Tolnai Népújság, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-14 / 269. szám
NOVEMBER SZOMBAT Névnap: Aliz, Klementina A Nap kél 6.48 órakor nyugszik 16.09 órakor A Hold kél 19.49 órakor nyugszik 10.40 órakor ÜGYELET VASÁRNAP 14-20 ÓRÁIG ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: HANGYÁL JÁNOS Telefonszámunk: 16-211,15-468 Telex: 14-251, ez a vonal napközben él. Eső, havaseső A várható időjárás az ország területére ma estig: északon változóan, másutt erősen felhős lesz az ég, elszórtan, főként délen várható eső, havaseső. Átmenetileg mérsékelt déli, egyébként erős északnyugati szél várható. Néhol párásság, köd is kialakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul. Névnapok története Aliz= a bizalmas. Többféle magyarázat van az Aliz nevünk eredetére. nézve. Az egyik szerint a német „Ilse" névből származik, de a német nyelvkutatók azt derítették fel, hogy ez a náluk igen gyakori név az Elisabeth-Er- zsébet rövidítése. E származtatás alapján a név jelentése: „bizalmas". Talán az Erzsébet becézéséből Franciaországban keletkezett Alice lehet az alapszava. A másik magyarázat szerint az Alice, Alisia, Elise és a mi Aliz nevünk is a Sándor női megfelelője. Az Alizoknak különleges, hófehér kelyhű üvegházi virágot, Fucha- ris grandiflorát ajándékozzunk, nevükhöz méltóan. — Lottó — A Szerencsejáték RT. tájékoztatása szerint a 46. heti lottó nyerőszámok a következők: 3,5,36,55,70 Igényelhető 'egy Siófok, szanatórium (idült emésztőszervi, érszűkületi panaszok kezelésére javasolt) II. o. egyéni beutaló, 1992. november 30-tól december 2Ö-ig. Ára: 6300,- Ft. Igényelhető: EDDSZ MB Szekszárd (tel: 11-311, Illésnél. Elfogták a szökött rabot A rendőrség csütörtökön késő este elfogta H. Tibor 22 éves szegedi lakost, azt a lopás miatt elítélt rabot, aki két nappal ezelőtt Szegeden a Városi Bíróság épülete' előtt várakozó rabszállító nyitott ajtaján át megszökött. A nyakon csípett rabot visszaszállították a büntetésvégrehajtási intézetbe és eljárást indítottak ellene a szökés miatt. A Heves megyei rendőrség őrizetbe vette N. László 21 éves daruvezetőt, és eljárást indított B. Etelka 50 éves, valamint P. Mária 19 éves kiskörei lakosok ellen, mert a településen a Tisza II lakótelep diákszállóján csütörtökön késő délután a velük szemben betörés miatt intézkedő R. Sándor rendőr őrmestert és A. István 55 éves éjjeliőrt megtámadták. A betörő férfi kést rántott és a rendőrt jobb karján megsebesítette, az éjjeliőrt pedig hasba szúrta. A rendőr súlyos és maradandó, az éjjeliőr pedig életveszélyes sérülést szenvedett. A kiérkező rendőrjárőr állampolgári segítséggel végül is megfékezte az ámokfutó betörőt. fív Vasárnap 1992. november 15. Vasárnap reggel ismét kukorékol a Kakas 6.40-kor, a TV 1-en. A műsorból: Népi csíziók, időjárás, úthelyzet, faluhírek, árkedvez- méynek akciók, agárérdekességek vállalkozó gazdáknak, iparosoknak, kereskedőknek. A tervezett témák: Távoktatás gödöllői módra; A Kakashálózat hírei; Agrárútunk Európába: a magazin sorozata; Dunántúli krónika 7 percben; Megint nyomoz a Faluzsaru; Surranóban: gyengélkedő kis- és nagy katonáknak; Imádok férjhez menni: bemutató a Jókaiban; Albert- és Li- pót-köszöntő. Megígértük, küldjük a nótát. Találkozás Szász Endrével Bár a november 30-áig a szekszárdi Művészetek Házában megtekinthető kiállítása megnyitóján nem tudott megjelenni, tegnap délután négy órakor mégis az érdeklődők rendelkezésére állt Szász Endre festőművész. A húsz évet az Egyesült Államokban töltött világhírű művész kötet-. len beszélgetés formájában beszélt erkölcsi meggyőződéséről, személyes életútjáról művészi alapállásáról. A helyszínen a jelenlévők megvásárolhatták a festő Tej-út című, a közeljövőben a Littoria Kiadó gondozásában megjelenő albumát, amelynek sajtóbemutatója november 17-én lesz a fővárosban. Két Lotti - hetente A Két Lotti (33-3) sorsolásos pénznyereményjátékban a fokozott érdeklődésre való tekintettel - legutóbb például a 33 számból eltalált kettes 454 forintot, a hármas 61.252 fori- tot fizetett, az ötös és a hatosra jutó nyeremény tovább halmozódik - december 1-jétől két lényeges változást vezetnek be. A sorsolásokat már hetente rendezik, változatlanul keddenként 10 órakor a Pe- tőfi-adón. A szelvények átvétele minden héten keddtől péntekig tart az Ibusz-irodák- ban, kijelölt vidéki postahivatalokban és takarékszövetkezetekben, a nyereménykifizetés is természetesen ugyanott történik. Ezzel egyidejűleg a játékosok kívánsága szerint rugalmas előfizetéses lehetőséget is biztosítanak: bármikor - tehát hónaptól függetlenül - a heti játék mellett két, három, négy vagy öt hétre is be lehet fizetni a részvételi díjat a Két Lotti szelvényen. A nyeretlen szelvények között negyedévente továbbra is lesz jutalomsorsolás, legközelebb november 24-én. A játékosok bekapcsolódásának megkönnyítéséhez várják megfelelő referenciával újabb értékesítőpartnerek jelentkezését is. OLVASTAM Próféta Senki sem lehet próféta a saját hazájában - tartja a mondás. Erre gondolhatott az a spanyol úriember is, aki, mint olvasom tegnapi lapszámunkban, gondolt egyet, s áttette székhelyét Ecuadorba. Ott aztán prófétának nevezve ki saját magát, hamarosan sikerült elhitetnie csaknem 30 ezer emberrel, hogy Jézusnak a Földre való visszatérését készíti elő, sőt, meg is rendezte a színjátékot a tömegnek, egyik barátjára osztva a Megváltó szerepét. Az „akció" megtévesztett résztvevői elhitték a csodát, talán azért is, mert Ecuador a világ egyik legszegényebb országa, ahol sokan már csak a csodában reménykednek. A hatóságok azonban nem „díjazták" a próféta tevékenységét, és kitoloncolták az országból, társulatával együtt. Vajon hová utazik legközelebb az álpróféta, Moreno úr? vem Négyezeréves kerámiák A Csongrád város szomszédságában levő Csanytelek lakossága nagyrészt növény- termesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozik. Az alföldi felépülés térségében végzett mezőgazdasági-építési tevékenység kapcsán bukkantak a régészek a „Kettős rítusú bronzkori temető" nyomára. A feltárás folyamán páratlanul gazdag, négyezeréves kerámiák kerültek a felszínre, melyeket a csongrádi Tari László Múzeum mutat be, Lő- rinczy Gábor rendezésében. Moziműsor Szombat Szekszárd, Panoráma, nagyterem: Mint a tűz (15.30, 17.30 és 20 óra). Kisterem: Huncutka (15.15 óra). Doc Hollywood (17.15 óra). Túl az Óperencián (19.30 óra). Dunaföldvár: Isten veled, király (18 óra). Vasárnap Szekszárd, Panoráma, nagyterem: Mint a tűz (15.30, 17.30 és 20 óra). Kisterem: Huncutka (15.15 óra). Doc Hollywood (17.15 óra). Túl az Óperencián (19.30 óra). Dunaföldvár: Dermesztő szenvedélyek (18 óra). Paks, Művelődési Központ: Tigriskarmok (19 óra). Tengelic, ÁMK: Megcsa- latva (19 óra). TELEVÍZIÓMŰSOR SZOMBAT MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 6.10: Falutévé. 6.30: A Reggel. 8.00: Közjáték 8.05: Jó reggelt adj Istenem! 8.15: Korhatár nélkül: 8.20; Mesék Napkeletről, Napnyugatról. 8.45: Cimbória. 9.10: Terepjáró. 9.50: Talmi és Tódi. 10.15: Tótágas. 10.35: A kiskakas gyémánt félkrajcárja. 11.00: Sze- zám utca. 12.00: Tévémagiszter. 13.30: Panoráma. 14.30: Rock-kalapács. 15.00: Halló?! - A világ távközlése. 15.30: Tájak, városok, emberek. 16.00: Képújság. 16.05: Családi mozidélután a Disneyvel - A Donovan gyerek. 17.50: Hová jársz iskolába? 18125: „ ... az én váram". 18.50: Médiamix különkiadás. 19.25: A templomos lovagok kincse. 20.00: Híradó. 20.30: Telesport. 20.40: A sárga revolver. 22.10: Közjáték. 22.20: Jön a medve! 23.05: Kathleen Battle és Jessye Norman spirituáléestje. 0.30: Híradó. TV2 8.00: Műsorismertetés. 8.05: Gazdaképző. 8.35: PC abc. 9.00: Cigánymagazin. 9.25: Horvát nyelvű nemzetiségi magazin. 9.50: Német nyelvű nemzetiségi magazin. 10.15: Fábry-napok Kassán. 10.45: Román nyelvű nemzetiségi magazin. 11.10: Hármas csatorna. 11.35: Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin. 12.00: Sorstársak. 12.15: Néprajzi értékeink. 12.25: Família Kft. (ism.). 12.55: Vargha Balázs tizenhárom fabulája. 13.25: G. I. Joe kommandó. 13.50: Mézga család. 14.15: Műsorelőzetes. 14.25: Lámpák mögött. 15.00: Népzenei magazin. 15.30: Gazdit keresünk. 15.45: Soros-napok a Merlinben. 16.25: Országjáró suli-buli. 17.05: Nézze meg az ember! 17.10: Romot építünk ... ? 17.35: Hupikék törpikék. 18.05: Knight Rider - Melléfogás. Műsorvezető: Kudlik Júlia 19.03: Időjárás. 19.10: Ad- dington-akció. 20.00: „Éljen a magyar!" 21.15: Szűcs Ju- dit-show. 22.00: Esti egyenleg. 22.20: Időjárás. 22.25: Telesport. 23.55: Tedd a szörnyet a címoldalra! DOMBÓVÁRI VÁROSI TV 8.00: Víkend - az ATV műsora. 12.00: Képújság. 13.00: Délutáni Ifjúsági Magazin - az ATV műsora. RTL PLUS 6.00: Georgie. 6.45: Lila hercegnő. 7.10: Piff és Hercules. 7.30: Cubitus. 8.00: Klack. 9.00: Beverly Hills Teens. -9.30: Lucky Luke. 10.00: Hatmillió dolláros család. 10.30: Pókember. 12.00: Winspector. 12.30: Michael Vaillant. 13.00: Mutánsok. 13.30: Bel Air hercege. 14.00: Titkos énem. 14.25: Rendőrségi beszámoló. 14.55: Knight Rider. 15.50: A csapat. 16.50: Jump Street 21. 17.45: Forró nyeremény. 18.15: Családi párbaj. 18.45: Híradó. 19.15: Beverly Hills 90210. 20.15: Add kölcsön a feleséged! 22.00: Show-műsor. 23.00: A második tavasz. 0.30: Dracula gróf Bajorországban. 2.00: Tutti Frutti. 2.45: Serio Rose. SAT 1 6.15: Labdarúgás. 7.15-11.00: Gyerekműsorok. 11.00: A szép és a bestia. 11.50: Szerencsekerék. 12.30: Gazdasági fórum. 13.00: Hírek. 13.05: A hegyek varázsa. 13.35: Cagney és Lacey. 14.25: Páratlan páros. 15.00: Az eltűnt asszony. 16.30: Állatvilág. 17.00: Szív az adu. 17.30: Pont, pont, pont. 18.00: Labdarúgás. 19.20: Hírek. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Gyilkosság terv szerint I. 22.00: Ki a legjobb férfi? 23.00: Három bajor lány Párizsban. 0.40. Hírek. 0.45: Három bajor lány Párizsban (ism.). 3.20: A szép és a bestia (ism.). 4.10: Az elveszett asz- szony (ism.). VASÁRNAP MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 6.38: Napi műsorajánlat. 6.40: Falutévé magazin. 7.25: Hagyd aludni a mamát és a papát! 7.50: „így szól az Úr!" 8.00: Közjáték. 8.05: Kávé habbal 8.30: Vasárnapi turmix. 11.00: Cseresznyéskert. 11.50: Magyar napk Torontóban. 12.25: Álljunk meg egy szóra! 12.35: The Look of the Year Magyarországon. 13.10: Húsz-éves a Világörökség. 13.40: „Egy az Isten". 14.10: Zürichi páncélterem. 15.00: Képújság. 15.05: Ida Haendel. 16.00: Van benne valami. 16.40: Örömhír. 17.00: Walt Disney bemutatja. 18.45: Gó- óól. 19.30: A Hét. 20.15: Híradó. 20.30: Telesport. 20.40: Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a' bombától. Meg is lehet szeretni. 22.15: Közjáték. 22.25: Nulladik típusú találkozások. 23.05: Szabófalvától San Fran- ciscóig. TV2 7.00: Napra-forgó - Magazin a reggelihez. Műsorvezető: Lőrincz Gabriella 9.05: Zsebtévé. 9.40: Észbontó. 10.00: Európa a képernyőn. 10.50: Lumen 2000. 11.20: Lundák nyara. 11.49: Ameddig a harang szól. 12.20: Cigányzene a 100 éves étteremből. 12.35: Gazdaképző.' 13.05: Kiskáté gazdálkodóknak. 13.15: SOrSok. 14.00: Filmmúzeum: Vadmadarak házatája - A sasfióka - Balatoni madártanyán. 14.42: Párhuzamok. 15.05: Melyiket a 3 közül? 15.35: Három kívánság. 16.25: K+P. 16.45: „Cigányszerelem". 17.10: Kolumbusz és a felfedezések kora. Műsorvezető: Kertész Zsuzsa 18.15: Delta. 18.40: Vízipók, csodapók. 18.47: Műsorajánlat. 19.00: Família Kft. 19.35: Ideális család. 20.35: „Hoosi- ers for Horváth". 21.25: Másállapot. 22.55: Időjárás. 23.00: Telesport. RTL PLUS 6.00: Beverly Hills Teens. 8.00: Gyerekeknek. 8.30: Flins- tone kölykök. 10.00: Művészet és küldetés. 10.05: Férfi Atlantiszról. 11.00: Az arany majom meséi. 12.00: Trópusi hőség. 13.00: Sípszó. 13.30: A Munster család. 14.00: A nagylábú. 16.00: A csapat. 17.00: Két misszionárius. 18.45: Híradó. 19.10: Különleges nap. 20.15: Ketten Miamiban. 21.55: Tévétükör. 22.30: Késői kiadás. 23.00: Playboy Late Night. 24.00: 4-es csatorna. 0.55: A Munster család (ism.). 1.20: Quincy (ism.). 2.20: Dr. Marcus Welby (ism.). 3.20: Beszélgetés (ism.). 4.20: Robbanékony (ism.). 5.10: Fiatalok magazinja (ism.). SAT 1 5.30: Labdarúgás. 6.50-10.30: Gyerekműsorok. 10.30: Gyilkosság terv szerint I. (ism.). 12.15: Újdonságok a moziban. 12.30: így láttuk. 12.35: Hírek. 12.40: Vigyázat, kamera! 13.10: Páratlan páros. 13.40: Enterprise űrhajó. 14.40: Black, a fekete villám. 15.10: Menekülés a majmok bolygójáról. 17.00: Tarzan. 17.30: Malibu vízi mentői. 18.30: Labdarúgás. 19.20: Hírek. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Szórakoztató műsor. 22.10: Beszélgetés. 23.30: Hírek. MEPUJSAG Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Telefax: 15-508. Készült a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás: Szekszárdi Nyomda Kft. Postacím: 7101 Szekszárd, Széchenyi u. 46. Telefon: 11-422. Felelős vezető: VADÁSZ JÓZSEF ügyvezető igazgató. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: havonta 319 Ft, negyedévre 957 Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.