Tolnai Népújság, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-08 / 212. szám
1992. szeptember 8. MEGYEI KÖRKÉP »ÚJSÁG 3 A tárgyalóteremből T izenkilencen a bíróság előtt Aktívabb, nyilvánosabb politizálás a cél Interjú a kereszténydemokrata néppárt lemondott társelnökével Béke túra a megye közepére A hagyományokhoz híven az idén idén ismét megrendezik a Tolna megye közepére vivő béke túrát szeptember 12-én, szombaton. A Felsőnána határában lévő geometriai középpontban délelőtt 9 órakor kezdődnek a programok. Ügyességi verseny - kerékpáros, céllövészet, diótörő - lesz gyermekeknek 11 óráig, de közben 10 órakor megkezdődnek a kispályás labdarúgó mérkőzések, amire a helyszínen lehet nevezni, csapatonként 500 forint befizetésével. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság terrorcselekményeket felszámoló alosztályának bemutatója kezdődik 11 órakor, majd 13 órától - osztrák és magyar élvonalbeli versenyzőkkel - motocross-bemutatót láthatnak. Várják az érdeklődőket a szombati rendezvényre. Partvisra, lapátra kedves szülők! A szekszárdi I-es iskola bővítése, felújítása befejeződött. Ahhoz azonban, hogy hétfőn (14-én), ahogy tervezték, valóban megkezdődhessen a tanítás, még sok a tennivaló. A takarításból, rendrakásból a szülők, a szülői munkaközösség is részt vállal. Az SZMK elnöke, Vágó László kérte, és kéri az apukák és anyukák segítségét. Az „akció" pénteken (11-én) reggel indul, és várhatóan vasárnap estig tart. Ki-ki idejéhez, erejéhez mérten vegyen részt benne, saját takarítóeszközzel! Tehát partvisra, lapátra kedves szülők, mert indul a tanítás! Art-osok a Babitsban Taggyűlést tart az Art 999 elnevezésű kulturális egyesület Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Központban. A megye mintegy 40 képzőművészét tömörítő csoport ösz- szejövetele szeptember 11-én 14.30-kor kezdődik. Megvitatják többek között az egyesület pénzügyi helyzetét, szó lesz a további tervekről, a leendő kiállításokról, és várhatóan sor kerül néhány új tag felvételére is. Halfogóverseny Dunaföldváron A Dunaföldvári Sport Horgászegyesület szeptember 12-én, szombaton tartja hagyományos horgászversenyét a helyi Kis-Dunán. Jelentkezni és tájékozódni az egyesület horgásztanyáján lehet a gondnoknál. A Kis-Duna-híd környékén megrendezendő versenyre 6 órától van gyülekező, azt követi a sorsolás, a hely- foglalás, majd az etetés, és fél 8-tól 10 óráig a halfogás, a mérlegelés és a díjkiosztás, valamint a közös ebéd. A versenyen egy úszós készséggel pecáz- hatnak a nevezők. Az egyesület várja a pecások családtagjait is a rendezvényre. Az általános forgalmi adó visszaigénylésével könnyű csalni. Csak hamis számla kell hozzá és befektetés nélkül lehet hozzájutni viszonylag jelentős összegű pénzhez. Ha a tévében bemutatott „kilenc- venmilliós" nőhöz viszonyítjuk azt tizenkilenc vádlottat, akiket a Szekszárdi Városi Bíróság ítél el, akkor azt kell mondanunk, hogy egészen hétköznapi kis ügyről van szó. Mondhatni piti csalásról, bár sok számla és tizenkilenc vádlott szerepel az ügyben. Döntően Bács-Kiskun megyei lakosokról van szó, úgy került az ügy ide, hogy egy ízben a Tolna megyei APEH-et is megpróbálták átverni. Itt indult meg a nyomozás ellenük. A büntetlen előéletű vádlottak közül többen maguk is építkeztek, s ezen a sajátos módon igyekeztek segíteni anyagi gondjaikon. A szervező Munding Tibor, bajai lakos volt. Szász Miklós, a garai vas-műszaki és Szabó Péter, a vaskúti vegyszerüzlet vezetője, egymástól függetlenül, illetve Munding Tibor közvetítésével hamis számlához juttatta a többieket, részben baráti szívességből; részben pedig anyagi ellenszolgáltatás fejében. Pontosabban szólva, a számlák valódiak voltak, csak a feltüntetett árukat nem a vádlottak vásárolták meg. A kapott pénzt minden esetben testvériesen elosztották. A fiktív számlák segítségével Munding Tibor kétszáz, Szász Miklós hetven, Szabó Péter pedig negyvenkétezer forinthoz jutott. A többi tizenhat vádlottal együtt, több mint egymillió forint kárt okoztak, a körülbelül ötmillió forint értékű hamis számla után járó ÁFA visszaigénylésével. A pénzt büntetőkamatostul vissza kell fizetniük. Ha még a bírósági ítéletet is beszámítjuk, akkor igazán nem érte meg a csalás-sorozat. A tizenkilenc tettes a bűn- cselekmények, illetve vétségek igen színes sorát valósította meg. Volt, akit nagyobb kárt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalásért, mást ugyanezért, de mint felbujtót is elítélte a városi bíróság Farkas László vezette büntetőtanácsa. A három főkolompos ezeken kívül megvalósította még a folytatólagosan elkövetett vesztegetés, csalás, és magánokirat-hamisítás különféle eseteit. Száz Miklóst a bíróság halmazati büntetésként egy év két hónap börtönre ítélte, és két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, Szabó Péter ugyanannyi börtönbüntetést kapott, amit három év próbaidőre felfüggesztettek, és 16 ezer forint pénzbüntetést fizet. Munding Tibor egy év tíz hónap börtönt kapott, a közügyek gyakorlásától két évre eltiltották. Az első és harmadrendű vádlott a börtönbüntetés felfüggesztéséért, a XV. rendű pedig a pénzbüntetés csökkentéséért fellebbezett. Esetükben az ítélet nem jogerős. A többiek ítélete a próbára bocsátástól a pénzbüntetésig, ezen belül hétezer kétszáz forinttól tizenkétezer ezer hatszázig terjed. Mint arról lapunk egy korábbi számában már beszámoltunk olvasóinknak, a Kereszténydemokrata Néppárt Tolna Megyei Szervezetének választmányi ülésén lemondott tisztségéről dr. Maróthy Géza, a szervezet társelnöke. Alábbi interjúnkban lemondásának okáról, a párt további feladatairól, céljairól beszélgetünk. — Maróthy úr, az ön, és az országban még sok más, különféle pártfunkciókat, tisztségeket betöltő személy lemondásának oka a hatályban lévő úgynevezett köz- tisztségviselői törvény, mely kimondja, hogy nem láthatnak el vezető pártfunkciókat közhivatalokban hatósági jogkörrel bíró személyek? Szükség volt-e az ön véleménye szerint erre az intézkedésre? — Ha a saját személyemből indulok ki, nem igazán látom indokoltnak ezt a szabályt. Jómagam körzeti állatorvosként valóban rendelkezem hatósági jogkörrel, például igazolást adhatok arról, hogy tevékenységi körzetemben nem dúl száj-, és körömfájás járvány. Nem látom be, hogy ezzel a jogosítvánnyal hogyan tudnék visszaélni, mint pártfunkcionárius. Azt hiszem, nem gondolták át a képviselők, mit jelent ennek a jogszabálynak a gyakorlati alkalmazása, hiszen szinte minden párt „lefejezte" így önmagát, mert a középvezetők jelentős részét érinti a törvény ezen rendelkezése. — Azzal, hogy megyei társelnöki funkciójáról lemond, a párt „vezetői vérkeringéséből” is kiesik? — Természetesen nem, hiszen az országos szervezet intéző bizottságának tagjaként továbbra is részt vállalhatok politikánk és feladataink megvalósításában. — Különféle jelekből arra lehet következtetni, hogy a kereszténydemokraták politikai aktivitása fokozódott. — Ez valóban így van, mint azt az intéző bizottság nemrégiben lezajlott tanácskozásán nyilatkozat formájában is megfogalmaztuk, a párt a kormányzati felelősségvállalás mellett lényeges feladatának tartja saját programjának érvényesítését, s ezért akár a koalíción belüli ellenzék szerepét is hajlandó vállani. Eddig is sok olyan javaslatunk volt különféle parlamenti bizottságokon belül, melyek önálló, s nem ritkán a koalíció többi pártjával szembehelyezkedő megoldásokat szorgalmaztak. Most mindezt markánsabban kívánjuk érvényesíteni, nagyobb nyilvánosság mellett. A párt sürgeti például a gazdaságpolitikai irányvonal megváltoztatását, mert úgy ítéljük meg, hogy a jelenlegi intézkedések sokszor erőtlenek, nem a helyes irányba mu- tatóak. A kistelepülések, vagy tá- gabban értelmezve a vidéki Magyarország helyzetével sem vagyunk elégedettek. Meglátásunk szerint a kialakult támogatási rendszer nem segíti a fejlődést, sőt mintegy konzerválja az eddigi állapotokat. A mezőgazdaság átalakításával, a szociálpolitikával, a munkanélküliséggel kapcsolatban is határozott porgram- javaslatokkal rendelkezünk. — Ön, mint kereszténydemokrata, a gazdasági kérdéseken kívül miben látja a legtöbb változtatni valót? — Ennek az országnak erkölcsi megújuláson kell keDr. Maróthy Géza resztülmennie. Ez nem képzelhető el máról holnapra, véleményem szerint legalább egy generációs időtartamot jelent. A párt feladata, hogy ebben az újfajta erkölcsi felfogásban, értékrendben, mintát nyújtson, perspektívát kínáljon az embereknek. Mindezt sok türelemmel, mellőzve a „kötelező" jelleget. — Megfelelő körülmények között tudják-e végezni munkájukat az országban, valamint megyei szinten? — A kereszténydemokrata néppárt ezt az aktívabb politikáját elsősorban a vidékre támaszkodva tudja megvalósítani, hiszen tagjaink zöme ott él. Az októberben sorra kerülő nagyválasztmányon tervbe vettük az országos vezetés kibővítését, mégpedig öt vidéki alelnöki funkció és egy ügyvezető elnöki, vagy főtitkári tisztség beállításával. Szeretnénk ezzel megosztani a terheket, amik Surján Lászlóra, pártunk elnökére nehezednek. Szűkebb pátriánkban, Tolna megyében pedig reméljük, hamarosan megvalósul az a terv, mely méltó otthont adna a megyében dolgozó politikai szervezeteknek, remény van rá, hogy az önkormányzat segítségével hamarosan lesz egy Pártok Háza Szekszárdon. — Köszönjük a beszélgetést. Ihárosi Ibolya Az új biztonsági igazgató Szabó József Találgatások helyett őszinte válasz (Folytatás az 1. oldalról) Találgatások helyett A PA Rt. biztonsági igazgatói állására benyújtott pályázatom egyik bekezdésében azt taglaltam, hogy erőművünk dolgozói sokszor információhiányban szenvednek a cég belső ügyeit tekintve. Ez az oka a „folyosói informá- •ciós hálózat" aktív működésének. Mint az már ismeretes, a biztonsági igazgatói állás elnyerését követő 12. napon felmentésemet kértem az új beosztásból. Ennek okait kívánom röviden ismertetni. Pályázatom benyújtására az indított, hogy elérkezettnek láttam az időt a meglévő és nemzetközileg is elismert erőművi biztonsági és rendelkezésre állási eredmények mellett, az új piacgazdasági követelményeknek megfelelően, személyemben is hozzájáruljak a komplex vállalati működési biztonság továbbfejlesztéséhez. Itt nemcsak a nukleáris biztonságról van szó. Sokkal többről. A cég összes működési folyamatában a meglévő utasításokat tovább kell fejleszteni és részletezni úgy, hogy a kor követelményeinek megfelelően pontosabban rögzítse a dolgok feltételrendszerét, sorrendjét, a követelményrendszert, az ellenőrzési pontokat, a költség, az idő és az emberi erőforrás ráfordítás minimalizálásának módozatait. Ezt hívják komplex minőségbiztosításnak, amely nem kizárólagosan műszaki fogalom, értelmezése jóval tágabb. Útikalauzt, pontosabban minőségbiztosítási tervet kell készíteni pl. a külkereskedelmi tevékenységre, a vállalati oktatási rendszerre, de még a vállalat- vezetési menedzsment működésére is. Mindezeknek rendszerbe foglalva kell az egész cégnél megjelennie és működnie. Ezt a vállalati szintű tevékenységet a Biztonsági Igazgatóságnak kell összefognia, koordinálnia, tanácsadói szerepet vállalva a tervek elkészítésében és egységesítésében, felügyeleti jogot gyakorolva azok mindenkori végrehajtásánál. Az elmúlt napokban többen kérdőre vontak, mondván, hogy aki 16 éve dolgozik a vállalatnál, és ennek felét a volt nukleáris igazgatóságon töltötte, miért kérdőjelezi meg az erőmű biztonságát. Erről szó sincs. Vezérigazgató úrhoz írt, a lemondásomat indokló levelemben így fogalmaztam: Tudom és hiszem, hogy az erőmű biztonsága kiváló. Ebben a mondatban benne van az azok iránti megbecsülésem is, akik a nemzetközileg elismert szintre emelték a céget az elmúlt évtizedben. Úgy gondoltam, most van az a kivételes helyzet, amikor tovább lehet lépni. Az Rt. hosszú távon így őrizheti meg kivívott pozícióját a világban, és szerezhet újabb elismeréseket, szimpatizánsokat az új körülmények között is. A „minőségbiztosított vállalat" felsőbb osztályba lépést jelent, ami az esetleges privatizáció szempontjából is előnyös. A lemondásomig eltelt 11 napot zömmel ezen elv megvalósíthatóságának vizsgálatával töltöttem. Sok tájékozódó megbeszélést folytattam, este a blokkokat jártam. Ezek során olyan mennyiségű és összetételű munka rajzolódott fel előttem, amely már első megközelítésben is számomra soknak tűnt. Ehhez hozzájárult még a napi futómunkák igazgatói felügyelete, irányítása is (üzemzavar kivizsgálás, nukleáris biztonság ellenőrzése, sugárvédelem, minőségellenőrzés, rendészet, munkásvédelem, tűzvédelem, stb.). Ekkor jutottam arra a felismerésre, hogy ez a falat így már túl nagy és úgy ítéltem, hogy ezt nem vállalhatom. Mivel elveimet nem szoktam feladni és félmunkát sem szeretek végezni, ezért a lemondás mellett döntöttem. Talán túl magasra tettem a mércét magamnak. Az okok között tehát nincs személyi ellentét, vagy bármilyen más botrányízű tényező. Döntésemért a felelősséget vállalom. Tanulságként elkönyveltem, hogy a pályázat benyújtása előtt mélyebben kellett volna tájékozódnom a vállalat belső folyama trertdszerei- ről. Mentségem talán annyi lehet, hogy igen kevés idő állt rendelkezésre, és azok a kollégák, akik szintetizált információt tudtak volna adni, szintén várható pályázók volta. Nyilván kérdésként elhangoznék még felém, hogy ezek után hogyan tovább? Egy hét leforgása alatt két igazgatói állást vesztettem el, de nem járok lehajtott fejjel. Nem követtem el törvénysértést, nem váltottak le. Magam kértem a felmentésemet, s ebben az Rt. érdekeit tartottam szem előtt. Jelenleg szabadságomat töltöm és várom a következő pályázatok kiírását. Ezekre pályamunkát már részletesebb előtanulmányok . után fogok csak benyújtani. Kováts Balázs V Venter Marianna Ugye tudja, hogyha keddf • • Önnek szól a Kiskegyed! A 23. szám tartalmából: ■ Hogyan neveljük a férfiakat? ■ Plasztikai (át)vágások. - Fiatalodni akart, de öregebb lett. ■ Elitéltek sorakozó! - Jön Darnell a nagy varázsló ■ Emlékezetes csókok a moziban ■ Magányos hölgyek monológja: ez a nyár sem a mi nyarunk (volt) Fogyókúra, divat, pletyka, sztárok, ma csak úgy, mint minden kedden, benne lesz a Kiskegyedben! (3/17434)