Tolnai Népújság, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-26 / 228. szám
10 KÉPÚJSÁG HÉT VÉGI MAGAZIN 1992. szeptember 26. Pecabottal Fényi )k a Holt-Sárvízről Hívogató horgászvíz A Szedres melletti Hidja-pusztán, az egykori Be- zerédj-kastélyhoz tartozó területen található a kacskarin- gós, tizenegy hektáros Holt-Sárvíz. Születése a Sió, illetve a Sárvíz szabályozásának idejére esik, horgászvízzé válása pedig 1974-re datálódik. Ekkor kezdték el a helyi pecások a csapadékgyűjtőkből, forrásokból táplált, a nádtól, sástól benőtt területet gondozásba venni, aztán állandó társadalmi munkával - tíz óra az évi kötelező penzum - és 300-500 forintos önkéntes támogatásokkal hívogató horgászvizet alakítottak ki. Kölcsönt is vettek fel, kaptak MOHOSZ támogatást, segítette őket a helyi termelőszövetkezet gépi munkával és jó partnernek bizonyult a Szekszárd-Paksi Vizitársulat a kotrásnál. Summa summárum: az eltelt évtizedek alatt olyan munkát végeztek a szedresi horgászok, ami 15-20 millióra rúg és amivel értéket mentettek. Ezért maradtak meg a védett növények - többek között a lápi nőszirom is -, és ezért vált, válhatott a védett madarak költőhelyévé a holtág. Hírlik - Fejős Károly egyesületi elnöktől tudjuk - , meg akarja vásárolni az egyesület a területet, de arról is szó van, hogy a természetvédelem tájvédelmi körzetté kívánja nyilváníttatni. Bizonyára egyezség születik majd, mindkét fél javát szolgálva. A kétszáz tagú egyesület folyamatos társadalmi munkával kialakított egy 3/4 hektáros nevelőtavat, amiben saját maguk számára állítják elő a halat. Az idén nyolcezer darabot vásároltak nevelésre - ebből már ötezer egynyaras pontyot betettek a holtágba -, de leívtak a behelyezett nagy pontyok is, így tizenötezer ivadék van a nevelőben. Hamarosan ellenőrző halászattal igazolják reményeiket. Koránt sem teljes a kép, hiszen a telítettség miatt szükség van egy fél hektáros utónevelőre, aminek a kialakítása folyamatban van a kissé feltöltött területen, így egy kiló hal 75 forintjukba kerül a szedresieknek. Jó víznek ismerik a Holt-Sárvízt, amibe évente 40-50 mázsa pontyot, 10 mázsa dévért, 15-20 mázsa busát telepítenek, mellette jelentős a csuka és a harcsa is. Ez utóbbiakból felmérő halászattal 15 kilósakat szedtek ki tavaly, de az idén is ki akarnak emelni néhányat. Pontyhorgászathoz legalkalmasabb csali a kukorica és a pufi, tavasszal és késő ősszel viszont a giliszta. A keszeget csontival fogják, a csukát élőhallal. Villantózás tilos. Napijegyet a termelőszövetkezet portáján és a takarékszövetkezetben, valamint a halőrnél lehet váltanai 250 forintért. Az összeg fejében egy ponty, egy amur és öt kiló egyéb hal fogható. Éjszakai horgászat nincs, reggel 4-től este 23-ig lehet pe- cázni. Tartozunk még annyival az olvasónak, hogy elmondjuk: a holtág megközelíthető a 63. számú úton, majd Szedres központjában Medina felé haladva.- ékes - Fotó: Gottvald Károly Lelkisegélyszolgálat „Fáradtságunk, rossz közérzetünk (betegségünk) gyakran nem más, mint a félelem, az aggódás, a csalódottság, a tehetetlenség és az elszenvedett sérelmek miatti bosszankodás." Lapunk a városi mentálhigiénés egyesület közreműködésével új lehetőséget kínál azok számára, akik életbajaikkal, lelki problémáikkal magukra maradtak; akik nehezen állják a mindennapi, aktuális kihívásokat, avagy ezek halmazait. Felajánljuk segítő köz- reműküdésünket lelki gondjai meghallgatásához, kezeléséhez, illetve megoldásához. Ha e szolgálatnak Ön bizalmat szavaz, és levélben megkeresi rovatunkat, akkor egyéni és konkrét problémája kapcsán levélben válaszolunk Önnek. Ha problémája nem csupán egyedi, hanem általánosabban is előforduló, úgy e problémával küzdő más embertársa számára is hozzáférhető, nyilvános választ írunk rovatunkban, jeligésen. Kérjük, hogy a szerkesztőségünknek megcímzett borítékra írja rá a jeligét, valamint azt, hogy Lelkisegély-szolgá- lat. Ha egyéni választ vár, úgy levelében jelezze címét is. (Személyes, négyszemközti konzultációs lehetőség: „Őszinte szó" Egyéni és Családsegítő Szolgálat működik a Babits Mihály Művelődési Házban munkanapokon 18-19.30 óráig.) Révai Sándor és egy három kilós potyka Hogyan gyógyít a méh-doktor? Sok vidéken járja a mondás, hogy egy kaptár tíz orvost elűz. Persze nem a doktorokat fenyegető méhcsípésre utal a népi bölcsesség, hanem arra,, hogy a szorgos hártyásszár- nyúak a maguk gyűjtötte természetes medicinával, a mézzel szinte dologtalanná teszik az orvosokat. Az évezredes titkot, hogy pontosan hogyan is készül a méz, máig sem sikerült megfejtenie a tudománynak - mondja dr. Szalay László, a biológiai tudományok kandidátusa, a mézről és annak gyógyító hatásáról közelmúltban megjelent könyv szerzője. így azután a méz laboratóriumi körülmények között előállított hasonmása, küllemben és alkotó részeiben bármilyen hűséges utánzat is, értékes hatásaiban mégsem versenyezhet a valódival. — A nálunk honos faj, a Carnica a méhek családjának igen rokonszenves, jó tulajdonságokkal rendelkező tagja. Egyáltalán nem agresszív, sőt inkább békés és türelmes. Igen jó tájékozódó képességekkel rendelkezik, szorgalmas és - ami nem kevésbé fontos - takarékos. így azután a begyűjtött virágporból, nektárból önmaga nagyon keveset él fel; felhalmozott készleteiből bőven jut „exportra", azaz emberi fogyasztásra. A kicsiny „mézgyárak" a virágport, a nektárt, más növényi váladékokkal együtt, fölszippantják, majd pedig gyomrukban saját gyomorváladékaikkal elkeverve átalakítják és viaszsejtekben érlelik, raktározzák. így alakul ki az édes tartalék-tápanyag végső összetétele, amely 70-80 százalékban szőlő- és gyümölcscukor vizes oldata, s tartalmaz enzimeket, fehérjéket, különféle illatanyagokat. Egészségmegőrző, általános erősítő hatását a táplálkozástudomány legújabb vizsgálatai is alátámasztják. Súlyosabb betegség, operáció után érzékelhetően gyorsítja a felépülést, a szervezet regenerálódását. Hatékony gyógyszere a szellemi és fizikai kimerültségnek, s reggelenként egy-egy kanál méz kitűnő orvosság légúti, hurutos megbetegedésekre, mandulagyulladásra, torokfájásra. A kondíció megőrzésére, a szervezet ellenálló képességének följavítására mindenkinek ajánlhatjuk dr. Oláh Andor, A természet patikája című könyvében közzétett 10 hetes mézkúrát: 1 órával reggeli és ebéd előtt, s 1 órával vacsora után gyógyteába (pl. kamillába) keverjünk el — első héten 1/2, második héten 1, harmadik héten 1,5, negyedik-hetedik héten 2, nyolcadik héten 1,5, kilencedik héten 1 és a tizedik héten 1 /2 kanál mézet. Ä kúrához kedvcsinálóként csak annyit, hogy Tensing, a Mount Everestet elsők között meghódító híres hegymászó a 8000 méter fölötti utolsó gyöt- relmes szakasz megtételekor semmi mást nem evett - csak mézet.- borgó - Ferenczy Europress Csak a ráncait vesztheti Arcápolás, olcsón mm /.rvv v:.- | -■ g gg gsgg g , - y -y g g ■ gg|g g g gggggg - Nem lehet elég korán kezdeni Nincs pontos életkorhoz kötve az évek múlását jelző szarkalábak megjelenése. A szakemberek ezért azt mondják, hogy a ráncok elleni harcot nem lehet elég korán kezdeni. A bőrápolásnak vannak jól bevált, olcsó módszerei - nem az fizet tehát nagy árat, aki él velük, hanem aki mellőzi őket. Az első és talán legfontosabb művelet: az arc tökéletes letisztítása. Erre naponta legalább egyszer - legcélszerűbb este - feltétlenül szakítsunk időt. A szappanos vizes lemosás a sminknek, a bőrre rakodó szennyeződéseknek csak egy részét távolítja el. Használjunk tehát a bőrünk típusának (száraz, zsíros, túl- zsíros, miteszeres) megfelelő lemosótejet vagy lemosókrémet. Természetes folyamat a testfelületen levő felhám elhasználódása. Arcunkról és nyakunkról is könnyen eltávolíthatjuk a kiszolgált hámsejteket majonéz nélkül készült salátaöntettel. Itassuk át vele a megtisztítandó részt, egy darabig hagyjuk száradni, de mielőtt teljesen beivódna, kezdjük masszírozni az enyhén nedves bőrt - az elhalt sejtektől gyorsan, szinte észrevétlenül megszabadulhatunk. A ráncokra „fogékony", fáradt arcbőrnek valóságos felüdülés jelent a répa-maszk. Főzzünk puhára néhány répát, törjük meg péppé, kenjük fel tiszta gézre. Pihenve, fekve terítsük arcunkra a péppel bevont gézt, 10-15 percig hagyjuk rajta, majd következzék egy langyos-vizes öblítés - s nemsokára már érzékelhetjük a kúra jótékony hatását. Ne békéljünk meg az érdes bőrön megjelenő szarkalábakkal. Inkább próbáljuk ki a következő módszert: három fej közepes nagyságú vöröshagymát lassú tűzön főzzünk össze egy csészényi tejjel, egy kis pohár rózsavízzel és kávéskanálnyi mézzel, míg a hagyma megpuhul. A főzetet keverjük péppé, kenjük föl a megtisztított arcbőrre, majd 10-15 perc után langyos vízzel mossuk le. Néhány pakolás után a ráncok fokozatosan kisimulnak, érzékelhetően kevesebb lesz a „lábatlankodó" szarkaláb.. Szabó Márta Ferenczy Europress CSAHOLÓ Vizslák versenye Dunaföldváron Már több, mint tíz éve az ország közepén, Dunaföldváron találkoznak ősszel a németvizsla-tenyésztők és -tartók. A közelmúltban rendezett tenyészvizsgát, a képességvizsgát és a tenyésztők tanácskozását nagy érdeklődés kísérte, még neves külföldi bírók is közreműködtek. Ezen a rendezvényen minden évben részt vesz minden igényes tenyésztő, de a fajtát kedvelők is felvonultatják kedvenceiket a legjobb szakbírók előtt. Duna- földvárnak rangja van belföldön és külföldön egyaránt. A kutyák küllem- és munkavizsgán egyaránt megmérettettek. A Német Vizsla Klub elnöke, Bősz József, előadására sok érdeklődő volt kíváncsi, amelyet vita követett a tenyésztés időszerű kérdéseiről. A kétnapos rendezvény első napján a küllemi bírálatra került sor, ahol sok, fiatal, és jó felépítésű kutyát vezettek fel. A küllemvizsga eredményei: Rövidszőrű német vizsla, kitűnő kanok: 1. Xaver von Hege-Haus, tenyésztő: Karin Stramann NSZK, tulajdonos: Éppel János Öcsény, 2. Visnyei Vadász Nils, tenyésztő: Éppel János, tulajdonos: dr. Szászi Ferenc Szekszárd, 3. Visnyei Vadász Ricsi, tenyésztő: Éppel János, tulajdonos: Galántai Ottó Dombóvár. Kitűnő szukák: 1. Ka- locsavári írisz, tenyésztő és tulajdonos: Demjén Péter és Vörös Tibor Kalocsa, 2. Mé- regkeverői Céda, tenyésztő és tulajdonos: Fejes József Hódmezővásárhely, 3. őcsényi Kacér, tenyésztő és tulajdonos: Bőzs József Ócsény. Drótszőrű német vizsla kan: 1. Nagyerdei Nimród Lorlass, tenyésztő és tulajdonos: Konyecsnyi Károly Decs. Kitűnő szuka: 1. Öreg- templomi Jóla, tenyésztő: Libor Lajos Kecskemét, tulajdonos: Sebestyén Lajos Szekszárd. Vasárnap, a verseny második napján a Dunakömlődi Vadásztársaság vendégszeretetét élvezték a kitűnő időben és jó vadászterületen rendezett mezei és vízi vizsga résztvevői. A vizsga legeredményesebb kutyája Visnyei Vadász Nils telepontszámmal lett első. Vezette a tulajdonos: dr. Szászi Ferenc. A két nap tapasztalata alapján elmondhatjuk, hogy igen sok jó és szép kutyánk van, amelyek a gyakorlati vadászat során is jól megállják helyüket, mivel kintűnő felépítésűek és igen jó vadászati adottságokkal rendelkeznek. Néhány kutyánál a tanítás, az idomítás azonban hiányzott. * Az 1991. november 1. után született kutyákkal 1993. január 3. után csak képesség- vizsga eredményes letétele után lehet tenyésztészteni. Ószi Tenyészvizsgát és képesség vizsgát a klub 1992. november 14-én tart. Nevezni lehet: 1992. november 1-ig. Cím: Éppel János 7143 Őcsény, Radnóti u. 13. * A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének Szekszárdi Szervezete 1992. szeptember 30-án, szerdán este hat órakor a Gemenc Szállóban tartja soron következő klubnapját. A kötetlen témájú rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak. Gottvald Károly Xaver von Hege-Haus és Visnyei Vadász Nils