Tolnai Népújság, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-28 / 281. szám

1992. november 28. HÉT VÉGI MAGAZIN KÉPÚJSÁG 5 KORszerü jegyzetek (10.) A mundér becsülete — Adjatok egy részletes programot annak az újságíró­nak, mert még valami marha­ságot firkál össze - szólt a zongorista kedvesen. Oda- csüccsent a zeneszerszámá­hoz. Kezdődött az ünnepség. •» A sebész, az újságíró és a gengszter, a sok stresszhatás miatt ritkán éli meg a nyugdí­jat. Időnként valaki rálő va­lakire, és az annyi kellemet­lenséggel jár.. . •» Nem sokat tudtam a hölgyről, ahogy illik. Úgy ta­nítják az iskolában, hogy a zsurnaliszta az átlagember ismeretszintjén álljon - mert akkor képes közhasznúan in­formálódni és informálni - hisz nincs annál otrombább dolog, mint ha két szakember diskurál, a publikum meg csak les. Aztán továbblapoz, sávot, csatornát vált. Szóval „primitív módon" kérdezgettem a hölgyet, ő meg foghegyről felelgetett. Fel volt háborodva, hogy nem ismerem mélyebben a munkáját. Fel voltam hábo­rodva, hogy nem ismeri mé­lyebben a munkámat, azt, hogy egyik nap egy tenyész­bikaszemléről, másikon egy erőműből, harmadikon egy papneveldéből tudósítok. Hű, de utáltuk egymást! •e A riportalany telefonál: — Én nem azt mondtam, amit leközölt! — Már bocsánat, de itt van a magnón. — Jó, de akkor nem úgy gondoltam! •» A mamának meghagyták, hogy ne engedje be a villanyóra-leolvasót, mert akkor előbb-utóbb fizetni kell. Mégis beengedte egy gyönge pillanatában. — Itt az óraszekrény? Be­kukkanthatok? — Hááát... És jött a számla, és dühön­gött a vő: — Mama, miért hagyta?! — Nem gondoltam, hogy leolvassa... •» Bekopogtam, bemutatkoz­tam, elbeszélgettünk. Jól kitá­lalt, megírtam, megjelent. Fel akart jelenteni. Nem hitte volna, hogy „kiszerkesztem". Pedig valamit gyaníthatott volna a jelekből. Az előzetes telefonbeszélgetésből, a név­jegykártyából, s abból, hogy három órán át faggattam, egyhelyben ülve, diktafon­nal, jegyzetfüzettel, tollal fel­szerelkezve, nagykabátban, étlen-szomjan, egy fűtetlen "présházban, ahol rám várt. A mundéron sok folt esik. Nem több, mint más szakmák mundérjain, csak ezen jobban észrevenni. Mert a tévesztés 30-50-100 ezer példányban kerül az utcára. A térképész, ha hibát vét, ha rossz helyre rajzol egy mezsgyét, az csak rá tartozik, meg az érintett két kertszom­szédra. S javításkor annyi mindössze a dolga, hogy ki­kaparja a tusvonalat, és két milliméterrel odébb húzza. De a toliforgatói mundér vi­lágos színű (fekete selyemmel bélelve), s minden mindjárt meglátszik rajta. Felelősek vagyunk-e a mások által ejtett foltokért? Szólhatunk-e azok­nak, akik kifordítva viselik, vagy pénzzé teszik? Egy átla- kuló világrend átalakuló sajtó­jában, ahol mindenki egyéni­ség, ahol mindenki a saját hír­nevéért hajt ilyen-olyan esz­közökkel - és besározódik az is, aki nem -, ki legyen a tisz­taságfelelős? •e­Van már vevő a 14 éves Moszkvicsára? Van már ké­rője a jólelkű, bár kissé bice­bóca leánykájának? Van már önnek keresletképes fizetése? Nincs? És még nem hívatott újságírót? A becsületes publicista a társadalom lelkiismerete. Ha teheti, a szíve szerint ír, ha nem, az esze szerint. A törté­nelmi változások során, ami­kor összekutyulódnak az alá-fölérendéltségi viszo­nyok, hosszabb-rövidebb időre szabaddá válik a sajtó. Aztán ismét indul a polarizá­lódás vagy a centralizálódás, és minden az új helyére ke­rül. A sajtónyelv is alkalmaz­kodni kezd a lehetőségekhez. Ha ellehetetlenül, akkor elő­veszi a virágnyelvet, a sorok között írást-olvasást, sőt, a legsötétebb időszakokban az is előfordul, hogy - László Ibolya szavaival - csak hall­gatni bátor. Mert bizonyos dolgok csak bizonyos test­helyzetekben végezhetők. Mert a vágott szárnyú kakas nem száll át a kerítésen. •0 A zongorista belekezdett a Himnuszba. Mindenki fel­állt, csak ő maradt ülve .. . Wessely Gábor Három férfi az apaságról Régi és új noteszlapok Papucsot, zoknit, sálat a trónra! V életlenül, de jól összejöt­tünk futólag meg- hányni-vetni karácsonyi gond­jainkat. Három nagymama, egy nagypapa és az újságíró személyében egy tizenegysze­res nagynéni. Helyszín a mű­velődési központ, ahol egy­mást érik az olyan vásárok, amiket a kevés pénzűeknek szánnak, de amiket azok is szívesen fogadnak, akiknek ez idő szerint még vastagabb a tárcájuk az átlagénál. Mi, csaknem együtt haladva és csupán látásból ismerősökként túljutottunk az áttekintő néze­lődésen, s pihentetőként áll­tunk félre tanakodni. Nem mondhatnám, hogy szikrá- zóan derűs lélekkel, hiszen csaknem fulladozunk a jóléti társadalomra jellemző árubő­ségben. Fizetőképességünk vi­szont fájdalmasan csekély. Ja­vában dúl pedig a karácsonyi reklámháború, amiben a ke­reskedelem - nagy és kicsike egyaránt - költekező kedvünk élénkülésében bízva áraszt el bennünket, növelve kínálatá­nak a csáberejét mesebeli nye­remények ígéreteivel. Elgon­dolni is rossz, mi lesz még itt a bronz, ezüst és aranyvasárna­pok tájékán! Pénzünk viszont nem lesz több, annál maga­sabb a létminimumon, vagy az alatt élők száma. Mi még csak, csak szerencsések vagyunk, hiszen az lapul a pénztárcá­inkban, amit hónapok óta ajándékozásra rakosgattunk félre, loptunk el a nyugdíjból. Egyikünk például úgy, hogy nyolc éves télikabátját viseli még egy évig, de nem meri tisztítóba adni attól tartva, hogy a pucerájban szétmegy, s kabát nélkül marad. Hát nem ... Ez itt nem El­dorado, az sem volt az, amit néhány évvel ezelőtt még körbeirigyelt, csodált barakk­lakóként annak hittünk, hi­szen már akkor messze erőn­kön felüli volt megfelelni a ka­rácsonyi ajándékozás új és új divatjának, lévén ennek végső határa a csillagos ég. Ha van időnk belenézni a szívünkbe, láthattuk volna, hogy már ak­kor veszni indult legszebb ha­gyományaink egyike, az egy­szerű, a keresetlen, a szív által vezényelt ünnepi ajándékozás szép szokása. Most ezért tesz bennünket akkora próbára a fölismerés, hogy vissza kell térnünk az örömszerzés egy­szerűbb metódusaihoz és rangjukra emelni újra a sála­Nincs nap, hogy valamilyen társadalmi, politikai fórum ne foglalkozna az anyák helyze­tével. Az apaságról ennél lé­nyegesen kevesebb szó esik. Az ítélkező szemével — Mind többször hallani olyan házasságokról, pontosab­ban együttélésről, ami nem jut el jogi keretekig. Ilyenkor az apa szerepe hogyan alakul? Milyen tapasztalata van önnek, mint megyei bírósági tanácselnöknek, főtanácsosnak az ilyen esetekről? - kérdezem dr. Nyíró Gézát. — Ha ez a kapcsolat olyan szoros és mindkét fél annyira megbízik a másikban, hogy gyermekük is születik, akkor nem jelent gondot, hiszen há­zasságkötés nélkül is elismer­heti valaki az apaságot. Akkor a gyermek jogi státusza ren­dezett. — Kicsit mintha nyomatékkai mondta volna, hogy a bizalom mindkét fél részéről kötelező? — Igen, mert ez könnyen megbomolhat és akkor kez­dődnek a gondok, ha nincs meg a teljes együttérzés, a kö­zös akarat. Előrfordult, hogy amikor a terhesség első jele megmutatkozott, a férfi ta­gadni próbálta a kapcsolatot és vitatta, hogy az anyával nemi érintkezése volt. — Ekkor következik a apaság megállapítása? — Erre vonatkozóan a bí­rósági eljárás sajátossága, hogy szabad bizonyítási eljá­rással dolgozunk. Minden eset más-más bizonyíték alapján bírálható el. Az apasági meg­állapítás iránti ítélkezési munka során elsődlegesen tisztázni kell azokat a körül­ményeket, hogy ténylegesen az adott anya és a perbeli al­peres között nemi viszonyra kiterjedő kapcsolat volt-e. — Ha a fogantatási időn belül az anyának más kapcsolata is volt, mi a teendő? — Esetenként előfordul olyan alperesi előadás, hogy az anya más személlyel is volt nemi kapcsolatban. Ilyenkor a személyek meghallgatását kö­vetően a bíróság határoz, hogy elrendeli-e rájuk nézve is a természettudományos vizsgá­latot. így aztán az ilyen vizsgá­latok köre nem biztos, hogy csak három személyre, az anyára, a gyermekre és a vé­lelmezett apára, hanem a ta­núként meghallgatott más személyre is lefolytatható. — Tegyük fel, hogy az apa­ságot elismerte a férfi... — Az még korántsem biz­tos, hogy a gyermektartás dí­kat, kesztyűket, saját kötésű kabátkákat, könyveket, mind­azt, aminek az az értéke, hogy tőlünk való és némi haszna is van, túl azon, hogy szép. Jut eszembe, hogy már ta­valy több volt a piacokon fe­nyőből, mint amennyi elkelt. Idén, a boltok pultjain özönnel csábítanak a szaloncukorféle­ségek, díszek. Már látni, hogy nem kell tartania a kereskede­lemnek attól, hogy bonyo­dalmas utánrendelésre lesz szükség. E vonatkozásban is sápad a karácsony. Imhol nem lehet ez ellen mással véde­kezni, csak azzal, ami fényt és meleget - reménységet is - be­lülről sugárzik, elvehetetlen tulajdonúnként. Ahogy elnézem ajándékva­dász társaimat, nagyjából egy­idősek lehetünk, háborús és háború utáni karácsonyok át- élői. Mitől lettek olyan felejt­hetetlenül gyönyörűek és em­lékezetesek ezek az ünnepek? Se díszes fa, se fenyőillatú, hónapokig rejtegetett ajándé­kok, „csak" valami kiadósabb étel az asztalokon és az együttlét boldogsága a távol­ját is biztosítja az anya részére. Ezért általában az apaság iránti megállapítás perében a gyermektartásdíj fizetésére való kötelezést is kérik az anyák. Amikor kellő adat áll a bíróság rendelkezésére és va­lószínűsíthető, hogy a két személy kapcsolatából szár­mazhat a kiskorú, akkor arra is mód van, hogy az ideigle­nes intézkedés meghozatalá­tól a folyamatos időtartamra gyermektartásdíj fizetésére kötelezze az alperest anélkül, hogy még véglegesen az apa­ság kérdése eldőlt volna. Ez azt a célt szolgálja, hogy a gyermekét egyedül nevelő anya anyagi eszközöket kap­jon a gyermeke neveléséhez. — Van más oka is ennek az ideiglenes fizetési kötelezettség­nek? — Azért szükséges több esetben is a gyermektartásdíj ideiglenes fizetésére való köte­lezés, mert a természettudo­mányos vizsgálat időtartama nagyon hosszú. Ha a vérvizs­gálat - ami a gyermek egyéves korától lehetséges - kizárást nem eredményez, akkor ant­ropológiai és egyéb vizsgála­tok következnek. A gyermek jogi helyzetének a rendezése a fő cél, ezért mint szülő, a kis­korú gyermek tartásához, sa­ját megélhetésének a rovására is köteles hozzájárulni. Egy „otthoni" hang — Sajátos helyzetben va­gyunk - kezdi dr. Szabó Péter, a szekszárdi Csecsemőotthon és Egészségügyi Gyermekott­hon igazgató főorvosa - ugyahis a nálunk levő gyer­mekek között vannak, akik a szülészetről kerültek ide, pár­hetes korukban. Ók nem is­merik az apaképet, vagy egyáltalán a férfimodellt. Sok­szor azt tapasztaljuk, hogy a 2-3 éves gyermek a hozzá kö­zeledő szakállas, vagy baju­szos férfi arcát kicsit félve ta­pogatja. Kritikának is mond­hatom, hogy nálunk a neve­lésben nincs "férfi oktató, gon­dozó. Viszont mégis, amikor megjelenik az apa, akkor hozzá jobban kötődnek a gye­rekek, mint a nőkhöz. — És az apák hogyan kötőd­nek a csecsemőotthonban levő gyerekeikhez? — Az otthonunkban levő gyermekek 20-30 százalékát látogatják rendszeresen a csa­ládok. Inkább a nagyszülők keresnek fel bennünket. Aztán az anyák és kevés esetben az apák. Igazságtalan lenne azt mondani, hogy apák nem jön­nek, de kisebb számban, mint lévők mihamarabbi hazatéré­sének reményével. Négy fáradt, gondteli arc, tanácsért könyörgő szempár. Nincs szavam, mert magam is segítségre szorulok. Köröt­tünk zsongás, jövés-menés. Vásárlás alig. Látnivaló, hogy a választékkal ismerkedők zöme nem a mi nemzedé­künkből való, vonzalmuk az üres, kultúránktól idegen, amerikás Barbie-világhoz a mienknél sokkal, sokkal erő­sebb. Sajnos, mi segítettük őket hozzá az üres káprázta- tás kultuszához. Nem kellene sok, hogy elbőgjük magunkat, ha lovagunk, amúgy nagypa- pásan ránk nem ripakodna. — Fogják föl úgy a dolgot asszonyok, hogy helyre kell állítani valamit, amit elrontot­tunk. Ez itt nem Amerika, nem is lesz az! Na ... hálósip­kát, papucsot a férfinépnek, labdát, társasjátékot a gyere­keknek! Semmi más, csak az számít, hogy milyen szívvel adjuk azt, amit adunk. A fogadókészség óriási, azt tanúsítandó, hogy magunk is így gondoljuk, csak a megerő­az anyák. Számos olyan hely­zet van, amikor az apa valami­lyen esemény kapcsán bör­tönbe kerül. Ilyenkor a meg­született gyereket néha nem is ismeri, hiszen a terhesség ideje alatt jutott a börtönbe és a szüléskor is ott volt. Gyak­ran fényképeket is kérnek, hogy figyelemmel kísérjék a gyerek fejlődését. — Kötelesek pontosan infor­málni az apákat a gyerek hogylé- téról? — Igen. Kötelességünk is, de mi örülünk az ilyen érdek­lődésnek. Havonta egyszer levélben értesítjük az apát, hogy van a gyerek, milyen szokásai vannak és ehhez ha­sonlókról. A kötődését na­gyon segíti - véleményünk szerint - az, hogy van gyer­meke, akit majd a szabadulás után el kell látni, gondoskodni kell róla. Talán kicsit vissza­tartó erő is, hogy ne kövessen el újabb bűncselekményt. Hangsúlyozom, nem ez az ál­talános. Családokból is bejár­nak az apák ... — ... és akkor hogyan visel­kednek? — Tartózkodóak és mintha szégyellnék, hogy a gyerekeik itt vannak. Mi tudjuk, hogy senki nem szórakozásból adja csecseőmotthonba a gyerekét. Azt azért érzik a szülők, az apák, hogy itt jó helyen van a gyerekük, mert látják a gon­doskodást. — És ha az apa rendszertele­nül látogatja a gyereket? — Előfordul, hogy a gyerek nem is megy oda hozzá. Ezt a férfiak, az apák nagyon nehe­zen viselik. Monológ, névtelenül — Tudom, hogy nem vélet­lenül talált rám - kezdi az 50 éves férfi, aki kéri nevének megváltoztatását, vagy éppen elhagyását - hiszen kicsit eltér talán sorsom az átlagostól. Ar­ról kérdezett, hogy mit jelent számomra az apaság. Beval­lom, hogy rémületből nősül­tem fiatalon. Olyan sok halá­lesettel találkoztam akkor, hogy úgy gondoltam, az em­ber után csak a véréből- terem­tődött élet marad tovább. A feleségem akkor 19 éves volt, én 20. Négy évig éltünk háza­séletet és nem születhetett gyermekünk. Amikor végre terhes lett, a kicsi hathónapos korában meghalt, az anyjáról is kiderült, hogy rákos daga­nat volt a gyomrában. Erről ma sem beszélek szívesen. A második házasságomban há­rom fiú született. A legna­sítés hiányzott. Az persze kérdés, hogyan fogadják a régi-új módit a mai gyerekek, akik megszokták, hogy min­dent ki lehet sírni, csikarni megfelelő elszánással. Ez, sok gondteli órát jelent még szá­mos éven át, most éppen ka­rácsonyig. Zsákmány nélkül lépegetek az elázott levelektől csúszós betonkockákon, alkalmi társa­ságunk férfi tagjának kísére­tében és jó darabon szótlanul. A Korzó Áruház előtt megáll, belémkarol és odakormányoz ahhoz a kirakathoz, ami mö­gött játékok kelletik magukat a szivárvány minden színé­ben. Füstölög, hogy méreg­drágák és ami a minőségüket illeti, „pofa bagót se érnek", mert úgy romlékonyak, hogy javítani se lehet őket. Pedig, ha már megkérik az árát... Es ellágyult arccal mesél. Kisfiú korának arról a hintalováról, ami késő ősszel, ráunva a megpróbáltatásaira, sörény, farok, nyereg és kantár nélkül ismételten „világgá ment", ő fedezte föl, hat éves korában, hogy a fáskamra rejtett zugá­gyobbiknak két kislánya van, az unokáim. Róluk külön feje­zeteket lehetne mesélni. Azt sem érdemes piszkálni, hogy ez a házasságom hol és mikor romlott meg. Elváltunk. Negyvenkétéves voltam, ami­kor újranősültem. A harmadik feleségem szült nekem két fiút és egy kislányt. így hatan lettek a gyerekeim. A felesé­gem egy nyaralás után elment egy spanyol férfival és azóta csak néha gondol a gyere­kekre. Az apaságról kellene beszélnem és inkább arról mondanék egypár mondatot, hogy mit jelentett, amikor ter­hesek voltak a feleségeim. Költőnek kellene lennem és nem gépésznek, de talán szo­rult belém valami fogékony­ság a természetes dolgok iránt. Szóval amit mások is úgy fogalmaztak már, hogy az anyaság egy csoda, hát erről én sem tudok mást mondani. Tudja, amikor domborodni kezdett a feleségem hasa, és benne ott lüktetett az az élet, ami kettőnk közös akaratából fogant, hát ez mindig megha­tott. Most is érzem tenyerem­ben a mozdulatokat, amiket még láthatatlanul tettek a ki­csik. Különös, hogy minden második gyerek tulajdonsága­iban fölfedezem az anyjukat. Azt nem tudom miért a má­sodikok emlékeztetnek, de néha mulatságosnak érzem. Nem beszélek ezekről soha. Nem akarok régi dolgokra emlékezni, amikről tudom, hogy nem jók. Az apaság? Látja nem tudok mit mondani. Olyanokat nem akarok, hogy felelősség, ez természetes azt hiszem. Bol­doggá tesznek és ez is rendjén van így. Nehéz, hát persze, hogy nehéz. Vannak-e nők, asszonyok az életemben? A munkatársak, rokonok. Ide­genekkel nem foglalkozom. Mások már a gondolataim. Abban a korban vagyok, hogy megszelídült a vérem, ahogy mondják. Bár sosem voltam hirtelen fajta, akit ez is, az is megkaphat. A családban van­nak szokásaink, például hogy reggel és este hangosan imád­kozunk az apróbbakkal. Egy­szer észrevettem, hogy a leg­idősebb fiam munkába indu­lás előtt egy rövid fohászt mondott, csak úgy a bajusza alatt. i * Három férfi, három hang, több fejezetet is érdemlő val­lomással. Anya csak egy van, tartja a mondás. Ám a férfiak, az apák szerepe is több fi­gyelmet érdemel, amit remé­nyeink szerint a fenti vallomá­sok is tükröznek. Decsi Kiss János ban a papa varázsolja újjá minden évben a lánytestvérek által is fölöttébb kedvelt játé­kot. Sokáig ez volt a legszebb ajándékuk. Azután is, hogy elkotyogta a papa titkát. Elköszönés után jut eszembe - az évente újjászü­lető hintaló okán -, hogy né­hány nappal ezelőtt, a Mikes utcába igyekezve gyermekke­rékpárt láttam kilógni egyik dugig megrakott konténerből. Összetörte, kinőtte a gyerek, vagy újabbat, drágábbat erő­szakolt ki magának? Ezeknél sokkal izgalmasabb kérdés, hogy meglátta-e benne akár egy apuka, akár egy ügyes­kezű idősebb testvér a csoda lehetőségét, hogy haza lehet vinni, meg lehetne javítani, le lehet festeni és odaállítani a fa alá azon az estén, amikor a megajándékozottnak nem az jut eszébe, hogy „télen a ródli a menő ajándék", hanem az, hogy tavasszal császár lehet a karácsonyi tekerővei. TV JTondják, egyetlen ké- 1VX pességünk se olyan el- nyűhetetlen és találékony, mint a szeretet. Nagy erőfeszí­tések se kellenek a megdol- goztatásához, csak ki kell várni azt a csendet, amiben meghallhatjuk, mit tanácsol a szívünk. László Ibolya

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom