Tolnai Népújság, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)

1992-10-26 / 252. szám

A magyar úton Nem véletlen, kérem, ha az ember csak kapkodja a fejét e táb­lák láttám, mivel nehéz eldönteni, hogy melyik van alá-, illetve fölérendelve a másiknak. Ugyanis így az emberfia nem tudja, merre induljon el. Ha törvénytisztelő, akkor a kötelező haladási irányt választja, ha éhes, akkor viszont jobbra tart(ana). Főleg akkor, ha van (lesz) pénze. Szóval, kérem, nagy a dilemma, még akkor is, ha tudjuk, hogy több nap, mint kolbász. Nem véletlen azért sem, ha az ember csak kapkodja a fejét, mert kérdés az, hogy ezek a táblák már ma is érvényesek-e, vagy csak a jövőt sejtetik . . .-él- Fotó: - gk ­Névnapok története Dömötör = a megmentő. Szimo- netta = a piszeorrú. A „jeles" napok egyike a mai Dömö- tör-nap: ekkor terel­ték be a nyájat a téli szállásra. Eredeti alakja Demetriosz, a Föld mitológiai isten-asszonyának neve volt. Innen származtatja Mátray János jelentését: „megmentő, földa­nya". Elterjedése ab­ból az időből szárma­zik, amikor a keresz­ténységnek a miszté­rium-vallásokkal kel­lett megküzdenie. Ebben a korban az emberek már nem hittek az olimposzi istenekben, de Deme­ternek, a Föld isten- asszonyának még nagy volt a tisztelete. Női névként kive­szett, napjainkban csak a férfi formája maradt fenn. Legjob­ban az orosz nyelvte­rületen terjedt el Dmitrij formában. 1991-ben került e nap élére először a Szimonetta, a külö­nösen szép hangzású női név. Eredetére nézve a Simon női formája a Szimoná- val együtt, melyek mindegyikében a gö­rög „szimón" szó rej­tőzik, a „pisze, pisze- orrú" jelentéssel. Ha van ennek a pompázatos névnek viselője, számára a különleges, elegáns narancssárga színű Strelitzia virágot vá­lasszák. Rigmus is kötődik a naphoz: „Dömötör, a tél im­már reánk tör". Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a 43. játékhéten 1 darab 5 találatos volt. A lottónyeremények a jöve­delemadó levonása után a kö­vetkezők: 1 darab 5 találatos szelvény, nyereménye 53.249.875 forint, 148 darab 4 találatos, nyereménye egyen­ként 107.472 forint, 8995 darab 3 találatos, nyereménye egyenként 1471 forint, 218.030 darab 2 találatos, nyereménye egyenként 73 forint. A római Colosseum felújí- megközelítőleg 4 évig tart tás előtti egyik utolsó képe majd. Költségei minden való- 1992. szeptember 21-én. A re- színűség szerint elérik a 40 noválást megkezdték, ami bilió olasz lírát. Szekszárd, Panoráma, nagyterem: Wayne világa (15.30, 17.30 és 20 óra). Kiste­rem: Szörnyecskék (15.15 óra). Veszedelmes viszonyok (17.15 óra). Vérrel és kötéllel (19.30 óra). Dunaföldvár: Ásó, kapa, nagykaland (18 óra). OLVASTAM Drága nyaklánc Rekordösszegért, 2,31 millió dollárért kelt el a napok­ban egy gyöngyökből és gyémántokból álló nyaklánc New Yorkban, a Sotheby's árverésén. Ugyanez a 23 gyönyből és gyémántból készült ékszer egy 1990 áprilisi árverésen 2,2 millió dollárért cserélt gazdát. A Sotheby's szóvivője nem volt hajlandó felfedni a mostani vevő kilé­tét. Az árverés során Marlene Dietrich kedvenc karkötője 990.000 dollárért kelt el. A kikiáltási ár háromszázezer volt. A drágakövekkel kirakott karkötőt Cartier készítette 1930-ban és a színésznő ezt viselte Alfred Hitchcock „Stage Fright" című filmjének forgatása közben. A vevő nevét ugyancsak homály fedi. A Harry Winston nejének tulajdonát képező mintegy száz különböző ékszer összesen 5,1 millió dollárért kelt el az árverésen. Traffipax A megyei rendőr-főkapi­tányság tájékoztatása szerint az alábbi időpontokban és helyszíneken lesz traffi- pax-mérés: Október 26-án 8-16-ig a 65-ös úton Tamá­siig. Október 27-én reggel 6-14 óráig a 56-os főút Várdomb, Bátaszék belterülete, dél­után 14-22 óráig a 65-ös fő­úton Hőgyészig, és a 61-es főút dombóvári szakaszán. OKTÓBER 26.1 HÉTFŐ Névnap: Dömötör A Nap kél 6.19 órakor nyugszik 16.36 órakor A Hold kél 7.06 órakor nyugszik 16.35 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: SZERI ÁRPÁD Telefonszámunk: 16-211,15-468 Telex: 14-251, ez a vonal napközben él. Változékony idő A várható időjárás az ország terüle­tére ma estig: Eleinte többnyire erő­sen felhős lesz az ég, helyenként eső­vel, napközben időnként felszakado­zik a felhőzet, a felhőátvonulásokból futó záporokra kell számítani. A dél­nyugati, nyugati szél több helyen megélénkül. A legmagasabb hőmérséklet 8-13 fok között alakul. fiv Kedd 1992. október 27. Kedd reggel ismét ku­korékol a Kakas 5.40-kor, a TV 1-en. A műsorból: Népi csí­ziók, időjárás, úthelyzet, lapszemle, faluhírek, ag­rárújdonságok, vállal­kozó gazdáknak, iparo­soknak, kereskedőknek, orvosoknák. A tervezett témák: Adótipp: a vagyonnyi­latkozatról; Hátrányban a hazai söripar; Vásár volt Szombathelyen; Kárpótlási kislexikon; Agrármeteorológiai elő­rejelzés; Szabina-kö- szöntő. HUNGÁRIA AUTÓSISKOLA gyorsított tanfolyamot indít 1992. október 29-én (csütörtök) személygépkocsi: elmélet 1.000 Ft gyakorlat: 300 Ft/óra nehézpót: 4.750,- autóbusz: 6.200,­Jelentkezni: Szekszárd, Széchenyi u. 24. Tel.: 16-288. ) Ötvenezer forint jutalom a nyomra­vezetőnek Dombóvári felhívás A Dombóvár környéki köz­ségekben 1992. évben meg­szaporodtak gázcseretelepek sérelmére elkövetett betöréses lopások. 1992. január 27-től kezdve 1992. október 21-ig 21 alkalommal törtek fel a város- környéki községekben csere­telepeket és összesen 250 db palackot vittek el. A betöréses lopás során okozott kár több, mint egy millió forint. A nyomozás során nagyon nagy segítséget jelentene azon állampolgárok jelentkezése, akik a betöréses lopásokról, azok elkövetőiről, az értékesí­tésről információt tudnak szolgáltatni. Természetsze­rűen a rendőrkapitányság ga­rantálja a névnélküliséget, ab­ban az esetben ha az adatot szolgáltató ezt kéri. A további betöréses lopások megelőzése, az elkövetők el­fogása érdekében a Dombó­vári Rendőrkapitányság veze­tője 50.000,- Ft. pénzjutalmat ajánl fel azon személy, vagy személyek részére, akik a so­rozatbetörés felderítése, vagy a nagyobb mennyiségű gázpa­lack értékesítéséről, esetleges lefoglalásáról adatot szolgál­tat. Bejelentés: Dombóvári Rendőrkapi­tányság telefonszámain: 65-300, 07, vagy személyesen: Dombóvár, Szabadság u. 12. sz. Dr.Kustra József r.alez. kapitányságvezető A Colosseum Moziműsor [in RÁDIÓ - TELEVÍZIÓ KOSSUTH RÁDIÓ Középhullámon: 4.30: Reggeli krónika. 8.20: Törvénykönyv. 8.30: Hangszemle. 9.05: Nap­közben. 11.05: Szonda. 11.35: Szobotka Tibor novelláiból. 12.00: Déli krónika. 12.30: Vendég a háznál. 12.45: Fülel­jen! 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.15: Falurádió. 13.30: Hité­let. 14.05: Klasszikusok min­denkinek. 14.55: Versek. 15.05: Kossuth klub. 16.00: Délutáni .krónika. 16.15: Mindennapi gazdaság. 16.30: Zenefórum. 17.05: Magyarországról jövök. 18.00: Esti krónika. 18.30: Rá­adás. 19.05: Sporthíradó. 19.25: Jó éjszakát, gyerekek! 19.35: Sándor Iván irodalmi összeállítása. 20.05: A népzene hagyományőrzői. 20.30: Hatá­rok nélkül. 21.05: Kossuth klub. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Fórum. 23.05: Egy éne­kes - több szerep. URH-adón: 6.55: Körzeti in­formációs magazinok. 11.00: Irodalmi világjárás. 11.30: Ri- portmúsor. 13.00: Az Amerika Hangja. 14.00: A tegnap sláge­rei. 14.30: A Nyitnikék postája. 15.00: Országgyűlés. 18.30: V materinskom jaziku. 19.00: In limba materna. 19.30: In der Muttersprache. 20.00: Na ma- ternjem jeziku. 23.00: A BBC magyar műsora. 23.45: Peda­gogical Pop. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Napindító. 8.05: Sport­reggel. 8.20: Rivaldafényben. 8.50: Apró-cseprő. 9.00: Hírek. 9.05: Zene-szó. 10.55: Gordi- usz plusz. 11.00: Hírek. 11.05: Napóra. 12.00: Nótakalendá­rium. 12.45: Vízállásjelentés. 13.00: Hírek. 13.05: Hogy tet­szik lenni? 13.30: Operettpa­rádé. 14.00-17.00: Kettőtől ötig. 15.00: Hírek. 17.00: Hí­rek. 17.05: Napóra. 17.50: Samsung-játék. 18.00: Garázs. 18.30: Tárcsázz! 19.00: Hírek. 19.05: Kölyökrádió. 19.35: Táncházi. muzsika. 20.00: Más-kép(p). 21.00: Hírek. 21.05: Rockújság. 22.00: Ma­gyar lemezbemutató. 22.30: Bemutatjuk a Brecker Brothers Return of the Brecker Brothers című lemezét. 23.00: Hírek. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Napforduló. Benne: 23.15: 1967 - Slágerek, hangulatok - jelen időben. 4.03: Verbunko­sok, csárdások. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.00: Hírek. 10.05: Most olvastam. 10.15: Luisa Miller. 11.05: Zenekari mu­zsika. 11.40: Farkas Ferenc népzenei feldolgozásaiból. 12.00: Hírek. 12.05: Hangver­seny délidőben. 13.35: Opera­részletek. 14.00: 14.00: Hírek. 14.05: A szomorú Dirdre. 14.41: Concertino Praha '92. 14.58: Zenekari muzsika. 16.00: Hírek. 16.05: Kóruspó­dium. 16.35: XX. századi fúvós kamarazene. 17.00: Új Han­goló. 17.50: A hét költője: Köl­csey Ferenc. 18.00: Hírek. 18.05: Kapcsoljuk a 6-os stú­diót. 19.05: Kalandos évek. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneaka­démia nagytermét. Közben: 20.20: Hírek. 20.25: Elfeledett irodalom? 21.40: Világtalan szemtanú. 22.00: Új Zenei Új­ság. 22.50: A Rádiószínház bemutatója - Alfons Kauders élete és műve. 23.12: Sorok, sorsok, pillanatok. 24.00: Hí­rek. 0.05: Évszázadok muzsi­kájából. RÁDIÓ JUVENTUS BALATON (AM 810 KHz) 8.00: Reggeli zenés informá­ciós magazin. 8.15: A nap mű­vésze. 9.20: Hat húron pendü- lünk. 10.20: Country. 11.20: Dunántúli panoráma - zenés magazin. 12.20: Rock-story. 13.20: Délelőtti mérleg. 13.50: Forró drót. 14.20: A nap ven­dége - stúdióbeszélgetés. 15.20: Főzzünk muzsikát. 16.20: Éjszakai lokál. 17.20: Rádiós Tükör - zenés maga­zin. 18.20: Európai pop-pano­ráma. 19.20: Napszemle - in­formációs műsor, minden óra 15 perc: hírek, meteorológia, utinform, minden óra: színes információk, tallózó. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-9.00: Hajnaltól reggelig- zenés hírmagazin. 5.55-6.55: Csak a 344 m-es KH-on. 6.55-9.00: A 344 m-es KH-on és a Kossuth URH sávon. 13.00: Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 14.00: Német nemzetiségi műsor. 15.00-18.00: A „Pannónia Rá­dió" szolgáltató és kereske­delmi műsora. 18.00: Regioná­lis német nemzetiségi műsor. 19.30: A MR német nemzeti­ségi műsora Pécsről. 20.00: A MR horvát nemzetiségi mű­sora Pécsről. 20.30: A MR szerb nemzetiségi műsora. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 5.40: Falutévé. 6.00: A Reg­gel. 8.05: A Financial Times heti üzleti híradója. 8.30: Köz­játék. 8.35: Napközi. Benne: 9.00: Walt Disney bemutatja, (ism). 10.45: Játék. 12.00: Hí­rek. 12.05: Képújság. 17.00: Délutáni egyenleg. 17.10: Megveszem ezt a nőt. 17.35: Képújság. 17.40: Kárforintok. 17.50: Pénzvilág. 18.00: Di­menzió. 18.45: „Veletek va­gyok mindennap". 18.55: Napközi. 19.15: Bűvös hatos. 19.35: „Engedjétek hozzám!" 19.40: Esti mese. 20.00: Hír­adó. 20.30: Telesport. 20.40: Ars musica - Az erdélyi udvar zenéje. 21.05: David Hare: A titkos elragadtatás. 22.05: Köz­játék. 23.10: Kultúr-űjlak. 23.50: Késő esti híradó. TV2 15.00: Parlamenti Napló. 17.00: Műsorismertetés. 17.05: Hírek. 17.10: Felsőfokon. 17.25: Kérdezz! Felelek. 17.45: Regionális híradó. 18.00: Hír­adó. 18.12: Időjárás. Műsorvezető: Lőrincz Gabriella 18.20: A könyvek könyve. 18.45: Van 5 perce? 19.00: Ta­núságtevők. 19.48: Matt 13 lé­pésben. 20.19: Remekművek - Liszt Ferenc: I. Mefisztó-ke- ringő. 20.30: Telesport. 21.00: Stúdió '92. 22.00: Esti egyen­leg. 22.20: Időjárás. 22.25: Napzárta előtt. 22.50: Az utolsó tánc. DOMBÓVÁRI VÁROSI TV 19.00: DVMSE-Dunai Kő­olaj kosárlabda-mérkőzés. A szünetben: Esti mese. 20.30: Képújság. 21.00: Flash Gordon- amerikai sci-fi. RTLPLUS 6.00: Halló, Európa - jó reg­gelt, Németország! 8.50: Owen Marshall. 9.45: Gazdag és szép. 10.10: Dr. Marcus Welby. 11.00: Viva. 11.30: Csa­ládi párbaj. 12.00: Magazin. 12.30: Az élet játékai. 13.20: Kalifornia klán. 14.15: A Springfield-sztori. 15.00: Quincy. 16.00: Beszélgetés. 17.00: Rizikó. 17.30: Forró nye­remény. 18.00: Fiatalok maga­zinja. 18.45: Híradó. 19.15: Robbanékony. 19.45: Jó idők, rossz idők. 20.15: Columbo - Halálos főnyeremény. 22.05: Életre-halálra. 22.45: Kulturá­lis magazin. 23.15: Gotts- chalk-show. 24.00: Trópusi hőség. 1.00: Borzasztó kedves család. 0.30: Baretta. 1.30: Quincy (ism.). 2.25: Dr. Mar­cus Welby (ism.). 3.20: Beszél­getés (ism.). 4.14: Robbané­kony (ism.). 4.40: Jó idők, rossz idők (ism.). 5.10: Fiata­lok magazinja. Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYUR1CZA MIFIALY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Telefax: 15-508. Készült a szerkesztőség elekt­ronikus rendszerén. Nyomás: Szekszárdi Nyomda Kft. Postacím: 7101 Szekszárd, Széchenyi u. 46. Telefon: 11-422. Felelős vezető: VADÁSZ JÓZSEF ügyvezető igazgató. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizet­hető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: havonta 319 Ft, negyedévre 957 Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom