Tolnai Népújság, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-08 / 160. szám

INKUBÁTORHÁZ: KISPÉNZŰ TŐKÉSEK ALBÉRLETE (5. oldal) BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1992. JÚLIUS 8. SZERDA ÁRA: 9,60 FORINT HL ÉVFOLYAM, 160. SZÁM A boldog és szép gyermek­korért (3. oldal) Tavaszi botladozások Pakson (6. oldal) Repülőgép a tengerben A halak és a búvárok legnagyobb örömére a tengerfenéken akarnak el­helyezni egy kiszolgált Boeing 727 típusú utas- szállító repülőt Floridában a víz alatti világ szerelme­sei. A Miami névre elkeresz­telt repülőgépet szétszedik és a nyílt vizen ismét ösz- szeszerelik, majd óvatosan a 22 méter mély tengerfe­nékre engedik. A mája: páviánmáj Jelentősen javult az álla­pota annak a 35 éves ame­rikai fiatalembernek, aki­nek páviánmájat ültettek be a testébe. A megműtött férfi már rövid sétát is tett. Az átültetést június 28-án hajtották végre a pitts- burgh-i egyetem kórházá­ban. Az orvosok szerint a páviánmáj volt az egyetlen olyan szerv, melyet be le­hetett ültetni a májgyulla­dásban szenvedő férfi tes­tébe. Ringó Starr születésnapja A tegnap 52. születés­napját ünneplő Ringó Starr együttesével, az All-Starr Band-del kétezer fős hall­gatóság előtt koncertet adott Liverpoolban. Az ex-Beatles dobosa ott tar­totta születésnapi buliját, ahonnan egykori legendás csapata is elindult a vüág- hírnév felé. A főként 30-40 évesekből álló közönség lelkes ovációja közepette Ringó „beúsztatta" a szín­padra legnépszerűbb szá­mának, a „Sárga tenger­alattjárónak" a makettjét. Gyógyfűvel az AIDS ellen Kínai orvosok jó ered­ményt értek el ÁIDS-ví- russal fertőzött személyek gyógykezelésében ha­gyományos kínai termé­szetes módszerrel - jelen­tette a Tanjug hírügynök­ség Lu Vej-bo professzorra hivatkozva. A professzor által irányított orvoscso­port 158 páciensen pró­bálta ki a kínai füves-mód­szert, s azt tapasztalták, hogy az AIDS-betegek ha­lálozási aránya jelentősen csökkent. Hölgyek a klubban! A 161 esztendős Garrick Club tagsága elsöprő több­séggel megszavazta, hogy ezentúl hölgyeket is been­ged a bárjába. A klub Lon­don egyik legpatinásabb ilyen intézménye. A szabá­lyok értelmében eddig a hölgyek csak ebédelni jö­hettek be. A tagsági díj egy évre 650 font. Néhány lon­doni klub, például a Re­form, már korábban meg­nyitotta a kapuit a hölgyek számára. Simontornyától Barcelonáig A kéterzerkétszáz kilométeres táv első lépései Egy biztos, a simontornyai általános iskola 7-8. osztályos tanulói közül tizenketten - Andráskó Melinda, Süller Zol­tán, Rózsa Gábor, Hajnal Zol­tán, Meiszter Ibolya, Wéber Mónika, Varga László, Baum Balázs, Hóka Attila, Kapinya Róbert, Molnár Bálint és'Ma­jor Tímea - , valamint testne­velő tanáraik, Szabados István és Tauker Tamás beírja a nevét a nagyközség történetébe. Te­szik ezt azzal, hogy hosszú, eredményes felkészülés után, szülői, nevelői, önkormány­zati, és a vállalkozásuk értékét (Folytatás a 2. oldalon.) Segítsünk a menekülteken! A Magyar Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezete felhívja valamennyi helyi szervezetét, a megyében működő vállalatokat, in­tézményeket, szervezete­ket, és minden segítőkész állampolgárt, hogy lehető­ségei szerint támogassa a Boszniából hazánkba men- külteket. A városi Vöröskereszt szervezetek július 9-én reg­gel nyolc és délután négy óra között várják az Ado­mányokat. Elsősorban tartós élelmi­szerre, üdítő italokra, gyü­mölcsre, sátorra, takaróra, lábbelire és pénzre van szükség a menekülttábo­rokban, ahova a Vöröke- reszt eljuttatja az adomá­nyokat. A gyűjtőhelyek az aláb­biak: Bonyhád, Szabadság tér 1., tel: 74/51-128 Dombóvár, Ady E. u. 8., tel: 74/66-642 Paks, Dózsa György u. 23., tel: 75/11-071 Szekszárd, Dózsa Gy. u. 1., tel:74/11-128 Tamási Szabadság u. 49-51., tel: 714/12-32 Dombóvár és környéke Miért nincs béke a dombóvári Gyöngyvirág kör­téren? Mennyi tü­relem kell egy éj­szakai szórakozó­hely elviseléséhez? Miért jár a jegy­zőnő bárba, mit akar az SZDSZ, mit válaszolt a pol­gármester? Mikor nyit Tolna megye egyetlen ipartestületi mo­zija, mikor járt Csurka István Dombóvárott, hol épült új út? Mind­ezekre a kérdé­sekre választ kap­hat, ha lapunk ne­gyedik oldalára la­poz, s elolvassa Dombóvár és kör­nyéke oldalössze­állításunkat. „Tökmaggal vadászni nem lehet" Polgárőrséget minden településre Jelenleg: fegyvertelenül! Hexagonale­tanácskozás A kismartoni Esterházy kas­télyban kétnapos tanácskozást tartottak a Hexagole kö­zép-európai regionális szer­vezet tagországaiból érkezett szakértők. A külügyminiszté- riumi tisztségviselők a bécsi, jövő hétvégi csúcstalálkozóra készülnek, amikor döntenek Szlovénia és Horvátország tel­jesjogú felvételéről. George Bush, az Amerikai Egyesült Államok elnöke leve­let intézett Antall József mi­niszterelnökhöz a Helsinki Csúcsértekezlet előkészítésé­vel összefüggésben. Az amerikai elnök levele hangsúlyozza, hogy a július 9-én kezdődő helsinki értekez­let nemcsak a demokratikus államok euro-atlanti közössé­Szlovákiai magyarok A szlovákiai magyar ki­sebbség attól tart, hogy a szlo­vák nacionalisták hatalomra kerültével csökkentik jogaikat - írja egy francia lap, s idézi Meciart, aki szerint „a kollek­tív bűn hiánya nem jelent kol­lektív ártatlanságot". Nyugta­lanságot kelt a Meciar által szorgalmazott nyelvtörvény is ■- állapítja meg a tudósítás. gének egyszerű találkozója, hanem olyan rendezvény, amely a NATO, az Európai Közösség, a Nyugat-európai Unió és az EBEE bekapcsolá­sával lehetővé teszi a nemzet­közi együttműködés lényeges javítását és a béke fenntartá­sára fordított erőfeszítések ha­tékonyságának további foko­zását. A főcímben idézett szlo­gennel hívták tegnap fórumra a megyében lévő önkormány­zatok polgármestereit, vala­mint a már működő polgárőr­ségek vezetőit, amelyen a me­gyei rendőr-főkapitányság és az Országos Polgárőr Szövet­ség vezetői tartottak tájékozta­tót - az országban első alka­lommal. Dr. Berta Attila rendőr-fő­kapitány beszélt a bűnözési adatok alakulásáról. Meg­nyugtatónak tűnhetne, hogy az első félévben a tavalyi év hasonló időszakához képest csökkent a bűnesetek száma, ugyanakkor figyelmeztető a tény, miszerint a súlyos - kü­lönösen a magántulajdon el­leni - bűncselekmények száma növekedett. (Folytatás a 2. oldalon) Növekszik a kárpótlási jegyek értéke Emelkedik a kárpótlási je­gyek értéke - közölte az Or­szágos Kárrendezési és Kár­pótlási Hivatal. A kárpótlási jegyek kama­toznak és e kamatok növelik a jegyek értékét. A kamat évi 16,5 százalék. Ennek megfele­lően a kárpótlási jegyek értéke július 1-jétől 115,9 százalékra emelkedett. Ennek alapján a háromféle címlet megnövelt értéke a következők szerint alakul: az 1000 forintos cím­letű jegyek 1159 forintot, az 5000 forintról szólóak 5795 fo­rintot, a 10.000 forintról szó­lóak pedig 11.590 forintot ér­nek. George Bush levele Antall Józsefhez Spórolósabbak lettünk A korábbinál kisebb ütemben ugyan, de tovább nőttek má­jusban a lakossági megtakarítások - derül ki a Magyar Nemzeti Bank nyilvánosságra hozott végleges adataiból. Az ötödik hó­nap végén a pénzintézeteknél a megtakarítások bruttó összege 884 milliárd forint volt. Elsősorban a bankban elhelyezett betétek összege növekedett gyorsan, szintjük elérte a 477,9 milliárd forintot. Áprilisban a bankbetét-állomány 464,7 milliárd forintot tett ki. Ezen belül gyarapodott a devizabetét állomány is, bár meglehetősen mér­sékelt ütemben. Május végére a lakossági devizabetétek összege 137,8 milliárd forint volt. A pénzintézeti értékpapír-állomány 197,9 milliárd forintra növekedett. E téren tapasztalható a megtakarítások legstabilabb bővülése. A készpénzállomány csökkent áprilishoz viszo­nyítva, ebből májusban 208,2 milliárd forintot tartalékolt a la­kosság. A nettó megtakarítások is növekédtek, mivel a lakosság to­vábbra is tartózkodik az eladósodástól. Legalábbis azok, akik tehetik, visszafizetik hiteleiket, és új hitelt csak kevesen vesznek fel. így a lakossági hitelállomány hónapok óta csökken, május­ban már csak 179,1 milliárd forint volt. Ennek eredményeként a nettó megtakarítások 704,9 milliárd forintra emelkedtek a má­jusi 695,4 milliárd forintról. Új munkahelyek Nagymányokon Megalakulása után két hó­nappal negyven asszonynak kínál munkahelyet Nagymá­nyokon az Aranykorona Kft.: Fülöp Péter, felesége és egy csendestárs április közepén hozták létre a társaságot. A Goldkrone német cipőgyár megbízásából cipőfelsőrészt gyártanak bérmunkában. A német cég annyira megbízott - a korábbi kapcsolatok nyo­mán - az alapítókban, hogy a magyarított névhasználathoz is hozzájárult. A cég egyéb­ként híres minőségi munkájá­ról, az ottani piacon is a drá­gábbak közé tartoznak termé­keik. A kft. a volt nagymányoki diákotthon egy részét kapta meg - méltányos bérleti díjért - a célra az önkormányzattól. Mintegy másfélmillió forint értékű átalakítási munkát vé­geztek az épületen, a gépeket a német gyártól kapták. Á fog­lalkoztatottak számát rövide­sen hetvenre kívánják emelni, így naponta négyszötven párra tudják felfuttatni a ter­melést. A dolgozók - munka­körtől függően - nyolcvan és százharminc forint közötti órabért kapnak. A vállalkozók pályázatot nyújtottak be a munkahelyte­remtő beruházás támogatá­sára, ám jelenleg nincs infor­mációjuk arról, hogy a megyei munkaügyi tanács felterjesz­tette-e a kérelmüket.-háj- Fotó: Kispál Benzin a földben lajban ötvenezer kiló benzin halmozódott fel, 8200 kiió- nyi pedig a talajvízen úszik és lassan eléri a kutakat. A szombathelyi volt szov­jet laktanya területén meg­kezdték a vegyi tisztítást. A munkát az sürgeti, hogy a ta-

Next

/
Oldalképek
Tartalom