Tolnai Népújság, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-12 / 138. szám

4 »ÚJSÁG BONYHADES KORNYÉKÉ 1992. június 12. Köszöntő tábla Bonyhádvarasd apró fi­gyelmességgel fogadja a kis községbe látogatókat, mert a falu határában kétnyelvű tábla köszönti a hozzájuk látogató­kat, s a tőlük távozókat. Apró­ság, mégsem elhanyagolható tény, hogy már az első pilla­natban jó szívvel fogadják az idegent kifejezve; a falusi vendégszeretet nem veszett ki az emberekből. Mindezt te­szik amellett, hogy a település képe egyre rendezettebbnek tűnik mára. katársaitól szakmai segítséget, s egyben teremtő javaslatokat vár, a működésre, a jövőre való tekintettel, mi több a ve­zetésre vonatkozó elvárásaik felől is érdeklődik. A művelődési központ be­vételeire szükség van a mű­ködőképességhez, ekképp ke­resik majd az új lehetőségeket is az előrelépésre. A házban mindenki személyre szólóan megkapja feladatát, mind a szakmai gárda, a technikai és kiszolgáló személyzet mind pedig a gazdasági vezetés. Újat, s előrelépést jelenthet életükben az is, hogy a város egy néhány hónapos autó­buszt vásárol négymillió fo­rintért, s a meglévő járművet vélhetően majd a sport és a sportolók szolgálatába állít­hatják. Az alaptevékenységre és a vállalkozói szférára vo­natkozó elvárások megfogal­mazása hamarosan megtörté­nik, ehhez máris szakmai be­szélgetésekre kerül sor. Igye­keznek majd kicsit a város- környéket, a völgységi telepü­léseket is összefogni, úgy, hogy senki ne érezze, hogy rá­telepednének, vagy bármit rá- kényszerítenének. A nyári szezonban a szabadtéri szín­padra szeretnének több prog­ramot vinni. Egyébként a lé­nyeget illetően semmi sem változott, ma is teszik a dol­gukat, azt, ami a feladatuk. A falu is igényesebb lett A székely szövetség hírei Beléptek a Magyarok Világszövetségébe A székelység sorsa egyedi, és megismételhetetlen. Ebben a szellemben zajlott nemrégi­ben a Székely Szövetség veze­tőségi ülése Bonyhádon, a polgármesteri hivatalban. Almok a csillagokig, tervek a Földet átkarolóan, a megva­lósítások realitásában azon­ban alig-alig súrolhatják Ma­gyarország határait. Gáncsol­ják ugyanis a pénzügyi prob­lémák. Pályázatok ado­mányra, gyűjtésekre, előre kalkulált kamatokra szorít­kozva cseppenként dédelgetik a székelységet az egy meder­ben maradásra. Ám programjaik többre ér­demesek: A csíksomlyói bú­csúlátogatás, a bukovinai em­lékűt, majd a Tolna-mözsi „Tamási Áron" napok kereté­ben való együttlét során ismét ízlelhetik, ápolhatják a Völgy­ségben, az Erden és Újvidéken élő székelyek hagyományait, kultúráját. A nyár folyamán Höflerné Kelemen Emma szervezésében ismét honisme­reti tábort indítanak Lengye­len. A 80 fő budapesti, völgy­ségi, újvidéki (esetleg Al-du- nai) székely gyermekeket sok­rétű, értékes program várja. Sor kerül ez évben is a temp­lomszentelővei egybekötött nagyszabású érdi székely ta­lálkozóra is. Emellett folyamatban van Kismődi István irányításával a Német Kálmán alapítvány lét­rehozása, melynek elsődleges célkitűzése egy Német Kál­mán szobor bátaszéki elhelye­zésére irányul. Jelentős lép­csőfok a szövetség életében, hogy beléptek a Magyarok Vi­lágszövetsége szervezetébe. E fórumon a Székely Szövetség érdekeit három küldött képvi­seli majd. Gányiné Forrai Ágnes Sörsátor már van! Vendégség után vendégsereg Alighogy elporzott az a busz, mely a kisdorogiak Ulm környéki (Rőt község) barátait elvitte, máris a falu „nyakán" az újabb vendégeskedés öröme és gondja egyaránt, hi­szen az augusztus elsejei nagy sörfesztivállal egybekötött ünnep elérkeztéig több még a feladat mint a nap. A burgliedeni polgármester pedig Läufer János vendége volt. A kisdorogi gyerekek 18 család vendégszeretetét élvez­ték már két alkalommal is német barátaiknál, s ezúttal 32 diák és 3 kísérője látogat rövi­desen el Magyarországra, s üdül majd a balatoni ifjúsági táborban, a dorogi kapcsolat révén. A legutóbbi találkozá­son, a búcsúvacsorán még egy figyelmességre is jutott erő a vendégektől, akik egy tolóko­csit ajándékoztak a kisdorogi orvosi rendelőnek. Az augusztus elsejei ma­gyar-német találkozóra a falu méltóképpen szeretne felké­szülni. A környéken élőket, akiknek szándékukban áll a találkozón részt venni kérik, érkezésüket jelezzék a pol­gármesteri hivatalban. A sát­rat, mely 400 személyes, már Tázlárról bérbe is vették, amit a várdombiak ajánlottak, mert náluk már bevált egy alka­lommal. A sátorhelyet és kör­nyékét rendbe kell tenni, a fa­lun is illik csinosítani meg a porták környékén is, szóval akad tennivaló. Vendégeket várnak Németországból is a nagy napra, s öt régióban lévő képviselő jelezte is, honnan és hányán érkeznek majd. Itthon is vannak „felelősök" akik Mözsön, Szekszárdon, Bony­hádon intézik az ügyet. A program tíz órakor ün­nepi szentmisével kezdődik majd, melyet Mayer Mihály pécsi megyéspüspök, egykori kisdorogi celebrál, ezt a sportpályán ünnepi megnyitó követi az ott felállított szabad­téri színpadon. Magasrangú vendégeket is fogad e napon Kisdorog, itt­honról is külföldről is, szemé­lyük legyen meglepetés. A közös ebédet követően két órától kultúrműsor lesz, öt együttes részvételével, s fel­lépnek a kisdorogi iskolások is. A vacsoraközeli időben tér­zene lesz, a mecseknádasdi Zehmann zenekar szórakoz­tatja majd a népet. Lesz itt bál és tombolasorsolás, és a Szek­szárdi Húsipari Vállalat ter­mékkiállítást is rendez. A kultúra házatájáról A meglévőt, s még jobbat is Amikor egy intézmény új vezetőt kap, vajon változik az ott folyó munka, hoz-e valami újat? Unalomig koptatott közhe­lyek mindezek, s Martin Já­nos, a bonyhádi művelődési központ új igazgatója szerint nekik az eddigi munkát kell folytatniuk, s a napok, a fel­adatok önmaguk jelentik az újat, a megújulást. Kopnak az egyetemi vizsgái, kezdi meg­ismerni munkatársait, az in­tézményt. A legutóbbi nagy rendez­vényeket éppen a művelődési igazgató hiányában a polgár- mesteri hivatalnak kellett ve­zényelnie, de természetesen nem tudták nélkülözni a közművelődés munkatársait sem ebből. Mint minden „új '"seprű" esetében, így igaz a helyzet az új igazgatónál is, akinek „fellépését" nagy vá­rakozás előzi meg. Még ma is ismerik a régi társak, a korabé­liek, van még kapcsolata az üzemekkel, gyárakkal. Mun­A művelődési ház mindig szellemi bázis legyen A ve Manapság annyi a kereske­delmi egység, a bolt, üzlet, bu­tik és áruház, diszkont és sa­roküzlet, hogy az ehhez eled­dig nem igen szokott vevő csak győzze kapkodni a fejét. Ma a vevőért folyik a harc, nem a vevő ellen. Még a fal­vakban is egyre inkább így van ez. S mindez gyanítha­tóan egyetlen jól gondolkodó polgármesteri hivatal eseté­ben sem okoz fejfájást. Váral­ján a napokban új bolt nyílt. Az amúgy is vállalkozásbarát hivatal a vezetőivel az élen mindezt örömmel üdvözölte, hiszen a falu nyert vele a leg­többet. Herold János tanult szakmá­ját tekintve amúgy hentes és húsipari eladó. Lengyelen ta­nult, majd az izményi hús­boltban mondhatta először a vevőnek, hogy : -„Tessék pa­rancsolni!" Ma a saját üzleté­ben teszi ezt, s vélhetően még az előbbieknél is nagyobb el­ánnal, hiszen az ember a saját kis üzletét amúgy is szeretné felvirágoztatni. a király, kérem! A szuterénból átalakított üzlet! Dolgozott ő a a kényszervá­gón is szíwel-lélekkel, majd a bonyhádi „Gödör" ABC-ben állt az áfész üzletének pultja mögött, de mára a legjobbnak azt tartotta, ha a maga ura lesz. Utazik keresztül-kasul széles e hazában, hol cukrot igyekszik majd olcsón kínálni, hol hentesárut, s az sem baj, ha a szuterénból átalakított gyöngyszem kis üzletébe szí­vesen tér be a vevő. Azt mondja a maga sajátos, neve­tős módján: - „A vevő a ki­rály, kérem!" Ha ezt tartani is tudja, talán nem tanulta hiába a kereske­delmet. Mert az ember befek­tet, kockáztat, kiszolgál, s ha azt jól csinálja, még a falubé­lije is csak csettinthet rá. Közhírré tétetik Öli úr és társai Öli úr és társai címmel szórakoztató programra csábít a plakát. Ä közked­velt „Szomszédok" televí­ziós sorozat alapján méltán kíváncsivá vált közönséget Bajor Imre, a népszerű színművész és kis csapata, június 15-én a bonyhádi művelődési ház nézőterére várja. Öli úr mellett fellép még: Kalocsay Zsuzsa, Havasy Viktor, Kocsis Csaba és Li­liom Károly is. Utazás Hollandiában járt Oroszki István bonyhádi polgármes­ter, mégpedig a hol­land-magyar önkormányza­tok szövetsége magyar ta­gozatának egyik bizottsági tagjaként. A partnervárosi kapcsolatokat, kulturális és gazdasági lehetőségeket ke­reső szakmai csoport a hol­land fél meghívására töltött három napot külföldön. A gödöllői, hódmezővá­sárhelyi, ' mátészalkai, csö­möri és bonyhádi polgár- mester együtt utazott a bel­ügyminiszterrel és a bel­ügyminisztérium államtit­kárával a szakmai prog­ramra. Mulatság Kisvejkén Vidám és nagy létszámú játékos sportvetélkedő volt Kisvejkén a gyermeknapon. A szervezők gazdag prog­ramokkal várták a gyereke­ket, szülőket. Volt családi kötélhúzás, zsákbanfutás, lepényevés, teknősbéka fu­tóverseny, sőt házi kakasvi­adal is. A jelenlévők in­gyenpalacsintát kaptak. A jólsikerült nap este zenés tá­bortűzzel zárult. -orbán­S zott esek Június 22-én a szövők és díszítőművészek anyagai­nak kiállítási megnyitójára kerül sor a Vörösmarty Mi­hály Művelődési Központ­ban, mely augusztus 28-ig tekinthető meg. Fűtőmű A Fűtőmű Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. áttért a könyvelés, raktározás és energetika terén a számító- gépes adatfeldolgozásra. A számítógépek helyigénye, valamint az amúgy is szűk­nek bizonyult Fáy lakótelepi kis iroda átalakítását köve­tően, Bölcsföldi Árpád hét­főn az új, korszerű körül­ményeket mutathatta be.-■yx-SÍÁv Ki í. , ,'y f,ÁX. K ,,>■, I Érettségi: 61 éve || Már kevesen vannak, korosak, mégis öten összejöttek. Professzor Rigó Tibor Amerikából érkezett a bonyhádi meghívóra. Az iskolá­ban, majd a Völgységi II Múzeumban tettek lá­togatást. Az emlékmű­nél is elidőztek, és több közös ismerős neve előtt hajtottak fejet. 61 esztendeje érettségiz­tek a bonyhádi gimná­ziumban. dr. kovács || Pünkösdi képriport

Next

/
Oldalképek
Tartalom