Tolnai Népújság, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-18 / 169. szám

1992. július 18. HÉT VÉGI MAGAZIN MEPUJSAG 7 r » » Rendőrképzés gyermekcipőben? — tehetné fel bárki a kér­dést, aki meghallja, hogy a megyeszékhelyünkön mű­ködő, rendőrség által üzemel­tetett óvodában kap helyet szeptembertől a tiszthelyettes képző iskola. No nem az ovi szűnik meg, létszáma csökken csupán azáltal, hogy a jövőben tényleg csak „belügyes" dol­gozók gyermekeit fogadja. így a tervek szerint szépen megfér egy épületben a legkisebb (rendőr?) palánták és a már felnőtt rendőrök képzése. Mégsem mondhatnánk, hogy gyermekcipőben jár az okta­tás, hiszen egy jól kiépült, lét- jogosultságát, hasznosságát bizonyított országos képzési rendszernek ad otthon tanév­kezdéskor megyénk is. Az ORFK Szegedi Rendőr-tiszt­helyettes Képző Iskolának lesz Szekszárdon kihelyezett tagozata. A tagozatvezető pedig me­gyénk egyik legrégebbi rend­őre, Antoni János rendőr alez­redes lett. Az élet produkálta egybeesés, hogy 32 évvel ez­előtt éppen ebben az épület­ben szerelt fel a mostani tago­zatvezető, mint tizedes, majd a ranglétra minden fokát be­járva jutott vissza ugyanabba az épületbe, de mint már pa­rancsnok. Volt ugyanis moz­góőr, váltásparancsnok, alosz­tályvezető, majd 1986-tól a Szekszárdi Rendőrkapitány­ság közrendvédelmi és közle­kedési osztályvezetője, később kapitányságvezető-helyettes. — Szeretném átadni a 32 év tapasztalatát - mondja a kö­zelmúltban kinevezett Antoni János olyan rendőröket ne­velni, akiket az állampolgárok is szívesen látnak és a köve­telményeknek is megfelelnek. — Tulajdonképpen kiket ké­peznek itt? — A közterületi szolgálatot ellátó rendőröket, akiknek még semmiféle szakmai kép­zettségük nincs. Hatvan fő körül lesz a beis­kolázottak száma ebben a ta­névben, akiknek a fele máris dolgozik. Egyébként a képzé­sünk, mely egyben képesítési előírás is a kezdő közterületi szolgálatot ellátó rendőrök ré­szére, az egész megyére kiter­jed. A szekszárdiak, valamint a környékbeliek bejárók lesz­nek, a távolabbi településeken lakóknak pedig itt, az iskolá­ban biztosítunk szállást. — A tananyag mit tartal­maz? — Alapfokú ismereteket, büntetőjogból és eljárásjogból, közrendvédelmi és igazgatás- rendészeti ismereteket, hogy csak néhányat soroljak fel. Emellett a gyakorlatiasság nemcsak azt jelenti, hogy tényleges gyakorlati szolgála­ton is részt vesznek a hallga­tók, hanem olyan tantárgya­kat is oktatunk, mint gépírás és német nyelvismeret. Ez utóbbinál követelmény, hogy alapfokú nyelvvizsgát szerez­zen a rendőr, mire befejezi az iskolát. A kis intézményben a tago­zatvezetőn kívül főtanári be­osztásban még hárman fog­nak tanítani, mindannyian hi­vatásos rendőrök megyénk­ben. (Igaz, vendégelőadókkal is segítik a tanterv megvalósu­lását.) — Milyen szempontok alap­ján választotta ki a főkapitány az iskola tanári állományát? - kér­deztük magától dr. Berta Attila rendőr ezredestől. — Olyan profikat kerestem a rendőrség állományában, akik szakmájuk legjavát tud­ják adni a leendő közrendvé­delmi és közlekedési járőrök­nek. Jogi területről például olyant, aki nemrég újította meg diplomáját, aktuális jogi ismeretek birtokában van, az egyéb területeken pedig azo­kat, akik szakmájukat régóta, kiválóan művelik, képesek arra, hogy megtanítsák rend­őreinket a lakossági igények kulturált, szakszerű kielégíté­sére. — Ismerve a rendőrség szűkre szabott anyagi lehetőségeit> hon­nan sikerült erre pénzt szerezni? — A megyei és a szek­szárdi önkormányzat segített 1-1 millió forinttal. Hozzáten­ném, hogy a szekszárdi ön- kormányzat saját kezdemé­nyezésből ajánlotta fel a pénzt. Az APEH pedig szinte jelké­pes összegért tizenöt írógépet adott, amin a jövő rendőrei megtanulnak gépelni. — Lesz-e szükség, mindig annyi rendőr alapképzésére, hogy ezt az iskolát életre hívták? — Hiszem, hogy tartósan szükség lesz erre az iskolára, mely a belügyminiszter lét­számfejlesztési koncepciójával párhuzamosan lett kialakítva. Később, a következő fokozat, a zászlósképzés is helyet kap­hat itt. Az pedig mind a rendőrnek, mind nekünk, állampolgá­roknak is jó, hogy a megyében folyik a képzésük. Ugyanis így a kisrendőröknek nem kell elutazniuk egy évre az ország másik végébe, ahol ki tudja, mikor kerülhetnének csak be­iskolázásra, másrészt pedig ez a 60 fő egyben komoly rendőri erőt is jelent. Gergelics A vb-titkár megtérése Fiúról apára száll A HIT gyülekezet tagjainak száma di­namikusan nő Ma­gyarországon. Ez paksi csoportjukra is vonatkozik, mely­hez szinte hét- ről-hétre csatlakoz­nak új hívek. Közü­lük Tóth Lajost kér­tem egy kis beszél­getésre. Azért éppen őt, mert roppant „kalandos" úton ju­tott el a HIT-hez. Korábban ugyanis a város vb-titkára volt. — Hogyan történik valaki életében egy ilyen hatalmas válto­zás? Folyamat volt, vagy egy pillanat műve? — Hónapok kel­lettek ahhoz, míg el­indultam ezen az úton. Nade nem va­gyok egy olyan eset, akinek sokáig semmi köze az Is­tenhez, aztán egy- szercsak olyan im­pulzusok érik, hogy elhatározza, megtér. Gyerekkoromban jártam hittanra, mi- nistráltam, és komo­lyan vettem, elhit­tem, amit a papok mondtak. De a kö­vetkező 35 év kö­rülményei teljesen elnyomták, elhomá­lyosították a pszi­chémben a gyer­meki hitet. Aztán a társadalmi változá­sokkal egyidőben bekövetkezett az én életemben is a nagy fordulat. Hála a vál­tozásoknak, vissza­találtam az Úrhoz. — Mi volt a kiváltó ok? — Mindenki éle­tében előadódhat­nak olyan pillana­tok, időszakok, ami­kor fogékonnyá vá­lik arra, hogy befo­gadja Istent. Amikor érzékenyen érinti valami, amikor fel­teszi a kérdést, hogy mért pont én? Mért pont én kerültem az utcára, holott rende­sen végeztem a munkámat? Mért pont nekem kell fia­talon megbetegedni, meghalni? És ka­paszkodna az ember a szalmaszálba, és rájön, hogy nincs hova nyúlni, és ak­kor jön a segítség. Az én életemben is volt egy ilyen pilla­nat, amikor sokéves vb-titkárkodás után, nem választottak meg jegyzőnek. Öt vagy hat pályázó közül egy nálam fia­talabb kapta az ál­lást. Akkor nagyon rosszul esett, de ma már áldom a testüle­tet, amelyik ilyen döntést hozott. — Úgy tudom se­gítője is volt a magára, illetve Istenre találás­ban, mégpedig a fia. Egyik rendezvényü­kön Horányi György említette - aki akkori­ban a Keresztényde­mokrata Néppárt me­gyei szervezetének társelnöke volt, és szintén gyülekezeti tag Pakson -, hogy önök a gyermekeiktől „tanulták" a hitet. — A fiam tanár, a menyem végzős or­vos. Ők már megtér­tek korábban, tavaly februárban. Társa­logtunk, „hintették az igét", nekik és az említett szituáció­nak köszönhető, hogy elmentünk Pécsre egy ilyen is­tentiszteletre. Meg­ragadott, olyany- nyira, hogy az első alkalommal, a fel­eségemmel együtt megtértünk. — Mikor is? — Tavaly április­ban, 51 évesen. — Említette, hogy végülis örül, hogy úgy alakult a sorsa, ahogy alakult. Most tehát egy felfelé ívelő perió­dusban van, jól érzi magát. Ez azt jelenti, hogy a vb-titkári idő­szak nyomasztó volt? Istentelen? — Ilyen szem­pontból nehéz idő­szak volt, de nem tudtam, miért. Nem vezetett rá senki. Meg nem is ért olyan hatás, mely úgy legyengített voína, hogy keres­sem a segítő kezet. — Nyilván nem volt az anyagelvűség hirdetője, de a mar­xizmusban valamiféle „hite" kellett, hagy le­gyen ... — Soha • senki nem kérdezte meg, miben hiszek. Ami nem jelenti, hogy be­lül nem mardostak hatalmas kétségek. — Most bíróként dolgozik a megyei bí­róságon. A hitet nyil­vánosság előtt vállalni - pláne ilyen pozíció­ban - meggondolandó dolog? Merthogy nem állt rá egyből erre a be­szélgetésre ... ■— Váratlanul ért a kérés, de aztán nem sokat haboz­tam. A hit nem titok. Én minden pénte­ken a feleségemmel és a családtagjaim­mal végigsétálok az utcán, s elmegyek a polgármesteri hiva- ( tál nagytermébe, ahol a HIT gyüleke­zet istentisztelete van. És megtérési •- met, korábbi bűnös életemmel való sza kításomat is 600 em- > bér előtt nyilvánítot­tam ki, Pécsen. Nem azt mondom, hogy nem volt némi zava­rom a kezdet kezde­tén, de ahogy elme­rül az ember a Szén tírás tanulmányozá­sában, fokról-fokra | eljut addig, hogv nem törődik azzal, na most mit szólnak az emberek. Úgy vagyunk vele, hogy akik mellettünk be­szélnek, annak örü­lünk, akik meg elle­nünkre szólnak, azokat áldjuk. — Korábban kato­likus volt. Mért pont a HIT gyülekezetét vá­lasztotta? — Én itt találtam meg Isten országát, a fiam és a menyem segítségével. A ha­gyományos feleke­zetektől ez merőben eltér. Nálunk nem az a lényeg, hogy hogyan füstöl a töm­jén, nem a formasá­gok a fontosak, ha­nem a tartalom. — Nevezhetjük ak­kor a mostani helyze- - tét boldog, elégedett ál­lapotnak? — Tulajdonkép­pen igen. De ez az elégedettség nem a tespedéssel azonos elégedettség. Más­fajta ... Wessely Gábor Egy értesítés nyomában Mi lesz veled kiállítóterem? Szokatlan értesítés röppent szét a Szekszárd városán kívül élők számára is: „A Babits Mihály Művelődési Ház értesíti lá­togatóit, hogy kiállítótermét 1992. július 15-ével bezárja. He­lyén átmenetileg a Szekszárd Városi Közösségi Televízió iro­dahelyiségei kerülnek kialakításra." A kiállítások után érdek­lődők e hír olvastán, hallatán azonnal elsiratták a megyeszék­hely egyetlen kiállítóhelyét, ahol nem pusztán a magas mér­cével mért értékek bemutatása volt a cél. Találgatni kezdtek, hogy ismét valami rovására, pusztítására jön létre egy másik új! ?... A két illetékes vezetőt, Bon- fig Ágnest, a Babits Művelő­dési Ház igazgatóját és a Vá­rosi Televízió stúdióvezetőjét, Kis Pál Istvánt kérdezem, mi áll az értesítés mögött. — A művelődési ház oldal­szárnyában jelenleg két in­tézmény lakik - kezdi Bonfig Ágnes. Egyik a Német Szín­ház, a másik a városi televízió. Annak idején ezeket közös fel­tételrendszerrel alakították ki. Közben megváltozott az élet, a fenntartók és az érdekeltsé­gek. A Német Színház elköl­tözik a Garay térre. Ez belát­ható időnbelül lesz. Az ön- kormányzat művelődési bi­zottsága elfogadta, hogy ké­szüljön erre az oldalszárnyra egy tanulmányterv, amely azt jelezze, hogy a városi televízió és a művelődési ház funkció­jának igényei hogyan oldha­tók meg a legkevesebb költ­séggel. — Ezek a tervek meglepő gyorsasággal el is készültek. Teljesen megváltoztatták az épület homlokzatát. Ezúttal csak annyi megjegyzést te­gyünk, hogy előnyösen. — Az épület huszonegy éves és még kívül nem volt felújítva. Ezt is figyelembe kel­lett venni a tervezéskor. Az árkádsor fenntartása így funkció nélkül is roppant költséges. Ezek meghatározók voltak a továbbiakra nézve. Az oldal-árkádsor beépítése a televízió stúdió hangszigete­lését is elősegíti. Ezek kis 10-14 négyzetméteres üzletek lesznek majd, apró szolgáltató egységek. Á 160 lakásos épü­letre néző homlokzati kép is az árkádok beépítésével ala­kul ki. Itt egy majdnem 300 négyzetméteres tér nyerhető alapvetően két funkcióval. Egy konferencia és egy kiállí­tóterem, amelyek egybenyit­hatok, illetve leválaszthatók. Természetesen a szükséges szociális blokkokkal, kiszol­gáló egységgel. Az elképzelé­sek szerint 1993. május 30-ig el kellene készülni, és a Duna menti Folklórfesztiválra egy nagyszabású kiállítással nyit­nánk. — A tanulmányterv nem tartalmaz költségvetést... — Nem csupán az átalakí­tásról van szó, hiszen az épü­let külső felújítási munkáit ez­zel párhuzamosan, egyidőben végzik majd el. — A városi televízió fej­lesztési lehetőségei látványo­san bővültek. Nyilván az az igény szülte, hogy a város közéletében jelen van és még inkább jelen akar lenni. — Ami a stúdió kialakítá­sára vonatkozik - mondja Kiss Pál István - csak egyik része a fejleszési irányunknak. A kiál­lítóterem bevonásával szer­kesztőségi szobákat, egyéb technikai helyiségeket alakí­tunk ki. A meglévő előcsarnok olyan társalgó funkciót tölthet be, ami találka helye lehet a város szellemi életét irányí­tóknak. A másik irány, amit ugyancsak igény szült pár hó­napja, hogy az önkormányzat testületi üléseit közvetítse a városi televízió. Ez a már megszokott szerkesztői kon­cepciók mellett nem lehetsé­ges. A testület úgy döntött, hogy egy mozgó, három ka­merás stúdiós közvetítő kocsi beszerzésére ad lehetőséget. Ennek felavatása szeptember, októberben várható. — Ez módot ad nagyobb kulturális és sportműsorok közvetítésére is. — A közönség igényeit így szinte maximálisan ki tudjuk elégíteni. Most ugyan leállunk mi is. Nagy valószínűséggel az olimpiai közvetítések feled­tetik majd adásaink hiányát. A nyári szezon kevésbé ese­ménydús, ezért rendeltünk el szünetet. Az objektív nehéz­ségek miatt lassúbb volt az előkészítés, mint gondoltuk, ettől függetlenül bízunk ab­ban, hogy szeptemberre olyan állapotok lesznek itt, hogy megkezdhetjük a stúdiómun­kát. Ha nem, akkor a közvetí­tőkocsival ki tudjuk váltani. — A kiállítóterem, illetve a konferenciaterem létreho­zása a második ütemét ké­pezi az átalakításnak? — Igen. Ez csak akkor kez­dődhet, ha a Német Színház kiköltözött. A gyakorlatban ez egy évad kiesését jelenti, tehát a kiállításokat úgy kell szer­vezni, hogy azokat nem önálló kiállítóterem fogadja, hanem egyéb funkciót is betöltő hely. Hangsúlyozom, hogy nem ar­ról van szó, hogy a városi te­levízió, a Német Színház ki­költözése kapcsán terjesz­kedni akar. Nem! A meglévő közművelődési terek feláldo­zásával sokkal nagyobbak, több funkciót ellátók alakul­nak ki Balázs Csaba építész és társai tervei szerint. * Ismét születetett egy dön­tés, mely a városkép arculatát egy ponton karakteresen megváltoztatja, új, feltehetően kedvezőbb funkciót kínálva a közművelődést szolgálóknak, kielégítve a kultúrát szomja­zok igényeit. Mindez termé­szetesen alapja is lehet hosz- szas vitáknak, melyek értel­mét kérdőjelezni is kár, vi­szont a kiállítóterem két évti­zedes múltjára egy külön feje­zetben - rövid összegezésként - érdemes lenne visszatérni. Decsi Kiss János Nem mindennapi zsarutörténetek 400 forintot ígért, sokezret vitt Nem besurran - becsönget Az öregasszony néha órákig könyökölt a szűk utcára néző magasföldszinti lakásablak­ban. Reggel öntözte muskátli­jait, látásból ismerte már a tro­likra várakozókat, 2 és 3 óra között a postásra lesett. Combnyaktörése óta nehezen mozgott, de füleivel nem volt baj, ezért hangosan szidta az autósokat, akik a Hungaro- ringen hitték magukat, éj­szaka pedig felijedt álmából, valahányszor egy kocsiriasztó felszirénázott. Egyik nap kedves női hang csicseregte a kaputelefonba, hogy a nyugdíjintézettől jött. Ki nem nyit kaput ilyenkor? A 40 körüli asszonyka még va­lami fényképes igazolványt is meglobogtatott - Kocsisné vagyok, Ica, - mondta és nej­lonzacskójából előpakolta mozgó irodáját. Jolán néni elégedetten látta, hogy az ő neve is ott szerepel az egyik kartonon mindenféle jel és szám bűvös társaságában. Ko­csisné azzal kezdte, bizonyos adatokra van szüksége, mi­előtt a nyugdíjemelést „hatá- lyosítanák". És 400 forintról beszélt, amelynek Jolán néni megörült, mondván, épp any- nyit szokott egy héten a pati­kában hagyni. A kedves Kocsisné a néni bajai felől érdeklődött és azo­kat is gondosan felírta, majd a gyógyszerekről jutva eszébe, előkotorta saját üvegcséjét is, aminek kapszulláit állandó migrénje ellen szedi. Kért is egy pohár vizet, s mire a néni azzal visszatotyogott, ő már valami füzetbe rakta be az in­digóit és másolta a személyi igazolvány adatait. Volt még néhány rutinkér­dése, s ezek közül az egyik férje halotti bizonyítványának száma, merthogy „özvegyi ágon is jár 4 és fél százalék". Nyílt a ruhásszekrény, annak is az alsó fiókja. Kocsisné ked­vesen, előzékenyen segített, sőt egy molyette, öreg télika­bátot még külön is feldicsért, aztán hirtelen rájött, hogy elég neki a megboldogult férj elha­lálozási dátuma is. Joli néni meg örült, hogy nem kell a régi iratok közt tovább kutat­nia és mondta is emlékezetből: „1942 január 13 ... igen .. . keddi nap volt és nagyon hi­deg." A könyvelés most már gyorsan végetér. Kocsisné már rakja el az irodáját, meg­issza a maradék vizet és elkö­szön. Pedig Joli néni még dis- kurálna. Hétszámra nem nyitja rá senki az ajtót. Elra­kodik, rendet csinál, elmossa a poharat, nem siet vissza az ab­lakhoz. Pedig ha vissza­menne, talán épp látná, hogy a szemben levő építkezés előtti deszkafolyosón belép a szem­üveges, hosszú feketehajú Ko­csisné zöldszínű ballonkabát­jában, de a túloldalon egy rö­vid vöröshajú nő lép ki, kabát és szemüveg nélkül. Azt sem látja, hogy a mellé­kutcában öreg Skoda, (talán Lada) várja a hölgyet, aki beül egy férfi mellé. Gyorsan elin­dulnak és meg sem állnak a város túlfeléig. Joli néni ép­penséggel azt is csak egy hét múlva veszi észre, hogy az át­gumizott desszertes doboz, benne ékszereivel és betét­könyvével nincs a helyén. Fel­túrja érte az egész szekrényt, minden fiókot, de az bizony eltűnt. Mintha sosem lett volna ott. Amikor elbandukolt a Teve utcába és megtette feljelenését a XIII. kerületi kapitányságon, az ügyeletes nyomozó vele együtt sóhajtozott. „Amíg a vizet tetszett hozni, az volt a terepszemle, de lehet, hogy már akkor ellopta. Vagy a szekrényben való keresgélés­kor. Régi trükk ez. Egy kis kedveskedés, egy kis rájátszás ..." Mutatott neki néhány fényképet, de semmivel sem bíztatta. Egyedül azzal, hogyha netán másutt lebukna a gonosz némber, hát majd szembesítik. Azt a betéti pénzt azonban már biztos kiváltotta. Még hozzátette: „Rosszab­bul is végződhetett volna a dolog. Örülni kell, hogy nem verte fejbe." A néni már szi­pogott: „Két élet munkája volt . .. semmim se maradt..." A nyomozó asztalán felber­regett a telefon. Új ügyhöz hívták. De még megjegyezte: „Nem mindenki kedves ven­dég, akinek fényképes igazol­ványa van". L. B. (FEB)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom