Tolnai Népújság, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-04 / 157. szám

1992. július 4. HÉT VÉGI MAGAZIN ~r »ÚJSÁG 11 é Kis------­^ / • / USA 1 jreneracio TOP 10 § Ifjúsági oldal «•* 1. Mariah Carey: I'll Be There 2. Sir Mix-A-Lot: Baby Got Back Törd a fejed! ! Mii Két héttel ezelőtti felvéte­lünkön focilabdák lenyomata volt látható. Nagy örömünkre sok helyes megfejtés érkezett, a szerencse közülük Ringen­bach Károly szekszárdi és Séta József tengelici olvasónknak kedvezett. (Mint ismeretes, e héten dupla nyereményt adunk ki.) Aki eltalálja mit ábrázol Ótós Réka fenti felvétele, két hét múlva tudja meg, jól tip­pelt-e. 3. Kriss Kross: Jump 4. Red Hot Chili Peppers: Under The Bridge 5. En Vouge: My Lovin' 6. Sophie B. Hawkins: Damn I Wish I Was Your Lover 7. Celine Dion: If You As­ked Me To 8. Billi Ray Cyrus: Achy Breaky Heart 9. Arrested Development: Tenessee 10. Luther Vandross: The Best Things In Life Are Free ft „Murphy problémák Az igazi problémáknak nincs megoldásuk. Ha csak kalapácsod van, mindent szögnek nézel. Hiába lép le egy probléma a színről, a megoldásán fárado- zók sjanos nem lépnek le vele együtt. Amikor én még kislány voltam... Az olyan húsz éve volt. A világ akkor valahogy masabb volt, dehát ez nem újdonság, húsz év múlva majd mindenki így fogja gondolni. De tényleg más volt. Valahogy lassúbb, nyu- godtabb. Talán azért, mert hétfőn nem volt adás a tévében. Amikor meg volt, az sem tartott olyan sokáig. Rengeteg színházi közvetítés volt, meg operák is teljes három felvonásban. Meg tévéjátékok. Abból a fajtából, ami végig egy szobában játszódik, két, maximum három szereplővel, akik általában na­gyon vívódnak valamin, röpke másfél órán kersz- tül. Szóval nem bámultuk a tévét rogyásig. Akkori­ban a heti hat esti meséből három olyan volt, hogy ült egy néni egy széken, és elolvasott egy mesét. Az álnéger Rémusz bácsi heti egyszeri meséje, mely egy múlt századi álamerikai környezetbe volt ágyazva, egyébként pedig bábfilm volt, az ak­kori közízléshez viszonyítva horrorisztikus eleme­ket hordozott. Viszont sorozatok már akkor is voltak. Többek között Belfegor, a Louvre fantomja borzolta az idegeket, a felnőttek is csak nyugtatóval merték megnézni. Két éve felújította a tévé, de szomorúan láttam, hogy a mai nagyobbacska gyerekek legfeljebb csak kuncogtak rajta. Meg aztán ott volt a bájgúnár Simon Templair, az Angyal. Valóságos népván­dorlás indult meg, amikor ó volt műsoron. (Tudni kell ehhez, hogy akkoriban, amikor én még kislány voltam, nem mindenütt volt tévé. A népszokás az volt, hogy négy-öt szomszéd is átvonult családos­tul a tévétulajdonoshoz, ott moziteremszerűen el­rendezték a székeket, és össznépi tévézés zajlott.) Akinek nem volt elég a tévé által nyújtott élve­zet, az akkoriban is moziba járt. (A videóról azt sem tudta a jónép, hogy eszik, vagy isszák.) A moziműsor is nagyon változatos volt. A legtöbb film szocialista relációban készült, és nagyjából hasonlított a fentebb leírt tévéjátékokhoz. Annyi volt talán a különbség, hogy ott erősebben és hosszabban vívódtak a szereplők. A „hanyatlás szélén álló" nyugatról is jöttek be filmek, több­nyire olasz alkotások, a neoreál kategóriából. A szereplők itt is vívódtak és szenvedtek, de legalább színes, szélesvásznú filmen, és lehetett szuper au­tókat, meg menő ruhákat látni benne. Persze voltak szórakoztató alkotások is, és nem is rosszak. Luis De Tunes filmjei például. De ak­koriban az arányt úgy számolták, hogy öt szocre- álra jutott egy kommersz. Ez utóbbiak esetében sort álltak a pénztáraknál. Kedveltek voltak a par- tizános filmek, a gyerekmatinékon is vetítették őket, de azokon persze olyat, amiben gyerekek is voltak a partizánok között. De mi azért még ren­geteg Chaplin filmet is láttunk. Meg sokat olvastunk. Jó könyveket. Néha még irodalmat is. Valahogyan másképp játszottunk. Sokkal-sokkal kevesebb játékkal, és több fantáziá­val. A mai gyerekek nem tudják elképzelni, hogyan bírtuk ki Barbie baba, BMX bicikli meg Dagobert bácsi nélkül. Elégtételt csak az adhat, hogy húsz év múlva majd ókét nem értik meg a gyerekeik, hogyan bírták ki olyan „primitív" körülmények között a gyerekkorukat. venter Tininyár (20.) Ezt is túléltük! (1990-es kalandok) — Én csak figyelmeztette­lek, hogy ne szennyezd a vi­zet. — Te hülye - nevettem el magam, és hirtelen az a gon­dolatom támadt, hogy meg is verhet, hiszen egy fejjel maga­sabb nálam.-— Nem hülye. Rózsa Sán­dor - felelt, és most egy vitor­lást rajzolt az iaszpba. A kör­mei feketék voltak a sártól. - Viccelsz? Hülye dolog valaki­nek ilyen nevet adni. Külön­ben Pötyi vagyok. Vállat vont, és egy sirályt rajzolt a vitorlás fölé: — Helybéli vagy? Még so­sem láttalak errefelé - a fiú újra elsöpörte a rajzot. — Nem, itt nyaralok - vá­laszoltam, és nagyon kínosan éreztem magam. Ha nem talál ki valamelyikünk valami iz­galmast, belepusztulunk az unalomba, gondoltam. — Szereted a természetet? - kérdezte - Mert én nagyon. Egyszer még intőt is kaptam érte. — Tényleg? Hogy lehet va­lakit ilyesmiért megbüntetni? — Tanítás közben, vagyis helyette az erdő madárvilágát tanulmányoztam. A diri feje ilyen piros volt! - a sortjára mutatott. Furcsállottam, hogy mindent ilyen őszintén mond el nekem, hiszen általában nem az intőkkel szoktak di­csekedni a fiúk. — Te büszke is vagy rá? - tettem fel neki a kérdést. — Mi okom volna takar­gatni? - vonta meg a vállát - Azt is elmondhatom neked, hogy egyszer megöntöztem hypóval a tanárnő kedvenc vi­rágait, az- osztfő táskájába szilvalekvárt ötöttem ... Itt félbeszkítottam. Rémlett nekem, hogy ez az a Sanyi, akit éjjel a vendéglős emlege­tett. — Te felelőtlen alak! - fa­kadtam ki - És ha az osztfő táskájában fontos iratok vol­tak vagy pótolhatatlan érté­kek? Hm? — És ha a szálka, amit az Heti cáfolat Nem igaz, hogy az MDF vezetőségéhez közel álló művészek egyike kapott megbizatást, hogy a szek­szárdi Kálvária dombon lebontandó szobor helyére új alkotást készítsen. Tábor „pályakezdő" munkanélkülieknek Az utóbbi időben jelentősen megnőtt a munkanélküliek száma, s közöttük is a „pálya­kezdőké", a fiataloké. A pályakezdők a törvény értelmében munkanélküli se­gélyre jogosultak. Azonban a pályakezdők kö­rét leszűkíti azokra, akik okle­velüket felső-, vagy közép­fokú oktatási intézmény nap­pali tagozatán két évnél nem régebben szerezték. Vagyis: nem számíthat a pá­lyakezdők munkanélküli se­gélyére az, aki az általános is­kola 8. osztálya után nem ta­nult tovább, illetve a középis­kolai tanulmányait abba­hagyta, s nincs munkaviszo­nya­Ok csak a szociális segélye­zésben és a szüleik támogatá­sában bízhatnak. Mi, az Illyés Gyula Pedagó­giai Főiskola szociális munkás szakos hallgatói ebben a té­mában kutattunk. A nyolc általánost végzett, de tovább nem tanuló mun­kanélküli fiatalok problémáit kezdtük vizsgálni. Felkeres­tük a hasonló témával foglal­kozó intézményeket, hogy ta­pasztalataikról informálód­junk. Szekszárdon több mint száz érintett fiatalt találtunk. Kér­dőív segítségével tájékozód­tunk családi körülményeikről, arról, hogy kértek-e, kaptak-e valamilyen segítséget, vala­mint arról, hogy mik a további terveik. Fontosnak tartottuk az „utca emberének" véleményét is megismerni, hogy mit gon­dolnak a munkanélküliségről, a munkanélküliekről, tud­ják-e, hogy milyen lehetősé­gek vannak a támogatásukra. Közvéleménykutatásunkból kiderült, hogy az emberek je­lentős hányada szerint a munkanélkülivé válásban igen gyakoriak az objektív, az egyénen kívül álló okok, és sem a munkanélküliek, sem a még munkával rendelkezők nem ismerik jogaikat, lehető­ségeiket. Mivel a szociális munka gyakorlata során az elmúlt félévben a közösségekkel fog­lalkoztunk, ezért úgy gondol­tuk, hogy ismereteinket jól hasznosíthatnák a munkanél­küli fiatalok is. Elhatároztuk, hogy tábort szervezünk számukra, mely­ben a szórakoztató szabadidős tevékenység mellett tájékoz­tatnánk őket lehetőségeikről, praktikus ismereteket nyújt­hatnánk a számukra, mellyel nőhetne önbizalmuk, önérvé­nyesítési technikáik fejlődhet­nének. Ebben szakemberek is fel­ajánlották segítségüket. Az anyagi feltételek megte­remtéséhez pályázatokat ír­tunk, amelyek kedvező elbírá­lása lehetővé tette, hogy a tá­bor résztvevőitől ne kérjünk anyagi hozzájárulást, azaz in­gyenes legyen harminc fő szá­mára. Elsősorban olyan szek­szárdi, illetve Szekszárd kör­nyéki munkanélküli fiatalok jelentkezését várjuk (18 éves korig), akik a 8. osztály befeje­zése után nem tanultak to­vább, illetve a középiskolai tanulmányaikat abbahagyták, és kedvet éreznek a táborban való részvételre Fadd-Dom- boriban, 1992. augusztus 30. és szeptember 5. között. A jelentkezéseket július 30-ig kérjük beküldeni Kocsis Erzsébet oktató címére: Szek­szárd, Mártírok tere 15-17, il­letve az épület portáján (volt Oktatási Igazgatóság) szemé­lyesen leadni. A jelentkezéskor kérjük fel­tüntetni a nevet, az életkort, a lakcímet, és azt, hogy mióta munkanélküli. Mivel a lehetőségeink korlá­tozottak, a beérkezés sorrend­jében tudjuk fogadni a jelent­kezéseket! A résztvevőket augusztus közepéig értesítjük a fontos tudnivalókról: Sári Júlia, Szandtner Ildikó, Újvári Eszter és Mátó Ri- chárd, az Illyés Gyula Peda­gógiai Főiskola III. évfolya­mos szociális munkás szakos hallgatói előbb bedobtál, belemegy va­lakinek a lábába? Hm? Külön­ben megnyugtatlak, semmi fontos nem volt benne. Felálltam. — Nekem most mennem kell. Nem jössz velem? Bemu­tatnálak a többieknek . . . Sokáig hallgatott. — Sajnos nem mehetek. Nemsokára át kell vennem apától a boltot. De ha akarsz, holnap kábé ilyenkor gyere ki, majd megmutatom neked a környéket. Kezet fogtunk, és felpattan­tam a biciklire. Hátrafordul­tam, láttam, hogy integetett nekem. Már csak azért sem in­tegetek neki vissza! - gondol­tam. - Hadd higgye azt, hogy nem jövök el holnap! Pedig engem nagyon izgat a dolog, mit akar ez a fiú, barátkozni velem, vagy csak a barátainak akar eldicsekedeni velem? Majd kiderül. Figyelem Jancsit, aki éppen az utolsó simításokat végzi a munkáján. — Pötyi, hozd ide a létrát! - kéri, közben dagad a büszke­ségtől. - Elhívom a többi gye­reket a faluból, hadd sárgulja­nak! — Jaj, te esztelen! - megrö­könyödve nézem a műalko­tást. — Olyan, mintha igazi lenne! — Épp azért hívom el a gyerekeket a faluból! Meg fognak pukkadni! Lubi, ne! A kutya pedig hűségesen követi. Angyal kijön a ház elé, nyújtózik egyet, majd velőt- rázó sikítás hagyja el a torkát: — Jesszus Mária, egy para­bolaantenna! Hogy kerül ez a háztetőre?! — Jancsi szereltette fel - vigyorgok, látván, mennyire megdöbben szegény Angyal. — Atyaúristen, hogy fo­gom ezt kifizetni! —- Nyugalom, rtem kell pá­nik! - kacagok. - Jancsi nem szereltette, hanem saját kezű­leg szerelte fel. — Ja, az más! - Angyal mama sóhajt egyet. - Akkor semmi baj. — Most éppen gyerekeket hív a faluból, hogy nézzék meg. — Jaj, akkor nagyon le fog bukni szegény, mivel biztos, hogy a barátai meg akarják nézni a külföldi adást, ezen a tévén meg csak magyar van, ha van egyáltalán ilyen kora ’délután - sóhajt egy nagyot gondterhelten Angyal. Jancsi vágtat be a kapun, úgy látszik, ez neki is eszébe jutott. — Emberek, gáz van, a fiúk nemsokára jönnek, és meg akarják nézni az adást! — Valamit ki kell találni! - fogom a fejem, nem szeret­ném, ha Jancsi lebukna. — Várjunk csak! Gizuék- nak van itt videójuk, ugye? Bólogatnak. — Akkor jó! Majd bütykö­lünk valamit a videóval! Oké! Átrohanunk Gizuékhoz. Csak Gizu mama tartózkodik ott­hon, a videó előtt ül, és idegen szavakat mormol. Azt hiszem, angol nyelvlecke, habár nem értek nagyon a nyelvekhez. — Jaj, pont kapóra tetszik jönni! - kiált Jancsi. Kölcsön tetszene adni a videót meg a nyelvleckés kazettát, majd ké­sőbb mindent megmagyará­zunk! Gizu néni meg vállat von, átrohan hozzánk, vagyishát Angyalékhoz a videóval, be­teszi a csatlakozást, mindent elmagyaráz, aztán eltűnik. Nekünk meg alig marad időnk arra, hogy letakarjuk a videót. Jancsi barátai már a kapu előtt tolonganak. — Oj, de szuper! De klassz! Isteni! Állati jó! Baromi sokba kerülhetett! - ilyesféle kiáltá­sok zengenek a levegőben. — És ezen bejön a Super Channel meg a Sky Channel? - kérdezi egy mamlasz lány, akiről lesír, hogy csak ennyi az ossz nyelvtudása. — Ha bejöttök, megnézhe­titek! - hívja őket a feltaláló. — Zsuzsi néni - kérdezi Angyalt az egyik gyerek -, ez tényleg parabolaantenna? — Áz bizony! - büszkélke­dik Angyal, és Jancsira ka­csint. Az meg tessékeli befelé az egész társaságot a nappa­liba, ahol a színes tévé van. Egyed Johanna (Folytatjuk.) Képtelen természetrajz Hazai horgászhalaink Ponty: ez a hal a number one! A legtöbb horgász erre a halra megy, de a legtöbbször nem potyot fog, hanem kesze­get vagy kárászt. De mégiscsak fogott vala­mit! Ráadásul a kárászból is lehet halászlét főzni, nincs méret-, és darabszám korláto­zás sem. A keszegből meg ra­gyogó sülthalat lehet készí­teni. Úgyhogy érdemes pontyra menni. Alfaja az úgynevezett 10 kilós, amivel tele vannak hála istennek hazai horgász­vizeink. Bár csalfa-fajta hal ez, mert érdekes módon csak ak­kor van jelen, amikor lesza­kítja a horgász damylját. De előtte mindig megmutatja magát, így a horgász láthatja mekkora, pontosan 10 kilós. Csuka: ennek a halnak van a legfejlettebb fogazata, éppen ezért ez a hal harapja le a leg­több végtagot az egyébként erre alkalmatlan fogazatával. A kisebb csukának csak egy-két ujjperc marad, a na­gyobbak már kézzel-lábbal di­csekedhetnek. Horogra akadva keményen védekezik: egyetlen fejrántás­sal elharapja a damylt. Éppen ezért a „városi" csukák leg­főbb küllemi jellemzője a ho­roggal teli száj és gyomor. A leharapás ellen a fifikás hor­gászagy kitalálja a drótelőkét, amit biztosan nem tud elha­rapni a csuka. Már csak azért sem, mert rá sem kap. Harcsa: olyan gyakori hal, hogy a horgászok akár min­dennap kifoghatják, amikor éppen kedvük támad elme­sélni életük első és utolsó ki­fogott harcsáját. Alfaja az óriás harcsa, mely elérheti az öt mázsát is. De mindig nagyobb, mint az ed­digi legnagyobb, amiről eddig tudtak. Mindig valami távoli ország halászai fogják ki, de sohasem tudják lemérni a pontos sú­lyát, és rendszerint fénykép sem készül róla. Ez a hal már kutyával, disz­nóval, emberi végtagokkal, kisgyerekekkel, illetve min­dennel táplálkozik, ami lefer er torkán. Egy régi írásban még egy lovat is megetettek a sze­rencsétlen állattal a fantázia­dús emberek. Horgász: ez a csúcs-raga­dozó. No meg a halász. Ez a kettő táplálék konkurens, a horgász utálja* a halászt, de a halász nem utálja a horgászt, hanem jókat röhög rajta, főleg, amikor a lehalászott részen nyüzsögnek a horgászok, és panaszkodnak, hogy nem eszik a hal. Borjáti Csaba . . ex-horgász

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom