Tolnai Népújság, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-09 / 264. szám

1992. november 9. SZEKSZÁRDÉS KÖRNYÉKE KÉPÚJSÁG 5 Nem tegnap írták ... Vadgesztenye, mint darapótlék Takarmányból soha sincs elég, éppen ezért érdemes elolvasni, hogyan válhat darapótlékká a vadgeszte­nye. A vadgesztenye ke­ményítő értéke - tehát hiz­laló tápanyaga - megköze­líti az árpáét. Kesernyés íze miatt azonban sokat etetni nem lehet belőle, nem ked­veli a jószág, de melasszal keverve már jobb étvággyal fogyasztja. A vadgeszte­nyéből még így is ki lehet oldani a kesernyés ízt adó és dugulást okozó anyagot, a szaponint. Ennek pedig az a módja, hogy meg kell darálni durvára a geszte­nyét, két napig áztatni, mia­latt a vizet három- szor-négyszer le kell cse­rélni róla. De a keserű íz pörköléssel is elvehető. A vadgesztenyét leginkább a birka kedveli, de darakeve­rékben körülbelül 10-15 százalékos arányban a szarvasmarha is elfo­gyasztja. A fenti írás 1957. november 9-én jelent meg a Tolnai Nap­lóban. A Rapid bátaszéki sikere Ugyanebben a számban egy bátaszéki kiállításról is szó esik, amelyet az akkori Elelme- zésipari Minisztérium Nö­vényolajipari Igazgatósága rendezett. Részlet a tudósítás­ból: A bátaszékiek közül számosán látogatták a kiál­lítást. Vasárnap megtörtént, hogy egyidőben háromszá­zan tolongtak a kiállítási te­remben. Különösen a Ra­pid-mosásnak volt nagy si­kere a háziasszonyok köré­ben; bárki által bevitt ruhát helyben, percek alatt, szap­pan nélkül bármilyen ke­mény vízben, Rapid mosó­porral kitisztítottak. 1977. november 9-én írta a Tolna Megyei Népújság. Készülnek az új tsz-alapszabályok A szövetkezeti és mező- gazdasági termelőszövet­kezetekről szóló törvény korábbi módosítása szük­ségessé tette a tsz-ek belső szabályainak felülvizsgálá­sát, korszerűsítését... Az alapszabály-terveze­tet tüzetes előkészítő munka után, a termelőszö­vetkezeti kollektíva véle­ményének összesítése alap­ján állítják össze, ezután a közös gazdaság vezetősége elé terjesztik. Az itt jóváha­gyott anyag kerül majd a zárszámadó közgyűlés elé, ahol részletes vita után ha­tározatot hoznak az új sza­bályról, amelyet végül is a törvényességi felügyeletet gyakorló szerv, a járási hi­vatal hagy jóvá. „Fázós” vásár .. .címmel tudósítást olvasha­tunk a Népújság tíz évvel ez­előtti számában. íme: Az áraktól is lehetett fázni a hétfői szekszárdi vásáron, de egyébként is mínusz fokokat mutatott a hőmérő. Úgyhogy jócskán elfogyott az útravalóul csomagolt pálinka, mire a decsiek, bogyiszlóiak, du- naszentbenedekiek a vá­sárra értek. Elfogyott a bütykös tartalma - de az áraktól fázhattak. Nyolche­tes malac ezer forintba ke­rült. Egy pár ló kilencve- nezret ért, egy pár szamár kocsival együtt húszezer forintba került volna. A kolbászt, házikészítésűt 120 forintért mérték kilónként. Fél deci pálinka sátor mel­lett kimérve - 14 forintba került, de nem sokan kós­tolgatták ... Kérdésstaféta Ne csaljuk meg Illyés reményeit Kérdésstafétánk legutóbbi válaszadója, dr. Vadas Ferenc kérdezi Csányi Lászlót: Érdemes-e magyar írónak egy kisvárosban élni, amikor Illyés szerint is Pesten a kö­zelség és a jólértesültség a másodrendűeket is az elsők közé viszi, vidéken pedig mindezeknek a fordítottja érvényesül? Csányi László válasza: Pest az 1830-as évek táján válik a szellemi élet központ­jává, Garay János 1846-ban már a pesti irodalomról érte­kezik s kimondja az erkölcsi ítéletet is: a közvélemény a pesti írót „mintegy fokra emelé a vidéki író fölé, mert pesti". Ugyancsak Garaytól tudjuk, hogy az írók száma Pesten ekkor már „az ég csil­lagaival mérkőzik", maga a pesti irodalom azonban így is félreértés. A szerencse, az ér­vényesülés reménye vonzza az írókat Pestre, Vörösmarty épp úgy a fővárost választja, mint Petőfi vagy később Arany. Pesti irodalomról azonban legföljebb a század- forduló táján beszélhetünk: ITeltai Jenő nem írhatta volna meg verseit Abádszalókon s Molnár regénye, A Pál utcai fiúk is csak pesti színhelyen képzelhető el. A magyar iro­dalmat azonban továbbra is legföljebb a Pestre vándorlás jellemzi: a vidéki írók a fővár rosban telepednek le, de megmaradnak vidékinek, él­mény, #mlék, tapasztalat oda köti őket. Társadalmilag mindez a megkésett, többször elakadt polgárosodás követ­kezménye, s akár arra is gon­dolhatunk, hogy a török kiű­zése után az ország szabályo­san visszakanyarodott a feu­dalizmusba. A decentralizáció szüksé­gessége időnként felmerült, legutóbb a 70-es években kö­zel is kerültünk hozzá, amikor számos új folyóirat alakult, igazi áttörést azonban nem si­került elérni, a vidék továbbra is gyanús helyszín, s Illyés kedvetlenül emlegette, hogy Pesten a második-harmadik rangú tehetség is könnyebben érvényesül, mint a nála kü­lönb vidéki. Ez igaz, ha valaki csak érvényesülésben, pénz­ben, sikerben gondolkozik. De jó művet végtére bárhol lehet alkotni, Rodostóban épp úgy, mint Pécsett vagy a brazil ős­erdőben, amire a csodálatos Lénárd Sándor adott példát. A vidéki író mindig lépés- hátrányban van, személyes kapcsolatai akadoznak, s helyzetét nehezíti, ha munkája megítélését pártszempontok is színezik. Ugyanakkor arra is vigyázni kell, hogy - Szerb Antal kedves fordulatával - ne legyen „a legnagyobb haj­dúnánási költő", s viselje el si­keresebb pályatársai csalfa di­cséretét is, amikor így szólnak hozzá: nem is tudtam, hogy te ilyen okos vagy ... A félmű­velt dölyf is visszataszító, mindig a jellem torzulásával ■jár. Élt egyszer Szekszárdon egy újságíró, aki kezdő kollé­gáknak azt a feladatot adta, hogy állapítsák meg, hol lesz legjobb helye az ő szobrának. Tréfának is rossz, s minden­képp silány ízlésre vall, egyébként is nagyon gyatra ügyet szolgál, aki azzal kezdi a napot, hogy önmaga előtt hajlong, amikor a tükörbe pil­lant. A siker gyakran félreértés, a jó műnek pedig az a feladata, hogy beépüljön az életbe, akár névtelenül is, láthatatlanul. A többi a múlandóság része. Ná­lunk nagyon régóta rossz a szellemi élet szerkezete, amit a vidékiség puszta kérdésének jelenléte is bizonyít. Thomas Mann Münchenben élt, de senkinek nem jutott eszébe vidéki írónak nevezni, a Frankfurter Allgemeine Zei­tung tekintélyének nem árt, hogy nem a fővárosban jelenik meg, nálunk pedig mindmáig elképzelhetetlen, hogy a kicsit lesajnálóan emlegetett vidéki lapokat, köztük a Népújságot is országosan terjesszék, noha ebben a kis országban techni­kailag sem lenne megoldha­tatlan. Az értéket nem lehet közigazgatási határok közé szorítani, tartósan semmi­képp. Illyés gyakran emle­gette, hogy Pesten található az igazi provincializmus, egyik utolsó versében ezért írt a vi­déki őrhelyekről, a költőkről, akik „a fenti körök harsány pletykáiról" mit se tudnak, de akadémiai szinten fejtegetik Csokonait és a Kalevalát. A vidéki őrhelyek „szellemi fönnmaradásunk pilács fé­nyei", s azt jósolta, „lesznek mind tündökletesebbek". Eh­hez sok minden kell, fölké­szültség, szorgalom, a mun­kába vetett hit, hogy ne csap­juk be magunkat, s Illyés re­ményeit se csaljuk meg. Csányi László kérdése Ko­csis Imre Antalhoz szól: Európa minden városa gondosan őrzi azt a keveset, ami a természetből megma­radt. Szekszárd kivétel: a vá­ros egyik jelképének is te­kinthető Sédet beton mögé rejtették, s félő, hogy a pa­taknak csak a neve marad meg. Legyen Szekszárdnak is Váci utcája, hallottuk, de ez teljes félreértés: Szekszárd őrizze meg saját arculatát. Kicsiben itt is „Duna-eltere- lés" folyik, az élő természet helyét a beton veszi át. Eltű­nik a Séd végképp, vagy azért ne adjunk fel minden reményt? Válasz: egy hét múlva. Szálkáim Sógi, a keverő és... Mi a titka, hangzott el a kíváncsiskodó kérdés, hogy a szál­kái művésztelepen a szponzorok rendre, szinte sorban je­lentkeznek? Semmi! Illetve az, hogy nem egyéni érdekekről van szó, hanem fiatal művészek énekesek, táncosok, színé­szek, festők és a többiek alkotói pihenésének felfrissülésének, nem utolsósorban aktív tevékenységének a segítése. Úgy tűnt, hogy a televízió közzétette, hogy Szálkán elin­dult valami és ezt kik és miként segítették. Elősoroltattak „egyesek" akiknek - mint mondják - jól jött az ingyen rek­lám, míg mások neve, hely és idő hiányában elmarad. Érthető a felháborodás: mi alapján válogattam, neveztem meg néhá­nyat és miért pont őket? Leghatározottaban egy hozzám na­gyon közel álló személy tiltakozott az ilyen megkülönbözte­tés ellen. Elismerte, hogy mások mit tettek a sikerért, de az amit ő adott, az azért sokkal különbözik. Ő adta ugyanis az elektromos betonkeverő gépet. Semmi fizetséget nem kért, sőt a művészet iránti érzékenységének is többször hangot adott, hogy minden szükséges technikai eszközt megvásárol, csak fessem le őt, életnagyságban. Tréfának fogva a dolgot, erre a mai napig nem került sor. A betonkeverő azért egészen más. Szóval kedves Sógi - alias Fehér János mint a keverő tu­lajdonosa - és mindenki aki eddig és a jövőben támogatja a „Szálkán a művészetért" alapítványt, és a művésztelepet, a többszáz fiatal, aki már lakója volt a nyári tábornak, és akik majdan lakói lesznek, az ő nevükben is köszönök mindent: Decsi Kiss János írói, alkalmi cikkszerzői kö­zött találjuk a helyi és fővárosi vezető szellemeket, politiku­sokat, s persze nemcsak a kormánypártból. Gróf And- rássy Gyula, több alispánunk éppúgy ide sorolhatók, mint maga Leopold, vagy unoka­öccse, Leopold Lajos szocioló­gus. Külön érdeme a lapnak, hogy a hazai és a világirodai­mat pazar válogatásban jut­tatta olvasóihoz a kezdetektől: Heltai Jenő, Ady Endre, Babits Mihály is a hosszú névsorba illik, ahogy Maupassant, Tolsztoj, Csehov is. A főszerkesztő-laptulajdo- nos, aki fokozatosan emelke­dik a megye legtöbb adót fize­tői közé, 1904-ben írta: „Mennyi haszna volna belőle ennek a szegény országnak, ha azok, kik sorsát intézik, a törvényhozó urak, Bezerédj Pál példáját követve, nem ha­szontalan párttusáknak, nem meddő közjogi vitáknak szen­telnék minden idejűket, erejű­ket és egész tehetségűket, ha­nem az ország közgazdasági állapotát vinnék előre és mun­kájukkal a nép anyagi jólétét mozdítanák előbbre. De nálunk dolgozni nem úri tempó, a munka nem az úrnak való, ná­lunk a nagy szavaknak, a frá­zisoknak és a személyes han- dabandáknak van csak hatása ..." Munkatársai ép­pen száz esztendeje megkötött házasságára külön kis Tolna­vármegyét adtak ki saját költ­ségükön a nagy nap emlékére. Az is jellemző, hogy Hirn László Éeopoldról szóló élet­Rejtett értékeink A „lapcsináló" bankár Nem tudom, mikor jön el az a kor, amelyben példaképpé lehetnek a hangyaszorgalmú kereskedők, lapjukat felvirá­goztató szerkesztők, a maguk haszna mellett másokéra is gondoló bankelnökök, egy­szóval a békés építés hősei. Szekszárdon, 1865. április 29-én született Leopold Kor­nél, a megyeszékhely egyik leggazdagabb és társadalmi téren is tekintélyes családjá­ból. A pécsi ciszterciták fő­gimnáziuma, a budapesti és gráci egyetem után ügyvédi oklevelet szerzett és szülővá­rosában nyitott irodát. Ré­szese volt annak az 1889-ben tett útnak, amelynek ürügyéül a párizsi világkiállítás szol­gált, valódi célja azonban Kos­suth Lajos meglátogatása volt. Leopold lelkes cikkeiben mesélte el akkor és később is a feledhetetlen élményt Kossuth alakjától kézfogásáig. Öt ma­gát olyannyira megihlette a látvány, ahogy az ősz kor­mányzó az erkélyről szólt az egybegyűltekhez, hogy ma a Garay téren látható házát homlokzatában szakasztott olyanra formáltatta, mint Via Dei Mille turini arca. Itthon ügyvédi tevékeny­sége mellett elindította a kor­mányt támogató Tolnavárme­gye című hetilapot, amely már a harmadik volt Szekszárdon de ez volt az első újság, amely nyíltan homlokára merte írni, hogy „politikai" lap, s például a Közlöny addig támadta ezért, míg maga is azzá lett - csakhogy az ellenzéki oldalon. A Tolna vármegye szinte máig meghaladhatatlan színvona­lon tudta ízléses eszközökkel éreztetni véleményét: újság­rajzi cikkében megemlíti: „Lapja teljes függetlenségére nagy súlyt helyezett, soha sem a kormánytól, sem pártoktól semmiféle támogatást el nem fogadott és bár politikai és közcélok szolgálatában erős harcokat folytatott, szemé­lyeskedést soha nem ismert". Ki hinné ezek után, hogy különben békés bankember­ként, a Tolnamegyei Takarék- és Hitelbank vezérigazgatója­ként élt, s 1916-ban Ferenc Jó­zseftől az uralkodóról elneve­zett lovagrend nagykeresztjét, Horthytól pedig közgazdasági érdemeiért a királyi kormány­főtanácsosi címet kapta, s ba­rátjának mondhatta Adyt is, aki 1909. októberében meg is látogatta?! Mindez együtt az a dr. Leopold Kornél, akit tiszte­lettel kell említenünk, ha a múltról szólunk, s elgondol­kodunk, mi minden jött 1939. július 29-én bekövetkezett ha­lála után ... Dr. Tött'ós Gábor Dr. Leopold Kornél egykori háza a Garay téren Másfajta billentyűk Ifjú, csinos hölgy nyerte az idén ősszel megrendezett orszá­gos gépíróverseny területi döntő­jét a bátaszéki Galla Andrea személyében. Andrea idén érett­ségizett Bátaszéken a II. Géza Gimnáziumban. A versenyre ta­nára, Tamaskó Mária készítette M- Hogyan lett Önből a Dél-Dunántúl első gépírónője?- Az egész úgy kezdődött, hogy a gimnázium második osztályában el kellett határoz­nom, milyen fakultációt vá­lasztok, s mivel nem voltam nagyon jó tanuló, a könnyeb­bik megoldást mellett döntöt­tem, így tanultam gyors- és gépírást. Ez annyira jól ment, hogy már a harmadik év vé­gén érettségizhettem volna.- Milyen feladatok voltak a pécsi versenyen ?- A verseny lényege az volt, hogy tizenöt perc alatt meg kell mutatni, mennyit tud az ember géppel írni, s közben hány hibát vét. Három kate­gória volt: a mechanikus, a elektronikus, és a szövegszer­kesztő, én a mechanikus kate­góriában indultam. Ebben az a nehéz, hogy nem lehet javítani a dolgozatot úgy, ahogy a má­sik két géppel.- Mire jó az, hogy valaki megnyer egy ilyen versenyt?- Egyelőre ez csak szere­lem, senki nem díjazza. Há­rom hónapig munkanélkül voltam, itt Bátaszéken nincs munkalehetőség. Októberben kezdtem dolgozni Szekszár­don, úgy tűnik, meg vannak elégedve velem.- Jó ajánlólevélnek bizonyult a versenyen szerzett oklevél? Vé­gül is ez egy dipoloma...- Biztos, hogy jelenlegi munkahelyemen is figye­lembe vették. Az ember úgy gondolja, hogy egy országos Galla Andrea első helyezett majd csak viszi valamire. Ez nem teljesen így van.- Az Ön munkája a kívülálló­nak elég unalmasnak tűnik. Van a gépírásban valami szépség?- Ebben az az izgalmas, hogy ott van előttem egy szö­veg, amit le kell írni, s ennek hibátlannak kell lennie. Ez jó érzéssel tölti el az embert.- A szép munka öröme?- Igen, de egy kis méreg is van benne, tudniilik tizenéve­sen nagyon szerettem volna zongorázni, de nem vettek fel a zeneiskolába, mondván: túl idős vagyok.- Hogy érzi magát érettségi után a munkás életben?- Egy ideig nagyon letört voltam, de most, hogy dolgo­zom, jó a közérzetem, helyre rázódtam. Az embernek nem mindegy, hogy hogyan kezdi az életet.- Tervei?- Jövőre szeretnék jelent­kezni a szekszárdi tanító­képző főiskolára. Tóth Ferenc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom