Tolnai Népújság, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-24 / 174. szám
1992. július 24. DUNAFÖLDVÁR MÉPÚJSÁG 13 Ez nem a fekete Lyuk! Udvarias A kultúra is szabadságra ment Jókedvű jótékonyság Talán jobban is menni fogjó fél éve tisztult el minden akadály - például sünmalac tetemek - a gimnázium volt lomtárából, ahol azóta a pinceklub működik. A klub vezetője Jurik Ferenc. Ót nem sikerült elérni, de felesége Lajkó Vénusz készséggel mesélt a klub eddigi történetéről, az itt folyó tevékenységekről. A helyiséget a gimnázium bocsátotta rendelkezésükre - természetesen bérleti díj ellenében -, és közel két hónapig tartották a belső munkálatok, amíg megnyithatták a közönség előtt. A tisztán „családi vállalkozásként" működő klubot önerőből rendezték be, szerelték fel, sőt az igazán ötletes és dekoratívvá varázsolt pincefal is az ő kezük munkáját dicséri. Külön szerencse, hogy Vénusz édesapja kőművesmester, így nem kellett a komoly munkákhoz sem senkit felfogadniuk. A dunaföldvári szórakozási lehetőségeket ismerve nyugodtan kijelenthetjük, hogy a megnyitással új színfolt került a város fiataljainak „választékpalettájára", s a tanév ideje alatt a pincében igazán jó klubélet volt. Törzsközönségüket a gimnazisták adták, akik nem csak a pénteki diszkókon, és a szombati koncerteken érezték jól magukat, hanem külön összejöveteleiket is a hangulatos félhomály „leple" alatt tartották. Ezen rendezvényeken túl a fiatalokat és a tulajdonosok — „öregnek" számító - baráti köréhez tartozókat biliárdasztal és videóvetítések vonzották ide, de sajnos a tanév vége óta alig érkeznek esténként vendégeink - tette hozzá szomorkásán a csinos tulajdonos. Egyébként a pinceklubot működtető, programszervező fiatal tulajdonosok alapították a Szalonnával nem lehet mindent megoldani elnevezésű jótékonysági egyletet is, ami félig „mozgalom" jellegű, és semmilyen politikai töltetet nem hordoz sem nevében, sem működésében. A röviden SZALNEM-nek titulált egylet eddig két rendezvényt tartott. Az első egy május végi futóverseny volt, aminek a nevezési díjaiból befolyt összeget egy helyi óvodának, a második, alig egy hete rendezett becsületkasszás koncert bevételét pedig délszláv menekülteknek ajánlották fel. Az egylet alpítólevelében szerepel a következő pont: Az egylet célja olyan jótékonysági rezdülések keltése a látható világ- egyetemben, amelyet többen támogatnak, mint elleneznek. Talán ez furán hangzik kissé, hiszen ki ellenezné a jótékonyságot? Sajnos hozzá kell tenni, hogy ez a pont inkább éleslátásról, mint játékos szóhasználatról tesz bizonyságot. De ha már az egylet politikamentes, akkor mi sem szeretnénk mássá tenni. Végezetül a jövő terveiről kérdeztük - a klub és a benne működő egylet tekintetében - Lajkó Vénuszt, akinek egy-' szavas válasza a következő volt: FELLENDÍTENI. - nagy gyanú Azt beszélik, a gázgyárban elbocsátások lesznek, avagy vannak. Az újságíró ilyen hírek hallatán a szokásosnál is kíváncsibb lesz. Az igazgató úrnak viszont nem volt 2 perce, hogy legalább azt megbeszéljük, mikor is beszéljük meg a témát. Nem a nőnek, nem az újságírónak, a nyilvánosságnak járt volna az udvariasság, hogy ne csak úgy kiüzenje: Majd a jövő héten! Annál is inkább, mert ilyenkor mindig felmerül a gyanú, mit is akar tulajdonképpen eltitkolni az igazgató a közvélemlény elől? -iVáltozás? Ilyen volt ... Széphalmi Nándor. És még mondják, hogy ha valaki képviselő lesz, rögtön „meg- tollasodik"! Nyugodt pihenés a kempingben Eddig gyenge a szezon, de szép az idő Vannak visszatérő vendégek A víz színén aranyos csillámok, a reggeli nap fényében sirályok rikoltoznak. Az uszály méltóságteljes lassúsággal vonul a Dunán lefelé. A dunaföldvári vízparti kempingben a korán ébredők zavartalanul gyönyörködnek a túlpart idilli képében, miközben odébb a vashídon zavartalanul zajlik a Dunántúl és az Alföld közti forgalom. Úgy tűnik, hogy a dunaföldvári kemping tulajdonjogi vitái nincsenek hatással a vendégforgalomra, legfeljebb az itt dolgozókat izgatja, hogy mi lesz a jövő. Ki lesz a tulajdonos, és az éppen őket akarja-e majd továbbra is alkalmazni, vagy másokat vesz fel helyettük. Sokkal inkább meghatározza a forgalmat, a gyenge szezont a volt Jugoszlávia területén zajló háború. A távoli vendéget nem érdekli, hogy a harcok esetleg több száz kilométerrel arrébb vannak, mint ahova igyekezne, inkább el sem indul abba az irányba. Az idegenforgalom helyzetéről, a kempingről Ladányi Edittel, a kemping vezetőjével beszélgettünk. A-görög, török tengerpartra igyekvő nyugati turisták szoktak korábban legnagyobb számban itt tölteni egy-egy éjszakát. .Ennek megvan a magyarázata, de azt pillanatnyilag nem tudni, hogy miért csökkent a holland kerékpáros turisták száma. A hazai változat kialakulására is számítanak az idegen- forgalmi szakemberek. Amíg meg nem lesz a szervezett kultúrája a dolognak, addig elsősorban a fiatalok számára lesz vonzó a sátoros, kerékpáros kirándulás, nyaralás. Sajnos Románia nem képes fogadni a tengerpartja iránt érdeklődőket. Ha jobb lenne az ellátás az országban, oda tevődhetne át a juguszláviai forgalom egy része. Egy onnan visszatért fiatalember mesélte, hogy három napot várt Bukarestben benzinre. Igen megkönnyebbült, hogy ismét átlépte a magyar határt. Nem jönnek a németek és az osztrákok sem. íK Szerencsére a törzsvendégek azért megmaradtak. Közéjük tartozik két dán család, akik Hundested-ből jönnek már ötödik éve. Egy-egy hetet töltenek Dunaföldváron. Angolul beszélnek, németül, tulajdonképpen a gesztusaikkal magyarázzák el, hogy gyönyörű itt a panoráma, csend van, tisztaság. A gyerekek mennek a strandra, a felnőttek meg kialusszák magukat. Nincs igény a szórakozásra? A kultúra is pihenőre vonult Dunaföldváron. Alig lehet bemenni a művelődési ház épületébe, mert tisztítják a tetőt és a levágott faágak, a tetőre rakódott hulladék éppen eltorlaszolja a bejáratot. Az persze nem baj, ha tisztítják a tetőt, a lényeg mindéképpen az, mi folyik a falak között. Pataki Dezső, művészeti előadó próbálja megmagyarázni a helyzetet, ami úgy fest, mintha nem létezne nyári szezon, s szabadságra ment volna a művelődés és a kultúra is. Az elmúlt év tapasztalatai, illetve anyagi veszeteségei indították a ház vezetőit arra, hogy az idén nem próbálkoznak a nyári szórakozás megszervezésével. Akkor neves művészek tartottak színvonalas előadásokat, mégsem volt rá olyan igény, mit ahogyan remélték. Korábban hagyománynak számítottak a nagytemplomban tartott orgonahangversenyek. Annak a törzsközönsége is elkopott. Eredetileg sem volt nagy, de az ő igényeiket is ki kellene szolgálni. Ha többé nem lesz templomi komolyzenei rendezvény, akkor az igény is feledésbe merülhet a városban. Pontosabban: másutt keresik meg az emberek. Siker volt viszont a Wei- kerscheim-i gimnázium kórusának két hangversenye. Velük együtt felléptek - a templomban is - a helyi énekkarok, nagy sikerrel. A kapcsolatokat ezért is folytatni akarják. Nem igazán sikerült sz idén megszervezni a helyi képző- és kézművesek táborát sem. Míg tavaly volt az ott készült művekből kiállítás, az idén nem lesz, mert nincs miből. Visszaesett a Vármúzeum látogatottsága is. Az idén nem jelentkeztek a szokásos átutazó turistacsoportok, de még az országból, a megyéből érkező iskolai csoportok A Várétterem teraszán „forog az idegen" A kilátás szép a színpadról, de „neki" milyenek a kilátásai? száma is megcsappant. Augusztus 14-én nyűik ott a következő kiállítás, ahol a dunaújvárosi művelődési ház hímzőszakköre mutatkozik be munkáival. Augusztus húszadikán tervezik a városháza felújított nagytermének avatását, ott feltehetően lesz műsor. Azért az idei „kísérleti" nyarat nem akarják hagyománnyá tenni, jövőre ismét próbálkoznak könnyű, de színvonalas nyári szórakoztatással, és reménykednek az idegenforgalom élénkülésében is. Az őszi szezon a' hagyományos szüreti napokkal indul, de kérdés, hogy lépnek-e fel népi együttesek. A szép könyezetben lévő, nyári estéken varázslatos hangulatot árasztó szabadtéri színpad ugyanis a végét járja. Félő, hogy egy komolyabb tánclépés alatt beszakadhat. A nézőtér is töredezett, hiányos. Vagy nem a célnak megfelelő anyagból készítették, vagy pedig elhanyagolták a karbantartását. A kérdés persze: lesz-e pénz a megmentésére? Ihárosi Ibolya Haldoklik a szabadtéri színpad Kutyabarátok figyelem! Egyesületi csoport alakul Egyesületbe törmörül- nek a városban is a kutyabarátok és a tenyésztők, a szakma és saját érdekeik képviseletére, védelmére. A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének szekszárdi szervezete alakítja meg júliús 24-én este hat órai kezdettel dunaföldvári csoportját, a művelődési házban. Várnak minden állatbarátot, ebtenyésztőt. Rémhír-sarok Új párt a palettán Hatalomátvétel előtt egy perccel Kié lesz a könyvtár? No, nem a városi könyvtárról van szó, mert az változatlanul marad a lakosságé, hanem arról az épületről, amelyben korábban volt a könyvtár, s másfél éve áll üresen. Kellő időben meghirdették a pályázatot. Az önkormányzat szerette volna értékesíteni az épületet, akadt is jelentkező: dr. Veszprémi Lajosné. A család a trófeagyüjteményét szerette volna elhelyezni. A vevő haladékot kért, majd elállt vásárlási szándékától. Bérbe is szívesen adta volna az önkormányzat, de kezdetben nem akadt komoly jelentkező, majd amikor már volt érdeklődés, nem volt határozatképes a képviselőtestület. Most viszont fordulat állt be mindkét ügyben. Lapzártakor már megkezdődött a határozatképes ülés. Arról viszont még nem tudunk beszámolni, hogy milyen döntés született, a sokféleképpen hasznosítható, a városközpontban előnyös helyen lévő, átalakítható helyiségek jövőjéről. Földváriak Kövesden A Földvár néptánc együttes sok próbával készül, hogy képviselje a várost a hét végén, a Mezőkövesden hagyományosan megrendezésre kerülő Matyó napokon. Dunaföldváron minden különösebb hírverés mellőzésével megalakult a Haspárt. Az új politikai csoportosulás elhatárolja magát mind a kormány, mind pedig az ellenzéki pártoktól. Vezetője, Zaba Brúnó - akinek kedvenc étele a kacsa uborkaszezonnal - kijelentette: amennyiben a helyi képviselő testület három napon belül nem lesz határozat- képes, megalakítják az árnyékönkormányzatot. Időközben értesültünk róla, hogy az önkormányzat összeült, s ezért Zaba Brúnó, árnyék - székfoglalóját bizonytalan időre elhalasztotta. -hájA párt „székhéza" a Kossuth Lajos utcában