Tolnai Népújság, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-18 / 221. szám
„MINK SOSE NEM HALUNK MEG" (4. oldal) BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1992. SZEPTEMBER 18. PÉNTEK ÁRA: 9,60 FORINT III. ÉVFOLYAM, 221. SZÁM Mai számunk melléklete: A téma: a vállalkozó orvos Vékonyodó ózonpajzs Az Antarktisz fölötti ózonpajzs jelentős mértékű elvékonyodását tapasztalták az elmúlt egyhónapos időtartam folyamán a tudósok - közölte tegnap a Meteorológiai Világszervezet. A közlemény szerint a Nap ártalmas ibolyántúli sugárzásától védő ózonréteg augusztus közepe és szeptember közepe között mért szintje 30-35 százalékkal volt alacsonyabb, mint az 1957-1977 közötti időszak (az ózonlyuk keletkezése előtti) átlaga. A legtávolabbi égitest Naprendszerünk legtávolabbi, csillagunktól 6,4 milliárd kilométer távolságra lévő égitestét fedezte fel két amerikai csillagász. Az eddigi adatok szerint az üstökös formájú és gyenge fényességű égitest mintegy 200 kilométeres kiterjedésű. Az égitestét először augusztus 20-án észlelték a Hawaii-szigeteken. A felfedzők azt remélik, hogy az újonnan észlelt égitest felfedezése segíti jobban megérteni az üstökösök keletkezését. Taxishiénák Tanulságos a New York-i példa arra, hogyan lehet véget vetni a repülőtéri „taxishiénák" garázdálkodásának: el kell kobozni a kocsijukat... Az amerikai metropolis repülőtereit igazgató hatóság megelégelte, hogy csillagászati összegekért viszik be az utasokat a városba. A rendőrség akciócsoport- - jának tagjai turistaként jelentkeznek. Akit tetten érnek, az ellen vádat emelnek, és kocsiját elkobozzák. Az akció első két hónapjában 2 000 „cápa" ellen indult bűnvádi eljárás, és 400 autót koboztak el. s Álnéven Franciaországban Az olasz maffia egyik vezető személyiségét tartóztatták le a francia hatóságok. Az 58 éves Domi- nico Libri a calabriai maffia vezetője, három év óta álnéven élt Franciaországban, nemzetközi körözés van érvényben ellene, gyilkosság és más bűntettek miatt. A maffiafőnök Marseille környékén húzódott meg, onnan irányította szervezetét. Bomba a panoptikumnál ideges éjszakája volt Londonban tegnap virradóra a rendőrségnek: öt helyen robbant kisebb gyújtóbomba, és bombariadó miatt le kellett zárni a brit főváros három repülőterét. A gyújtóbombák közül egy közvetlenül Madame Tussaud híres panoptikumánál robbant. Tegnap reggel kilenc órakor ünnepélyes keretek között megnyílt a szekszárdi Gemenc Expo kiállítással egybekötött vására, a Gemenc Medical, mely szeptember 17-től 20-ig várja az érdeklődőket. Mint azt dr. Ternák Gábor főorvos, országgyűlési képviselő, a rendezvény védnöke megnyitójában elmondta, a A rossznyelvek szerint elsősorban a városi televízió e- gyenes adásának köszönhető, hogy Szekszárd képviselő testületé tegnap mindösz- sze négy és fél óra alatt tárgyalta meg a napirenden szereplő huszonkét témakört. A gyorsaság titkát mások természetesen másban látják, elsősorban az alapos előkészítésben és felkészülésben. A képviselők elsőként Johannes Koch urat hallgatták meg, aki a Bezerédj utca 2. szám alatti ingatlan megvásárlását helyezte kilátásba, létrehozva ott egy nagyformátumú befektetési intézetet. Kisebb formát ölt a szekszárdi tájékoztatási médiafejlesztő alapítvány kutóratóriuma, azzal a szándékkal, hogy a delegált rendezvény mottója, a „vállalkozó orvos" arra utal, hogy a kiállítás, és a háromnapos előadássorozat az egészség- ügyi vállalkozásoknak kíván teret adni. Az egészségügy területén racionalizálásra van szükség, ám ehhez mind erkölcsileg, mind anyagilag meg kell teremteni a feltételeket a szakmában dolgozók százhárom képviselő az eddigieknél hatékonyabb munkát végezzen. Dr. Kiss Mária városi tisztifőorvos-helyettes tájékoztatójában az emlőrák elleni küzdelem újabb állomásáról beszélt, a város a 24 millió forintos programhoz idén 4, jövőre 2 millió forinttal járul hozzá. Vezetőt kapott a városi családsegítő központ Papp Győző személyében, ám a benyújtott intézményi költség- vetés átdolgozásra szorul. Elmaradt a késhegyig menő vita a távhőszolgáltatás díjának megállapításakor, jóllehet itt született a legtöbb hozzászólás. Az áremelkedés mértéke 6,4 százalék, s a Héliosz Kft. a dokumentumok szerint csak a terhek egy részét hárította át a fogyasztókra. mára. A kiállítók képviselői tájékoztatták a megjelenteket, hogy fő profiljuknak megfelelően milyen eszközökkel, berendezésekkel szerepelnek az Expón. A MEDMENT cég vérnyomásmérőtől sterilizálóig különféle termékeket ajánl, elsősorban háziorvosoknak. (Folytatás a 2. oldalon.) Békés körülmények között, ellenszavazat és tartózkodás nélkül szavazta meg a bátai termelőszövetkezet közgyűlése a kiválást. Némi meglepetést jelentett a kilépők némelyike számára, A Vállalkozók Házától a Gemenc Szállóig állnak a sátrak, árusok kínálják portékáikat az egyre szaporodó tömegnek, a Babits Mihály Művelődési Központ melletti borudvarban szekszárdi kistermelők töltögetik kiváló boraikat, szól a zene, sül a hurka, a kolbász, ünnepre, szüreti fesztiválra készülődik a tolnai megyeszékhely. Pontosabban szólva már fel is készült. Igaz, az ünnepélyes megnyitó még hátra van, de tegnap délután már megkezdődött a kikapcsolódást, a barát- kozást, a búfelejtést biztosító hagyományos rendezvénysorozat. A múlt idéződik fel a jelenben élve azon a kiállításon, amit a Holló együttes dalai után dr. Say István, a megyei önkormányzat osztályvezetője nyitott meg a Babits Mihály Művelődési Központ márványtermében. A megyei népművészeti anyag olyan - amint az a megnyitóban elhangzott -, hogy megjelenik benne a székelyek jóvoltából a keleti hatás, a svábság ittlétével a nyugati, de a bizánci és a latin kultúra is érződik rajta. A bemutatott alkotások - himLángban állt a termés Murgánál A, felsőnánai téesz földjén mintegy három hektárnyi lábon álló kukorica égett tegnap Murga mellett. A tüzet a téesz dolgozói erőgépekkel körülvették, majd a helyszínre érkező tűzoltók megfékezték a lángokat. A vizsgálat szerint a tűz az egyik kombájn műszaki hibája miatt keletkezett. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kampányindító összejövetelt tartott tegnap délután Váralján, a művelődési házban. A megye 12 oktatási intézményéből érkezett pedagógusokat Amrein István polgármester köszöntötte. Az 1988-ban alakult érdekvédelmi' szervezet tolnai tevékenységéről Fenyvesiné Farkas Zsuzsanna, a PDSZ országos választmányának tagja beszélt. Ezt követően Pokorni Zoltán ügyvivő szólt az érdekvédelmi szervezet kor-' mányzati szervekkel folytatott tárgyalásairól. Bírálta, hogy a jövőben a Pénzügyminisztérium csupán a felsőoktatásra akar a jelenleginél többet fordítani. Rámutatott, hogy az önkormányzatok így nehéz helyzetbe kerülnek, különös tekintettel arra, hogy miközhogy a gazdaság a közgyűlés másnapjától nem tart igényt a munkájukra. Mindjárt azon a napon további vitát okozott, hogy a távozók elkezdték ösz- szeszedni a holmijaikat, s mindezt előre elkészített lista zők, szövők, fazekasok, fafaragók remekei - Tolna megye hagyományokban őrzött népművészetének szűk keretét jelentik és jelen van bennük minden tájegység. A kritikusan méltató szavak után Nívó-díjat adtak át Szatmáry Tamás szekszárdi fazekasnak, dr. Fisi Istvánná sióagárdi hímzőnek, Sütő Károly szekszárdi fazekasnak, Lőrincz Aladárné majosi szőA díszvendég: India India, az őszi BNV díszvendége 26 vezető indiai céggel és exportvállalattal, több mint 510 négyzetméteren képviselteti magát a rendezvényen. Az indiai vállalatok elsősorban textíliákat, bőrárukat, bőrcipőket, sportfelszereléseket és kempingcikkeket, féldrágaköveket és bizsukat hoznak el Magyarországra. ben a fejkvóta nem növekszik, a helyben beszedett adó kisebb hányada marad a településeken. A közelgő szakszervezeti választásokról szólva aggodalmának adott hangot: gya- níthatólag nagy lesz a „vásári hangzavar", mert minden érdekvédelmi szervezet be akarja bizonyítani, hogy ő képviseli valóban a dolgozók érdekeit. Hangsúlyozta: nem szabad elveszni a szakszervezeti demagógiában, valós megoldásokat kell kínálni. Molnár Péter ügyvivő a közelgő választások jelentőségéről szólt, Varga László váraljai iskolaigazgató pedig bejelentette, hogy az intézményben öt fővel megalakult a Pedagógusok Demokratikus Szak- szervezetének helyi csoportja.-hájnélkül tették, tehát azt a benyomást keltve, hogy visznek, amit érnek. Aztán a lista is elkészült, s fegyelmezettebben folyt az osztozkodás. (Folytatás a 3. oldalon.) vőnek, a Szekszárdi Díszítő- művészeti Szakkörnek, a majosi gyermek szövő szakkörnek és a zombai gyermek szövő szakkörnek. Az október 9-ig, naponta 10-től 18 óráig nyitva tartó kiállítás megvalósításához hozzájárult a Művelődésügyi Minisztérium, a megyei önkormányzat és a Babits Mihály Művelődési Központ. (Folytatás a 2. oldalon.) Az avatás mára halasztódott, de a gyerekek már birtokba vették A rendőrség kéri (és megköszöni) (13. oldal) Szakszervezeti vagyonmegosztás A Szakszervezetek, Munkástanácsok és Keresztényszociális Érdekvédelmi Tömörülések Konföderációja (SZAMKÉT) „örömmel veszi tudomásul" a szakszervezetek vagyonmegosztási szándékát, ám elfogadhatatlannak tartja mind a módszereket, mind a vagyonmegosztás arányát — mondta Lántzky László, a SZAMKÉT elnöke tegnap az újságírók előtt. A negyven ezer tagot számláló ÉT-n kívül, de a VIKSZ-ben helyet foglaló szervezet azt kifogásolja, hogy a vagyonmegosztást a megkérdezésük nélkül határozták el, és az osztozkodás a jelenlegi szakszervezeti struktúrán alapszik. A SZAMKÉT szerint olyan megoldást kell találni, amelyben a vagyon a jelenlegi és a jövőben kialakuló szakszervezetek működésének anyagi alapját biztosítja. Úgy vélik, hogy a vagyon maradjon a VIKSZ kezelésében, ám annak működését újra kell gondolni. Újságírók felvetették, hogy a SZAMKÉT állásfoglalása fegyvert adhat a munkaügyi tárca kezébe, a szakszervezetekkel szemben. Gyorsasági rekord a testületi ülésen ,A teheneket sorsolással választjuk ki' Ha lehetőség van, lépni kell Mulatság három napig Demagógia nélkül PDSZ-fórum Váralján