Tolnai Népújság, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-03 / 156. szám
4 MPUJSAG Bonyhád ES KORNYÉKÉ 1992. július 3. Szépülő templom Felújítják az aparhanti templomok A helybéliek összefogá- • savai rövidesen új köntöst kap az épület Mozgáskorlátozottak, figyelem! Régi vágy, örök eszme Napjainkban kevesen mondhatják magukat gondtalannak, a mozgássérültek pedig még több gonddal küszködnek, mint egészséges embertársaik. Az o segítségüket célozva alakult meg a Mozgássérültek Bonyhádi Egyesülete múlt év tavaszán nagy tervekkel, szép elképzelésekkel. A munka azonban nem hozta meg gyümölcsét, mert az akkori elnök gazdasági visszaélések miatti leváltása az egyesületi tagság és a szponzorok bizalmát egyaránt megrendítette. Már-már halottnak 'tűnt az egyébként nemes kezdeményezés, amikor néhány lelkes ember tovább folytatta a munkát az új elnök, Antal Géza vezetésével. Vele beszélgetek az oly régóta vágyott önálló egyesületi klubhelyiségben, ami még csinosítható, de már alkalmas az érdemi munka ellátására.- Azt hiszem, kevesen irigyelték önt, amikor elvállalta az elnöki posztot.- Valóban nem volt köny- nyű a sok szervezési, ügyintézési feladat ellátása mellett még az elveszettnek hitt bizalomért is küzdeni, de néhány tenni akaró ember, ha csodákra nem is képes, azért bő féléves munka után fel tud mutatni valamit. Mert természetesen akadtak segítőim, akik nélkül csupán magányos szélmalomharcra vállalkoztam volna.- Valóban fel tudnak mutatni valamit, hiszen egy tágas, önálló klubban beszélgethetünk most, ami talán új korszak kezdetét jelenti az egyesület életében. Hogyan tettek szert erre az épületre?- Bár több, mint 160 tagot számlálunk már, a képletes tagdíjakból - amit nem is tud minden segítségért, érdek- képviseletért hozzánk csatlakozó mozgássérült fizetni - nem lettünk volna képesek ilyen helyiséget még bérelni sem. A pályázati úton megkapott pénz is csak egyéb költségeink fedezésére, a költség- vetési alapunk kiegészítésére volt elég. Elsősorban a Bonyhádi Polgármesteri Hivatal és a volt. Költségvetési Üzem támogatását kell megemlítenem a magánszemélyek és vállalatok hozzájárulását sem kifelejtve a sorból.- Segítségadást, érdekképviseletet említett az előbb. Mit tud magára vállalni az egyesület a tagok gondjaiból?- Elsősorban ügyintézési nehézségeiket tudjuk könnyíteni, a sok utánjárástól kíméljük meg őket. Ez kilencezer forintos vagy az alatti rokkantnyugdíj esetén kivételes nyugdíjemelés intézését, gépkocsi és üzemanyag hozzájárulás megszerzését jelentheti. Jogi tanácsadást is végzünk. Ezeken kívül a tagsági igazolvánnyal rendelkezők ingyen juthatnak be a sportrendezvényekre. De hogy az egyik legfontosabbat se felejtsem el: öt- ven-százötvenezer forint visz- sza nem térítendő kölcsön megszerzését is vállalni tudjuk, amit a Mozgáskorlátozottak Országos Szövetségétől igényelhetünk a tagok számára. Ezt az összeget a mozgássérültek lakásépítésre, otthonuk speciális átalakítására, vagy akár vezetékes gáz bekötésére, fűtéskorszerűsítésre is igényelhetik.- További terveik?- Szeretnénk szerteágazó kapcsolatokat szerezni, ami részben már megtörtént, hiszen így tevékenységi körünk is bővül, no meg várhatóan felgyorsul az egyébként nehézkes, lassú ügyintézés is. Terveink között szerepel a városi tisztiorvosi szolgálat segítségével gyógytorna foglalkozások szervezése, s Nagy- mányokon egy helyi csoport létrehozása. Szeretnénk bedolgozói munkákat közvetíteni tagjainknak, ehhez pedig vállalatok, kisiparosok jelentkezését várjuk. Természetesen ötleteket, javaslatokat örömmel fogadunk tagjainktól és minden segítőszándékú embertől, hogy ne „csupán" szolgáltató iroda legyen egyesületünk, hanem valódi közösség formálódjon tagságunkból.- Hol és mikor kereshetik fel önöket az érdeklődők!- Klubunk a Perczel Mór u. 5. szám alatt található. Ügyfél- fogadási napjaink: kedd, szerda, péntek. Ezeken a napokon 9-től 12 óráig várunk minden érdeklődőt. Nagy László Ki hogy látja? Gimnázium, gazdacsere előtt (Folytatás az 1. oldalról) csoportbontások — folytatására, valamint az iskola felújítására van-e garancia. Mindezt és az igazgató személyét háromoldalú tárgyaláson szeretnénk tisztázni, vagy az egyház és az önkormányzat tárgyalásai során tisztázza ezeket. — A legutóbbi önkormányzati ülésen az volt a betiyomásom, mintha itidokolatlannak tartanák a pedagógusok bizalmatlanságát. — Úgy tűnik, hogy mintegy hatszázezer forinttal kapunk kevesebbet, mint a fejkvóta. Működő programjaink megnyugtató működéséhez a duplájára van szükség. — Ön szerint mi lenne a te endő augusztus 1-jéig? - kérdeztem Dévényi Ferencné megbízott igazgatót: — Azt szeretnénk, ha a vál- vtás zökkenőmentes lenne. Nem érzékeljük, hogy érdemben tájékozódna az egyház a szakmai - részben kísérleti jelleggel indított - programjainkról, és az anyagiakról. Úgy gondolom, helyes volna, ha egy ideig még az önkormányzat működtetné az iskolát Közben az egyház megbízottja részt venne a napi munkában. Ha az önkormányzati iskolába beíratott osztályok kifutnak, akkor lehet az átadás zökkenőmenetes. Ónodi Szabolcs így foglalja össze a helyzetet: — Akik itt dolgoznak, felelősséget éreznek az elért szakmai színvonalért, mert a jelenlegi nívót saját munkájuk eredményének tekintik. Sokat oldott a feszültségen az egyház gazdasági vezetőjének látogatása iskolánkban. Bizalmat keltett, hogy azt mondta: az evangélikus egyház tulajdonképpen ugyanazt akarja, mint a tantestület. Arról is őszintén szólt, hogy anyagi vonatkozásban nagy illúzióink ne legyenek, mert az evangélikus gyerekek részaránya kicsi lesz. A Petőfi nem lesz kiemelt gimnázium. — Úgy tűnhet, mintha mi a „történelmi pillanatot” akarnánk megragadni, hogy anya- güag rendezzük dolgainkat. Ez a 22-es csapdája. Az egyháznak addig kellünk, amíg jó színvonalat produkálunk, márpedig az pénz nélkül nem megy, és ez esetben mindegy, ki a tulajdonos. Szerintem az iskola finanszírozásából az önkormányzat nem szállhat ki, s a támogatás nem változhat évente vagy választástól választásig. A polgármester Oroszki István így látja az eddig tett lépéseket: — Az egyeztetés már a püspök úr látogatásával megkezdődött, majd fórumot tartottunk a szülőknek. Meghívtuk az iskola és az egyház képviselőit a szerződés-tervezetet egyeztetésére. Sajnos, az egyház képviselője nem érkezett meg időben,' ezért a képviselő-testület elé csak a két oldallal megbeszélt tervezet került Végül a képviselők úgy döntöttek, hogy nem tárgyaljuk a témát. — Éppen mert az önkormányzat kezdeményezte az átadást, támogatja-e a későbbiekben az intézményt? — Hosszú távra nem tehetek ígéretet - nem is tettem -, hogy a város költségvetéséből mennyi jut a gimnáziumra. Nem tartom kizártnak, hogy továbbra is támogatja a város az intézményt. Ezt viszont kérni kell Az erre az évre tervezett felújítást természetesen elvégezzük A város eddig többet fordított az intézményre, mint a fejkvóta. — A gimnáziumban úgy vélik, hogy yem így van. — Ez számtani kérdés, a munkatársaim le tudják vezetni. Most egy - korábban tervezett - vizsgálat van a gimnáziumnál, ebből kiderül, hogy áll a dolog. — Úgy mentek a pedagógusok szabadságra, hogy nem tudják, ki lesz augusztus 1-től az igazgató. — Amennyiben elő tudjuk készíteni, július tizenhatodi- kán fogadjuk el az átadási-átvételi szerződést. Ha pedig nem kerül az iskola az egyház tulajdonába augusztus elsején — nem szén- túrás ez a dátum -, természetesen nekünk kell gondoskodnunk a vezetőről. A lelkész Kröhling Dániel bonyhádi evangélikus lelkésztől először azt kérdeztük, mennyiben jelent az oktatásban változást a gazdacsere: — Feltehetően csak annyiban, hogy belekerül a programba a hitoktatás, de ez azt jelenti, hogy az egyház kötelezően felajánlja, a tanuló pedig világnézete illetve vallása szerint - önkéntesen - választja vagy nem választja. — Korábban sző volt egy — hadd nevezzem így — etikai kódexről, amit a pedagógusoknak alá kell írniuk, ha az egyházi iskolában akarnak tanítani. Most a bizalmatlanságuk okának látszik, hogy a tanév végéig nem ismerkedhettek meg ezzel. — Nincs egyébről szó, mint a következő kritériumokról: ne fejtsenek ki semmilyen felekezet ellen ideológiai tevékenységet. Szakmailag nyújtsák a maximumot, a tudásukat tartsák naprakész állapotban. A rájuk bízott gyerekeket részesítsék hazafias nevelésben. A magánéletük legyen követésre méltó. — A pedagógusok aggódnak a korábbi programok sorsa miatt. — Az egyháznak - az ön- kormányzattal ellentétben - nincs jogosítványa arra, hogy a fejkvótát másra fordítsa, mint az iskolára. Az egyháznak ezen felül van egy tanulmányi alapja, amiből az intézmény szintén részesülhet. Külföldi egyházi segélyszervezetek segítségével az épület tatarozásához jelentős mértékben hozzá tud járulni. — A vezetőválság áthúzódik az átadás utáni időre. — Az országos presbitérium megbízhat valakit, hogy az igazgatói teendőket lássa el, vagy rögtön kiírja a pályázatot. Ez még nem dőlt el. A gimnázium igazgatója természetesen hivatalból tagja lesz az egyház vezető testületének, a presbitériumnak. Ennek a követelménynek is meg kell felelnie. Egy hónappal a tervezett váltás előtt tehát jócskán maradtak még kérdőjelek. Bizonyára a diákoknak -is-az lesz a kedvező, ha a felek - egymás közt is - érveket felsorakoztató vitában tisztázzák a nézetkülönbségeket. Hangyái Új „arc" Bonyhádon Meló vagy buli? Egy hete két fiatal srác tűnt fel Bonyhád utcáin, kezükben plakátokkal, ragasztósvödörrel, ecsettel. Az egyébként szokásos nyári unalomtól gyötrődő fiatalok közül - ilyenből elég sok van Bonyhádon - sokan felkapták fejüket: ITT KÉSZÜL VALAMI! Aztán a kiragasztott plakátokat olvasók közül soknak felcsillant a szeme, ugyanis „EGY ÚJ ARC" felbukkanásáról kaptak hírt. A kettős fogadtatásnak csupán az az oka, hogy Bonyhádon nem mindenki rajong az alternatív és a rockzenéért, márpedig az új ARC nem mást jelent, mint: Alternatív Rock Club. A két „plakátfiú" Deér Balázs és Tatai László-azaz Bazsi és Ta- tus - persze, nem érzik igazán mesésnek helyzetüket.- Nem provokálni szeretnélek men tanulunk. Budapesti titeket, de kik vagytok, mit akar- klubélményeink miatt kezdte!:? tünk bele az ARC-ba. Ha- Főiskolán illetve egyete- olyan színvonalat nem is tudunk produkálni, mint a Tilos az A vagy a Fiatal Művészek Klubja, azért szeretnénk valami újszerűt, valami mást adni a bonyhádi és környékbeli fiataloknak, mint a discó. — Már rendeztetek egy bulit a „Dudus" néven ismert kocsmában. — Jó volt az az este. A hatvan forintos belépőt hetven fiatal fizette meg, akik annak ellenére, hogy nem hallgathatták csak a „saját" zenéiket, azért jól érezték magukat. Persze, nehéz mindenkinek az igényét kielégíteni, hiszen volt aki az „A" miatt, mások pedig az ARC R betűje miatt jöttek eL De akármilyen is volt a kezdés, nem folytathatjuk a ,ARC-os Tatus a sarlatánokkal Dudusban a bulikat, mert az első előtt több környékbeli lakó feljelentéssel fenyegette a tulajt, ha ismét otthont ad nekünk - mondja Tatus. — A második rendezvény ezért lesz már a művelődési házban - veszi át a szót Bazsi -, de csak remélni tudjuk, hogy onnan nem tesznek ki bennünket szintén az első buli után. Pedig mi csak azt szeretnénk, hogy sokan jól érezzék magukat, akik nem igazán kedvelik a discózenét. Minden felelősség minket terhel a szombati rendezvényen, ketten pedig bajos megoldani, hogy a jegyszedés, a rend fenntartása, no meg persze a zene is menjen. Örömmel fogadunk mindenkit, de ha balhé lesz, szinte biztosan vége az ARC-nak. — Fellép még a Sarlatán és a Nervous Playground nevű zenekar is. Mindkettő amatőr banda, de épp az a célunk, hogy az ismeretlen zenei arcok tűnjenek fel klubunkban. — Eddig mennyire jöttek be az eredeti elképzelések a klubbal? — Most már látjuk, hogy nekünk csak a meló és az idegeskedés jut, a belépőkből esetleg a terembérre és a zenekarok utaztatására futja. A zeneanyagunkat is bővítenünk kell, ami nem olcsó. Ezért is örülünk, ha a srácok hoznak magukkal jó minőségű kazettákat. No meg zenekarok jelentkezését is várjuk. ' Reméljük, hogy nem a pofonoktól változik 'majd a mindig megújulni szándékozó ARC profilja.-ór-agy-