Tolnai Népújság, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)

1992-10-02 / 233. szám

OKTÓBER PENTEK Névnap: Petra A Nap kél 5.45 órakor nyugszik 17.21 órakor A Hold kél 12.37 órakor nyugszik 21.13 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: ÉKES LÁSZLÓ Teléfonszámunk: 16-211,15-468 Telex: 14-251, ez a vonal napközben él. Változékony idő Várható időjárás ma estig: folytatódik a változékony idő, gyakran felhős lesz az ég, lassanként egyre hűvö­sebbre fordul az idő. Többhelyütt számíthatunk esőre, záporra. Az északira forduló szél megélénkül, majd megerősödik. A legmagasabb hőmérséklet 17, 22 fok kö­rül alakul. Névnapok története Petra = a kemény. A Petra név a Pé­ter női megfelelője és a „petros" görög szó az alapja, melynek „kő, kemény" a jelen­tése. Ismeretes ez a szó a kőolaj nemzet­közi megjelölésére szolgáló „petróleum" fogalmából is. Amíg a név férfi megfele­lője, a Petrus, Pjotr minden európai nyelvben elterjedt, addig női alakja ne­hezen tudott megho­nosodni. A fővárosban, a X. kerület­ben, a Maglódi utca 12. számú ház előtti 30 méter mély szel­lőzőaknába lemászott a csö­vező M. Ferenc, aki az utolsó métereken leesett a vashág­csóról. * A csövezőt a tűzoltók men­tették ki, majd sérülései miatt a mentők kórházba szállítot­ták. Sátántinóm Nyers és szárított állapot­ban is erősen mérgező faj, amely egyéb tünetekkel ke­vert gyomor- és bélmérgezést okoz. Júniustól októberig a száraz, meszes talajú lomber­dők fáinak gyökérzete mentén találhatjuk, mivel gyökérkap­csolt faj. Helyenként gyakori csak. Nagytermetű, zömök gomba. Kalapja akár a 30 cm-t is elérheti, de a fiatal példá­nyon kicsi és ilyenkor a tönk szélesebb. Színe feltűnően vi­lágos, fehér, szürkés-zöl- des-sárgásfehér. Fiatalon kissé bársonyos felületű, idősebben néha ragadós. Csöves termő­rétege viszonylag rövid (1-2 cm), a húshoz képest a zöldes­sárga csöveinek nyílása szűk és élénk vörös, az öregebb gombán olajzöld lesz. Nyo­másra zöldeskéken foltosodik. Tönkjének hossza és vastag­sága szinte azonos, 5-15 cm, duzzadt alakú. Fölül sárga, középrésztől lefelé élénk vö­rös. Az erősen fejlett recés há­lózat színe épp úgy fordítottja a tönk alapszínének, tehát fent sárga alapon vörös, alul vörös alapon sárga. Húsa puha, tö­mör, világossárga, a vágás he­lyén gyengén kékül. A fiatal jó szagú és ízű, idős korban álta­lában jellegzetesen rossz, bü­dös szagú. Hasonlíthat hozzá a változékony- és a céklati- nóru. Ezektől sajátosságaival, a nagyon fehér kalapjával és hasas, hálózatos tönkjével tér el. (Folytatjuk.) Moziműsor Szekszárd, Panoráma, nagyterem: Kolombusz a fel­fedező (15.30,17.30 óra) Túl az óperencián (20 óra). Kisterem: Nicsak, ki beszél még! (15.15 óra), Kedvencek temetője (17.15 óra), A szerelem erejé­vel (19.30 óra). Dunaföldvár: őrült Stone - avagy 2000, a patkány éve (18 óra). Szombat 1992. október 3. Szombat reggel ismét kukorékol a Kakas 6.15-kor a TV-l-en. A műsorból: Népi csí­ziók, lapszemle, faluhí­rek, agrárűjdonságok. A tervezett témák: - A Parasztszövetség állás­pontja - Jáger-sörfőzők - A faludoktor tanácsai - Lottószámok - A Kakas­hálózat hírei - Helga papi nóta. Finisben a felújítás A megyeszékhely központ­jában tavasszal kezdődött az átalakítása annak az épület­nek, mely addig többek között a népművészeti boltnak adott otthont. A meglehetősen elhanya­golt állagú épületben a mun­kák elvégzése után a tervek szerint gyorsbüfé és külön­böző üzletek kapnak majd he­lyet, a második emeleten pe­dig irodákat alakítanak ki. Az ígért átadási határidő november húszadika, s mint az a fotó alapján látható, a ki­vitelező valószínűleg tartani tudja majd ígéretét. Az átala­kítás során a ház homlokzata egy síkba került a szomszédos épületekével, ami városképi szempontból fontos dolog, s az is örvendetes, hogy meg­újul a szomszédos ingatlan külső képe is a festők keze munkája nyomán. A város- központ olyan épülettel gaz­dagodik hamarosan, mely be­töltött funkcióján kívül azzal is dicsekedhet, hogy nem „lóg ki" stílusában sem az szom­szédos házak sorából, vm-gk HALLOTTAM Igazolvány Meséli a kollégám, hogy a napokban lejárt a személyi igazolványa, s annak rendje-módja szerint kicseréltette. Kapott is egy szép, újmódi igazolványt, s a soványka könyvecskéhez járt még egy papiros, melyet pótlapként kell az új okmányban hordani. A pótlap a személyi szá­mot tartalmazza, mely gyakran kell, s az igazolványban nincs rá rubrika. Ekkor döbbentem csak rá, hogy eddig, ha szükség volt rá, személyi igazolványommal bizonyí­tani tudtam családi állapotomat, gyermekeim számát, munkahelyemet, iskolai végzettségemet, stb. Most, ha valakinek minderre szüksége van, el kell mennie a meg­felelő hivatalokba, és igazolást kell hoznia róla. Javaslom, gyártsanak az új igazolványhoz olyan megfelelő méretű tokot, amiben ezeket a nagyszámú „pótlapokat" hordhat­juk, ha már nem lehet kis barna könyvecskénk, ami mindezt eddig tartalmazta. vm Balatonakarattyán láttuk ... .. .hogy ilyen szelíd is lehel a nép akarat(ty)a-hangyái­Pályázati felhívás! Szekszárd Város Önkormányzata (7100 Szekszárd. Béla tér 8.) pályázatot hirdet a Művészetek Háza (7100 Szekszárd, Mártírok tere 28.) megüresedő igazgatói álláshelyére. Az állás betöltéséhez- főiskolai vagy egyetemi humán végzettség,- 5 éves közművelődési vagy művészeti intézményi szakmai gyakorlat,- a munkakör ellátásának tervezett programja szükséges. Az állás elfoglalásának ideje: 1993. január 1. A pályázat beadásának ideje: a hirdetés megjelenésétől számított 30 nap. Bér: megegyezés szerint. Érdeklődni a Polgármesteri Hivatal művelődési csoport vezetőjénél lehet. ____________________________________________________________(42/19149) Rendőrségi fogadóórák októberben A Tolna megyei Rendőr-fő­kapitányság Főkapitányi Hi­vatalának tájékoztatása sze­rint, ebben a hónapban me­gyénk városaiban a következő időpontokban tartják a rend­őrségi fogadóórát: A Tamási Rendőrkapitány­ság vezetője 1992 október 15-én, 9-10 óráig, a Bonyhádi Rendőrkapitányság vezetője október 21-én, 15-16 óráig, a Dombóvári Rendőrkapitány­ság vezetője október 26-án, 15—16 óráig, a Paksi Rendőr- kapitányság vezetője október 28-án, 16—17 óráig, a Szek­szárdi Rendőrkapitányság ve­zetője pedig október 30-án, 8- 10 óráig tart fogadóórát. RÁDIÓ - TELEVÍZIÓ KOSSUTH RÁDIÓ Középhullámon: 4.30: Reggeli krónika. 8.20: Törvénykönyv. 8.30: Hangszemle. 9.05: Nap­közben. 9.50: Lottósorsolás. 11.05: Válogatott perceink. 11.33: Álom a Szamos partján. 12.00: Déli krónika. 12.30: Vendég a háznál. 12.45: Fülel­jen! 12,50: Külpolitikai figyelő. 13.15: Falurádió. 13.30: A bap­tista egyház félórája. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 15.05: Kossuth-klub. 16.00: Délutáni krónika. 16.15: Min­dennapi gazdaság. 16.30: Ze­nefórum. 17.05: Magyaror­szágról jövök. 18.00: Esti kró­nika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sporthíradó. 19.25: Jó éjszakát, gyerekek! 19.35: Portré - má­sok tollával. 20.05: Népzene- kutató, pedagógus, zene­szerző volt. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth klub. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Fórum. 23.05: Hangverseny­múzeum. URH-adón: 6.55: Körzeti in­formációs magazinok. 11.00: Fejes Endre: A hazudós. 11.30: Rockújdonságok. 14.00: Ci­gányfélóra. 14.30: Hátsó szoba. 15.05: Hír-vidék. 16.00: Az Amerika Hangja. 18.30: V materinskom jaziku. 19.00: In limba materna. 19.30: In der Muttersprache. 20.00: Na ma- ternjem jeziku. 23.00: A BBC magyar műsora. 23.45: A Vo­ice of America sorozata. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Napindító. 8.05: Sport- reggel. 8.20: Rivaldafényben. 8.50: Apró-cseprő. 9.00: Hírek. 9.05: Zene-szó. 10.55: Gordi- usz plusz. 11.00: Hírek. 11.05: Napóra. 12.00: Nóták. 12.45: Vízállásjelentés. 13.00: Hírek. 13.05: Mit üzen a Rádió. 13.30: Gramofonsztárok. 14.00-1700: Péntektől péntekig. Közben: 14.50: Poggyász. 15.00: Hírek. 16.50: Poggyász. 17.00: Hírek. 17.05: Napóra. 17.50: Sam- sung-játék. 18.00: Rockhullám. 18.30: Walkman. 19.00: Hírek. 19.05: Kölyökrádió. 19.35: Magyar tájak dalaiból. 20.00: Könnyűzene. 21.00: Hírek. 21.05: Híres történetek, nagy egyéniségek. 22.00: A film­zene napjai. 23.00: Flírek. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Napforduló. Benne: 4.03: Ma­gyar nóták, csárdások. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódium. 10.00: Hírek. 10.05:^ Mindenki - másként. 10.25: Operarészletek. 11.10: Szim­fonikus zene. 12.00: Hírek. 12.05: Hangverseny délidő­ben. 13.22: A kórusirodalom mesterműveiből. 14.00: Hírek. 14.05: A szezon vége. 14.45: Régi magyar muzsika. 15.00: A kamarazene kedvelőinek. 16.00: Hírek. 16.05: Hidas Fri­gyes versenyműveiből. 17.00: Musica sacra. 17.50: Világlíra. 18.00: Hírek. 18.05: Donizetti: A csengő. 19:05: Zenekari mu­zsika. 19.35: Korunk zenéje. Közben: 20.20: Hírek. 20.25: Tompa Mihály versei. 21.30: Szimfonikus táncok. 22.00: Hí­rek. 22.05: Hi-Figyelő. 23.00: Csapongó. 24.00: Hírek. 0.05: Lemezújdonságok. RÁDIÓ JUVENTUS BALATON (AM 810 KHz) 8.00: Reggeli zenés informá­ciós magazin. 8.15: A nap mű­vésze. 9.20: Rococo-lista. 10.20: Country. 11.20: Dunán­túli panoráma - zenés maga­zin. 12.20: Csiszár-rock. 13.20: Délelőtti mérleg. 13.50: Funky+Regie. 14.20: A nap vendége - stúdióbeszélgetés. 15.20: Egy info - egy zene. 17.20: Rádós Tükör - zenés magazin. 18.20: Csiszár-rock. 19.20: Napszemle - informá­ciós műsor, minden óra 15 perc: hírek, meteorológia, utinform, minden óra: színes információk, tallózó. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-9.00: Hajnaltól reggelig- zenés hírmagazin. 5.55-6.55: Csak a 344 m-es KH-on. 6.55-9.00: A 344 m-es KH-on és a Kossuth URH sávon. 13.00: Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 14.00: Német nemzetiségi műsor. 15.00-18.00: A „Pannónia Rá­dió" szolgáltató és kereske­delmi műsora. 18.00: Regioná­lis német nyelvű nemzetiségi műsor. 19.30: A MR német nemzetiségi műsora Pécsről. 20.00: A MR horvát nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. 20.30: A MR szerb nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 5.45: Falutévé. 6.00: A Reg­gel. 8.05: A Financial Times kelet-európai gazdasági hír­adója. 8.30: Közjáték. 8.35: Napközi. Benne: 9.00: Szom­szédok. 9.50: Lottósorsolás. 10.00: Dallas - A főnix. 10.50: Játék. 11.05: Sorstársak - Re­habilitációs magazin. 11.20: Segítség -t Szorongás, neuró­zis, pszichés zavarok - segít­ségnyújtás. 12.00: Hírek. 12.05: Képújság. 17.00: Délutáni egyenleg. 17.10: Az üzlet isko­lája - Működés közben 2. 17.45: Pénzvilág. 18.00: Ablak- Közéleti szolgáltató műsor. 18.55: „Maradjatok meg szere- tetemben!" - Keresztény élet­kérdések. 19.00: „Traffic Jam"- Rejtvény, slágerlista, kül­földi riportok a könnyűzene világából. 19.25: Parnasszus. 19.40: Esti mese. 20.00: Hír­adó. 20.30: Telesport. 20.40: Dallas (ism.). 21.35: Közjáték. 21.40: Panoráma. 22.45: Mozi­világ - Filmmagazin. 23.25: Orvosok az emberért - A kez­detek, Biafra: Egy ország, ahol feljött a Nap. 0.50: Késő esti híradó. TV2 15.30: Műsorismertetés. 15.35: Hírek. 15.40: Vakáció Peruban. 16.35: Gólyahír - Já­ték, babát váró szülőknek, szülőkkel. 17.00: Pop-rock fe­héren, feketén. 17.25: Kérdezz! Felelek. 17.45: Regionális hír­adó. 18.00: Híradó. 18.12: Idő­járás. Műsorvezető: Lőrincz Gabriella 18.18: Az én pici pónim. 18.30: Ördög nagymama. 19.00: A Tisza - az Alföld fo­lyója. 19.32: Van 5 perce? - Bach: a-moll fuvolaszonáta. 19.40: Addington-akció - Ha­láljárat. 20.30: Ötven perc ze­néről - Fellegi Ádám műsora. 21.20: Megáll az ész! 22.00: Esti egyenleg. 22.20: Időjárás. 22.25: Napzárta előtt. 22.50: A TV2 és a Dialóg Stúdió bemu­tatja - Ki beszél itt szerelem­ről? SZEKSZÁRDI VÁROSI TV 19.00: Hétlap. 20.00: Film - A színésznő és a relativitás. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa - jó reg­gelt, Németország! 8.50: Öwen Marshall. 9.45: Gazdag és szép. 10.10: Dr. Marcus Welby. 11.00: Viva. 11.30: Csa­ládi párbaj. 12.00: Magazin. 12.30: Az élet játékai. 13.20: Kalifornia klán. 14.15: A Springfield-sztori. 15.00: Quincy. 16.00: Beszélgetés. 17.00: Rizikó. 17.30: Forró nye­remény. 18.00: Fiatalok maga­zinja. 18.45: Híradó. 19.15: Robbanékony. 19.45: Jó idők, rossz idők. 20.15: Tony Mars- hall-show. 22.25: Vörös lam­pion. 23.15: Gottschalk-show. 24.00: Borzasztó kedves csa­lád. 0.30: Az első szerelem. 2.00: Tutti Frutti. 2.50: Tulsa. 4.25: Forma-1. X , jöi U U SAz Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Telefax: 15-508. Készült a szerkesztőség elekt­ronikus rendszerén. Nyomás: Szekszárdi Nyomda Kft. Postacím: 7101 Szekszárd, Széchenyi u. 46. Telefon: 11-422. Felelős vezető: VADÁSZ JÓZSEF ügyvezető igazgató. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizet­hető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: havonta 319 Ft, negyedévre 957 Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom