Tolnai Népújság, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-13 / 268. szám

2 »ÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1992. november 13. Joó Rudolf Bonnban Bonn: A visegrádi or­szágcsoportnak jó esélye van arra, hogy az EFTA-országokkal kopog­tasson a Nyugat-európai Unió - az egységesülő Nyugat-Európa katonai szervezetének, a WEU-nak az ajtaján - közölte tegnap Bonnban Joó Rudolf, a honvédelmi minisztérium helyettes államtitkára, aki Williem van Eekelen-nek, a WEU főtitkárának Bonn­ban elhangzott előadásá­ból szűrte le ezt a követ­keztetést. Joó Rudolf elmondta, hogy a visegrádi csoportot Van Eekelen is kiemelte a többi közép- és kelet-eu­rópai állam közül, mint olyan csoportot, amely a nyugat-európai biztonság struktúráját tekintve a WEU szempontjából sajá­tos helyet foglal el. Járőrszolgálat az Adrián Brüsszel: A NATO csökkenti az Adriai-tenge­ren járőrszolgálatot telje­sítő hajóinak számát, ame­lyek feladata, hogy ellenő­rizzék a Jugoszlávia ellen hozott ENSZ-szankciók megtartását. Ezt tegnap Brüsszelben az Észak-Atlanti Szövetség egyik szóvivője jelentette be, hozzátéve, hogy várha­tóan a Nyugat-Európai Unió is hasonlóképpen cselekszik majd. A hadiha­jóknak nem volt felhatal­mazásuk arra, hogy hajó­kat feltartóztassanak vagy átkutassanak, csupán arra volt joguk, hogy figye­lemmel kövessék útvona­lukat. NATO diplomaták bí­rálták a küldetést, mert szerintük az nem sok eredménnyel járt. Helmut Kohl Oxfordban Oxford: A maastrichti szerződés egy fontos köz­bülső szakaszt jelent az eu­rópai unióhoz vezető úton, s az egyezményt minél előbb ratifikálni kell - je­lentette ki oxfordi diákok előtt mondott beszédében Helmut Kohl német kan­cellár. A Reuter értékelése sze­rint Kohl ezzel némileg szigorított néhány órával korábbi álláspontján: Ma­jor brit kormányfővel tar­tott közös sajtóértekezle­tén ugyanis még úgy fo­galmazott, hogy a német fél megértette a brit ratifi­kálás elhalasztásának okait, s számára az a leg­fontosabb, hogy a maast­richti szerződés változat­lan maradjon, illetve az összes EK-tagállam által ratifikálva 1993-ban ha­tályba léphessen. Harcok Angolában Luanda: Nyugati kato­nai források szerint az an­golai kormány ellen fegy­veres harcot vívó UNIT A elnevezésű szervezet lé­nyegében körbezárta Lu­andát. A Jonas Savimbi vezette fegyveresek északról már 50 küométerre közelítették meg a városközpontot, csupán dél felé szabad még az út az angolai fővá­rosból. Egy katonai sza­kértő az AFP-nek nyilat­kozva annak a vélemé­nyének adott hangot, hogy a hét végén valószínűleg támadást indítanak az UNITA harcosai Luanda ellen. Nyugdíjasok megyei fóruma Az ünnepelt: Habsburg Ottó Az előkészületek a lehető legjobban haladnak, Európa arisztokráciája nem fog csa­lódni: az innsbrucki Hofburg - amelyet egykor Mária Teré­zia építtetett - méltóképpen ünnepli a hétvégén a nyolcva­néves Habsburg Ottót. Ilyen méretű Habsburg-ta- lálkozó állítólag még nem volt. A rendezők eddig a csa­lád 160 tagjától kaptak vissza­igazolást: ennyien még Ferenc József temetésén sem jöttek össze. Nem lesz itt mindenki, aki lehetne: a sors különös fin­tora, hogy az ünneplések, méltatások ellenére a Habs­burg család nincs Ausztriában teljesen rehabilitálva, s van­nak olyan tagjai, akik nem számíthatnak beutazási enge­délyre. Maga az ünnepelt, Habsburg Ottó is csak 1966 óta gyakori vendég Ausztriá­ban: ekkor - öt évvel azután, hogy hivatalosan is lemondott a trón visszaszerzésének gon­dolatáról - lépett először oszt­rák földre. Tirol volt az első rövid látogatás színhelye, majd 1967-ben következett be a nagy történelmi kézfogás Bruno Kreisky akkori kancel­lárral. Habsburg Ottó - ha nem is indulhatott volna az osztrák elnökválasztáson, hiszen a di­nasztia tagjainak az ilyen poli­tikai szereplést törvény tiltja - elismert személyiség Ausztri­ában. Nemcsak mai szerepe, az Európa Parlamentben vég­zett fáradhatatlan, s Ausztria számára ezekben a közöspiaci belépéssel gondterhes idők­ben igen fontos munkája mi­att. Értékelik múltját, karakán kiállását a hitlerizmus ellen, energiáját (emberi építésű Ottó-motor - mondják szere­tettel) és tisztességét. Az ünnepségnek pedig minden vonatkozásban meg­adják a módját. Lehetővé teszi ezt a tiroliak kiváló üzleti ér­zéke is: hiszen ezt a néhány millió schillingbe kerülő ren­dezvényt érdemes támogat­niuk azoknak, akik érdekeltek Tirol népszerűsítésében. Ma­gára a 14-15-i éjszakára min­Negyvenkét perccel a kez­dés után elnapolták az Erich Honecker és társai ellen teg­nap kezdődött berlini pert. A vezető bíró, Hansgeorg Bräutigam úgy rendelkezett, hogy a pert hétfőn folytatják. Az egyik ok, hogy az egyik vádlott, a szabadlábon lévő Willi Stoph, volt keletnémet miniszterelnök csütörtökön nem jelent meg a berlin-moa- biti büntetőbíróság 700-as den hely megtelt, bár a szom­bat délután kezdődő, majd előbb családi, később valami­vel tágabb körű vacsorával folytatódó rendezvény erősen zártkörű, de azért lesz ott lát­nivaló bőven. Ahogyan pél­dául az Európa minden rész­ről összehívott Habsburgok a Hofburgba érkeznek, aztán ahogy a többi előkelőség befut - ők, ha nem is Habsburgok, de megannyi aktív uralkodó család tagjai. Pontosan előre nem árulták el kik, a biztonság megszervezése enélkül is igen nehéz. A család nem szeretne e tekintetben túl nagy felhaj­tást, márpedig bizonyos ran­gon felül kötelező a testőrség. A vacsorát az egyik legne­vezetesebb helybeli szálloda konyhája készíti - nem kétsé­ges, hogy felséges lesz. Más­nap folytatódik az ünnepség: a Hofkapelléban istentisztelet­tel, és utána immár más tí­pusú fogadással. A helyszín ismét a Hofburg, és a közélet küldöttei is csatlakoznak, el­sősorban a tartománybeliek. Ezer résztvevőre készülnek. Délután díszparádé köszönti az ünnepeltet, akinek ez az első, de nem az utolsó próba­tétel 80. születésnapján. A kö­vetkező „forduló" egy hét múlva lesz: Mariazellben szentmise következik és egy felettébb ünnepélyes aktus: Habsburg Ottó visszakapja díszpolgárságát a várostól, amely ettől 1939-ben megfosz­totta. Ugyanaznap délután Habs­burg Ottó Kismartonban az Eszterházy kastélyban újabb születésnapi vacsorát ad - ez­úttal a hivatalos Ausztria ré­szére. A vendégsereg kiválasztása itt ha lehet még nehezebb - hi­szen a Habsburgok megítélése pártállástól függ. Annyit jó előre tudni, hogy a néppárti politikusok ott lesznek, Tho­mas Klestil államfő is, és kap­tak meghívót a szociáldemok­raták is. Igaz, úgy hírlik, hogy Vranitzky kancellár azon a hétvégén éppen nem fog rá­érni. termében. Ügyvédje, Susanne Kossack szerint Stoph szív- bántalmakban és keringési zavarokban szenved. Kedden orvost hívtak hozzá, aki megállapította: ilyen állapotban nem vehet részt a tárgyaláson. A vezető bíró a tárgyalás berekesztése­kor elrendelte, hogy Willi Stophot a törvényszéki orvo­sok mihamarabb vizsgálják meg. (Folytatás az 1. oldalról.) A jövendő feladatok össze­foglalásakor Mayer Rezső az érdekképviselet erősítését hangsúlyozta ki. A cél egy kö­zös országos álláspont kialakí­tása és érvényesítése. Ebben az irányban tett már lépéseket a megyei érdekszövetség. Mint a fórumon elhangzott, észrevehető, különösen az or­szággyűlési képviselők és a pártok részéről, hogy nagyobb figyelemmel fordulnak a nyugdíjas korosztály problé­mái felé. Nem véletlen, hiszen két év múlva választásokra kerül sor, s a több mint két és fél millió nyugdíjas, a válasz­tópolgárok mintegy kéthar­madát teszi ki, tehát egy olyan potenciális választó réteget, mellyel számolni kell. A fórum második részében a rendezvény vendége, Mi­csuk László, az Országos A Független Magyar Királyi Pénzügyminisztérium meg­alakulásának 125. évfordulóját ünnepelték a Pénzügyminisz­tériumban tegnap. Ez alka­lomból kiállítás nyílt, melyen a magyar állam pénzügyének történetét ismerhetik meg no­vember 27-ig, naponta 10 és 16 óra között az érdeklődők. A kiállítást Kupa Mihály pénzügyminiszter nyitotta meg. Méltatta Kossuth Lajos­nak, az 1848. május 1-jén lét­rehozott első pénzügyminisz­térium vezetőjének tevékeny­ségét. A szabadságharc leverését követően a Pénzügyminiszté­rium 1867-ben, Lónyay Menyhért vezetésével alakult újjá. Kupa Mihály arról szólt, hogy a pénzügyi tárcának soha nem volt könnyű dolga, már 1890-ben új pénzügyi rendszer kidolgozásán fára­doztak a szakemberek és kia­lakítottak egy új adórendszert Nyugdíjas Választmány in­téző bizottságának tagja tájé­koztatta a résztvevőket a szervezet tevékenységéről. Micsuk László bevezetőjé­ben gratulált a megyei szövet­ségnek, mert mint mondta, eddigi munkájuk révén or­szágos szinten is a legjobbak közé sorolhatók. A továbbiak­ban szólt arról, hogy a nyugdí­jasok immár évek óta szen­vedő alanyai az inflációnak, a nyugdíjak értékcsökkenésé­nek, a különféle, őket igen hátrányosan érintő áremelé­seknek, mint például a gyógy­szerár-emelés. A közös érdek- képviselet érvényesítéséhez elengedhetetlen az, hogy a nyugdíjasok egy táborba tö­mörüljenek. Létkérdés az egy­séges fellépés, a nyugdíjasokat tömörítő szervezetek bejutása különféle parlamenti, minisz­tériumi bizottságokba. Az országos választmány is, miközben készültek a mil- leneumra. Úgy tűnik, a Pénzügymi­nisztériumnak 100 évenként van ilyen típusú feladata - je­gyezte meg a pénzügyminisz­ter. Kupa Mihály ezt követően Lónyay emlékérmet adomá­nyozott az ország pénzügyei­ért tevékenykedő szakembe­reknek, egyebek között Ka­tona Tamás politikai államtit­kárnak, Kajdi József közigaz­gatási álamtitkárnak, Hágel- mayer Istvánnak, az Állami Számvevőszék elnökének, Bőd Péter Ákosnak, az MNB elnökének, Pulay Miklósnak, a Magyar Bankszövetség fő­titkárának, Botos Katalinnak, az Állami Bankfelügyelet el­nökének, Lengyel Lászlónak, a Pénzügykutató Rt. el­nök-vezérigazgatójának, Nagy Zoltán, Pongrácz Tibor pénzügyminisztériumi állam­titkároknak. Szökött rabot keres a rendőrség Rabszállító autóból menet közben szökött meg Szegeden H. T. 22 éves szegedi lakos. A fiatalembert lopás és sikkasz­tás miatt egy év szabadság- vesztésre ítélték. Kedden dél­után a bíróságra szállították, majd amikor a börtönbe vitték vissza, menet közben kinyi­totta a rabszállító gépkocsi belső ajtaját, s kezén a vezető­bilinccsel elszaladt. A rendőr­ség információja szerint még aznap este látták a városban, de már nem volt a kezén a bi­lincs. A nagy erőkkel történő keresése eddig nem vezetett eredményre, ezért a rendőrség kéri a lakosságot, aki bármi­lyen információval rendelke­zik a szökött rabról, jelentse a rendőrségnek. igyekszik a leginkább égető kérdésekben kedvező irányú változásokat elérni. Ide sorol­ható a jövő évre tervezett, mindössze kilenc százalékos nyugdíjemelés növelése, vagy az özvegyi nyugdíjak mél­tánytalan megállapításának megváltoztatása. A tervezett kétkulcsos áfa Micsuk László véleménye szerint tömeges méretekben vezethet a nyug­díjasok ellehetetlenüléséhez, tehát ebben'a témában is hal­latni kívánják a hangjukat. A fórum végeztével a részt­vevők megállapodtak abban, hogy a megyei érdekszövet­ség feladata a jövőben is a tag­ság tömörítése, a kapcsolaté­pítés. A cél az, hogy a szerve­zet kiszámítható módon, poli­tikai befolyástól mentesen, megfelelő koordináció mellett működjön. venter Kérdőjelek Érdek­barátság nem lesz A címbéli szóösszetétel - bizonyára az érdekhá­zasság asszociáció miatt - egyesek fülében talán meglehetősen rosszul cseng. Ebben az esetben azon­ban a legtisztább értelem­ben használhatjuk ezt a ki­fejezést, amikor jellemezni akarjuk Borisz Jelcin ma­gyarországi látogatásának tapasztalatait. Ezúttal ugyanis a tárgyalásokat a nehéz előkészítő vitákon kiérlelt közös érdekek ve­zérelték. Tulajdonképpen mi bizo­nyítja ezt? Legfőképpen az, hogy megoldást találtak koráb­ban súlyos konfliktusok­kal fenyegető kérdésekre. Példa rá az a megállapo­dás, hogy a csaknem 1,7 milliárd dollár értékű szovjet tartozásnak mint­egy a felét a magyar hadi- technika karbantartásá­hoz, fenntartásához szük­séges alkatrészekkel tör­leszti Oroszország, amely a teljes szovjet adósságot magára vállalta. Csak a megállapodások a bizonyítékok? Nem, hanem a megálla­pítások is. Jelcin bocsánatot kért az 56-os beavatkozásért, An­tall József pedig megismé­telte az évekkel korábbi ki­jelentését, hogy „ha leve­szik kezünkről a büincset, baráti jobbot nyújtunk az orosz népnek". Csak magyar-orosz érde­kek játszottak szerepet? A külföld is megnyug­vással tekinthet a buda­pesti tárgyalásokra. A nemzetiségi kérdésben, a délszláv válsággal kapcso­latos témakörben, az eu­rópai biztonsági ügyében egyaránt olyan tárgyalá­sok folytak, amelyek alá­támasztják Jelcin szavait: „Ököl helyett szívvel és ésszel kívánunk részt venni az európai problé­mák megoldásában". Legyen igaza a tettek­ben. S milyen következtetésre juthat a világ a magyar poli­tikát illetően? ' Arra, hogy ha jól politi­zálunk, Magyarország na­gyon fontos közvetítő láncszem lehet Kelet- és Nyugat-Európa között, nem pedig ütközőzóna. Ferenczy-Europress Honecker perét elnapolták T elei onszámváltozások Romániában A Magyar Távközlési Vállalat tájékoztatást kapott a Román Telefontársaságtól (ROMTEL) arról, hogy november 15-től a körzetszámok egész Romániában, a telefonszámok pedig Buka­restben megváltoznak. Bukarest körzetszáma 0-ról 1-ra változik, a többi város kör­zetszáma elé pedig a 9-es szám kerül. Például: Arad régi száma: 66, az új szám: 966. Brassó régi száma: 21, az új szám: 921. A telefonszámok csak a bukaresti hálózatban változnak 6-ról 7 számjegyűre úgy, hogy a meglévő számok elé egy újabb szám­jegyet kell tárcsázni, amely 3-as, 4-es, 6-is vagy 7-es lehet. Áz ország többi városában a telefonszámok változatlanok maradnak. November 15-től a Romániába irányuló hívásoknál az or­szághívószám után a körzetszámmal és a telefonszámmal együtt 8 számjegyet kell tárcsázni. Megrendelem a Tolnai Népújság című napilapot hónapra és kérem, hogy az alábbi címre kézbesítsék: Név:............................................................................ Város, község:........................................................ Utca, szám, emelet, ajtó: .............................. A láírás: ..................................................................... E lőfizetési díj egy hónapra 319,- Ft. POSTAHIVATAL HELYBEN (A megrendelőlap átadható a kézbesítőnek, be­dobható az utcai postaszekrénybe és személye­sen is eljuttatható a helyi postahivatalba.) A Pénzügyminisztérium százhuszonöt éves

Next

/
Oldalképek
Tartalom