Tolnai Népújság, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-04 / 209. szám

4 KÉPÚJSÁG BONYHÁDÉS KÖRNYÉKE 1992. szeptember 4. Képviselői levél Barcza Imre országgyűlési képviselő levélben fordult szerkesztőségünkhöz, mely a „Segítési dekatlon" (A dekat- lon sportkifejezés, jelentése tíztusa) címet viseli. A leg­utóbbi képviselő-testületi ülésen, a kórházzal kapcso­latban elhangzottakra s a tu­dósításban megjelentekre re­agál, stílusosan tíztusának je­lölve dolgozatát. A sportszerűség is azt dik­tálja, hogy a tíz pontban megfogalmazott reagálását közzétegyük. 1. Az üggyel kapcsolatos Önkormányzati ülésen - nyílt színen - figyelmeztettem a képviselőket, hogy gyanúsnak és tisztázatlannak találom az egész tervezetet: - szélhámos­ságot szimatolok. Emlékeznek ugye a kis „Taszajtó" példabe­szédre? Emlékeznek ugye, hogy segíteni igyekezve kér­tem nagyobb óvatosságot, át­gondolást és szakértők igény- bevételét. 2. Ugyanezen az ülésen fi­gyelmeztettem az Önkor­mányzatot - ismét nyílt szí­nen, hogy a Kórház Igazgató­ját kétharmados többséggel választották, négy évre. A Népjóléti Miniszter Úr külön rendelkezése volt ez a „két­harmados" procedura, amiért Ő meglehetősen sok bírálatot kapott. Nagy taktikai hiba te­hát, bármilyen címen megsza­badulni a legitim Igazgatótól: ezzel felingerelve a Miniszté­riumot. Emlékeznek erre? Ez nem volt segíteni akarás? 3. Amikor a kórház „átvilá­gítását" készítették Gógl-ék és a kezembe került egy példány: hogy segítsek igyekeztem fel­hívni mindenki figyelmét, hogy a „tanulmány" közönsé­ges szélhámosság és egy kór­házi takarító szellemi színvo­nalán mozog. Az Önkor­mányzati testület egészség- ügyi szakemberei helyett tet­tem ezt... 4. A Népjóléti Minisztéri­umban számtalanszor jártam, kilincseltem a Kórház ügyé­ben. A vezetőségtől érkezett - meglehetősen arrogáns és szemtelen - leveleket igye­kezve tompítani a Miniszté­rium vezetői előtt. Haladékot kértem, érveltem egy új lehet­séges megoldás érdekében. Segíteni igyekeztem abban, hogy a Kórház megítélése ne legyen annyira negatív ... 5. Ismeretes, hogy a Népjó­léti Minisztérium Államtitká­rának évtizedek óta vélemé­nye: a bonyhádi Kórházat meg kell szüntetni. Ez a bony­hádi kétes Kft-próbálkozás ta­lán egy kicsit kapóra is jött számára ... Segíteni igye­kezve érveltem, hogy Kórhá­zunk nagyon fontos szá­munkra, hiszen minden bonyhádi lakos pénzéből és a környező üzemek, vállalatok anyagi támogatásával épült. Az Államtitkár Úr kulturáltan reagált és jószándékot feltéte­lezve, egyedi próbálkozásként értékelve az amúgy jogilag igen megalapozott tervezetet: szabad utat adott az új Kft. működésének. Nem rajta mú­lott a kudarc! Ki volt az első, aki még abban az órában Bu­dapestről felhívta dr. Bücs Igazgatót, hogy gratuláljon és sok szerencsét kívánjon? Kér­dezzék meg tőle! 6. Ki volt aki Társadalom­biztosítási Igazgatósánál több alkalommal járt: kérve az ille­tékeseket, hogy segítsék az új próbálkozást és adjanak lehe­tőséget a bizonyításra? És ki volt aki felkereste az illetékes Főosztályvezető urat - a ku­darc után - hogy megkérje, ne törjenek pálcát a bonyhádi Kórház felett a jövőben? Én voltam, hogy segítsek. 7. A Budapesti sajtófelü­gyelő meglehetősen furcsál­lotta a helyi lap - egymásnak ellentmondó - cikkeit. Az egyik vezető nyilatkozott, az­után a másik megcáfolta, el­lentétes nyilatkozatával. És a sok mellébeszélés, csúsztatás. .. ne részletezzük, hiszen mindenki olvasta! Hányszor voltam kénytelen - segítés­képpen - tompítani az elma­rasztaló véleményeket! Hány­szor „kentem rá" a sajtóra az egész szélhámosságot, hogy a Kórházunkról ne legyen annyi elmarasztaló vélemény?! 8. Nó és a fogadóóráim! Hi­szen szinte 90 százaékban Kórházidolgozók voltak a pa­naszosok! „Félünk - úgy be­szélnek velünk, mint a kutyá­val - fenyegetőznek - átgon­dolatlan intézkedéseket tesz­nek" stb. Ha felültem volna minden kritikának panasznak mi lenne az eredmény? De se­gítettem, vigasztaltam a pana­szosokat, átmeneti nehézsé­gekről beszéltem s arról, hogy nem nagy tragédia, ha kül­földi hazánkfia nem állt közel, amikor a jóneveltséget és ud­variasságot osztogatták. 9. Aztán a pénz! A márka! Szinte minden - hozzám ba­ráti viszonyban lévő - önkor­mányzati képviselővel na­gyon sokszor beszélgettem az ötszázezer márkáról! Kértem, könyörögtem és érveltem, hogy nézzenek utána hol a pénz, mikor teszi le bankunk­ban a kedves hazánkfia! Hányszor kértem a banki, jogi és gazdasági szakértő képvise­lőket, hogy mozogjanak, ke­resgéljenek, informálódjanak és szüntessék meg ezt az or­dító dilettanizmust: nézzenek utána a külföldi úr anyagi ügyeinek. Talán ez nem volt segíteni akarás?! 10. És utoljára: a levelem. Evvel talán nem segíteni akar­tam?! A Kórház főorvosainak memoranduma célratörő, ke­mény és félreérthetetlen. De etikai kitételeit, érveit túlzás­nak tartva leírtam, hogy nagy hiba lenne a vezetők jószán­dékát, segíteni akarását két­ségbevonni, mert ezzel gyű­lölködéseknek adnánk tápot. Talán nem segíteni akartam, amikor leírtam, hogy a három nagyszerű szakember főor­vosra szükségünk van Bony- hádon. Ne érje őket igaztalan vád, ha megtévesztette, jóhiszemű­ségükkel visszaélt is a külföldi partner... Hölgyeim és Uraim! Én nem segítettem tehát?! Mit kellett volna még ten­nem?! Tisztelettel: Barcza Imre országgyűlési képviselő Szponzorálta: a Kari-sörgyár Flamingó-túra A lelkes és tehetséges kis csapatot már nem csupán Bonyhádon, de a Völgységben is ismerik. Ők a Fla- mingó-tánccsoport, akik ki­használva a nyári szabadság adta lehetőségeket, kerékpár- túrát szervezetek. Országjáró körútra keltek, a drótszamár nyergébe pattanva, egy har­mincfős vidám brigádot al­kotva. Majd ezer kilométert nyomták a pedált, ami akár az új szezonra való felkészülés­nek is beillik. A Bonyhádról startoló csoport Szegeden, Szarvason, Szolnokon, Tisza­füreden át egészen Miskolcig tekert, onnan Tapolca, Eger, Jászberény, Kecskemét és Ka­locsa érintésével jutott vissza a völgységi fővárosba. Ekkora vállalkozáshoz sátrakra, cso­magokra, mi több még tarta­lék kerékpárra is szükségük volt, nem beszélve az adódó költségekről. Ebben volt az ifjú csapat segítségére a nagymányoki Kari Béla, aki kisteherautót, utánfutót és ne tagadjuk, jóféle Kari-sört kí­nált baráti segítségül a fiata­loknak. Naponta átlag száz ki­lométereket kerekeztek a rek- kenő hőségben, de töretlen kedvvel, vidám együttléttel. Az esti ünnepet mindig a bog­rácsban készülő meleg va­csora jelentette. Az út felénél pihenőnapot engedélyeztek maguknak, Miskolc-Tapolcá­val ismerkedtek, s a városné­zés mellett strandolásra is ke­rítettek időt. Az igazi erőpró­bát a Bükk hegységen át ve­zető út jelentette. Kecskemét is megemlegeti őket, mert a nyári estékbe utcai táncbemu­tatóval loptak váratlan színt. A Dunát és a Tiszát a járvá­nyok miatt csak epedve bá­multák. A túra végét a város­ban egy tiszteletkörrel jelez­ték, s az érdeklődőknek el­mondták: jövőre nagyobb fába vágják a fejszéjüket, mert ki­kerekeznek a határon túlra. Az 1990-ben újjáalakult Fla- mingó-tánccsoport amatőr gárda, akik bálokon, ünnepe­ken és fesztiválokon, kulturá­lis rendezvényeken találkoz­nak a nagyközönséggel. Re­pertoárjukban standard, va­lamint latin-amerikai táncok koreográfiái is szerepelnek. Az együttes szívesen lát sora­iban táncolni vágyó ifjakat. Valami ismét történt Mert ez egy ilyen falu. . . itt valóban mindig történik valami. Legutóbb persze nem tapsol­tak annak a faluban, hogy augusztus utolsó előtti napján a nagyon várt eső helyett jég verte a határt, a szőlőt és a kiskerteket, de az időjá­rás-felelőst még nem sikerült nekik sem fel­ügyelet alá helyezni. Emellett Váralja vendé­geket fogadott újra, alig múlt el a nemzetközi néptáncfesztivál. A polgármester rokonságá­ból ketten is a híres, németországi egészség- ügyi eszközöket gyártó Lohmann-cégnél dol­goznak, s mikor legutóbb itt jártak, megnézték a felújított orvosi rendelőt is. Persze rögvest azt kérdezték, hol van belőle a felszerelés, az esz­köz? A válasz sajnos a széttárt kar, s a rövid nincs volt. Mire a vendégek: akkor majd ők se­gítenek, s egy rendelő orvosi felszerelését eljut­tatják Váraljára. Ám a neuvidiek ifjúsági labda­rúgói ennek fejében azt kérték, szereznének számukra edzőpartnereket a felkészüléshez, mert nekik a falu, a környezet, a parkerdő tet­szik, ideális edzőtábor, ami nem is drága. No­sza, persze hogy szereztek edzőpartnereket, mi több a faluban is összeállt a régi csapat, s megmérkőztek a hétvégén egymással. Több mint kétszáz néző tapsolt ismét a focipályán, a Várfő-domb alatt, amit egynapi kemény mun­kával, nagyszerűen rendbeszedtek a hivatal dolgozói. Ki hitte volna: a régi pengés focisták, a Tükör, a Csoboth Boldi, a Csorna Laci, a Sár­közi Pipi, a Frank Imi és az ifjabb korosztályból az ifjú Amrein, a Horváth Béci kergette a lasz­tit. Á pályaszélen ott állt a megyeszerte ismert „Szotyis-mami", félidőben a büfékocsinál vi­tatták meg az emberek a kihagyott helyzeteket. Szóval valami ismét elindult. A jelek és hírek szerint annyira jól ment a'játék, s olyan nagy volt az érdeklődés, hogy újra összeáll egy csa­pat a faluban, s vasárnaponként előbb-utóbb a bírói sípszóig készülnek el az ünnepi ebédek Váralján is. Amúgy túl van a falu egy sikeres fesztiválon, a falu útjait egy kivételével rendbe- tették, rendeződik az egyházi ingatlan kérdése, egészséges ivóvíz folyik a csapokból, az iskola, óvoda és az öregek otthona zavartalanul mű­ködik. Szinte az egész megyében tudomást szereztek arról a ha­talmas viharról, s az általa okozott károkról, mely a mó- rágyi emberek életét keserí­tette meg. Garai János polgármester abban az áldatlan helyzetben rögtön tollat ragadott és leve­let írt a belügyminiszternek, valamint a pénzügyminisz­ternek, ecsetelve a falut ért ir­datlan károkat, az elkesere­dettséget. Az ország anyagi helyzetével is tisztában lévén, nem kívánt vaktában, csak úgy a levegőbe beszélve szá­mokkal, és kárösszegekkel dobálózni, így felmérést ké­szíttetett mindenről. A szak­emberek mindent számba vet­Viharkár utáni segítség Mórágyi hétköznapok A vihar maradandó nyomokat hagyott tek, s a megoldás végeredmé­nyét igen komoly összegben vélték meglelni. Ennek a fel­mérésnek a legfontosabb és szinte kötelező érvényűén megoldásra váró elemeit ecse­telve kértek 9,2 millió forint­nyi támogatást az államtól a falunak. Majd egy hónapig nem történt semmi, aztán csak hozott egy levelet a postás, melyet Boros belügyminiszter úr, valamint Kupa pénzügy- miniszter úr írtak alá, s benne az állt, a falu megkapta a kért kilencmilliót, gondjai ren­dezésére. Eb­ből a legége­tőbb gondo­kat meg tudja már oldani a polgármesteri hivatal, így Mórágyon hamarosan rendbeteszik a tönkrement utakat és ár­kokat egya­ránt. Emlékmű­avatás A falu tör­ténetének egyik ünnep­napjára is ké­szülnek a mó- rágyiak, hi­szen szep­tember 13-án, délelőtt, tíz órakor a fel­újított refor­mátus temp­A völgységi ékszerdobozban: Mórágy lomban ünnepi istentisztelet- , tel veszi kezdetét a nap. A fa­luból elszármazott és kitelepí­tett svábok - akik református vallásúak, s a megyében Mó­rágyon kívül csupán Nagy- ■ székelyben van ez így - anyagi segítsége révén újult meg a templom, melynek ün­nepi istentiszteletére várják dr. Hegedűs Lóránd reformá­tus püspököt is. E nap dél­előttjén avatják fel a II. világ­háború áldozatai emlékére ké­szített emlékművet is, melyen Erdős László ezredes mond ünnepi beszédet, s a meghí­vottak listáján országgyűlési képviselők is szerepelnek. Emellett természetes, hogy Németországból 140-en jelez­ték érkezésüket. Az emlékmű alapját természetesen mórágyi gránitból készítették, amihez a helybéli kőfaragó mester fa­ragta az emléktáblát, s ezen ezúttal nem sorolnak neveket. Mindez két okból történik, semmiképp nem szerették volna, ha a rendelkezésre álló bizonytalan információk miatt bárki hozzátartozójának a neve is lemaradt volna az em­lékműről, ráadásul ebben a többnemzetiségű faluban minden egyes családnak akad háborús emléke, kötődése. Ekképp mindenki emlékének állítanak emlékművet, mely mindannyiuké, s minden ál­dozatra emlékeztet. A művelődési házban az ünnep alkalmából nyílik meg Dittert Jenő festő kiállítása, s a Német Nemzetiségi Hagyo­mányőrző Csoport is ekkor "ünnepli fennállásának 15. év­fordulóját. A menettáncot követően a meghívott alsónyéki, nagy­mányoki és mohácsi együtte­sek közös gálaműsorára kerül sor a mórágyi szabadtéri színpadon. Kezdőrúgás Az újjáalakult börzsönyi labdarúgó egyesület az el­múlt hét végén Báta együt­tesét látta vendégül, melyen kedves kis színfonttal lettek gazdagabbak a nézők. Az egyik nagypapa, Csobot Lá­zár, akinek három fia és egy unokája is játszik a csapat­ban, 24 unokája közül éppen a legkisebbet bíztatta arra, hogy végezze el a kezdőrú­gást. Péterke debütálása oly jól sikeredett, hogy a hírek szerint apukát hamarosan kiszorítja a csapatból. Borfesztivál Budapesten Az első Nemzetközi Borfesztivált szeptember 12-éti ren­dezik meg Budapesten, melyre meghívót kézbesített ki a postás a Váraljai Hagyományőrző Népi Együttes címére is. A Magyar Művelődési Intézet, valamint egy külföldi szponzor rendezésében sorrakerülő fesztiválra egyébként jelentkezni, azaz pályázni kellett. A várban, valamint a belvárosban zajló fesztiválra Tolna megyéből két pályáza­tot fogadtak el, a váraljaink mellett a Babits Mihály Műve­lődési Központ a másik, amely a Sárköz falvaival karöltve mutatkozik be az első ilyen jellegű rendezvényen. A szak­zsűri javaslata alapján a két megyei nyertes pályázatot összevonva mutatják majd be, amire a rendezők egymillió forintot biztosítanak. Ekképp a hét község és Váralja közö­sen a Bartinával, Bogyiszlóval kiegészülve szolgáltat a nemzetközi résztvevőknek látványosságot, műsort.

Next

/
Oldalképek
Tartalom