Tolnai Népújság, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-03 / 259. szám
6 KÉPÚJSÁG SPORT 1992. november 3. Bevetésre készen nélkül szinte lehetetlen rajt- Marlboro az egyesület kül- hoz állni. A mi esetünkben a földi költségeit állja, s ebben a Hova lett a Rally fénye? Néhány hete ért véget az országos rally bajnokság, amelyre két súlyos, de szerencsés kimenetelű baleset hívta fel a figyelmet. Azóta vége a bajnokságnak, a sérültek is elhagyták a kórházat, az arany-érmes Ranga-Büki páros a következő idényre készül. Mi az oka annak, hogy mostanában keveset hallani erről a sportágról? — Most, amikor a motorizáció világát éljük, tényleg érthetetlen, hogy ekkora csend vesz minket körül - mondja Ranga László. - Tizennégy éve indulok a hazai versenyeken, de soha ennyi jó autó és ilyen nagytudású pilóta nem állt rajthoz, mint most. Az elmúlt három-négy évhez képest ugrásszerű a fejlődés. A közönség ezt elfogadja, hiszen az évadnyitó versenyre tavaly 70-80 ezer ember volt kíváncsi, csak a tévé és a rádió nem vett rólunk tudomást. — Azelőtt a lovaglást, a teniszt tartották a gazdagok sportjának. Mennyibe kerül ma egy rally-versenyzó? — Nemcsak az autóversenyzés, hanem a hétköznapi autózás is hovatovább luxusnak számít. Egy-egy élbolyban végző versenyző éves költségvetése tíz millió forint körül mozog. Ebben benne van a kocsi ára, a javítási, karbantartási, utazási költségek zöme és persze minden más is, ami a rallyzással együttjár: hat magyar és négy olasz szerelő bére, négy szervízbusz, két kísérő autó, meg a tréningautó ára is. Sponzorok kocsi külföldi javíttatása is benne van. Az MHB-tól pénzt kapunk és jótanácsokat, a Schell cég az üzemanyagot, a kenőanyagokat adja, a Lancia Autoelit Kft. a gyári kocsit szerezte be nekünk. Ha durván akarok fogalmazni: mi autózunk, ők fizetnek. — Azelőtt elég volt egy Zsiga, egy garázs, néhány haver és máris rajthoz állhatott valaki a következő versenyen ... — Bizonyos szinteket akkor is teljesíteni kellett. Három év kellett ahhoz, hogy valaki felkerülhessen az I. osztályba. Ma elég két év, hogy szériaautóval rajthoz lehessen állni. Ehhez olyan sok pénz sem kell. — Ranga László nem vágyik a Hungaroringre? — Nem szeretem a bezártságot, az egyhangú pályát. Nem vonz a Foma-1 hetven unalmas köre. Jobban örülnék, ha módunk lenne - legalább a versenyek felén - az EB futamokon elindulni. (somfai) Ferenczy Marlboro-feliratok között elvész a páros ... Az egyik autózik, a másik fizeti Labdarúgás NB Il-es sedülő- és ifjúsági bajnokság Serdülők BKV Előre-Atomerőmű SE 3-1 (2-1). Pokorny - Pécz, Majsai N., Ledneczky, Adorján (Szoó) - Szarka (Weisz), Grósz, Dancsa, Szabadi (Borbély) - Osztermajer, Rácz. Edző: Izsák Lajos. Az első félidőben a hazaiak, a másodikban a vendégek játszottak jobban, végül a jobb helyzet- kihasználás döntött a fővárosiak javára. G: Rácz. Jók: Po- korni, Majsai N., Ledneczki, Tancsa. UFC Szekszárd-Nagyka- nizsa 2-0 (1-0). Szabó M. - Antal, Márton, Farkas, Szabó P. - Márkus (Csicsó), Petőcz, Hosnyánszki (Horváth), Deák (Veres) - Szűcs, Hanák (Pál). Edző: Rniesz Mátyás. Jó iramú, küzdelmes mérkőzésen javuló játékkal nyert a szekszárdi csapat. G: Szűcs 2. Jók: Szűcs, Márkus, Farkas, Márton, Petőcz. Ifjúságiak BKV Előre-Atomerőmű SE 1-1 (1-0). Vesza - Wolf, Éger, Fodor - Kiss, Pintér, Bene- deczki, Ötvös (Borsi B.), Egyed (Magyari) - Feer, Vayer. Edző: Patkós István. Korrekt játékvezetés mellett a nagyon jól játszó paksiak győzelmet érdemeltek volna. G: Benedeczki. Jók: Éger, Wolf, Benedeczky, Vayer. UFC Szekszárd-Nagyka- nizsa 0-0. Cziráki - Kiss, Pálfi, Bíró, Palkó - Novák, Sztehló, Rupa (Vezstergombi), Berényi - Gyén, Galambos. Edző: Laki Zoltán. A döntő helyzetekben sajnos rendre hibázó UFC Szekszárd közelebb állt a győzelemhez. Jók: Pálfi, Palkó, Sztehló. Cselgáncs Hét paksi érem az ifjúsági OB-n Budapesten, az UTE-csamokban rendezték meg a cselgáncs ifjúsági országos bajnokságot. Az ASE sportolói a két aranyérem mellett, szép helyezéseket értek el. Eredmények: Nők, 40 kg: 2. Kiss Andrea. 44 kg: 3. Kónya Judit, 5. Richter Dóra. 52 kg: 3. Till Barbara. 56 kg: 1. Till Ágnes. 66 kg: 2. Mihalik Tímea. Férfiak: 47 kg: 5. Húsz Ignác. 51 kg: 3. Treszl Gábor. 55 kg: 5. Zsobrák János. 65 kg: 1. Kanczler István. 78 kg: 5. Kiss Tamás. Glázer-keret Édesza előtt Glázer Róbert, a magyar uátnpótlás labdarúgó-válogatott szövetségi edzője keretet hirdetett. A magyar 21 évesek jövő kedden (helyi idő szerint 15 órakor) Édeszában lépnek pályára a görögök elleni Eu- rópa-bajnoki selejtezőn. Glázer Róbert jelöltjei csütörtökön 10 órakor találkoznak az MLSZ-ben, majd a népligeti edzőtáborban gyűjtik az erőt. A fiatalok hétfő délelőtt különrepülővel utaznak Hel- lászba. A névsor: kapusok: Tóth J. (ZTE), Elbert (Kispest-Honvéd FC). Mezőnyjátékosok: Lőrincz (Videoton-Waltham), Szekeres (Ferencváros), Szabados (Kispest-Honvéd FC), Salacz, Dubecz (mindkettő Videoton-Waltham), Szabó T. (MTK), Halmai (Kispest-Honvéd FC), Nagy P. (BVSC-No- vép), Tiefenbach (ÚTÉ), Horváth F. (Videoton-Waltham), Hámori (MTK), Bekő (Videoton-Waltham), Szőnyi (ÚTÉ), Juhár (Vasas), Kasik (Békéscsaba). Az úgynevezett biztonsági tartalékok: Sándor (Debrecen), Sáfár (Vasas-Smirnoff), Puskás (Szeged), Somfalvi (Haladás), Szilveszter (Vasas-Smirnoff), Rottenbiller (Monor), Kenesei (Haladás), Lantai (Veszprém). Hétfőn 16 labdarúgó utazik Görögországba. Glázer várhatóan szombaton este szűkíti keretét. Atlétika Gergely legjobbja Luxemburgban pénzdíjas maratoni futóversenyt rendeztek, amelyen nagyszerűen szerepelt Fazekas Gáspár tanítványa a DVMSE válogatott kerettagja, Gergely Zoltán. A 42195 méteres távon 2 óra 15 perc 59 másodperces idővel a 3. helyen végzett. Ezzel az eredményével három percet javított eddigi legjobbján. Teljesítménye egyben felnőtt I. osztályú szint is, Gergely Zoltán legközelebb nov. 8-án Franciaországban 10 km-es utcai versenyen vesz részt. Polgár győzelme Polgár Zsuzsa megnyerte első játszmáját vasárnap Sanghajban a női sakkvilág- bajnok-jelöltek tornáján: a kínai Peng Chaojint győzte le. A nagy vetélytársak egyike, a grúz Csiburdanidze döntetlenül mérkőzött a kínai Wang Pinggel. Az amerikai színekben versenyző Levityinának is be kellett érnie a fél ponttal a kínai Jin Kanying ellenében. A torna kilenc résztvevője közül csak hatan ültek asztalhoz a nyitónapon. A Joszeliani - Gaprindasvili grúz házirangadót ugyanis - utóbbi betegsége miatt - csütörtökre halasztották. Az első nap után Polgár Zsuzsa vezeti a mezőnyt egy ponttal. Mögötte Csiburdanidze, Levityina, Wang és Jin következett fél-fél ponttal. A sanghaji torna első és második helyezettje játszhatja majd jövő év elején a világbaj- noki-jelölti döntőt, amelynek győztese megmérkőzhet a világbajnoki címért a kínai címvédővel, Xie Junnal. Egidius Braun: új, határozott elnök Határozott és energikus kijelentéseivel hívta fel magára a figyelmet Egidius Braun, a Német Labdarúgó Szövetség elnöke (DfB). Braun, aki a közelmúltban elhunyt Hermann Neuber- ger utóda, kijelentette: semmilyen „szervezkedést" nem tűr meg a szövetségben.-— Nem fogok senkivel soha egyezséget kötni a DfB-n belül, hiszen mindannyian összetartozunk. A hivatásos labdarúgók, a válogatott, a Bundesliga és a sok amatőr játékos együtt jelenti a szövetséget - nyilatkozta az új elnök. Braun úgy véli, a válogatott és a Liga sem működne a kisebb egyesületek és a rengeteg fiatal labdarúgó nélkül. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) viszont csak egyetlen német szövetséget ismer el. Az pedig a DfB. Következtetés: aki a DfB-t támadja, annak a FIFÁ-val és az UEFÁ-val is számolnia kell. A DfB jelenleg a világ legnagyobb sportszövetsége, tagjainak száma meghaladja az 5,3 milliót. Braun - úgy tűnik - erős kézzel kívánja vezetni ezt a hatalmas szervezetet. — Fel kell tennünk magunknak azokat a kérdéseket, amelyek ma a legnagyobb problémákat okozzák, és felelnünk is kell rájuk - mondta Braun. A gondok között megemlítette a játékosok külföldre áramlását, a dopping elleni harcot és a két országrész közötti különbségek áthidalását. Utóbbi probléma megoldására Braun egy átfogó tervet kíván kidolgozni, amelynek megvalósítása három-négy évig tartana. Bonyhád város úszóbajnoksága Hat egyesület részvételével Bonyhád adott otthont a város úszóbajnokságának, ahol a bonyhádi gyerekek, élve a hazai környezet előnyeivel, tíz dobogós helyet szereztek. A Tolna megyeiek eredményei: Fiúk. Ifjúságiak. 100 mell: 2. Steigerwald Krisztián (Bonyhádi SE), 3. Helf Attila (Perczel DSE). 50 pillangó: 2. Hámori Krisztián (Bonyhádi SE). 400 vegyes: 3. Hámori Krisztián. Ütánpótlás. 200 gyors: 2. Vizdár Péter (Vízmű SE Szekszárd). 4x50 vegyesváltó: 3. Bonyhádi SE (Hámori, Steigerwald, Dobler, Baranyai). Lányok. Ifjúságiak. 100 mell: 3. Heidinger Renáta (Bonyhád). 100 pillangó: 3. Cseke Adrien (Bonyhád). Delfin. 200 hát: 1. Tóth Diana (Bonyhád). Béka. 100 hát: 1. Bändel Barbara (Bonyhád), 3. Sümegi Réka (Szekszárd). 4x50 vegyesváltó: 2. Bonyhád (Cseke B., Szabó, Cseke A., Heidinger). Az igazi maratoni hős Lebow volt Új győzteseket avattak a világ egyik - ha nem a leg - népszerűbb maratoni futóversenyén, New Yorkban. A hagyományos november eleji erőpróbát - amelyen 91 ország 25 ezer futója indult - a becslések szerint 2 millióan kísérték nyomon a metropolis öt kerületében. A férfiaknál és a nőknél is először érezhette meg a győzelem ízét a bajnok. A 28 éves dél-afrikai Willie Mtolo az országát sújtott több évtizedes bojkott miatt életében először indult nemzetközi versenyen hazáján kívül. A Zulu-törzshöz tartozó, színesbőrű banktisztviselő havonta 400 dollárt keres, így alighanem tud majd mit kezdeni az első helyért járó 20 ezer dolláros pénzdíjjal és a luxus sportkocsival. A nőknél a 32 éves ausztrál Lisa Ondieki szakította át elsőként a célszalagot. A korábbi többszörös második és harmadik helyezett az abszolút értékelésben a 40. helyen ért célba, márpedig ilyen előkelő rangsort 1975 óta nem mondhatott magáénak hölgyfutó. Ondieki a hatalmas pályacsúccsal elért New York-i sikerrel vigasztalódhatott a barcelonai bukásért (az olimpián egyértelmű esélyesként fel kellett, hogy adja a távot). A vasárnapi New York-i fesztivál igazi győztese azonban nem Mtolo és nem Ondieki volt. Mindenki Fred Lebowt tartotta az igazi hősnek, aki bő 5 és fél óra alatt tette meg a távot. Teljesítményének értékeléséhez tudni illik, hogy a maratoni verseny szellemi atyja, egyben igazgatója öt hónappal 60. születésnapja után, és két évre rá, hogy gyógyíthatatlan agydaganatát diagnosztizálták, futotta le a távot. Éebow 16 évvel ezelőtt döntött úgy, hogy a Central Parkban meghonosított kis helyi versenyt világhírű városfutássá szervezi át. Heroikus küzdelmében, élete nagy futásában több társ segítette, a legismertebb közülük a kilencszeres New York-i bajnok, Grete Waitz volt. A norvég futónő a meghatottságtól nem bírt könnyeivel, amikor Le- bow-val kéz a kézben célba értek 5 óra, 32 perc, 34 másodperc után . . . Körzeti labdarúgás Paks 1. Nagydorog 9 72 36-11 14 2. Tengelic 9 72 38-21 14 3. Tolnanémedi 9 5 3 1 32-12 13 4. Kajdacs 9 6 1 2 20-12 13 5. Középhídvég 9 5 1 3 23-20 11 6. Dunaföldvár 9 3 3 3 15-16 9 7. Pálfa 9 2 3 4 14-15 7 8. Madocsa 9 3 1 5 22-28 7 9. Németkér 9 2 3 4 15-27 7 10. Pusztahencse 9 2 2 5 10-21 6 11. Bölcske 9 1 3 5 10-26 5 12. Györköny 9 18 5-31 2 Miután tegnapi lapszámunkban a paksi körzet táblázatából hiányzott a Németkér- Dunaföldvár (1-1) mérkőzés eredménye, ráadásul a gép „megtréfált" bennünket, így ezúttal a teljes és helyes állást közöljük. Teke NB II. Keppel pályacsúcsa Dorogi Bányász-TÁÉV Alapítvány 6:2 (3059:2838). A szekszárdi csapatból Keppel Sándor új pályacsúcsot ért el, de ez is kevés volt a szoros eredményhez. A TÁÉV pontszerzői: Keppel 535, Csurkovics 512 ponttal. Asztalitenisz NB I. Pilisi megsérült Statisztika II.-Húsipari SE Szekszárd 13-5. Az első mérkőzésen, a Pilisi-Pintér találkozó első játszmájában a szekszárdi sportoló megsérült, s további mérkőzéseit már nem is tudta lejátszani. Győztesek: Harsányi, Molnár, Gyurik 3-3, Pintér 2, Pintér-Molnár, Gyu- rik-Harsányi 1-1, illetve Zsemlye 3, Tihanyi 2.