Tolnai Népújság, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-03 / 259. szám

6 KÉPÚJSÁG SPORT 1992. november 3. Bevetésre készen nélkül szinte lehetetlen rajt- Marlboro az egyesület kül- hoz állni. A mi esetünkben a földi költségeit állja, s ebben a Hova lett a Rally fénye? Néhány hete ért véget az országos rally bajnokság, amelyre két súlyos, de szeren­csés kimenetelű baleset hívta fel a figyelmet. Azóta vége a bajnokságnak, a sérültek is el­hagyták a kórházat, az arany-érmes Ranga-Büki pá­ros a következő idényre ké­szül. Mi az oka annak, hogy mos­tanában keveset hallani erről a sportágról? — Most, amikor a motori­záció világát éljük, tényleg érthetetlen, hogy ekkora csend vesz minket körül - mondja Ranga László. - Ti­zennégy éve indulok a hazai versenyeken, de soha ennyi jó autó és ilyen nagytudású pi­lóta nem állt rajthoz, mint most. Az elmúlt három-négy évhez képest ugrásszerű a fej­lődés. A közönség ezt elfo­gadja, hiszen az évadnyitó versenyre tavaly 70-80 ezer ember volt kíváncsi, csak a tévé és a rádió nem vett ró­lunk tudomást. — Azelőtt a lovaglást, a te­niszt tartották a gazdagok sport­jának. Mennyibe kerül ma egy rally-versenyzó? — Nemcsak az autóver­senyzés, hanem a hétköznapi autózás is hovatovább luxus­nak számít. Egy-egy élboly­ban végző versenyző éves költségvetése tíz millió forint körül mozog. Ebben benne van a kocsi ára, a javítási, kar­bantartási, utazási költségek zöme és persze minden más is, ami a rallyzással együttjár: hat magyar és négy olasz sze­relő bére, négy szervízbusz, két kísérő autó, meg a tré­ningautó ára is. Sponzorok kocsi külföldi javíttatása is benne van. Az MHB-tól pénzt kapunk és jótanácsokat, a Schell cég az üzemanyagot, a kenőanyagokat adja, a Lancia Autoelit Kft. a gyári kocsit szerezte be nekünk. Ha dur­ván akarok fogalmazni: mi au­tózunk, ők fizetnek. — Azelőtt elég volt egy Zsiga, egy garázs, néhány haver és máris rajthoz állhatott valaki a következő versenyen ... — Bizonyos szinteket ak­kor is teljesíteni kellett. Há­rom év kellett ahhoz, hogy va­laki felkerülhessen az I. osz­tályba. Ma elég két év, hogy szériaautóval rajthoz lehessen állni. Ehhez olyan sok pénz sem kell. — Ranga László nem vágyik a Hungaroringre? — Nem szeretem a bezárt­ságot, az egyhangú pályát. Nem vonz a Foma-1 hetven unalmas köre. Jobban örül­nék, ha módunk lenne - lega­lább a versenyek felén - az EB futamokon elindulni. (somfai) Ferenczy Marlboro-feliratok között elvész a páros ... Az egyik autózik, a másik fizeti Labdarúgás NB Il-es sedülő- és ifjúsági bajnokság Serdülők BKV Előre-Atomerőmű SE 3-1 (2-1). Pokorny - Pécz, Majsai N., Ledneczky, Ador­ján (Szoó) - Szarka (Weisz), Grósz, Dancsa, Szabadi (Bor­bély) - Osztermajer, Rácz. Edző: Izsák Lajos. Az első fél­időben a hazaiak, a második­ban a vendégek játszottak jobban, végül a jobb helyzet- kihasználás döntött a főváro­siak javára. G: Rácz. Jók: Po- korni, Majsai N., Ledneczki, Tancsa. UFC Szekszárd-Nagyka- nizsa 2-0 (1-0). Szabó M. - Antal, Márton, Farkas, Szabó P. - Márkus (Csicsó), Petőcz, Hosnyánszki (Horváth), Deák (Veres) - Szűcs, Hanák (Pál). Edző: Rniesz Mátyás. Jó iramú, küzdelmes mérkőzé­sen javuló játékkal nyert a szekszárdi csapat. G: Szűcs 2. Jók: Szűcs, Márkus, Farkas, Márton, Petőcz. Ifjúságiak BKV Előre-Atomerőmű SE 1-1 (1-0). Vesza - Wolf, Éger, Fodor - Kiss, Pintér, Bene- deczki, Ötvös (Borsi B.), Egyed (Magyari) - Feer, Vayer. Edző: Patkós István. Korrekt játékvezetés mellett a nagyon jól játszó paksiak győ­zelmet érdemeltek volna. G: Benedeczki. Jók: Éger, Wolf, Benedeczky, Vayer. UFC Szekszárd-Nagyka- nizsa 0-0. Cziráki - Kiss, Pálfi, Bíró, Palkó - Novák, Sztehló, Rupa (Vezstergombi), Berényi - Gyén, Galambos. Edző: Laki Zoltán. A döntő helyzetekben sajnos rendre hibázó UFC Szekszárd közelebb állt a győ­zelemhez. Jók: Pálfi, Palkó, Sztehló. Cselgáncs Hét paksi érem az ifjúsági OB-n Budapesten, az UTE-csamokban rendezték meg a csel­gáncs ifjúsági országos bajnokságot. Az ASE sportolói a két aranyérem mellett, szép helyezéseket értek el. Eredmények: Nők, 40 kg: 2. Kiss Andrea. 44 kg: 3. Kó­nya Judit, 5. Richter Dóra. 52 kg: 3. Till Barbara. 56 kg: 1. Till Ágnes. 66 kg: 2. Mihalik Tímea. Férfiak: 47 kg: 5. Húsz Ignác. 51 kg: 3. Treszl Gábor. 55 kg: 5. Zsobrák János. 65 kg: 1. Kanczler István. 78 kg: 5. Kiss Tamás. Glázer-keret Édesza előtt Glázer Róbert, a magyar uátnpótlás labdarúgó-váloga­tott szövetségi edzője keretet hirdetett. A magyar 21 évesek jövő kedden (helyi idő szerint 15 órakor) Édeszában lépnek pályára a görögök elleni Eu- rópa-bajnoki selejtezőn. Glázer Róbert jelöltjei csü­törtökön 10 órakor találkoz­nak az MLSZ-ben, majd a nép­ligeti edzőtáborban gyűjtik az erőt. A fiatalok hétfő délelőtt különrepülővel utaznak Hel- lászba. A névsor: kapusok: Tóth J. (ZTE), Elbert (Kispest-Hon­véd FC). Mezőnyjátékosok: Lőrincz (Videoton-Waltham), Szekeres (Ferencváros), Sza­bados (Kispest-Honvéd FC), Salacz, Dubecz (mindkettő Videoton-Waltham), Szabó T. (MTK), Halmai (Kispest-Hon­véd FC), Nagy P. (BVSC-No- vép), Tiefenbach (ÚTÉ), Hor­váth F. (Videoton-Waltham), Hámori (MTK), Bekő (Video­ton-Waltham), Szőnyi (ÚTÉ), Juhár (Vasas), Kasik (Békés­csaba). Az úgynevezett biztonsági tartalékok: Sándor (Debrecen), Sáfár (Vasas-Smirnoff), Pus­kás (Szeged), Somfalvi (Hala­dás), Szilveszter (Vasas-Smir­noff), Rottenbiller (Monor), Kenesei (Haladás), Lantai (Veszprém). Hétfőn 16 labda­rúgó utazik Görögországba. Glázer várhatóan szombaton este szűkíti keretét. Atlétika Gergely legjobbja Luxemburgban pénzdíjas ma­ratoni futóversenyt rendeztek, amelyen nagyszerűen szerepelt Fazekas Gáspár tanítványa a DVMSE válogatott kerettagja, Gergely Zoltán. A 42195 méteres távon 2 óra 15 perc 59 másodper­ces idővel a 3. helyen végzett. Ez­zel az eredményével három percet javított eddigi legjobbján. Telje­sítménye egyben felnőtt I. osztá­lyú szint is, Gergely Zoltán leg­közelebb nov. 8-án Franciaor­szágban 10 km-es utcai verse­nyen vesz részt. Polgár győzelme Polgár Zsuzsa megnyerte első játszmáját vasárnap Sanghajban a női sakkvilág- bajnok-jelöltek tornáján: a kí­nai Peng Chaojint győzte le. A nagy vetélytársak egyike, a grúz Csiburdanidze döntet­lenül mérkőzött a kínai Wang Pinggel. Az amerikai színek­ben versenyző Levityinának is be kellett érnie a fél ponttal a kínai Jin Kanying ellenében. A torna kilenc résztvevője közül csak hatan ültek asztalhoz a nyitónapon. A Joszeliani - Gaprindasvili grúz háziran­gadót ugyanis - utóbbi beteg­sége miatt - csütörtökre ha­lasztották. Az első nap után Polgár Zsuzsa vezeti a mezőnyt egy ponttal. Mögötte Csiburdani­dze, Levityina, Wang és Jin következett fél-fél ponttal. A sanghaji torna első és má­sodik helyezettje játszhatja majd jövő év elején a világbaj- noki-jelölti döntőt, amelynek győztese megmérkőzhet a vi­lágbajnoki címért a kínai cím­védővel, Xie Junnal. Egidius Braun: új, határozott elnök Határozott és energikus kijelentéseivel hívta fel ma­gára a figyelmet Egidius Braun, a Német Labdarúgó Szövetség elnöke (DfB). Braun, aki a közelmúltban elhunyt Hermann Neuber- ger utóda, kijelentette: semmilyen „szervezkedést" nem tűr meg a szövetség­ben.-— Nem fogok senkivel soha egyezséget kötni a DfB-n belül, hiszen mind­annyian összetartozunk. A hivatásos labdarúgók, a vá­logatott, a Bundesliga és a sok amatőr játékos együtt je­lenti a szövetséget - nyilat­kozta az új elnök. Braun úgy véli, a váloga­tott és a Liga sem működne a kisebb egyesületek és a rengeteg fiatal labdarúgó nélkül. Az Európai Labda­rúgó Szövetség (UEFA) és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) viszont csak egyetlen német szövet­séget ismer el. Az pedig a DfB. Következtetés: aki a DfB-t támadja, annak a FIFÁ-val és az UEFÁ-val is számolnia kell. A DfB jelenleg a világ leg­nagyobb sportszövetsége, tagjainak száma meghaladja az 5,3 milliót. Braun - úgy tűnik - erős kézzel kívánja vezetni ezt a hatalmas szer­vezetet. — Fel kell tennünk ma­gunknak azokat a kérdése­ket, amelyek ma a legna­gyobb problémákat okoz­zák, és felelnünk is kell rájuk - mondta Braun. A gondok között megem­lítette a játékosok külföldre áramlását, a dopping elleni harcot és a két országrész közötti különbségek áthida­lását. Utóbbi probléma megoldására Braun egy át­fogó tervet kíván kidol­gozni, amelynek megvalósí­tása három-négy évig tar­tana. Bonyhád város úszóbajnoksága Hat egyesület részvételével Bonyhád adott otthont a város úszóbajnokságának, ahol a bonyhádi gyerekek, élve a ha­zai környezet előnyeivel, tíz dobogós helyet szereztek. A Tolna megyeiek ered­ményei: Fiúk. Ifjúságiak. 100 mell: 2. Steigerwald Krisztián (Bonyhádi SE), 3. Helf Attila (Perczel DSE). 50 pillangó: 2. Hámori Krisztián (Bonyhádi SE). 400 vegyes: 3. Hámori Krisztián. Ütánpótlás. 200 gyors: 2. Vizdár Péter (Vízmű SE Szekszárd). 4x50 vegyes­váltó: 3. Bonyhádi SE (Há­mori, Steigerwald, Dobler, Ba­ranyai). Lányok. Ifjúságiak. 100 mell: 3. Heidinger Renáta (Bonyhád). 100 pillangó: 3. Cseke Adrien (Bonyhád). Del­fin. 200 hát: 1. Tóth Diana (Bonyhád). Béka. 100 hát: 1. Bändel Barbara (Bonyhád), 3. Sümegi Réka (Szekszárd). 4x50 vegyesváltó: 2. Bonyhád (Cseke B., Szabó, Cseke A., Heidinger). Az igazi maratoni hős Lebow volt Új győzteseket avattak a világ egyik - ha nem a leg - népsze­rűbb maratoni futóversenyén, New Yorkban. A hagyományos november eleji erőpróbát - amelyen 91 ország 25 ezer futója in­dult - a becslések szerint 2 millióan kísérték nyomon a metro­polis öt kerületében. A férfiaknál és a nőknél is először érezhette meg a győzelem ízét a bajnok. A 28 éves dél-afrikai Willie Mtolo az országát súj­tott több évtizedes bojkott miatt életében először indult nem­zetközi versenyen hazáján kívül. A Zulu-törzshöz tartozó, szí­nesbőrű banktisztviselő havonta 400 dollárt keres, így aligha­nem tud majd mit kezdeni az első helyért járó 20 ezer dolláros pénzdíjjal és a luxus sportkocsival. A nőknél a 32 éves ausztrál Lisa Ondieki szakította át első­ként a célszalagot. A korábbi többszörös második és harmadik helyezett az abszolút értékelésben a 40. helyen ért célba, már­pedig ilyen előkelő rangsort 1975 óta nem mondhatott magáé­nak hölgyfutó. Ondieki a hatalmas pályacsúccsal elért New York-i sikerrel vigasztalódhatott a barcelonai bukásért (az olimpián egyértelmű esélyesként fel kellett, hogy adja a távot). A vasárnapi New York-i fesztivál igazi győztese azonban nem Mtolo és nem Ondieki volt. Mindenki Fred Lebowt tartotta az igazi hősnek, aki bő 5 és fél óra alatt tette meg a távot. Telje­sítményének értékeléséhez tudni illik, hogy a maratoni verseny szellemi atyja, egyben igazgatója öt hónappal 60. születésnapja után, és két évre rá, hogy gyógyíthatatlan agydaganatát diag­nosztizálták, futotta le a távot. Éebow 16 évvel ezelőtt döntött úgy, hogy a Central Parkban meghonosított kis helyi versenyt világhírű városfutássá szervezi át. Heroikus küzdelmében, élete nagy futásában több társ segítette, a legismertebb közülük a kilencszeres New York-i bajnok, Grete Waitz volt. A norvég futónő a meghatottságtól nem bírt könnyeivel, amikor Le- bow-val kéz a kézben célba értek 5 óra, 32 perc, 34 másodperc után . . . Körzeti labdarúgás Paks 1. Nagydorog 9 7­2 36-11 14 2. Tengelic 9 7­2 38-21 14 3. Tolnanémedi 9 5 3 1 32-12 13 4. Kajdacs 9 6 1 2 20-12 13 5. Középhídvég 9 5 1 3 23-20 11 6. Dunaföldvár 9 3 3 3 15-16 9 7. Pálfa 9 2 3 4 14-15 7 8. Madocsa 9 3 1 5 22-28 7 9. Németkér 9 2 3 4 15-27 7 10. Pusztahencse 9 2 2 5 10-21 6 11. Bölcske 9 1 3 5 10-26 5 12. Györköny 9 1­8 5-31 2 Miután tegnapi lapszá­munkban a paksi körzet táblá­zatából hiányzott a Németkér- Dunaföldvár (1-1) mérkőzés eredménye, ráadásul a gép „megtréfált" bennünket, így ezúttal a teljes és helyes állást közöljük. Teke NB II. Keppel pályacsúcsa Dorogi Bányász-TÁÉV Alapítvány 6:2 (3059:2838). A szekszárdi csapatból Keppel Sándor új pálya­csúcsot ért el, de ez is kevés volt a szoros eredményhez. A TÁÉV pontszerzői: Keppel 535, Csurkovics 512 ponttal. Asztalitenisz NB I. Pilisi megsérült Statisztika II.-Húsipari SE Szekszárd 13-5. Az első mér­kőzésen, a Pilisi-Pintér talál­kozó első játszmájában a szek­szárdi sportoló megsérült, s további mérkőzéseit már nem is tudta lejátszani. Győztesek: Harsányi, Molnár, Gyurik 3-3, Pintér 2, Pintér-Molnár, Gyu- rik-Harsányi 1-1, illetve Zsem­lye 3, Tihanyi 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom