Tolnai Népújság, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-15 / 193. szám

1992. augusztus 15. HÉT VÉGI MAGAZIN »ÚJSÁG 7 Simogassam Buddhát? Simogassa meg Buddha hasát! A felszólítás akár pajzán gondolato­kat is ébreszthetne az emberben, ha nem folytatódna a szöveg azzal, hogy aki mindezt megteszi, az tízezer és egymillió forint közötti pénzösszeghez juthat. Persze mindehhez meg kell venni azt a simo- gatásra váró Buddhát, amit az angolos nevű cég kínál potom 1950 fo­rintért, aranyozott kivitelben. Ha Buddha az öné lesz, összes barátja és ismerőse irigyelni fogja, — folytatódik imigyen a csábítás. — Ön lesz az ó misztikus hatalmának élő bizonyítéka, úgy hullik majd az égből a pénz, akár az eső. Ha egy főállásban végzett munka béréből élő rabszolgának érzi magát, pont ez az ajándék, amire szüksége van. Egy dologban biztos lehet, sohasem fog gazdaggá válni, ha egész nap azért gürcöl, hogy kijöjjön a pénzéből. Ezért ne habozzon, hiszen most több millió forintot kereshet a legcsekélyebb tapasztalat nélkül, nem számít az életkora, elég ha tud írni és olvasni! No ez az! - állt meg bennem az „ütő", amikor a jó minőségű, finom papírra nyomott reklámszövegben idáig értem. Honnan tudja ez a magáncég, amelyik az én pénzemre aspirál, hogy én betűértő ember vagyok, nem analfabéta hegyipásztor és nem pár hetes csecsemő, ha­nem felnőtt, fizetőképes, potenciális vásárlójelölt, akit nyugodtan meg lehet célozni ilyen reklámmal. Aztán meg honnan tudják ezek a neve­met, címemet? A telefonkönyvből biztos nem, mert ott még a régi lak­címem szerepel. Hát akkor honnan a csudából? Csak nem a személyi számomból? Mert abból aztán minden kideríthető. Nem, az nem lehet, mert az alkotmányellenes ugyebár.- Nos, azóta is gondolkodom a dolgon és minél többet töröm a fe­jem, egyre inkább úgy vélem, mégiscsak veszek egy ilyen Buddhát. Hátha hassimogatás közben rájövök, honnan jutottak illetéktelenek az adataimhoz! F. Kováts Éva Milyen legyen a kollégium? A harmonikás Két éve önálló már a szek­szárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola, s az idei tanévnyitón már azóta a harmadik főigaz­gató, Gergely János köszönti majd az elsősöket, akik közül bizonyára sokan kérnek majd kollégiumi elhelyezést is. Az intézmény azonban már kinőtte kollégiumát, így lesz­nek sajnos olyan jelentkezők is, akiknek kérelmét a kollégi­umi bizottság kénytelen lesz elutasítani. Ebben a döntésben szempont lehet a kérelmet be­nyújtó „gólyák" lakóhelyének távolsága, szociális helyzetük, vagy a korábbi kollégisták esetében a tanulmányi ered­mény is. Gergely János mindezt tudja, de szerinte egy félsőok- tatási kollégium funkciója nem merül ki abban, hogy szállást biztosítson az adott intézmény hallgatóinak. S ha már szelektálni kell a jelentke­zőket, akkor az előbb felsorolt szempontokon túl azt is vizs­gálni kell, hogy a kollégiumi férőhely olyan kiemelt szociá­lis juttatás, amiért a diáknak azon túl is le kell tennie vala­mit az asztalra; hogy tanul­mányi kötelezettségeinek ele­get tesz. Fontos figyelembe venni, hogy egy főiskolai di­ákszálló nem csupán ágyat, szállást jelent a hallgatóknak , hanem elsődleges funkciója az iskolai oktatásban szerzett tu­dás elmélyítésének biztosí­tása, és emellett ott nem taní­tott ismeretek nyújtása is. Ehhez természetesen jól működő diákönkormányzat mellett szükség van arra is, hogy az iskola oktatóit is be­vonják a kollégium szellemi életébe. Meg kell változtatni a kollégisták eddigi helytelen szemléletét is, akár kemény intézkedések foganatosításá­val is. Vagyis a kiemelt szociá­lis szolgáltatásért elvárható a jövő értelmiségétől, hogy ma­radéktalanul használják ki a kollégium nyújtotta - otthon nem meglévő - lehetőségeket. A főigazgató a kollégium szellemi életének fellendíté­sére nemcsak a főiskola, a me­gyeszékhely szellemi kapaci­tását szeretné felhasználni, hanem országosan ismert tu­dósok, művészek meghívását is tervezi. Fontosnak tartja, hogy a di­ákok megismerkedjenek a megye folklórjával is. Véle­ménye szerint, - amit csak he­lyeselni lehet - arra kell töre­kedni, hogy önmagát becsülő, adekvát formában kifejezni képes, s környezetüket morá­lisan kiszolgálni tudó peda­gógusok, szociális munkások kerüljenek ki az intézményből az itt töltött főiskolai évek után, amelyek akkor lesznek igazán szépek és hasznosak, ha a szórakozás mellett meg­valósul az elengedhetetlen személyiségfejlesztés is. nagy A hajnali műszakkezdést jelző brikettgyári duda min­dig a gyárban találja. Herger Pál sosem késik el. Megbíz­ható, kiegyensúlyozott típus. Olyan ember, akivel szinte összeveszni sem lehet. Ha kell, keményen marokra fogja a kalapácsot, ám ha csak te­heti, örök szerelmét szoron­gatja. Szeretettel és féltéssel beszél róla, kemény munká­hoz szokott ujjaival lágyan simogatja. S olyan csodaszép hangokat csal elő Hohnerjá- ból, hogy az embernek szinte kedve támad táncraperdülni. Herger Pali a harmonikás. A nagymányoki sváb család kisebbik gyermeke a kemé­nyen dolgozó és jól kereső bá­nyász apa jóvoltából már nyolcévesen kapott tangó­harmonikát. Akkor, amikor még idős zenészek is csodá­jára jártak egy ilyen drága jó­szágnak. Zongorázni tanult, s alig volt tizennégy éves, ami­kor a Kretzer Szepi bácsi ze­nekarában már lakodalmat muzsikált. Mindig is imádta a zenét, élete csodájának tar­totta, s ha csak tehette, azon­nal kezébe kapta a zeneszer­számot. Zenei pályára készült, nagy kitartással. — Édesapám korai halála aztán keresztülhúzta közös számításunkat. Egyszerűen nem volt pénz a tanulásra. Szakmát kellett szerezni, biz­tos kenyeret és megélhetést, hiába volt mindenem a zene. Falvai tanár úrnál tanultam, s az nagy szó volt. Amikor Bu­dapestről, összeköttetés révén sikerült azt a 32 basszusos kis harmonikát meghozatni, ne­kem - hát boldogabb ember nem sok volt nálam. Maradt a szorgalom, a ma­gad uram, a sok-sok gyakor­lás, s mindez munka után. Herger Pál nem bánta. Mint családfönntartó mentesült a katonáskodás alól, ám első igazi nagyzenekarának tagjait bevonultatták. Az idősebb, meglett zenészemberek is szí­vesen fogadták csapatukba, így szinte sosem maradt ze­nekar és játék nélkül. A tánc- és szalonzene mellett a német zenét részesítette mindig előnyben, aminek alapjai per­sze sváb származásában kere­sendők. Elmeséli, miképp is volt az, amikor a disznótor végén a két csodálatosan éneklő szülő mellett ő húzhatta a harmoni­kát. Tehetséges és főleg szor­galmas gyerek volt, a jó tanít­ványok egyike, aki maga is alig várta, hogy gyakorolhas­son. Ma is, ha kezébe veheti féltve szeretett harmonikáját, mintha megszűnne körötte a világ. Ketten vannak, s a zene szárnyán bejárnak boldog he­gyeket, lágy dallamvölgyeket, virtuóz futamsorokat és pat­togós ugrósokat. — Gyönyörű világ a zene, ha játszom, mindent feledek, nem gondolok semmire. Ját­szom ha fáradt és keserű va­gyok, ha öröm ér, ha várja a közönség. Lakatos létére finom keze van, ujjai úgy szaladgálnak a fehér billentyűkön, hogy a né­zésénél csak a játéka szebb, érdekesebb. Esténként, ami­kor az óra elüti a hatot, pilla­natra pontosan megszólal Herger Pali kis zenekara a Szecska panzió és étterem te­raszán. A csodálatos konyha, a németek által oly nagyon kedvelt panzió egyik újabb vonzereje lett a zenekar játéka. A Koller étterem a zenekarral, ha lehet, még híresebb lett. Beszélgetünk arról az időről is, amikor a brikettgyári laka­tosok a hajógyáriaknak végez­tek bérmunkát, ahol bizony birkózni kellett a kalapáccsal, s estére fáradt lett a kéz, de a harmonikának ezt nem sza­badott észrevennie, s annak meg főleg nem aki hallgatta. — Itt pörögniük kell az uj- jaknak. Lehetek én bármilyen fáradt, elillan minden nyű­göm, bajom, ha kezembe ve­hetem a herflit. Lábrakapok tőle. Megjelent a Herger zene­karnak négy műsoros kazet­tája, Németországban számos alkalommal zenéltek, s egyik meghívás okán érkezett per­sze rögtön a másik. Sváb bá­lok, sörfesztiválok. Ausztriai kéthetes turné ... — Nagy tehetség voltam? Lehet. Többre is vihettem volna, ha szegény jó apám nem hal meg korán. A ven­déglátás vonala nem tetszett, nekem kell egy biztos kenyér­kereső szakma, aztán hobbi­ból, boldogságból elzenélge­tek. Ez lett belőle. A zene na­gyon sok boldogságot hozott, volt sok szép sikerem és él­ményem. Sok tapsot és köszönetét kasz- szíroznak be a zenészek a vendéglőben, de munka után, minden nap zenélni, bizony nehéz lehet. A pedagógiai fő­iskolára járó leány kerül szóba, aztán a fiú, akiből az apuka szeretett volna zenészt faragni. Aztán eszébe jut az idő, mikor akkora volt mint ma a gyermekei. A bálok, la­kodalmak, a zenekarok. — Ez olyan a zenekar ese­tében, mint egy jó focicsapat. Ha sokáig együtt játszanak, nagyon jó kis csapatot alkot­nak. Mi ilyenek vagyunk. Mit jelent zenélni? Mindent. Az a csoda Hohner ami annyi pénzbe került, amiért más már nyugati autót vesz, olyan mint egy családtag. Fél­tik, szeretik. A jó zene, a jó konyha vonzza a pihenni, szó­rakozni vágyókat. Jönnek, s hallgatják a harmonikást. A Herger Palit, akit Komlótól Bajáig mindenki Palikámként emleget. Sokan szeretik. — Legszebb zenés élmé­nyem? Sok van, egyike ennek az ausztriai Klagenfurt és Vil­lach között, a Bad-Traunkir- cheimben egy nemzetközi ze­nei fesztivál vendégei vol­tunk, spanyolokkal, németek­kel, görögökkel, hollandokkal. A zene nemzetközi, s mikor kezébe kapta a harmonikát, a görög is, a spanyol is bartá- jává, zenésztársává fogadta. Herger Pál előadóművész, aki vizsgát is tett, s így jutott kül­földre. Ott fönn 2050 méter­magasban a zenekarok és ze­neszólisták, előadóművészek között Magyarországot, a ze­nét és önmagát képviselte. — Boldog ember vagyok. Huszonöt éve vagyunk háza­sok, két gyermekünk van. Tanítványai között voltak tehetségesek, szorgalmasak. Ma már nem jut idő a taní­tásra, de szép időszak volt. Herger Pál ötvenfelé jár, de a zenészek, azt mondják, korta­lanok. S szállt a teraszról a nóta: „Dalolj csak jó harmoni­kás .." Szabó Sándor Fotó: Kispál M. A hangulatirányító trió munkában Tudományos kaleidoszkóp Keresik a világmindenség 99 százalékát A kaliforniai Berkeley-i egyetem kutatói új, speciális teleszkópokkal kísérlik meg a válaszadást a tudomány alap­vető kérdéseinek egyikére: miből áll az univerzum 99 százaléka? Az eddigi vizsgálatok sze­rint a látható anyag, mint a csillagok, a gáz- és porfelhők a világmindenségnek legfeljebb egy százalékát teszik ki. A többi - feltételezik a 30-as évek óta - valamilyen sötét anyag. Fritz Zwicky amerikai aszt- rofizikus megfigyelte, hogy néhány égitest gyorsabban mozog, mint a többi. Ezt - a fizika törvényei szerint - ha­talmas vonzerők okozhatják, amelyek működését azonban mindmáig nem lehetett bebi­zonyítani, Zwicky megfigye­lései ellentmondanak Newton törvényének is, miszerint egy bolygó keringési sebessége annál kisebb lesz, minél távo­labb van a Naptól. Számos teória kereste az ismeretlen erő magyarázatát. A legtöbb csillagász arra a fel- tételezésre hajlik, hogy az univerzumban mindeddig ismeretlen formában giganti­kus anyagtömegek léteznek. Mióta a COBE amerikai műbolygó, amely a kozmosz háttérsugárzását vizsgálja, fontos adatokkal szolgál, megnövekedett a csillagászok bizalma abban, hogy a sötét anyag végül is kinyomozható. A COBE a világűr határain óriásfelhőket észlelt. Ez a ré­gió a csillagászok szerint an­nak az állapotnak felel meg, amelyben a világmindenség legkevesebb 15 milliárd évvel ezelőtt létezett. Új távlatok a madártanban Egy, a Liaoing tartomány­ban (Északkelet-Kína) előke­rült veréb nagyságú fosszilis lelet új megvilágításba helyezi a madarak törzsfejlődését. A „Sinornis santensis"-nek elke­resztelt madárős 135 millió éves és így döntő űrt tölt be a madárkövületek sorában, állít­ják a szakemberek. Legutóbb 1988-ban, a „las-Hoys-madarak"-nak ne­vezett lelettel mintegy 120 millió éves madárfossziliákra bukkantak. A paleontológu­sok számára a madárvilág fej­lődésének jelentős állomásai ennek ellenére továbbra is homályban maradtak, bár a felfedezéssel 30 miihó évre csökkent az addig 50 millió évnyi lelethiány. A Kínában talált legújabb madárlelet a paleo-ornitoló-. gusok szemében jelentős köz­benső lépcsőfokokat testesít meg a jurakori ősmadár felé. A korai krétakörből való „Si­nornis" csontváza még primi­tív jegyeket mutat: például a modern madarakénál sokkal mozgathatóbb kézcsontokat, valamint a hüllőkéhez ha­sonló rövid orral és fogakkal rendelkező koponyát. Már ki­tartóan tudott repülni, ere vall a különösen széle» mellcsont, amelyen a repülőizmok elhe­lyezkednek, a madarakra jel­lemző farokgyök és a szár­nyak, valamint a vállöv felépí­tésének sajátosságai. Ezek a tulajdonságok a kré­takor kezdetén alakulhattak ki. Az átmenet a siklórepülés­ből - amelyet a kereken 150 millió éves jurakori ősmadár repülési módjának vélnek - az aktív repülésbe 15 miliő év alatt mehetett végbe. A „Sinornis santensis" csontvázának jellegzetességei arra is utalnak, hogy a madár már tudott a fákon mászni és ugrani, így valószínűleg erdős területeken élt. Volt az elülső karmokkal szembehelyezhető lábujja, ami lehetővé tette az ülést és a biztos támaszt az ágakon. Ez a fákon élés - együtt a kitartó repülésre való alkalmassággal - valószínűsíti azt, hogy a madarak élet­módja néhány évmillió alatt döntőben megváltozott az ősmadarakéhoz képest. Szaffara metropolisz „Tömjén és mirha oázist" fedeztek fel Arábiában Oman hegyei között, az Arab-félszi­geten legendás múltú város maradványaira leltek a régé­szek, amely az ókorban a ke­reskedelmi központok ra­gyogó „hármas csillagzatá­hoz" tartozott: Szaffara Met- ropolisz-nak nevezték a vá­rost azon a térképen, amelyet a földrajztudós Ptolemaiosz a 2. évszázadban készített. Szaf­fara Metropolisz ellenőrizte a nem túl távol fekvő Ubar-ral (Omanum Emporiumnak is neveztek) és a Mosza-val együtt az ókorban gyakran az arannyal egyenértékű áru, a tömjén és mirha termelését és kereskedelmét. A tömjén és mirha csodála­tos gyógyítóerővel bír: a gyanta alkotóelemi hatásosak gyulladások és gombabeteg­ségek ehen. A gyantából nyert olaj csökkenti a panszokat a légúti fertőzések esetében is. A három aranyváros a szer­teágazó karavánutak és hajó­zási útvonalak hálójának kö­zéppontjában feküdt, ahol a tömjént Mezopotámiába, a Földközi-tenger térségében Rómáig, illetve Indiába szállí­tották. Szaffara Metropolisz mel­lett, néhány hónappal ezelőtt a tudósok azonosították Oman belsejében ubar romjait is (amelyet egyébként a Korán is említ). A város másfél évez­reddel ezelőtt a Római Biroda­lom bukása után hirtelen el­tűnt. Ezúttal is Ptolemaiosz tér­képei és a legmodernebb fel­derítési technika eredményei együtt igazították el a tudóso­kat. Műbolygókról és űrkom­pokról készített fotók vezették a régészeket az utak nyomára, amelyeken évezredekkel ez­előtt a karavánok haladtak. A nyomok Oman belsejében egy vízlelőhelyre vezettek, amely körül a mai Ash Shisar város kialakult. Ott a tudósok ho­mokba temetett falak és tor­nyok maradványait találták. A harmadik „tömjén és mirha oázis", Mosza romjait már a XX. század ötvenes éveiben felfedezték.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom