik fő eleme a decentralizáció. Nem egy-egy teljes vertikum felbontásáról van szó, hanem arról, hogy az adott társaságot a köz­gazdaságilag ésszerű mértékig szét kell szedni ahhoz, hogy később jól értékesíthetővé váljon. E keresletteremtés része a lízingkonstrukció bevezetése, amely csak egyik lehetősége a kedvezményes tulajdonszerzésnek. A lízing mellett, amely elsősorban a kevésbé kelendő vállalatok magántulajdonba adását célozza, számos keresletbővítő technika bevezetése várható, amennyiben a kormány elfogadja az új privatizációs stratégiát. A MRP, a részletfi­zetés, a menedzseri kivásárlás mellett hitel­jegy, illetőleg hitellevél konstrukciók jelennek meg a tulajdonváltás gyorsítására. A szakmai részletek kimunkálása még nem fejeződött be, ezért egyelőre korai lenne a konstrukciók rész­leteinek ismertetése - mondotta Csuhaj V. Imre, aki kifejtette azt is: az új privatizációs stratégia fontos jellemzője az információátadás javítása, az információáramlás gyorsítása is. Inkubátorház angol segítséggel A vállalkozókat „védel­mező" együttesen 46 termelő vállalkozás - biztonságos kezdését segítő inkubátorház készül el januárra Székesfe­hérvárott. Az önkormányzat az angliai testvérváros, Chor- ley, valamint egy e célra élet- rehívott alapítvány és külön­böző támogatások segítségé­vel alakítja ki a telexszel, tele­fonnal, telefaxszal felszerelt létesítményt. A több mint 70 millió forintos költséggel egy volt szovjet laktanyaépületből létrehozandó inkubátorház­ban a kezdő vállalkozók - az első években - a piaci árnál ol­csóbban juthatnak irodahelyi­séghez, műhelyekhez, s a ter­meléshez szükséges infrast­ruktúrához, s a szakmai szol­gáltatások csökkentik az indu­lás tőkeigényét. A jövendő bérlőket a vállal­kozásokra felkészítő tanfo­lyamok hallgatói közül vá­lasztották ki. A létesítmény „mobil intézményként" mű­ködik majd, vagyis, miután egy-egy vállalkozó már kel­lően megerősödött, kikerül az inkubátorból, s helyére újabb „védelemre szoruló" kerülhet. r Árubeszerzés Ausztriából Ausztriában, a Metró nagy­kereskedelmi áruházakban magyar kereskedők - magán- kereskedői igazolványuk feF- mutatásával - nagykereske­delmi áron vásárolhatnak, természetesen valutáért. Az üzletkörükbe tartozó árut ke­reskedelmi mennyiségben is behozhatják, a vámolás a ke­reskedelmi vámtarifa rendel­kezései alapján történik, ame­lyekről nem árt előzőleg pon­tosan informálódni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom