Tolnai Népújság, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-07 / 263. szám

1992. november 7. HÉT VÉGI MAGAZIN KÉPÚJSÁG 5 KORszerű jegyzetek 9. * Átalakulás Amikor a jó öreg Charles Darwin közreadta A fajok eredetét, maga is érezte, hogy néhány láncszem, a törzsfej­lődésből fájdalmasan hiány­zik. Nincs olyan bizonyíték, lelet például - a mai napig sem mely megnyugtatóan igazolná, hogy létezett vala­miféle átmeneti lény a majom és az ember között. Minden­esetre az elmélet megszületett. Ha nem Darwin dolgozza ki, akkor kidolgozza más, mert a felfedezés küszöbön állt. ❖ ■ Új világot építünk. Akárme­lyik párt nyert volna az első szabad választásokén, vala­merre erre indult volna. Csak másként. Talán nem nosztal­giáznának ennyit, a kárpótlá­sokat, rehabilitálásokat rö­vidre zárva intéznék el, és in­kább a mára meg a holnapra koncentrálnának. Mert most bizony meglehetősen hosz- szúra nyúlik a kelet-európai rétestészta-akció. Ki jár jól a privatizáció, a csapatkivoná­sok, a blokk felbomlása nyo­mán? Ez itt a tét. Egy-egy lék körül 30-40 ember, és mind­egyik fókát akar. Ketyeg az óra, éhesedünk. Megéri-e a szűkösködő várakozás? Lesz-e felemelkedés? Áldjuk-e majd azokat, akik most a fél országot a létminimum körüli szintre taszították? És nem utolsó sorban: ki kárpótolja a mai ifjúságot? • V Amikor É. Szabó Márta a Cimborával Erdélyben járt, megszólaltatott egy jóeszű, csibész székely fiút is. — Történt valami változás Ceausescu óta? — Ez a világ is az a világ - válaszolta, amúgy félvállról a gyerek. — Mikor lesz szerinted más az élet errefelé? — Majd ha ez a rend ember kihal. ■4* Akik eddig nem jutottak szóhoz, azok közül most jópá- ran szót, sőt hatalmat kaptak. Felhalmozódott keserűségei­ket le tudják-e vetkőzni, vagy a közös ellenség kimúltával, egymásra irányítják nyilaikat? Eljut-e a tudatukig, hogy már nemcsak róluk van szó? ❖ A parlament dolgozik. Amikor a képviselők saját ja­vadalmazásukról tárgyalnak, megtelnek a padsorok, amikor szociális kérdések kerülnek terítékre, alig lézengenek pá­ran, nem szavazóképes a T. Ház. Mi választottuk őket. ❖ Néhányan veszik a fárad­ságot és felvázolnak különféle túlélési elméleteket. Amelyek­ről aztán kiderül, hogy a gya­korlatban megvalósíthatatla­nok, mert vagy a tényekkel vagy a lehetőségekkel nem számolnak, vagy egészen egy­szerűen nem illenek a lánco­latba: gyökértelenek és jövő­kép nélküliek. Hát igen, már a szocializmussal is az volt a ba­junk, hogy csak elméletileg működött! ❖ * Kár takargatni! Előbb-utóbb úgyis mindenkinek feltűnik. A sötétben tapogatódzó szent­jánosbogár: gyanús. ❖ Hasonló problémákkal küzdene ma Magyarországon bármilyen kormányzó erő. Fő­leg, ha nem ismerné fel, hogy az átalakulás egy folyamat. Nem kapkodni kell, hanem hatékonyan, szervezetten, át­gondoltan tevékenykedni. Moderálni a nagy halakat, és úsztatni a kicsiket. Megterem­teni a lehetőséget Gyuri bá­csinak, aki 1960 óta minden évben tíz malacot hizlal, hogy ezt az idén is megtehesse. Mert nem lehet barázdát húzni, drótkerítést feszíteni, falat építeni a diktatúra és a demokrácia időbeli határ- mezsgyéjére. A „volt-nincs" stílus nem éppen korszerű. Átnyúló, sokszor átláthatatlan folyamatokkal van dolgunk, melyek megismerendők és kezelendők. ❖ Ezzel a motor és kerék nél­küli autóval sok a gond. Bár az ajtók remekül nyitód- nak-csukódnak, bár az ablak­törlők is óramű pontosság- gal-gondossággal rójják a fél­köröket, mégis olyan snassz, hogy nekünk kell berregni és futni. Nade rajta, rajta, külön­ben menthetetlenül kiderül, hogy valami nincs rendben. JL. V A jó öreg Charles Darwin vallásos környezetben élt. Bi­zonyára zavarta a kettősség: most akkor mi igaz, a terem­téselmélet vagy a fajelmélet? Betekintett Isten műhelyébe, s mindent meglátott ott, csak Is­tent nem... Wessely Gábor Itt-hon vagyunk ... Demokratikus séta Pécsen A forradalom és az eső Pécs, 1992. november 3., este hat óra, csendesen sze­merkélő eső, négy-ötszáz em­ber gyülekezik a Búza téren. Fél óra múlva mintha dézsá­ból öntenék. A forradalmak esőben születnek, jegyzi meg valaki mellettem - kelet-euró­pai reflex: ha sok esernyő tart egyirányba, alattuk szándék lapul. Forradalomról szó sincs, emberek mennek a Király utcán, sétálnak, beszélgetnek, jól esik egyik lépés a másik után. A dolgot persze forra­dalmian is meg lehet fogal­mazni: birtokba vették az ut­cát, ami amúgy is az övék. November harmadikén este demokratikus sétát rendeztek a pécsi egyetem hallgatói és dolgozói, ezzel egyidőben Szegeden is hasonló séta zaj­lott le. Aki szórakozottan belegon­dol az elnevezésbe, könnyen képzavart talál, hisz egy séta eshet jól, rosszul, demokrati­kusan viszont semmiképp, s az ellentéteit is nehéz elkép­zelni, mint például „önkényu­ralmi rohanás". Szórakozni azonban keveseknek jut eszükbe. A „demokratikus séta" itt, kontextusos jelenté­sében valami olyasmire utal, hogy „nyugodtan végigmenni valahol", adott esetben egy utcán. Mert ma, úgy tűnik, ez került veszélybe. Á két szó emellett egyfajta semlegessé­get is kifejezésre próbál jut­tatni: a szervezők szándéka szerint hangsúlyozottan ál­lampolgári kezdeményezésről van szó, s nem politikai meg­mozdulásról. ITT-HON vagyok! „Riadtan és megdöbbenve tapasztalom a fasiszta szimbó­lumokkal fellépő csoportok újbóli megjelenését. Riadtan és megdöbbenve tapasztalom, hogy bizonyos, az adófizetők pénzéből támo­gatott szervezetek nyíltan eszmei és anyagi segítséget nyújtanak nekik.(...)" így a felhívás. Nem kiált­vány, nem deklaráció, nem agitpropos cédula. Négyszá­zan írták alá Pécsen, hétszá- zan Győrben és ötszázan Sze­geden. Olyanok, akik láttak már náci egyenruhát akció­ban, olyanok, akik hallották már hírét, és olyanok is, akik csak történelemkönyvekben olvastak róla. Pécsen termé­szetesen többségében diáko­kat rejtettek az ernyők, de ér­demben képviseltette magát az idősebb generáció, bele­értve a gyermekükért aggódó mamákat is. Miért is jöttek el? Idős úr egyedül, esőkabátja biztonságot nyújt:- Azért vagyok ma itt, mert vannak olyan jelenségek, ame­lyekkel nem rokonszenvezek. Nem rokonszenvezek a náci jelvényekkel, és a skin-headek egyik-másik tételével, például idegengyűlölő elveikkel. Az a véleményem, hogy jöjjenek hozzánk idegenek, s közülük is, ha lehet, a legjobbak. Nem tetszik az sem, hogy inzultál- nak néger, arab, s más szí- nesbnőrű diákokat.- Mit lehet elérni egy ilyen sé­tával?- Csak annyit: megmutat­juk, hogy vagyunk néhényan, akik nem értünk egyet ezek­kel. Középkorú férfi, szavai ta­pasztalatokból származó tiszta meggyőződést mutat­nak.- Ön szerint mennyi veszélyt jelent ma az újfasizmus ?- Ezt nem tudjuk, de nyil­vánvalóan így kezdődött an­nak idején is, s ha a demokra­tikus erők nem figyelnek oda, nem állítják időben meg, be­következhet a katasztrófa. Biztos vagyok benne, hogy meg lehet állítani, békés esz­közökkel, demonstrálni kell, megmutatni magunkat. Árpádsáv és csetnik sapka Az előzményeket mindenki ismeri. Miután a koalíció en bloc sorozatban képtelen volt elhatárolódni szélsőjobbol­dali, fasiszta-jellegű megnyi­latkozásoktól, megmozdulá­soktól, legutóbb abba a gya­núba keveredett, hogy - ha át­tételesen is -, köze van ahhoz, hogy október huszonharma- dikán fasiszta jelképekkel de­korált skin-head fiatalok egy csoportja demonstrációval za­varta meg a Kossuth téri ren­dezvényt a fővárosban. A gyanú maga az azt követő parlamenti vitában erősödött meg, amikor is a koalíció me­reven elzárkózott az ügy par­lamenti kivizsgálásától. Sokan ebből fenyegető veszélyre kö- veteztettek. De hol tart ma az újfasizmus? Az ördög a falról lép le, vagy hús-vér valója után készül a kép? Hárs György Péter, szer­vező, a Janus Pannonius Tu­dományegyetem oktatója:- Évtizedekkel ezelőtt is voltak fasiszta jelenségek, de nem gondolom, hogy ezeket számba kellene venni. Ami miatt ma itt vagyunk, az az, hogy úgy tűnik, a nagypoli­tika szintjén is ki lehet állni mellette, szervezetté lehet ala­kulni, pénzt, egyenruhát lehet szerezni, - ez utóbbi maga is rejtély. Ezek azok a dolgok, amelyek számomra azt bizo­nyítják, hogy az újfasizmus nagyon előrehaladott állapo­tában van. Egy kollégám négy éve járt Belgrádban, és meg­látta az első csetnik sapkákat. Akkor azt mondták, hogy er­ről nem érdemes beszélni. Nos, ennyi. Mi, szervezők, egy véletlenül összejött társa­ság, csak annyit akartunk megmutatni, hogy ezek az emberek itt ma legalább any- nyian vannak, mint a másik oldalon.- Mennyi a politika a sétá­ban?- Nem politikai demonst­rációról van szó, itt most csak annyira van jelen a politika, amennyire áttételesen a min­dennapi életünkben. Azelőtt hajnal kettőkor az utcán attól kellett tartanod, hogy leütnek tíz forintért, most minden ok nélkül beléd köthetnek , mert nem tetszik a képed. Ezt a po­litika valamilyen módon szen­tesítette, ha másképp nem, a hallgatásával. Nem hiszem, hogy csírájában el lehetne folytani az újfasizmust, in­kább csak jelzéseket lehet adni, egyensúlyt teremteni, s ez alatt a hétköznapi emberek lelki egyensúlyát is értem. Ha ők azt látják, hogy ilyen is van, például ilyen séta, talán nem félnek annyira, mintha ilyen nem lenne. * Lehet-e politikai előzmé­nyek után valóban apolitikus megmozdulást szervezni? Igen, természetesen, ami cél­jait illeti,- illetve mégsem. Po­litikusok ugyan nem próbál­koztak azzal, hogy befolyásuk alá vonják a rendezvényt, meg sem tisztelték a szervezőket érdeklődésükkel, a zászló, jel­vény és címke nélküli sétán ál­lampolgárként bárki megmu­tathatta magát. Ennek ellenére a mostani átpolitizált miliőben szinte lehetetlennek tűnik, hogy a sajtó politikamentesen értelmezze, tálalja a szervezők nyilatkozatait. Izgalmaktól nem ment' térségünkben poli­tikai kérdés egy üzem­anyag-áremelés, s puccsot szülhet egy egyszerű taxis sztrájk. Jó indulatú érdeklődé­séről tett tanúbizonyságot vi­szont a Nemzetbiztonsági Hi­vatal - amelynek pécsi irodája a volt ÁVH helyén található. Munkatársai bekopogtattak a szervezéssel elfoglalt egyete­misták lakásába, megtudakol­ván, hallotak-e ellentüntetés­ről. Senki nem hallott semmi­ről, s ebben meg is nyugod­hattak a látogatók, akiknek legfeljebb a falon tréfából elhe­lyezett sarló-kalapács szúrha­tott szemet. Nos, ki itt a politikus? Negyedéves egyetemi hall­gató, szavai szerint nem ré­szese politikai ügyeknek:- Igen, ez is politika, Úgy tűnik, hogy a parlamentben folyik a direkt politizálás, és mi itt indirekt módon tesszük ugyanezt, holott ez pontosan fordítva van. A személyes ki­állás sokkal direktebb, egyér­telműbb. Egy másik ország, a fehér Ha már látogatókról esik szó, először mindenkinek a bőrfejű ifjak jutnak eszébe, akik nem vádolhatok azzal, hogy szimpatizánsai lennének egy demokratikus sétának. Voltak olyan hírek, hogy bi­zonyos csoportok útra keltek a fővárosból megtekinteni Pécs városát, ők azonban sohasem érkeztek meg, vagy talán el sem indultak. Mintegy ti­zenöt-húsz kopasz, bőrdzse- kis, bakancsos srác figyelte tá­volról az eseményeket béké­sen, majd ők is eltűntek. Közü­lük csupán két fiatalt tudott szóra bírni a televízió stábja, akik derekasan állták is a kér­déseket. Hosszasan ismétel­ték, hogy ők bizony nem újfa­siszták, Csurkát elítélik, csu­pán annyit akarnak, hogy Magyarországon mindenki dolgozzon, ne sefteljen senki, és hogy hazánk fehér ország le­gyen. Semmi többet. S mi az hogy fehér ország? Az, hogy ne legyenek itt négerek, ara­bok, cigányok. Világos. * „Úgy gondolom, hogy mindenki, aki. .. nem áll ki személyesen a fasizmus ellen, hallgatásával felelős az újfa­sizmusért, és elhárítja magától a felelősséget, amit mindenki­nek éreznie kell, aki itthon szeretne lenni." így a felhívás záró sorai. Magyarra fordítva: miénk itt a tér. Á miénk is. Tóth Ferenc Régi és új noteszlapok Cérna, bugyi, kávéskészlet — Elviszlek a kelenföldi KGST piacra - jelentette be húgom budapesti látogatásom negyedik napján sugárzó arc­cal és már csak azért se volt bátorságom kedvét fosztani tiltakozással, mert lelkesen azt magyarázta, hogy ott kint biz­tosan meg lehet találni azt, amit a boltokban nem, vagy ha mégis, dupla, tripla áron. Fekete és fehér cérnát venne, de olyan óriás gurigán, amire annyi cérna fér, amit őt már el se tud talán használni. Na és télire olyan bugyit, aminek a szára combközépig ér. Pan­talló alá nagyon praktikus do­log, noha nem randevúra való, de ilyesmi annak jusson eszébe, aki nem a harmadik unokáját várja, mint ő. Alig beszélgettünk a villa­mosig, majd két megállónyi utazás után a célirányt jelentő Dombóvári úton lepusztult és pusztuló ipari üzemek sorfala között poroszkálva, mint a búcsújárók. S időnként el is szakítva egymástól, lévén a tömeg nagy és célja felé tartva igencsak híjával amazok jám­borságának. Pedig ez még csak bemelegítés volt a ké­sőbbi barbár taposáshoz, íze­lítő a káoszból, ami elnyelt bennünket. Ha a csörtetők nem olyan kíméletlenek, me­sélhettem volna, hogy öt évvel ezelőtt miskolci kollégák ra­gadtak magukkal tapolcai üdülőjükből, hogy megmu­tassák a fogalommá magasz­tosult Zsarnait, ami akkor még az ország legnagyobb KGST piacának számított. Volt bennem kíváncsiság már csak szakmai ártalomként is elég, de egy óra leforgása alatt belebetegedtem a nyomorú­ságnak ebbe a vásárába. Itt szembesültem ugyanis kissé keserű szájú pszichológus ba­rátomnak azzal az igazával, amivel addig szívemszakad- táig csak vitatkozni tudtam. „Az ember - így ő kényes egyensúlyú állat. Elsődleges szükséglete a túlélés, ehhez pedig szüksége van a legősibb kegyetlenségre." A Zsarnait akkor „csak" a nálunk szegényebb lengyelek, szlovákok és kisebb számban oroszok népesítették be, ro­mánok is akadtak elvétve, de már alkalmasan a gátlástala­nul haszonra törő viszontela­dókkal együtt, a nehezen él­hető jelen akkor még a jövő előrevetítésére. S íme, a jelen. Az előbbinél nemzetközibbé tágult vásár, amiben a Távol- és Közel-Ke­let randevúzik a legatyásodott Kelet-Európával. Bármit kere­sel, itt kapható, gyanítom, akár atomcsúzli is, csak juss közel a császárokhoz. De vi­gyázz magadra jól, s meg se próbált eldönteni, hogy a piac A vagy B traktusa alkalmatla­nabb arra, hogy az ember a másik emberben még a társát lássa. Ha sehol másutt, itt megkísérthet korunk AIDS-e, a rasszizmus! A földre terített abroszokról, szőnyegekről árulók szűk egy métere között nem tud rendje lenni a közle­kedésnek. Ha elalélsz és vál- lak, könyökök juttatnak lábak alá, menten abból kapsz lec­két, hogy egy ló hasonló eset­ben emberebb, az ugyanis nem lép rád. Második órája taszigáltatjuk magunkat, egyre több a han­goskodó, az ittas ember. Cérna viszont nincs, a télire kívánt fehérnemű is hiány­cikk. Húgom rágyönyörködik egy Romániából érkezett ká­vés készletre. Porcelán, festési hibákkal, nyolcszázért. Letu­dom vele a karácsonyt. Ha nem lenne egetverő a ricsaj, csörömpölve taszigálódhat- nánk tovább. Az A-szektor egyetlen valamirevaló pavi­lonjában székel a stúdió, a vá­sári lemezlovas és kikiáltó jól szolgálja a pénzét. Negyedó­ránként mind rekedtebben ajánlja - egyebek között - a potenciális problémákkal küszködő férfinép figyelmébe a soha vissza nem térő alkal­mat, a tajvani csodagyógyászt, aki jutányos áron, csak 1500-ért és csak itt, pillanatok alatt, stb, stb ... Ki figyel oda? meglátni, mert az röhögve sodródik tovább. Itt „na- csaga"-nak, amott „pa- nyen"-kának, másutt „ma- deme"-nak szólítanak a nő­neműek. Na ja ... a pénz be­szél, a kutya ugat, a jövőme­nők között nem csak magasan iskolázott zsebesek és más élősdiek vágynak, potenciális vevők is. Üramisten, hol a testvérem? Kifogástalanul udvarias fiatalember fejti le róla a dzsekit és segít rá egy darabbőrökből készült há­romnegyedes kabátot. „Minthá önte volná!" - hal­lom, aztán már csak az alku. Nem csak lehet, kell is al­kudni. Végül, háromezerért a húgomé a kabát. S a folytatás? Ha otthon, alapos szemrevéte­lezés után kiderül, hogy a vén bőr a varrások mentén máris foszlik? Reklamáció a jóisten­nél, mert tűt a kazalban köny- nyebb lenne megtalálni, mint a mongolos arcú ifjút. Teli a pohár. De még beparancsolta­tok hazairamodás előtt egy lángosra váró sorba, hogy le­hessen még egy gyors cérna­vadászat. Aztán siker. Két ir­galmatlanul nagy guriga cérna. A lángos viszont po­csék. Szemétgyűjtő híján kiköt a furkós „finomság" az egyik gyár betonkerítésének tövé­ben. Még mindig erős sodra van a szembe tartó forgalom­nak. Az úttesten is, ahol a gya­logosokra öklüket rázó autó­sok sorjáznak kifelé, némelyik utánfutóval. Elkésett viszonte­ladók, vagy már többszőrre fordulók? Azt kérdezi pillanatig lecö- vekelve a testvérem, mit gon­dolok, van-e valahol kimuta­tás arról, hogy az országban hány' ilyen piac működik a legvadabbnál is vadabb kapi­talizmus jegyében? Nem tudni. Az viszont sejt­hető, hogy ahány ilyen piac, annyiszor havi 30-40-50 mil­liós mínusz a költségvetés be­vételi oldalán, ami ha be­folyna, nem kellene tovább ki­forgatni a már nincs-et is a túlélésre törő állampolgár zsebéből. Nem fenyegetne bennünket példának okáért a kétkulcsos áfa. Nem szólva a további, a még várható csava­rásokról, hiszen egyfolytában nem az igazán gazdagok, mil­liókkal virmanolók fizetik meg a költségvetés hiányait, ezeket a kormányzat azokon veszi meg, akikhez képest a templomi egerek régóta krő- zusok már. Ha nem lenne más dolgunk, ezen elrágódhatnánk napes­tig. Előbb azonban, picike káröröm. A villamosmegálló­ban összefutunk egy kollégá­val, aki a Magyar Nemzettől ment nyugdíjba. Karonfogva igyekszik a feleségével oda, ahonnan mi szerencsével ki­menekültünk, s a magam ré­széről azzal a szent elhatáro­zással, hogy ilyen piacra soha többet. . . Á húgom? morog és alighanem azt fogja tenni sza­badszájú építőiparos környe­zetében még igen sokáig, amíg csak „az a sok fölöttébb jól, csaknem túlfizetett okos ember" meg nem találja a módját annak, hogy normális mederbe terelje a KGST pia­cok olcsó árutömegét. Mit mondjak? Segítek neki morogni. Ez itt, legföljebb sze­líd invokáció volt, de jó, ha érti az, akinek szól! László Ibolya

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom