Tolnai Népújság, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)

1992-10-12 / 241. szám

4 KÉPÚJSÁG SZEKSZARDES KORNYÉKÉ 1992. október 12. Mérlegen A gondoskodás A szociális gondnokság munkájáról hallgatott meg beszámolót leg­utóbbi ülésén a szekszárdi önkormányzat. Az elmúlt héten szociális otthont avattak a városban. Ezek apropóján próbáljuk megvonni a szo­ciális gondoskodás mérlegét. Először Takács Béláné gondnokságvezetőt kerestük meg, akivel legelőbb a kicsikről beszélgettünk. — Két bölcsődét kellett megszüntetnünk az igények csökkenése miatt. Ugyanak­kor a folyamat megfordulni látszik, hiszen a szülők gyak­ran kényszerpályán mozog­nak. A gyesen lévő kismamák közül sokan „igyekeznek" mihamarabb visszamenni, hogy nehogy elveszítsék az ál­lásukat, de akik munka nélkül maradtak, azoknak is szüksé­gük van a szolgáltatásunkra, hiszen nekik munkát kell ke­resniük. Többek között ezért gyermekfelügyeletet is bizto­sítunk. — Ez mennyiben különbözik a normál bölcsődei ellátástól? — A Perczel Mór utcai böl­csődénkben van egy csoport, ahova bárki, bármikor min­denféle igazolás nélkül be­hozhatja a hat évnél nem idő­sebb gyermekét. Óránként húsz forintot kell fizetni, így étkezéssel együtt a napi ellá­tás kétszáz forintba kerül. Ez a díj jóval alatta marad annak, amit egy dadusnak a szülők kifizetnének. Naponta tizenöt - húsz szülő hozza be a kicsi­ket hosszabb-rövidebb időre. — Október elsejétől megemel­kedett a bölcsődékben a nyers­anyagnorma. Kérhetik-e a szülők a csökkentését illetve elengedé­sét? — Tudomásom szerint ed­dig ilyen igény nem érkezett, de indokolt esetben erre lehe­tőség van annak ellenére, hogy a napi negyvennyolc fo­rint már támogatott összeg, hiszen csak a nyersanyag- normát kell megfizetni. — Az önök intézményében mennyire csapódnak le a társada­lomban zajló változások? — Ami az időseket illeti, úgy gondolom, a kiépült rendszer kellő segíséget tud nyújtani nekik. A rászorulók különféle mértékű kedvez­ményeket kapnak. Ugyanak­kor azt látom, hogy a fiatalok­kal kellene többet törődnie a társadalomnak. Sokuk hely­zete teljesen kilátástalan: a munkanélküliséget nehezeb­ben tudják elviselni, mint a felnőttek. — Van-e kapcsolatuk az egy­házakkal, karitatív szervezetek­kel? — A Máltai Szeretetszolgá­Félidöben az őcsényi önkormányzatnál Nemzetiségi iskola van, egyházi lesz? Lassan félidejéhez érkezik az önkormányzatéciklus, ilyenkor számot vetnek az eddig elvégzett munkáról: mit, hogyan sikerült megoldani, mi az, ami még várat magára. A nehézségekről, a sikerekről és a tervek­ről Szalma Gáboméval, Ocsény polgármesterével beszélgettünk. — Mind a testületnek, mind a jegyzőnek és nekem más volt az indíttatásunk kezdetben - kezdi a polgár- mester asszony. — Más módon készültünk az új cik­lusra. A fiatal testületi tagok úgy gondolták, hogy nagy lendülettel, korszerű szemlé­lettel olyan falut szeretnének kialakítani, ahol szívesen lak­nak az emberek. Az önkor­mányzati törvény elkészítése­kor elhangzott: meg kell vál­toznia annak a szemléletnek, hogy minden a városé vagy a megyéé. Azt hiszem, nem tud­ták, hogy a munkánk nem működhet „fékek" nélkül. Igaz, annyi pénze, mint jelen­leg van, nem volt a rendszer- változás előtt a községeknek. Az önkormányzatoknak ugyan most is vannak gond­jaik, de az elosztást igazságo­sabbnak, korrektebbnek tar­tom. A helybelieknek el kellett mondani, miért annyi ameny- nyi a személyi jövedelemadó, vagy a normatív támogatás. Tudták, hogy az önkormány­zat nem vállalkozásokból él, hanem a köz szolgálatára sze­gődött. Jómagam is úgy gon­doltam, mindent meg kell tenni a faluért, a lehetőségeket maradéktalanul kihasználva. — Miben értek el sikereket? — Azt gondolom, a falu­gyűléseken lehet igazán le­mérni, mekkora az érdeklő­dés. Amikor az egész falu előtt ott a testület, és vállalja a dön­téseit. Kimagasló eredmény­nek számít, hogy nemzetiségi iskolát hozhattunk létre, de eredmény az is, hogy járdákat, utakat építettünk, s jelenleg készül az egészségügyi komp­lexum. Mindannyian tudjuk, érezzük azonban, hogy az anyagiak kötnek bennünket. — Milyen tervei vannak az önkormányzatnak? — Magam és a testület sem csak a választási ciklus végéig tekintünk előre. Fontos feladat a községben a szennyvíz elve­zetésének a megoldása, amire a pályázatot is most fogjuk beadni. Igen nagy gond még a tele­fon. Az áldatlan helyzet javí­tására tárgyalásokat folyta­tunk a MATÁV-val. Az elkövetkezendő két év­ben az egyházzal is valami­képpen egyezségre kell jutni az iskola ügyében. Ha vissza­adjuk, újra alsó tagozatos is­kolát kell építeni. A testület arról már döntött, hogy visz- szaadja az egyháznak a kul- túrházat. Most azon kell gon­dolkodnunk, hogy hol tud­nánk helyet biztosítani a kul­túrának. A sport területén is lépni kell, a labdarúgó pályán korszerű öltözőt, lelátót épí­teni. A község központjának kialakítása is befejezésre vár: le kell bontani mielőbb az ide nem illő épületeket, a közterü­leteket pedig parkosítani sze­retnénk. TotóíWy (pt) Az új otthonban lat keresett meg bennünket azzal, hogy ötven embernek biztosítanának ingyenes ebé­det. Mi ennek örülünk, de azt mondtuk, kutassanak fel ők olyan embereket, akiket tá­mogatni szeretnénk, mert nem akartuk cserbenhagyni az ed­digi gondozottjainkat. — Csütörtökön avatták fel ünnepélyesen a már július óta működő szociális otthont, ami eredetileg idősek klubjának indult — Igen, szerettünk volna egy hétfőtől péntekig nyitva tartó otthont kialakítani. Idő­közben azonban megjelent egy pályázat, amelyben szoci­ális otthon létesítésére lehetett pénzt elnyerni. A városüze­meltetési iroda pályázott, és nyert pénzt. Ekkor merült fel, hogy emeletráépítéssel meg lehet valósítani az elképzelést. A most felavatott intézmény vezetője Bálint Gyöngyi, akitől először azt kérdeztük: elég-e az ötvenhat férőhely? — Ahhoz képest, hogy ed­dig a városban nem volt szo­ciális otthon, sokat jelent. Aki kellő időben jelentkezett a fel­hívásunkra, a nyitáskor helyet tudtunk neki adni. Annak mindenesetre nagyon örü­lünk, hogy sokan, akik kötőd­nek valamilyen módon a vá­roshoz - és eddig más szociá­lis otthonokban kellett élniük, távol Szekszárdtól, most ná­lunk kaptak helyet. Természe­tesen azóta több kérvény is érkezett, összesen mintegy száz helyre lenne szükség. — Miben reménykedhetnek a várakozók? — Azt kell mondanom saj­nos, hogy itt csak akkor lesz hely, hogyha meghal valaki. Ez kegyetlenül hangzik, de tény.-hangyál- Fotó: -kpm­Az ideális feleség vak, süketnéma és természetesen italmérése van. De ha még „kis kút, kerekes kút" is „van az udvarába", amiből sört lehet vödörszám meríteni, az már nem is feleség, hanem egyenesen istennő. Kár, hogy az utcán álló kútban nem sör van, és a kút káváján hirdetett italmérés egy Boros nevű fér­fié. Szóval: A tulaj kezét ne kérjék meg! Tehetségek iskolája Cél az egyetem Szekszárd belvárosában plaká­tok hirdették, hogy jelentkezni le­het a tehetségek iskolájába. Hal­lottunk már elit gimnáziumokról, sőt, már zseniképzóről is, de úgy éreztük, ez valami más. Megke­restük hát az ötletgazdát, dr. Horváth Bélát, aki tavaly de­cemberben szerezte kandidátusi címét, s az Illyés Gyula Pedagó­giai Főiskola Magyar Nyelvi- és Irodalmi Tanszékének vezetője fő­iskolai tanárként. — Miért szervezik a tehetsé­gek iskoláját? — Kollégáimmal együtt úgy gondoljuk, hogy a jól vagy talán kevésbé jól tanuló, de tehetséges gyerekekkel fog­lalkozni kell. Középiskolás korukban feltétlen. Egyrészt jónéhányukban ki kell bontani a tehetséget, rá kell ébreszteni őket a bennük rejlő értékekre, másrészt pedig irányítani kell ezeket a fiatalokat, segítséget adni nekik, egyáltalán mellet­tük kell lenni. — Nem kései a középiskolában kezdeni a tehetséggondozást? — E téren nálunk jóval előbbre tartó országokban már elfogadott nézet, hogy nem jó a korai specializáció, mert beszűkíti a látókört, gá­tolja a kreatív gondolkodást. Inkább jól megalapozott álta­lános műveltségre kell építeni, s nem csak azért, mert a har­monikus személyiségnek ez az egyik alapfeltétele, hanem azért is, mert az alkotáshoz - bármely tudományterületen - széles látókör szükségeltetik. Készség az új meglátására, az eredeti gondolkodásmódra. Igaz, a mai felsőoktatási felvé­teli rendszer ezt még inkább csak deklarálja. — Apropó, felsőoktatás. Mi­ben áll képzési koncepciójuk, cé­lozzák-e a tehetségek egyetemi felvételire való felkészítését? — Hogy a kérdés első felé-re válaszoljak: Az ala­pozó időszakban, a III. év má­sodik félévéig - egyelőre - a fizikát, matematikát, kémiát, irodalmat illetve a művésze­teket kívánjuk tanítani. Az utolsó három félévben pedig - miközben továbbra is törek­szünk az általános műveltség elmélyítésére - a választott tudományterületekre össz­pontosítunk. Kiscsoportban, maximum 12 tanulóval aka­runk dolgozni, tehát erre biz­tosított a lehetőség. Ami pedig a kérdés második felét illeti: természetesen célunk, hogy alaposan felkészítsük főisko­lai, egyetemi felvételire a gye­rekeket. — Nyilvánvaló, hogy öné a tantárgyak közül az irodalom il­letve a művészetek. Kik lesznek a három reáltárgy oktatói? — Természetesen az ered­ményes munkához nem csu­pán tehetséges tanítványokra, Az ötletgazda hanem jó tanárokra is szükség van. Talán nem szerénytelen­ség, ha azt mondom, hogy eb­ben az esetben ez adott. Szak­területükön jól ismert, a tehet­séggondozás iránt régóta el­kötelezett tanárok vállalják a tanítást. A fizikát dr. Jurisits József, a metematikát dr. Katz Sándor, a kémiát dr. Horváthné Papp Ibolya gondozza. Kollé­gáim sok tehetséges, tanul­mányi versenyeket nyert or­vost, mérnököt, tanárt nevel­tek már. — Magánkezdeményezésről lévén szó, bizonyára fizetniük kell a tehetséggondozásért a gyerekek szüleinek. A tandíj nem riasztja el a kevésbé tehetős családok jó képességű gyermekeit az iskolá­tól? — Bizonyára nem minden családi, költségvetésből lehet elvonni a havi 3600 forintot erre a célra, ám ez a tandíj még mindig kevesebbet tesz ki, mintha csak két tárgyból magántanárhoz járna egy-egy gyerek. Baj lenne azonban, ha csak a tehetős szülők gyerme­kei jutnának hozzá a szak­szerű segítséghez, s újra Ady szavai igazolódnának az elkal­lódó magyar tehetségekről. Az egyén jövője - és talán nem fellengzős - az ország jövője is a kreativitás, a tehetségek ki­bontakozásától függ. Ezért segíteni próbálunk. Alapítványokból, pályázati úton szerzett pénzekből sze­retnénk fedezni a későbbiek­ben a képzés költségeit, s ha a TIT mellett további önzetlen, ügyszerető szponzoraink is akadnának . . . — Végezetül, van-e még lehe­tőségük jelentkezések elfogadá­sára? — Sajnos, vagy szerencsére még van. Eddig a tervezett csoportlétszám fele betöltött, s amint telítődik a létszámkeret, indul a programunk heti egy alkalommal, négy órában. Az érdeklődőknek pedig szívesen adok felvilágosítást. Egy te­hetséges fiatalnak nem okoz­hat problémát telefonszámom megkeresése. - Nagy László ­- Fotó: Ritzel Zoltán ­A francia-magyar meccsek gondot okoznak Clara Antivackis Bezonsból Azon szekszárdiak szá­mára, akik egyszer már elju­tottak a francia testvérvá­rosba, a Párizs melletti Be- zonsba, bizonyára nem kell különösebben bemutatni Clara Antivackist. Klára - mert magyar származású lé­vén így illik ejteni a nevét - a bezonsi önkormányzat admi­nisztrációs titkárnőjeként egyik ismert képviselője az utóbbi időszakban ismét fel­felé ívelő kapcsolatoknak. Egy bezonsi csoport tagjaként az elmúlt héten érkezett Szek- szárdra: legutóbb - s egyúttal első alkalommal - 1989-ben járt Tolna megye székhelyén. — Budapesten születtem, Győrből mentem férjhez Fran­ciaországba, s ott élek immár huszonkét esztendeje - sorolja életrajzi adatait Klára, s ami­kor arról esik szó, hogy ma­gyarnak, vagy már inkább franciának vallja magát, így válaszol: —Fe le-fele arányban ide is, meg oda is húz a szí­vem. Mindkét nemzetet na­gyon szeretem, s ebből csak akkor származik problémám, amikor a francia és a magyar labdarúgók találkoznak egy­mással. Ilyenkor hol az egyik, hol a másik csapatnak szurko­lok, vagy éppen átkozom őket a kihagyott helyzeteknél. Bezons és Szekszárd között kereken huszonöt éve áll fenn a testvérvárosi kapcsolat. Az egymásra találás történetében - vajon mi más - a bor játszott fontos szerepet. Ugyanis Be­zons - tudjuk meg Klárától - ezelőtt háromszáz évvel is­mert bortermő vidék volt. Ezt figyelembe véve kerestek a bezonsiak Magyarországon egy hasonló tulajdonsággal rendelkező kisvárost. így akadtak Szekszárdra. — Jómagam tíz éve segéd­kezem Bezonsban a kapcsola­tok fejlesztésében, de különö­sebbet nem tettem hozzá az elődeim munkájához, csak próbálom a régiek útját járni - hangsúlyozza Klára, majd el­árulja: tizenkét francia város áll ugyanannyi magyar tele­püléssel kapcsolatban, s közü­lük magasan Bezons és Szek­szárd emelkedik ki a maga eddigi háromezer fős cserelá­togatási eredményével. — Az első látogatások egyikénél történt az a sztori, ami máig emlékezetes szá­momra - idézi fel egyik élmé­nyét Klára. — Van Franciaor­szágban egy olyan aperitif, amit magyarul „szüz„-nek kell ejteni. Mondanom sem kell, hogy a szekszárdi dele­gáció valamennyi tagja „szüz"-et kért az étkezés előtt. Csakhogy ez az ital gen- cián-kivonatból készül, s ép­pen ezért rendkívül keserű. Meg is lepődött alaposan a küldöttség, hogy ilyen kese­rűek a francia „szüzek". Az ilyen és ehhez hasonló vidám történetek is hozzájá­rultak és hozzájárulnak a két város és az ott élők kapcsola­tainak elmélyítéséhez. — Sok szeretet és sokolda­lúság - hangzik végezetül Clara Antivackis összegzése Bezonsra és Szekszárdra vo­natkoztatva. — Akárcsak a múltban, erre kell alapozni a jövőben is. Szeri Árpád Fotó: Kispál Mária

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom