Tolnai Népújság, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-07 / 211. szám

4 KÉPÚJSÁG SZEKSZÁRDI SZEMLE 1992. szeptember 7. A gazdasági bizottság nemet mondott Köztéri bonyodalmak a kórház előtt Készülnek a pavilonok a kórház bejáratánál Jelen írás lehetett volna szokványos tudósítás arról az építkezésről, mely lassan a be­fejezéséhez közeledik Szek- szárdon, a kórház oldalsó ré­szénél. Szépen megírhattuk volna, hogy áthelyezik az in­tézmény főbejáratát, s egyút­tal esztétikus pavilonokat is kialakítanak a személy- és a teherforgalmat egyaránt lebo­nyolító porta előtt. A látoga­tókat, a kórházi dolgozókat, valamint a betegeket büfék, virágboltok és más, hasonló jellegű épületek várják itt a közeljövőben. A közel tíz mil­lió forintos beruházás kivite­lezője a Timpanon Kft. Nos, eddig tartott volna a tudósítás, ha informátorunk, Resch József, a kórház főmér­nöke telefonon történő tuda­kozódásunk közben hirtelen meg nem jegyezte volna: - Egyébként ami itt történt, az megérdemelne még egy cik­ket. Persze, nem tudom, ér- demes-e foglalkozni vele, mi mindenesetre már túl va­gyunk az egészen, igaz, némi keserű szájízzel. — Miről van szó? — Nos, arról, hogy a bejá­rat előtti közterületet szeret­tük volna viacolor burkolattal lefedni, telefonfülkével s han­gulatos kandeláberekkel el­látni. Valahogy úgy nézett volna ki ez a terület, mint ahogy a Találka tér. Ebből azonban nem lesz semmi. Resch József érezhető elke­seredéssel a hangjában foly­tatta tovább a nem minden­napi történetet. — A kórház anyagilag már képtelen fedezni a tér kialakí­tásának költségeit. Még idő­ben, hónapokkal ezelőtt a vá­roshoz, azaz Szekszárd ön- kormányzatának gazdasági bizottságához fordultunk pénzügyi segítségért. Ha fo­galmazhatok így, csak néhány százezer forintról lett volna szó. A bizottság húzta-halasz- totta az ügyet, mi természete­sen sürgettük azt. Aztán meg­jött a válasz ... Nem kis meg­döbbenéssel értesültünk a le­vélben küldött, mindössze két mondatos határozatról, mely szerint erre a közterületre nincs pénze a megyeszék­helynek. Egyetlen fillért sem kaptunk, jóllehet a városnak is haszna származna ebből a be­ruházásból. Persze, tudom, a kórház nem városi, hanem megyei intézmény. Mindegy, azt mondtuk rendben van, nincs harag, akik döntöttek, azok biztos tudják, miért így döntöttek. — Mi lesz most? — Azt a szép teret, amit megálmodtunk, s amit bizto­san megcsodáltak volna az idelátogatók, el lehet felejteni. Befüvesítjük ezt a részt, köz­lekedőcsíkot alakítunk ki két méter szélességben, s minden el van intézve. De még egy­szer hadd mondjam, a történ­teket a kórház tudomásul ve­szi, nem fellebbezünk, s addig nyújtózkodunk ameddig a ta­karónk ér. Eddig. Az önkormányzat gazda­sági bizottságának Jobban Zoltán a vezetője. Erezhető, hogy képben van, hiszen ami­kor megemlítjük a kórház számára hátrányosan záruló ügyet, azonnal válaszol. — Akkor az elején kezdem. A gazdasági bizottság kapott egy levelet, melyen az állt, hogy a kórház a porta előtt egy park-teret kíván kialakí­tani, díszburkolattal, kandelá­berekkel és telefonfülkével. Mindezek finanszírozását a várostól kérték. A végösszeg - ha jól emlékszem - két és fél millió, vagy két millió nyolc- százezer forintot tett ki. — Nem néhány százezret? — Lehetetlenség, hiszen csak egy telefonfülke telepí­tése háromszázezer forint fe­lett van. — Ez az oka annak, hogy a gazdasági bizottság végül is elutasító határozatot hozott? — Meg az, hogy a kórház annak idején abszolút nem vonta be a varost a terveibe. Talán nem ártott volna már kezdetben némi egyeztetés Szekszárddal, annál is inkább, mivel az építkezés városi terü­letet is érint. Persze, utólag könnyű beadni az igényt, hogy nekem szükségem van két és fél millió forintra ... — A cél, egy hangulatos köztér kialakítása minden­esetre Szekszárdnak sem válna kárára ... — Ez igaz. Ám azt sem árt tudni, hogy az év második fel­ére a város költségvetésének tartalék-összegei alaposan megcsappannak. S alapvetően fontos kiadások merülnek fel mostanság is: súlyos milliókat kell költenünk az ivóvíz bázis növelésére, a szeméttelep megvásárlására. A kórház igénye a be nem tervezett kia­dások közé tartozott. Ráadá­sul a kórház nem is városi, hanem megyei intézmény. Egyszerűen nem megy a tá­mogatás. Ilyen erővel jöhetne hozzánk bármelyik nagyválla­lat, mondjuk a Totév, hogy díszburkolattal akarja lefedni a bejáratát, s adjunk neki két és fél millió forintot. — S az elképzelhetetlen, hogy ha nem is két és fél mil­liót, de legalább néhány száz­ezer forintot kapna a város­tól a kórház? — A bizottság megfontol­tan döntött. Ha időben be­vonnak bennünket a tervezés folyamatába, akkor lett volna lehetőség az igényeket össz­hangba hozni a város költség- vetésével. Most már nincs erre mód, viszont a kórház meg­próbálkozhat a megyei ön- kormányzattal. Egyébként a város már hozzájárult a kór­ház építkezéséhez, a közeli rendőrlámpa telepítésével, ez kereken négy millió forintot tett ki. Mindent összegezve: mi elviekben nem zárkózunk el a további tárgyalásoktól, de ez nem jelentheti azt, hogy minden előzetes egyeztetés nélkül kapunk egy több millió forintos igénylistát. Szeri Árpád Fotó: Ótós Réka Hiba van, de hol? Jődögélek a szemetes kon­ténertől üres vödörrel, ve­lem szemben ifjú lakótárs­nőm. Tisztes méretű vödré­ben víz. Nem először talál­kozunk. ő az, aki megszánta azt a nemrég földlabdával telepített díszfát, ami felnö­vekedvén, kilombosodván takarja majd némiképpen a nyáron mindig szagló kon­ténert. Ha missziója nem szakad meg, a fácskából fa lesz. Kötelességből úgy lát­szik nincs, önkéntesen akadt gondozója és a tény megér­demel egy kis tűnődést. Vá­rosunk ugyanis milliókat költ évente fásításra, virágo- sításra, zöldövezeteink kar­bantartására. Sajnos, sok éves tapasztalat az is, hogy a kertészetiek, újabban köz- munkázókkal megtámo­gatva meghúzzák a strigu­lát: telepítettünk. . . kiültet­tünk ... stb.stb. Ezután kö­vetkezik be az az űr, ami arra enged következtetni, hogy a városszépítők szak­mai gépezetében itt-ott hiá­nyosak a fogaskerekek. Nem, nem a vandálok és köztéri lopkodok kártétele­ire gondolok. Az is fájdal­mas. Inkább arra, hogy nincs ki itassa, szemmel tartsa, ápolja azt, amit a szem és a lélek vidulására kiraktunk utcáinkra és tere- J inkre. Valahol van abban I igazság, hogy a város lakos­sága se becsüli meg igazán a neki teremtett szépet, hasz­nosat. Node ha az se, akinek az a dolga, létezésének in­doka, hogy észrevegye pél­dául egyetlen fa megbete­gedését mielőtt még a többi is megbetegedne? Akinek dolga az is, hogy a beton­teknők elgazosodását törő­két figyelmeztesse, hogy ug­rik a teknő, ha nem becsülik meg, amit környezetük szé­pítésére kaptak? Most ősz és tél jön. Al­kalmas idő eldönteni, mi a teendő, hogy ne kótyave­tyéljünk 1993-tól kezdve to­vábbi milliókat!-H­* Árva ivókút Egykor bizonyára jobb na­pokat látott az a Korzó áruház előtti ivókút, mely mostanság a szó szoros értelmében darab­jaira szakadozva vár sorsának beteljesedésére. Vizet már régóta nem szolgáltat, se funkciója, se jelentősége léte­zésének, ilyen állapotban pe­dig a nullával egyenlő esztéti­kai élményt nyújt. Annyira be­leolvad megszokott környeze­tébe, hogy valószínűleg az il­letékeseknek sem tűnt fel, mennyire szomorú memen- tója az enyészetek. Fotó: Ótós Réka Rejtett értékeink Varasdy Lajos gondolatai Alig van hét, ami pedagó­giai viták nélkül múlna el ho­nunkban. Minden szőnyegre kerül, az iskolák szerepétől kezdve a fizetésekig, az állam feladataitól az oktatás tartal­máig. Akadt azonban olyan gondolkodó tanfelügyelő, aki közel 110 éve már fölvetette e kérdések javát, csakhogy mű­veit nem - s így válaszait sem - olvassák manapság. A nyolcvan éve meghalt Varasdy Lajosról már kortár­sai is keveset tudtak. Atyja ta­nító volt, ő maga Ercsi refor­mátus lelkésze lett az 1860-as évek végén. Innét nevezte ki Eötvös József 1870-ben Fejér és Veszprém vármegyék má­sod-tanfelügyelőjének, majd Trefort Ágoston 1876-ban Tolna vármegye tanfelügyelői székébe ültette. Ezt Varasdy korántsem szokványos mó­don hálálta meg: röpiratot tett közzé a kormány által terve­zett gimnáziumi előkészítő osztály ellen. Trefort ellenezte a megjelentetést, de a tanfelü­gyelőt tizenöt évig nem há­borgatta állásában senki. Eza­latt írta méltán feltűnő mű­veit, amelyek mind Szekszár- don láttak napvilágot. A cí­mek és évszámok önmaguk­ban is sokat mondanak: Köz- oktatásügyünk a népfennség szempontjából és annak jö­vendő berendezése (1883), Közoktatási rendszerünk de­mokratikus reformjának szükségessége ... Hu­szonöt-harminczmillió ma­gyar állampolgár és a köze­gészségügyi m. kir. miniszté­rium (1900), Magyarország közkormányzati rendszerének újjászervezése a keresztyén demokratia elvei szerint (1905). Ami meglepő, hogy a címek és témák mind mai vitakérdé­seinket idézik, de még megle­pőbb: jó lenne, ha elveinek nagy része legalább ma meg­valósulhatna. Még első művé­ben írta: „oly iskolai szerveze­tet létesítünk, mely a hagyo­mányos rendszer nyomásától egyszer mindenkorra képes leszen bennünket megszaba-' dítani. Meg kell pedig tenni ezen üdvös átalakítást, ha semmi egyéb ok nem volna is, minden más okok felett ma­gának az egyenlőség eszmé­nek érvényesítése szempont­jából, miután ez az eszme ál­lami életünk és szervezkedé­sünk egyik fő éltető alapelvéül nemcsak elfogatatott, de vér­rel is megpecsétel tetett". Ezért kívánta, hogy minden köz­ségben legyen jó alapkézpést nyújtó népiskola, a tankötele­zettség végéig okító polgári iskola, amelyből egyaránt le­het menni mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi pályára, gimnáziumba, vagy ahova a tanuló szorgalma és tehetsége lehetővé teszi. Az anyagiak nem jöhetnek szóba, mert Va­rasdy föltételezi az állami gondoskodását. Közben azonban elmúlt egy alkotó élet. Rövid ideig Tordán volt tanfelügyelő, de nyugdíjazta­tását kérte és pénzét egy jónak ígérkező üzletbe fektette: megvette a Csepel-sziget egyik csücskét, de az állam fil­lérekért kisajátította. Ezután csendes visszavonultságban élt a Béri Balogh Ádám utca 33-ban, amely mögött szőlője volt. A Tolnavármegye és a Közérdek 1912. szeptember 12-én nekrológjában azt is el­mondja: „Itt azután - mint ő mondá humorosan - disznó­pedagógiával foglalkozott, mert már emberpedagógiával úgyis sokat foglalkozott". A hetvenöt évesen elhunyt tan- felügyelőről az újvárosi teme­tőbe vezető úton még felidéz- fhették az újság szavait: „nép­boldogító nagy eszmék rajzot- tak agyában s ezek megvalósí­tásán sokat fáradozott", de ma már nevét semmi nem őrzi vá­rosunkban. Dr. Töttős Gábor vegyként járult az anyaköny- vezető elé. Nyugodjanak békében! Augusztusban 27 szek­szárdi lakos - 12 férfi és 15 nő - távozott el örökre közülünk. 90 év felett 2 nő, 80 és 90 év között 4 férfi és 8 nő, 70 és 80 év között 1 férfi és 2 nő, 60 és 70 év között 3 férfi és 1 nő, 50 és 60 év között 3 férfi-és 1 nő, 40 és 50 év között 1 nő, 20 és 30 év között 1 férfi hunyt el. Anyakönyvi hírek Szekszárd város anyaköny­vébe az alábbi adatokat je­gyezték be augusztusban. Isten hozott benneteket! Augusztus hónapban 43 gyermek született szekszárdi szülők gyermekeként. Közü­lük 23 volt a fiú, 20 pedig a lány. A legdivatosabb fiúnév a Bence, a legdivatosabb lány­név a Dóra volt. Sok boldogságot! Az elmúlt hónapban 36 pár mondta ki a boldogító igent. Közülük 3 alkalommal volt az egyik fél elvált, 4 alkalommal mindkét fél az volt, 1 alka­lommal pedig az egyik fél öz­Többet tudni az iskoláról A Megyei Pedagógiai Intézet a Szekszárd Városi Önkormányzat megbízásából nemrég kérdőíves felmérést készített arról, hogy miként vélekednek a 3-18 éves korosztály szülei a sarkalatosabb közokta­tási kérdésekről. A részleges eredményekről Palotás Zoltánt, az MPI igazgatóhelyettesét kérdeztük. — Melyek voltak a főbb kérdéscsoportok? — Főként arra voltunk kíváncsiak, hogy elége- dett-e a szülő az adott iskolatípussal, ahova a gyer­meke jár, mi a véleménye a körzethatárokról, az isko­laszerkezetről. Rákérdeztünk arra is, hogy vajon ki­nek kell eldönteni, hogy a gyerek nyolc plusz négy, nyolc plusz kettő, vagy hat plusz hat osztályos rendszerben tanuljon. A másik fő kérdéscsoport a gyermeki és szülői jogokra vonatkozott. — Milyen eredmények születtek? — A visszaküldött kérdőívek egyrészt a szülők realitásérzékéről tanúskodnak, másrészt arról, hogy Szekszárdon is nagy az információhiány az iskolák­ról. Az iskolastruktúra kérdését néhol hajszálra azonos módon ítélik meg, mint az országos szakmai közvélemény. Általában a gyerekek korai szelekciója ellen foglalnak állást, nagyobb részük a hagyomá­nyos, nyolc plusz négy osztályos rendszerre sza­vazna. Áz érdekérvényesítésre viszont a szülők egy­ötöde sem az iskolában, sem az önkormányzatnál nem lát lehetőséget. Többen gondolják például úgy, hogy ennek csak a gyerek látná kárát, mint ahányon a képviselői fogadóórát vennék igénybe az esetleges panaszokkal. — Mi a helyzet a továbbtanulás kérdésében? — A szülők általában optimisták mind a tovább­tanulási, mind az elhelyezkedési lehetőségeket ille­tően. Legtöbben a szakközépiskolát, legkevesebben a szakmunkásképzőket részesítik előnyben. Úgy tűnik tehát, tisztában vannak azzal, hogy a szakmunka- képzésnek ilyen formában nem sok jövője van. — Hogyan ítélik meg az iskolaszékek szerepét? — Magas hányaduk szükségesnek tartja elég széles kompetenciával. Beleszólást szeretnének ezál­tal a tanterv, a pénzügyi támogatás, az új szakok indításának kérdéseibe. Hangsúlyozni szeretném, hogy ezek nem végleges eredmények, ezután követ­kezne még egy kétszáz fős reprezentatív mintavétel. A végleges adatokat az önkormányzattal és a szü­lőkkel is ismertetni fogjuk. ' Tóth Hajdan 215 éve, 1777. szeptember 7-én Szekszárd mezőváros tanácsa határoz arról, hogy a Remete-kápolnánál tartott Kisasszony napi búcsúhoz támogatást ad pénzben és természetben az egyháznak. 130 éve, 1862. szeptember 13-án a Helytartótanács en­gedélyezi Ujfalussy Lajos­nak, hogy a megyeszékhe­lyen nyomdát működtessen. 100 éve, 1892. szeptember 11-én a Tolnavármegyében Horváth Ignác A magyarok történelme kapcsolatban a világtörténet főbb esemé­nyeivel című könyvét ismer­teti: az író, a kiadó és a nyomdász is helybeli. 95 éve, 1897. szeptember 12-én a Tolnamegyei Közlöny Bá- ter János 25 éves nyomdász­jubileumáról emlékezik meg. 90 éve, 1902. szeptem­ber 7-én tartotta a Szek­szárdi Ipartestület zászló- szentelési ünnepélyét, a zászlóanya Bezerédj Pálné volt. Öt nap múlva beiktat­ták Rubinstein Mátyás rab­bit, aki ezután négy évtize­dig viseli ezt a tisztet váro­sunkban. 80 éve, 1912. szep­tember 10-én meghalt Szek­szárdon Varasdy Lajos, me­gyénk egykori tanfelügye­lője, akinek több műve is ismert volt. 65 éve, 1937. szeptember 11-én a Tolna­megyei Hírlap az akkor vá­rosunkban élő dr. vitéz gyergyó-alfalvi Gereöffy Géza csendőrszázados Az én hangom című, a Mol­nár-nyomdában készült verseskötetét mutatja be. Az újság tudósít az államilag engedélyezett ' zeneiskola megnyitásáról, tanárairól és a továbbtanulás lehetőségei­ről. Krónikás KÖZLEMÉNY Szekszárd város 12. és 13. sz. választókerületének képviselői dr. Leidecker Jenő Jobban Zoltán 1992. szeptember 7-én (hétfőn) 17.30 órakor az 5. sz. Általános Iskolában, Béri Balogh Á. u., távhőszolgáltatási tevékenység folytatásáról és dijának megállapításáról szóló rendelettervezetről LAKOSSÁGI FÓRUMOT tartanak. Szekszárd Város Önkormányzata (57/17273)

Next

/
Oldalképek
Tartalom