Tolnai Népújság, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-26 / 150. szám
4 KÉPÚJSÁG BONYHÁDÉS KÖRNYÉKE 1992. június 26. *r Átgondolt változások Változik a Szecska városképe Bonyhád város legdinamikusabban fejlődő - s egyben a legszebb, s legbarátságosabb léptékű új, kisvárosi része - a Szecska. Mondták ezt már Szöcskének, s Szőlőhegynek is, de jobbára mára ráragadt a Szecska elnevezés. Az észak- nyugati kapu rendezési tervének felülvizsgálatát olyan okok vetették napirendre, mint a városi temetőnek a szecskái városrészen történő kialakítása, (az evangélikus temető helyén) vagy a tervezett óvoda-iskola és szolgáltató központ megépülésének kikerülése a közeljövő terveiből. Ami igen megnyerő döntés még; a többszintes, tömbtelkes lakóterületi beépítés helyett lazább, családi házas, nagytelkes beépítés lesz a jellemző majd, s a szolgáltató- és kereskedelmi egységek - a lakosság vállalkozói kedvét és kényszerét is szem előtt tartva —, önerőből épülhetnek meg. Az utcás beépítési forma marad, úthálózat kerül kialakításra, mely a tömegközlekedésbe is bevonható lesz. A zöldterület egyre nagyobb becsületet vív ki magának, s a polgármesteri hivatal illetékesei okkal, s joggal fordítanak kialakítására, megtartására és ápolására kellő figyelmet. A terület teljesen közművesített lesz. Egy jó irányban változó', a mai követelményekhez igazodó, és épülő Szecskára a városnak nagy szüksége van. A Szecskában marad az utcás beépítési rend Közhírré tétetik Részvényjegyzés A szászvári bányánál - A Mecseki Szénbányák Vállalat felszámolás alatt áll - megkezdődött a részvénytársasággá alakuláshoz vezető út egyik legfontosabb feladata, a részvényjegyzés. Az első néhány nap tapasztalatai alapján azt mondhatják, a bányászok körében ismert a dolog lényege, eddig több mint .harmincán jegyeztették be a rájuk eső részvény alapján az rt.-be magukat. A péntek-szom- bat-vasárnapi hétvégi napokon a szászvári Bányász-klubban folytatódik a részvényjegyzés, gondolva a Komlón dolgozó bányászokra is. Kálvária-avató A vasárnap délelőtt ünnep lesz a nagyvejke- ieknek, hiszen 11 órakor kerül sor a felújított Kálvária és templom ünnepi újraszentelésére, aminek fedezetét jórészt a hívők adományaiból teremtették elő. Mit írnak olvasóink? Többek között azt, hogy a majosi IX. utcában lehetetlen állapotok uralkodnak, amit a nehézjárművek okoztak, lassan már egy hónapja. Az ottlakók képtelenek kimozdulni járműveikkel, s ha a hivatal nem lép, bizony ők eltorlaszolják az utcát, a teherkocsik előtt A városi polgármesteri hivatal miiszaki osztálya kéri a majosiak türelmét. A városrész úthálózatának fe- lüvizsgálata, a gondok felmérése folyamatban van. Hamarosan kérni fogják az ottlakók véleményét is egy felmérés formájában. Úszunk a boldogságban A tanuszoda építése gyors lesz Ki hinné, már három esztendő múlt el azóta, hogy a városi uszoda megnyitotta kapuit. A III-as számú iskolához kapcsolódva szolgálja - kifejezetten jól - a város tanulóinak úszásoktatását, az úszósportot és emellett a lakosság igényeit is. A legkisebb vízmélység 130 cm, ezért az óvodáskorúak és az alsótagozatos diákok úszásoktatását nem képes szolgálni. A megoldáskeresés közben pályázatot írtak ki, vízmélység csökkentő berendezés készítésére, elhelyezésére. A jelentkezők borsos tarifát számoltak ki a megoldás végeredményeként. Hárommillió forintot. Ráadásul egyes időszakokban kifejezetten hátrányosnak mutatkozna a megoldás, már ami a kihasználtságot illeti, ekképp a tanuszodát egy kismedencével bővítik inkább. Tanulmányterv és költségvetés készült, amelyet a „Szerencse- játék" Alap Kezelő Szervezetnek is benyújtottak, anyagi támogatás reményében. A képviselőtestület még a költségvetés tárgyalásakor megszavazott ilyen célra egymillió forintot, s pályázaton is nyert a város ugyanekkora összeget. A terv mára egy 8,5 x 4 méteres, nyolcvan centiméteres vízmélységű feszített víztükrű fedett tanmedencével történő bővítés. Az építkezés várhatóan nyolcmillió forintba kerül, ebből kettő sorsa már tisztázott, s remény van hárommilliós segítségre a „Szerencsejátéktól", s a hivatal kamatmentes kölcsönt is igényel az építéshez. A vízmélységcsökkentő jó ötlet volt, de maradjunk annyiban: ez utóbbi nemcsak ötlet, de jó döntés is volt. Ha én ezt a klubban... Üdül az egész világ Bizony ez így van, üdül az egész világ, -de mint az Autóklub szekszárdi és bonyhádi állomásán láttuk, ők ott vannak a vártán, hogy az éppen útra készülő autóst segíteni tudják. Az európai túrára készülő klubtagok kocsijait fel kell készíteni a nagy útra, akinek esedékes a zöld kártya ellenőrzés elvégzése, legyen hová fordulnia. Amint azt Hágen Zoltántól megtudtuk: minden műszakból csak egy emberük megy szabadságra, éppen a nyári csúcs miatt. Mert ha egyszer az autós a klubba elmegy... onnan legjobb ha az utazás előtt hitelkártya nélkül ki sem jön. Aki ezt teszi nyugati útja előtt, az vagy nagyon gazdag, vagy túl bátor. Netán képes arra, hogy megbetegedett autóját az út mentén sajátkezűleg megge- nerálozza. A magamfajta gya- iog autósnak jobb a hitelkártyás szolgáltatási forma. Számítógépes program van készülőben, mely az összes frekventált európai útra és útvonalra segítséget nyújt majd az autósnak. Az ember szépen bemegy a klubba, mint a német az ADAC állomásra, elmondja hová készül, s a gép pillanatok alatt ontja a legjobb útvonalra, a valutaárfolyamra, vagy éppen az útmenti műemlékekre vonatkozó adatokat. Az ember szálláshelyeket talál, kiderül mennyi az autópályák díja az adott szakaszon, hol van pénzváltási, fürdési lehetőség, így aztán kevésbé fürdik be a magyar autósok klubhoz hű társasága is. Bonyhádon, Szekszárdon, Bátaszéken és Ócsényben működik az Autóklub, meg legújabban Dal- mandon is. Két hete adták át Bondor József autószerelő mester műhelyében a legfrissebb mini állomást. Kocavadász A jó öreg, tapasztalt erdőkerülőnek izgága, fiatal vadászvendége érkezik. Éjszakai lesre mennek, üldögélnek a magaslesen, amikor az ifjonc megkérdezi. — Mondja bátyám, hogyan fogjuk meglátni az állatokat ebben a sötétben? — Ó édes fiam, ezek a modem vadak már ki vannak világítva... Az oldalt írta és szerkesztette Szabó Sándor, a fotókat Ótós Réka készítette. Továbbra is várjuk olvasóink leveleit, telefonjait és kéréseit. Kérjük, tiszteljenek meg’ bennünket azzal, hogy megosztják velünk örömeiket, gondjaikat. Cikói végletek: 1721-1946 A svábság be, illetve kitelepítése Betelepítés: A Rákóczi-sza- badságharc idején alig lakott település volt Cikó. Abban az időben ez a rész Kun Ferenc birtokát képezte. Ő Szőcs András nevű szabadosával a következő megállapodást kötötte: Szőcsnek szabadságjogot ad, aki ennek fejében kötelezi magát, hogy minél előbb, minél több telepest toboroz erre a vidékre. A lakosságnak egg esztendeig szabadságot, adó- és robotmentességet engedélyez. Mivel a parasztságnak erdeje nincs, a gazdák fát nem kötelesek adni. A mezei veteményekből kilencedet tartoznak beadni. A földesúr hozzájárul korcsma nyitásához. Két év elteltével a gazdák kötelesek borból is kilencedet adni. Biztosítja a teljes vallás- szabadságot, valamint engedélyezi iskola nyitását. Ezen engedmények természetesen vonzották a telepeseket errefelé. Kun Ferenc 1721-ben eladta birtokainak nagy részét báró Schillsonnak, s ő gőzerővel kezdi meg német telepesek becsalogatását a Svábföldről, mégpedig Hessen és Pfalz környékéről. A betelepítés 1721-1729 között tartott. Meglévő adatok szerint a községnek ezidőtájt 284 lakosa, s főleg katolikus vallású. Az első telepesek tanítót is hoztak magukkal. Kitelepítés: Cikón a kitelepítést 1946. június 5-én hajtották végre. Ezen a napon 260 családnak (összsen 1170 személy) örökre el kellett hagynia szülőfaluját, s hazáját. Csupán a rajtuk lévő mhát és személyenként 50 kiló csomagot vihettek magukkal. A kitelepítés előtt 8 nappal a kisbíró közhírré tette, hogy azoknak a listája, akiket kitelepítenek, ki van függesztve a községházán. A közbeeső időben még valamennyi érintett családot figyelmeztettek, hogy „utiellátmány" gyanánt szállítsanak élelmiszert a községházára. 1946 június 5-én mindazoknak, akik a „listán" szerepeltek, de még több olyan családnak is, akiket eredetileg nem lajstromoztak, hét és tizenkettő óra között a bonyhádi állomáson kellett lenniük. A kiutasítottakat lovasfogatokkal vitték Bonyhádra, ahol 38 kocsiból álló szerelvény várta őket. Minden vagonba 35 személyt szállítottak be. A vonathoz tartozott egy egészségügyi kocsi, melyben az orvos-házaspár foglalt helyet, valamint egy-egy kocsi a konyhával és egyéb készletekkel. (A vonatot magyar őrség kísérte a biedenkopfi végállomásig.) (Megjegyzendő: Ez az „őrség" még egy utolsó kifosztást eszközölt elindulás előtt az amúgy is megfélemlített, meggyötört embereken!) A szállítmány Dombóvár- Nagykanizsa útvonalon át érkezett el Harka-Kopháza határállomásig. Ott a teherpályaudvaron 10 napra félreállították. Állítólag az amerikaiak megtagadták a beutazást Németországba. Ezután St. Va- lentinben tartóztatták föl 4 napig a szerelvényt. Három hetes zötyögés, bizonytalanság után Schirmdingen, Passau, Nürnberg érintésével következett a végállomás: Biedenkopf. Onnét a csoportot „Wilhelmstüt- tébe" vezették, majd a cikóia- kat szétszortírozták. Az egyik részt Biedenkopf járás falvaiban helyezték el, míg a másik részt tovább irányították Gla- decbachba és ott más-más községekbe osztották el őket. (Érdemes megjegyezni, hogy az élelmiszert valószínűleg az őrség értékesítette, hisz a hosszú utazás alatt mindössze egyszer adtak főtt ételt éspedig moslékszerű krumplilevest!) 1946. június 7-én további 10 családot „utasítottak ki". Ók Karlsruhe közelébe, Wössin- genbe kerültek. Két család, név szerint Koszter Józsefné (16-os házszám) és Stumpf Jánosné (17-es házszám) kitelepítése jóval később, '48 februárjában történt. Ekkorra már az egyesült hatalmak megtagadták a további kitelepítettek felvételét Nyugat-Németországban, ezért ezt a két családot az egykori NDK-ban fogadták be. A kitelepítettek felbecsülhetetlen értéket, vagyont hagytak Cikón: - A gabona és takarmánytárolók dugig tele voltak, jelentősnek számított az állatállomány (igaz a lovakat lefoglalták), valamint az akkortájt modernnek számító mezőgazdasági gépek, s végül a két és fél évszázad alatt a házakban felhalmozódott „juss" például szőttesek, ágyneműk. 1950. augusztus 6-án a Németországba kiutasítottak megalkották, s közzétették a kitelepítettek kartáját. A nyilatkozat az alábbi mondattal zárul: — „Felhívjuk a jószándékú népeket, embereket, hogy lássanak munkához, amivel megépítik a bűnből, boldogtalanságból, a szegénységből és szenvedésből a jobb és szebb jövőbe vezető utat"! hunyadi Parkerdei pillanatképek Tombol a nyár, ez már a valódi vakáció ideje. A váraljai ifjúsági táborban már a sokadik új turnus piheni ki az iskolaév fáradalmait. Jönnek-mennek itt az emberek. Ki gyalogosan a kutyáit sétáltatva, ki kerékpárra kapva, más meg a kismotor kormányát szorongatva. A parton sétálók, a nádas szélén pecás reménykedők, a büfékocsinál hűsítőre vágyók, jégkrémlovagok. Az úton pedig az Erdőgazdaság teherkocsijai hordják a rönköt. Váralja, 1992 nyár közepe. Ezt láttuk, a fényképezőgép lencséjén keresztül. Teljes egyetértésben „Én kérek még egyet!" ■ Csöppnyi machináció... Hiába, forgandó a pecás- szerencse